A Budapest Környéki Törvényszék Mf.25175/2013/11. számú határozata munkaviszony megszüntetése (munkaviszony JOGELLENES megszüntetése) tárgyában. [1952. évi III. törvény (Pp.) 78. §, 103. §, 105. §, 253. §, 1992. évi XXII. törvény (Mt.) 84. §, 100. §, 143. §, 152. §, 174. §] Bírók: Kertné dr. Fehér Klára, Németh Renáta, Sarudi Márta

Budapest Környéki Törvényszék

mint másodfokú bíróság

8.Mf.25.175/2013/11.

A Budapest Környéki Törvényszék mint másodfokú bíróság által képviselt felperesnek - által képviselt alperes ellen munkaviszony jogellenes megszüntetésének megállapítása iránt a Budapest Környéki Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságnál 8.M.156/2011. számon megindított perében a Budapesten, 2013. október 17. napján kelt 37. sorszámú ítélettel szemben a felperes részéről 40. sorszám, alperes részéről 38. sorszám alatt előterjesztett fellebbezés folytán meghozta a következő

í t é l e t e t:

A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja.

Kötelezi felperest, hogy fizessen meg 15 nap alatt az alperesnek 100.000 (Egyszázezer) forint + áfa másodfokú perköltséget.

Kötelezi alperest, hogy fizessen meg az államnak - külön felhívásra - 130.600 (Egyszázharmincezer-hatszáz) forint fellebbezési illetéket.

A 733.300 (Hétszázharmincháromezer-háromszáz) forint fellebbezési illeték az állam terhén marad.

Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.

I n d o k o l á s:

Az elsőfokú bíróság ítéletében kötelezte alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 3.486.144 forintot, ebből 196.000 forint után 2011. július 30-ától, 942.476 forint után 2012. április 7-étől kamatot, ezt meghaladóan a keresetet elutasította. Megállapította, hogy a felek a költségeiket maguk viselik. Kötelezte alperest az állam részére 275.000 forint eljárási illeték megfizetésére, és megállapította, hogy a fennmaradó 275.000 forint eljárási illetéket az állam viseli.

Az elsőfokú ítéletben megállapított tényállás szerint a felperes 2004. szeptember 18-án létesített munkaviszonyt az alperes jogelődjével üzletkötő munkakörben. A felperes személyi alapbére 150.000 forint volt. 2005. augusztus 1-jétől a felperes személyi alapbére havi 200.000 forintra emelkedett. A felperes 2005 augusztus havi bérjegyzékén 90.000 forint, a 2005 szeptember-december havi bérjegyzékein 95.000 forint, a 2006. január havi bérjegyzékén 101.000 forint mozgóbér szerepelt a személyi alapbéren felül. 2006. február 1-jétől a felperes szülési szabadságon, ezt követően fizetés nélküli szabadságon volt gyermekgondozás céljából. A felperes 2010. május 10-én állt ismét munkába, majd május 17-étől 21-éig gyermeke ápolására táppénzen, május 25-étől június 15-éig betegszabadságon, június 15-étől 21-éig táppénzen volt. 2010. június 22-ére az alperes igazolatlan távollétet rögzített. A 2010. június 23-ától 2011. január 9-éig terjedő időszakban a felperes különböző okokból (gyermek ápolása miatti táppénz, GYES folyósítása mellett fizetés nélküli szabadság, rendes szabadság) volt távol a munkahelyétől. 2011. január 3-án az alperes rendes felmondást közölt a felperessel, majd a 2011. február 7-én keltezett rendkívüli felmondással 2011. február 14. napjával megszüntette a felperes munkaviszonyát. Az elsőfokú bíróság a 2012. szeptember 13-án kelt, 8.M.156/2011/27. számú közbenső ítéletében megállapította, hogy az alperes jogellenesen szüntette meg a felperes munkaviszonyát a 2011. február 7-én kelt rendkívüli felmondással, ezért a munkaviszonya a közbenső ítélet jogerőre emelkedésének napján szűnik meg. A Budapest Környéki Törvényszék mint másodfokú bíróság a 8.Mf.24.838/2012/3. számú közbenső ítéletével az elsőfokú közbenső ítéletet 2013. május 29-én helybenhagyta.

Az elsőfokú bíróság az ítélet jogi indokolásában megállapította, hogy a felek 2011. február 14-éig számoltak el egymással. A jogerős közbenső ítélet alapján a felperes munkaviszonya 2013. május 29-éig állt fenn az alperesnél, így a felperest e két időpont közötti időszakra illette meg az Mt. 100.§ (6) bekezdése alapján elmaradt munkabér. Az elsőfokú bíróság az elmaradt munkabér számítási alapjául az alperes által megjelölt átlagkeresetet (havi 204.145 forint, napi 9.279 forint) vette figyelembe, mert az megfelelt az Mt. 152.§-ában foglaltaknak. A mozgóbérrel kapcsolatosan rögzítette, hogy a 2005 augusztustól 2006 januárig terjedő időszakra csatolt bérjegyzékekből megállapíthatóan a felperes részére mozgóbér került kifizetésre, ami a teljesítménybér egyik típusa. Az irányadó időszakban ugyanakkor ilyen bérelem kifizetésére nem került sor, és az alperesnek az inflációt követő béremelésre jogszabályi köztelezettsége nem volt. Nem indokolta a magasabb átlagkereset megállapítását a felperes munkakörére vonatkozó hivatkozása sem. Az elsőfokú bíróság tanúk vallomására, valamint az egyéb bizonyítékokra figyelemmel nem találta megállapíthatónak, hogy a felperes munkaköre projektmenedzser volt. A munkaszerződés szerint a felperes munkaviszonya üzletkötő munkakörre jött létre, a munkaszerződés módosítására nem került sor. Mindezek alapján az elsőfokú bíróság a 2011. február 15. és 2013. május 29. közötti időszakra, az álláskeresési járadék formájában, valamint a felperes új munkáltatójától kapott illetményként megtérült jövedelem figyelembe vételtelével, 942.476 forint és ennek 2012. április 7-étől számított kamata megfizetésére kötelezte az alperest. Az elsőfokú bíróság kötelezte alperest 2 havi átlagkeresetnek megfelelő 408.290 forint összegű végkielégítés és 45 nap felmondási időre 306.218 forint megfizetésére.

Elutasította az elsőfokú bíróság a felperes szabadságmegváltás iránti igényét. E körben utalt arra, hogy a felperes azt az alperesnél fennállt munkaviszonya megszüntetését követő, elmaradt munkabérrel fedezett időszakra terjesztette elő, amely időre - a kialakult bírói gyakorlat szerint - további díjazás szabadságmegváltás címen nem jár.

A felperes keresetével egyezően kötelezte az elsőfokú bíróság az alperest étkezési hozzájárulás címén 196.000 forint és annak 2011. július 30-ától számított kamata megfizetésére.

Az Mt. 100.§ (4) bekezdése alapján az elsőfokú bíróság 8 havi átlagkeresetnek megfelelő 1.633.160 forint megfizetésre kötelezte az alperest, az ezt meghaladó keresetet elutasította. Az átalány kártérítés mértékének megállapításakor az elsőfokú bíróság figyelemmel volt arra, hogy a felperes munkaviszonya több mint hat éven keresztül állt fenn az alperesnél, a munkaviszony megszüntetése során és annak módja kapcsán az alperes ellentmondásos nyilatkozatokat tett, megsértve ezzel az együttműködési kötelezettségét. Figyelemmel volt arra is, hogy a felperes munkaviszonyának mintegy egyharmada telt tényleges munkavégzéssel, továbbá, hogy a felperes által 2006-ban és 2007-ben felvett devizahiteleivel kapcsolatos nehézségek nem eshettek az alperes terhére.

Az elsőfokú bíróság nem osztotta a felperes álláspontját az általa megjelölt időszakokra igényelt mozgóbér, illetve infláció vagy bérfejlesztés vonatkozásában. Kifejtette, hogy a bizonyítás e tekintetben a felperest terhelte, a bérjegyzékek önmagukban nem igazolták, hogy ez a juttatás a felperest munkavégzés hiányában is megillette.