BH 1983.11.430 Súlyos fokú gondatlanságból gombamérgezés folytán gyermekeik halálát okozó szülőkkel szemben - akik egyébként is jelentősen elhanyagolták nevelési, gondozási és tartási kötelezettségüket - szigorú büntetés kiszabása biztosítja a büntetés céljának elérését [Btk. 170. § (6) bek. 3. tétel, 83. §, 172. § (3) bek., 195. § (1) bek., 12. sz. Irányelv].

Az első fokú bíróság az I. r. és II. r. vádlottak bűnösségét 3 rb. gondatlanságból elkövetett emberölés vétségében, 2 rb. gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétségében, 2 rb. kiskorú veszélyeztetése bűntettében, valamint 5 rb. segítségnyújtás elmulasztásának a veszélyhelyzetet előidéző által elkövetett bűntettben állapította meg, ezért az I. r. vádlottat börtönben végrehajtandó 4 évi szabadságvesztésre és ugyanilyen időtartamra a közügyektől eltiltásra, a II. r. vádlottat pedig 3 évi és .6 hónapi - börtönben végrehajtandó - szabadságvesztésre és 3 évre a közügyektől eltiltásra ítélte, egyben elrendelte kényszergyógyításukat. Az ítélet az I. r. terhelt tekintetében első fokon jogerőre emelkedett.*

A megállapított tényállás lényege a következő.

A vádlottak házastársak, házasságukból 5 gyermek származott, akik közül a legidősebb 8 éves. A vádlottak mindketten alkoholista életmódot folytattak, ennek következtében a gyermekek ellátását és gondozását nagy mértékben elhanyagolták, és a már részben iskolaköteles kiskorúak erkölcsi, szellemi és testi fejlődésükben is súlyosan károsodtak.

A vádbeli napon a háztartásban semmiféle ennivaló nem volt, ezért az I. r. vádlott az erdőben gombát szedett, bár e vonatkozásban a legalapvetőbb ismeretekkel sem rendelkezett. Az összegyűjtött gomba között úgynevezett "fehér gyilkos galóca" is volt. Felesége - a II. r. vádlott -a gombát megtisztította, és bár gyanú merült fel benne annak ehető voltát illetően, ennek ellenére gombapörköltet készített belőle. Az ételből kisebb-nagyobb mértékben az egész család fogyasztott.

Másnapra virradó éjszaka, illetve a hajnali órákban a II. r. vádlott, valamint az Erzsébet utónevü gyermek már rosszul lett, reggel pedig az egész család hányt. A déli órákban a VII. hónapos terhes állapotban levő II. r. vádlott elvetélt, majd a mentők a kórházba beszállították. A vádlott sem a mentőknek, sem később a kórházban nem tett említést arról, hogy gyermekei egész nap hánytak, és hasmenésük is volt, bár már korábban felmerült benne a gombamérgezés gyanúja. Hasonlóképpen nem törődött a gyermekek állapotával a lakásban tartózkodó I. r. vádlott sem, annak ellenére, hogy a gyermekek állapota fokozatosan súlyosbodott. A következő napon két gyermek már nem tudott felkelni, majd a reggeli órákban a lakásban megjelent ismerős - erősen ittas állapota ellenére is - észlelve a gyermekek életveszélyes állapotát, elment az ügyeletes orvoshoz, majd onnan értesítették a mentőket.

A gyermekek közül a kórházban hárman a súlyos gombamérgezés következtében meghaltak, míg a másik két gyermek közepes-súlyos gombamérgezés miatti életveszélyes állapota folytán hosszabb ideig állott kórházi kezelés alatt.

A megalapozott tényállás alapján az első fokú bíróság helyesen vont következtetést a vádlottak bűnösségére, a cselekmények jogi minősítése azonban több vonatkozásban téves.

1. Tévedett az első fokú bíróság, amikor a vádlottak bűnösségét kizárólag az életben maradt két gyermekük tekintetében állapította meg a Btk. 195. §-ának (1) bekezdésébe ütköző, kiskorú veszélyeztetésének bűntettében.

A vádlottak által évekig tartó mulasztás-sorozat elemzése alapján helytálló az első fokú bíróság által levont az a következtetés, hogy a vádlottak kiskorú gyermekeik testi és erkölcsi fejlődését súlyosan veszélyeztették.

Ezért a Legfelsőbb Bíróság az első fokú ítélet minősítését e tekintetben megváltoztatva a II. r. vádlottnak - a kiskorú gyermekei gondozásának folyamatos elmulasztásában megtestesülő és azok testi, illetve szellemi fejlődését súlyosan veszélyeztető - magatartását 5 rb. a Btk. 195. §-ának (1) bekezdésében meghatározott kiskorú veszélyeztetése bűntettének minősítette.

2. Nem találta alaposnak a Legfelsőbb Bíróság azt az álláspontot, hogy a II. r. vádlottat a segítségnyújtás elmulasztása miatt azért nem terheli büntetőjogi felelősség, mert egyrészt egészségi állapota képtelenné tette őt a szükséges és elvárt intézkedések megtételére; másrészt az általa ismert helyzetben joggal bízhatott abban, hogy a mérgezés tényéről tudomással bíró egészségügyi szervek a szükséges intézkedéseket külön figyelem-felhívás nélkül is azonnal foganatosítják.

Az a követelmény, hogy egy - a gyermekei rosszullétét ténylegesen észlelő és annak okát is alaposan gyanító - anyától milyen magatartás várható el: elsősorban a társadalmi-erkölcsi jellegű elvárások körébe tartozik. Ezt a kérdést büntetőjogi szempontból elsődlegesen az objektív tények alapján és azokból kiindulva kell megítélni. A II. r. vádlott elsőként Erzsébet nevű gyermekénél fellépő, valamint nála és a többi gyermeknél is jelentkező - egyértelmű pontosítható tünetekben megnyilvánuló - rosszullét alapján joggal gyanakodott a gomba okozta mérgezésre. Ennélfogva -férjének "megnyugtató" kijelentéseitől függetlenül - a mentőszolgálat megjelenésekor, majd később is, elengedhetetlen kötelessége lett volna ezekre a körülményekre az egészségügyi szervek figyelmét felhívni. A tőle elvárható segítség követelménye tehát nála - eltérően az I. r. vádlottól -csupán a bejelentési, jelzési kötelezettségre szűkült le, s ennek a vádlott már a lakásában, de főként állapotának rendeződését követően a kórházban feltétlenül eleget tudott volna tenni.