A Fővárosi Ítélőtábla Bf.220/2018/9. számú határozata emberölés bűntette tárgyában. [1998. évi XIX. törvény (Be.) 7. §, 592. §, 2012. évi C. törvény (Btk.) 7. §, 10. §, 34. §, 35. §, 36. §, 92. §, 160. §, 459. §] Bírók: Mató Ágnes, Patassy Bence, Rédei Géza

Kapcsolódó határozatok:

Fővárosi Törvényszék B.1517/2017/59., *Fővárosi Ítélőtábla Bf.220/2018/9.*, Kúria Bfv.985/2019/7.

***********

A Fővárosi Ítélőtábla mint másodfokú bíróság Budapesten, 2019. év január hó 24. napján megtartott nyilvános ülésen meghozta a következő

v é g z é s t:

Az emberölés bűntettének kísérlete miatt a vádlott ellen indult büntetőügyben a Fővárosi Törvényszék 5.B.1517/2017/59. számú ítéletét helybenhagyja azzal, hogy a vádlott által fogvatartásban töltött időt az alábbiak szerint pontosítja:

A vádlott 2016. év november hó 24. és 25. napján őrizetben, 2016. év november hó 26. napjától 2017. év május hó 26. napjáig előzetes letartóztatásban volt, 2017. év május hó 27. napjától 2017. év június hó 1. napjáig lakhelyelhagyási tilalom alatt állt, 2017. év június hó 2. napjától 2017. év július hó 2. napjáig ismét előzetes letartóztatásban volt, majd 2017. év július hó 3. napjától 2018. év június hó 13. napjáig ismét lakhelyelhagyási tilalom alatt állt.

A vádlott által az elsőfokú ítélet kihirdetésétől - 2018. év június hó 14. napjától - a mai napig előzetes letartóztatásban, illetve letartóztatásban töltött időt a szabadságvesztés büntetésbe beszámítja.

A másodfokú eljárás során felmerült 39.675.- (harminckilencezer-hatszázhetvenöt) forint bűnügyi költséget a vádlott köteles az állam részére megfizetni.

A végzés ellen további fellebbezésnek helye nincs.

I n d o k o l á s:

A Fővárosi Törvényszék a vádlottat a 2018. június 14. napján kihirdetett 5.B.1517/2017/59. számú ítéletével a Btk. 160. § (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés d), f) és j) pontja szerint minősülő emberölés bűntettének kísérlete miatt 17 év szabadságvesztés büntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. A szabadságvesztés végrehajtási fokozatát fegyházban határozta meg és megállapította, hogy a vádlott a szabadságvesztésből legkorábban a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. A vádlott által előzetes fogvatartásban töltött időt a kiszabott szabadságvesztés büntetésbe beszámítani rendelte, rendelkezett az eljárás alatt lefoglalt bűnjelekről, továbbá kötelezte a vádlottat 1.570.959,- forint bűnügyi költség megfizetésére.

A kihirdetett ítélettel szemben a vádlott és a védő elsődlegesen felmentés, másodlagosan enyhítés céljából jelentett be fellebbezést.

A védő írásban előterjesztett indokolásában fenntartotta a bejelentett fellebbezés irányát. Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállással kapcsolatban egyetértett az ügyészséggel abban, hogy annak kiegészítése szükséges a védence elmeállapotára vonatkozó szakértői megállapításokkal, azonban álláspontja szerint a tényállás még így is megalapozatlan a Be. 592. § (2) bekezdés c) és d) pontja alapján, mivel a törvényszék által megállapított tényállás ellentétes az ügyiratok tartalmával, továbbá az elsőfokú bíróság a megállapított tényekből további tényre helytelenül következtetett.

A védelem rámutatott, hogy az elsőfokú bíróság mérlegeléssel és a kizárás módszerével állapította meg a tényállását, azonban megítélése szerint bizonyítékok hiányában a törvényszék nem volt abban a helyzetben, hogy valamennyi lehetőséget felmérve alkalmazza a kizárás módszerét.

Véleménye szerint érvelése helyességét támasztja alá az a megállapítás, hogy az elsőfokú bíróság szerint védence ismeretlen okból és módon gyújtotta fel az alvó sértetteket. A bizonytalan tényállás alapján meglátása szerint nem lehet kétséget kizáróan a büntetőjogi felelősség kérdésében dönteni és az elsőfokú ítéletben meghatározott, súlyos büntetést kiszabni.

A védő nem vitatta, hogy az elsőfokú bíróság ügyfelderítési kötelezettségének eleget tett, azonban megítélése szerint a Be. 7. § (4) bekezdésében rögzített büntetőjogi alapelvre figyelemmel a beszerzett bizonyítékok alapján nem lehet kétséget kizáróan alátámasztott a vádlott bűnössége.

Sérelmezte, hogy a törvényszék ugyan szavahihetőnek ítélte a vádlottat, mégsem fogadta el a vallomásának azt a részét, miszerint úgy hagyta el az alvó sértettek fekvőhelyét, hogy a később fellobbant tűzhöz nem volt köze. Azt is kifogásolta, hogy a rendőri jelentésben foglalt vádlotti nyilatkozatot a törvényes figyelmeztetés hiányában nem fogadta el, ugyanakkor következtetést vont le abból a tényből, hogy a jelentés tartalmát figyelembe véve a vádlott nem említette meg a tényleges tartózkodási helyét.

A védelem nem értett egyet az elsőfokú bíróság a sértett vonatkozásában tett megállapításaival sem, mert meggyőződése szerint a tanú a büntetőügy lényegi elemei tekintetében ellentmondásos vallomásokat tett, továbbá az alkoholizáló életvitele a nyilatkozatai valóságtartalmát illetően olyan fokú bizonytalanságot hordoz magában, aminek eredményeként a bíróság nem tulajdoníthat jelentőséget az előadásának.

A védő érvelése szerint a beszerzett bizonyítékok nem zárják ki azt, hogy a vádlotton kívül más személy is lehetett a helyszínen a cselekmény elkövetésének idején, meglátása szerint ezt még a tanúk vallomása sem cáfolhatja, mivel bárki távozhatott az e körben kihallgatott tanúk által nem látott irányba.

Véleménye szerint az elkövetéssel összefüggésben a sértett felelősségére vonatkozó adat ugyan nem áll rendelkezésre, azonban kiemelte, hogy "ahhoz nem szükséges kiemelkedő szellemi teljesítmény, hogy annyival "védekezzen" valaki, hogy más okozta a tüzet". Megítélése szerint az elhunyt sértett tevőleges magatartása nem zárható ki azzal, hogy az önmentésére vonatkozólag nem áll rendelkezésre adat, továbbá hiányolta, hogy az elsőfokú bíróság, a fellebbezésben sértettként megjelölt, azonban helyesen 1. sz. tanú személyét illetően nem élt a kizárás módszerével. Hangsúlyozta, hogy a bűncselekmény elkövetésével nem kíván mást terhelni, kizárólag a kizárásos módszer bizonytalansági tényezőire akar rámutatni.

A védő szerint a tűz keletkezési mechanizmusa körében a törvényszék ugyancsak ellentmondásos és iratellenes következtetésekre jutott, így mindenekelőtt kifogásolta, hogy az elsőfokú bíróság logikai úton levont következtetése szerint égésgyorsító használata történt és a gondatlanság lehetősége kizárható. Ezzel kapcsolatban megkérdőjelezte, hogy elvethető-e annak a lehetősége, hogy a sértettek egy olyan üveget, dobozt gyűjtöttek össze, aminek az esetleges gyúlékony tartalmáról nem volt tudomásuk.

Hivatkozása szerint az égésgyorsító jelenlétének elfogadása esetén sem lehet meghatározni, hogy az mikor és milyen módon került a helyszínre. Kérte figyelembe venni, hogy a vádlottól lefoglalt ruházaton nem volt fellelhető olyan anyagmaradvány, amelyből az égésgyorsítóra lehetett volna következtetni, továbbá azt is kiemelte, hogy sem a szakértők, sem az oltásban részt vett tűzoltók nem tudták meghatározni, hogy mi okozta a tüzet, míg az elsőfokú ítélet azon hivatkozását, hogy a szakértők kétséget kizáróan megállapították az égésgyorsító jelenlétét, iratellenesnek minősítette.