A Legfelsőbb Bíróság Pfv.21870/2008/9. számú határozata kártérítés tárgyában. [1952. évi III. törvény (Pp.) 3. §, 121. §, 235. §, 275. §, 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 349. §] Bírók: Bella Mária, Erményi Lajos, Uttó György

Pfv.V.21.870/2008/9.

A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága a dr. Gyurta Tibor Roland ügyvéd (1026 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 31.) által képviselt felperesnek Vám- és Pénzügyőrség (1094 Budapest, Mester u. 7.) alperes ellen kártérítés iránt a Fővárosi Bíróság előtt 18.ÓP.633.739/2005. szám alatt megindított és a Fővárosi Ítélőtábla 5.Pf.20.195/2008/3. számú ítéletével jogerősen befejezett perében a jogerős ítélet ellen a felperes által előterjesztett 61. sorszámú felülvizsgálati kérelem folytán indult eljárásban a 2009. január 15. napján tartott tárgyalás alapján meghozta a következő

í t é l e t e t :

A Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletnek a felülvizsgálati kérelemmel támadott rendelkezéseit hatályon kívül helyezi, az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja.

Kötelezi a felperest, 15 napon belül fizessen meg az alperesnek együttes másodfokú- és felülvizsgálati költségként 300.000 (Háromszázezer) forintot.

A le nem rótt eljárási illetéket az állam viseli.

I n d o k o l á s :

A felperes keresetében 20.508.700 forint és ennek késedelmi kamata megfizetésére kérte az alperes kötelezését. A kereset ténybeli alapjaként előadta, hogy 1997. júliusától két gépjármű-kereskedelemmel foglalkozó céggel kötött megbízási szerződés alapján gépjárművek importjában működött közre. A vámhatóság a családi házuknál csempészet bűntettének gyanújára hivatkozva 3 db még vámkezelés előtt álló és 2 db vámkezelt gépjárművet foglalt le. A nyomozás során a felperes két alkalommal is eredménytelenül kérte a lefoglalás megszüntetését, a gépjárművek kiadását. Az európai uniós csatlakozásunk eredményeként megváltozott minősítés miatt a nyomozó hatóság 2004. május 25-én hozott határozattal a büntetőeljárást bűncselekmény hiányában megszüntette, egyben megszüntette a személygépkocsik lefoglalását is és elrendelte, hogy azokat a felperes részére adják ki. A felperes kereseti álláspontja szerint az alperes a gépjárművek kezelése és őrzése során nem megfelelően járt el, ezért a hét év alatt bekövetkezett értékcsökkenésért kártérítési felelősséggel tartozik. A perben arra is hivatkozott, az alperesnek felróható, hogy a nyomozati eljárás indokolatlanul elhúzódott, a gépjárművek értéke ez okból is csökkent. A perben kirendelt szakértői véleményre tekintettel a keresetet 13.168.000 forintra és ennek késedelmi kamataira leszállította.

Az alperes a kereset elutasítását kérte. Álláspontja szerint nem tanusított felróható magatartást. A gépkocsik lefoglalására a jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően került sor. Az idő múlása miatt bekövetkező értékcsökkenés nem róható a terhére és az sem, hogy az ügyben jogsegély keretében külföldi hatóságok megkeresésére volt szükség, amelyektől a válasz késve, illetve egyáltalán nem érkezett meg.

Az elsőfokú bíróság a keresetnek részben helyt adott. 1.575.000 forint és ennek késedelmi kamata megfizetésére kötelezte az alperest. Indokolása szerint a Legfelsőbb Bíróság 4/2006. PJE számú Jogegységi Határozatában foglaltakra tekintettel a Ptk. 349. §-ának /1/ bekezdése és a Ptk. 339. §-ának /1/ bekezdése alapján vizsgálta, hogy fennáll-e az alperes kártérítési felelőssége. A perbeli gépjárművek lefoglalásának az időtartama alatt a büntetőeljárás során lefoglalt dolgok kezelésével és nyilvántartásával kapcsolatos szabályokat 2003. június 30-áig a 117/1987. (IK 12.) IM-BM-PM-Legf.Ü. együttes utasítás 22. § /4/ bekezdésének a/ - f/ pontjai, 2003. június 1-jétől a 11/2003. (V.8.) IM-BM-PM. együttes rendelet 72. § /2/ bekezdése tartalmazták. A perben kirendelt szakértő véleménye szerint az alperes az együttes utasításban részletesen leírt karbantartási és kezelési munkálatokat nem végezte el és a gépkocsi tárolása során sem úgy járt el, ahogy az az állagmegóváshoz szükséges lett volna. Ezen túl a nem megfelelő tárolás miatt a gépkocsikból felszerelési tárgyak és alkatrészek tűntek el. Az alperes felróható magatartásával okozati összefüggésben bekövetkezett kárt a szakvélemény alapján 1.575.000 forintban állapította meg. Az ezt meghaladó keresetet elutasította. A beszerzett nyomozati iratokból megállapította, hogy a büntetőeljárás a német és az ausztrál hatóságokhoz intézett jogsegély-kérelmek miatt húzódott el, amely az alperesnek nem róható fel, mert a jogsegély-kérelmek elintézésének a gyorsítására nem volt lehetősége.

Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a felperes fellebbezett. Kérte, hogy a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét változtassa meg, az alperest a kereseti kérelmének megfelelően 13.168.000 forint és ennek késedelmi kamata megfizetésére kötelezze. Álláspontja szerint az alperesnek, illetve a nyomozó szervének jogi lehetősége volt arra, hogy megvizsgálja a lefoglalás fenntartásának, illetőleg a megszüntetésének, s ezáltal a kiadásának a lehetőségét. Ennek a kötelezettségének a teljesítését nem zárta ki a nyomozás felfüggesztésének a ténye sem.

A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezéssel nem támadott részét nem érintette, a megfellebbezett rendelkezéseit részben megváltoztatta, és az alperes marasztalását 7.403.000 forintra és ennek késedelmi kamatára felemelte. Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást kiegészítette. Kifejtette, arra tekintettel, hogy a felperes engedményesként érvényesít igényt, a kereset megalapozottságának vizsgálata során elsődleges kérdés, hogy az engedményezési szerződések alapján a felperes milyen igények érvényesítésére jogosult. A kiegészített tényállás alapján megállapította, hogy a felperes az Opel Frontra és a BMW 528i. típusú gépkocsikra az engedményezési szerződések alapján nem szerzett tulajdonjogot, e két gépjárműre vonatkozó értékcsökkenés nem ítélhető meg a javára, ezért csak a másik három gépkocsi tekintetében vizsgálta, hogy a kereset megalapozott-e. Álláspontja szerint a felperes kártérítési követelése szempontjából a gépkocsik lefoglalása időtartamának van jogi jelentősége, amely nem feltétlenül esik egybe a büntetőeljárás tartamával. Az igazságügyi szakértői vélemény alapján megállapította, hogy az alperes mulasztott, amikor nem gondoskodott a még nem vámkezelt három gépkocsi előzetes értékesítéséről, holott tisztában volt a jogsegély elhúzódó időtartamával és a járművek kiadása iránt a felperes sem terjesztett elő igényt (régi Be. 102/A. § /3/ bekezdés). Az előzetes értékesítés az alperes által többször hivatkozott elkobzást sem akadályozta volna, mert a lefoglalt dolog értékesítéséből befolyt ellenérték a lefoglalt dolog helyébe lép [régi Be. 102/A. § /5/ bekezdés, 13/1979. (VIII.10.) IM rendelet 7. § /2/ bekezdés]. Ha az alperes a gépkocsik előzetes értékesítéséről rendelkezik, a felperest nem érte volna kár. A perben nincs adat arra, hogy a három gépkocsit az előzetes értékesítés elrendelése esetén mennyiért lehetett volna értékesíteni, miután az elsőfokú eljárásban ez nem is került szóba. A másodfokú bíróság indokolása szerint "az 1998-ban elérhető vételár bizonyítatlansága azonban az alperes terhére esik, mivel ez az ő mulasztására vezethető vissza."