BH 1968.2.3606 Nemzetközi Vasúti Árufuvarozásról Szóló Megállapodás (SZMOSZ) szerint létrejött fuvarozási szerződés alapján történt felszólamlás, majd igényérvényesítés és elévülési idő [Ptk. 506. §, SZMGSZ].

A prágai vállalat 1964. szeptember 26-án egy rakodógépet és a géphez tartozó szerszámokkal megrakott ládát adott fel a magyar vállalat részére vasúti fuvarozásra. A fuvarozási szerződés a Nemzetközi Vasúti Árufuvarozásról Szóló Megállapodás (SZMGSZ) szerint jött létre. A küldeménynek 1964. szeptember 30-án Budapest-Angyalföld állomáson történt kiszolgáltatásakor az átvevő és a MÁV alperes megállapították, hogy a láda fel volt törve, az abban elhelyezett különleges szerszámláda hiányzott. Erről kiszolgáltatás előtti kereskedelmi jegyzőkönyvet vettek fel.

A felperes 1965. március 8-án felszólamlással élt az alperesnél a kár megtérítése végett. Az alperes Bevételellenőrzési, Visszatérítési és Kártérítési Hivatala (BVKH) 1965. május 19-én kelt iratában felhívta a felperest, hogy a felszólamlásához csatolja a külföldi feladó által kiállított importszámlát, a kereskedelmi jegyzőkönyvben hiányként megállapított alkatrészek, illetőleg tartozékok tételenkénti rubel egységárának feltüntetésével vagy a Külkereskedelmi Minisztérium által hitelesített számlakivonatot. Egyben arról is értesítette a felperest, hogy ha a hiányzó okmányokat 15 nap alatt pótolja, a hivatal a felszólamlást úgy tekinti, mintha azt eredetileg is szabályszerűen felszerelve nyújtotta volna be, ha azonban a határidőn belül a hiányokat nem pótolja, a hivatal ezt a felszólamlást nem tekinti jogérvényesnek, és azt érdemben nem tárgyalja.

A felperes csak az említett 15 napos határidő letelte után, 1965. június 25-én fordult újabb beadvánnyal a BVKH-hoz. A BVKH 1965. július 31-én újból hiánypótlásra hívta fel a felperest, mert a csatolt számlát a Külkereskedelmi Minisztérium nem hitelesítette. Ennek a felhívásnak a felperes 1965. augusztus 9-én tett eleget. A BVKH azonban a felszólamlást 1965. szeptember 30-án kelt iratával az SZMGSZ 30. cikkének 1. §-a alapján elévülésre hivatkozva elutasította.

Ezt követően a felperes 1965. november 5-én beadott keresetlevelében 181,25 rubel kártérítés és járulékainak a megfizetésére kérte kötelezni az alperest.

Az elsőfokú bíróság ítéletében az alperes kártérítési kötelezettségét 181,25 rubel és kamatai erejéig megállapította. Álláspontja szerint a Ptk. 506. §-a értelmében alkalmazandó SZMGSZ 28. cikke 7. §-ának (2) bekezdésére tekintettel a felperesnek 1965. március 8-án beadott felszólamlása szabályszerű volt, a 30. cikk 1. §-ában írt 9 hónapos elévülési határidő a keresetlevél benyújtásáig nem telt el, mert a felperes felszólamlása az elévülési időt félbeszakította. Következésképpen a felperes nem késett el kártérítési igényének az érvényesítésével, érdemben pedig az alperes felelőssége az SZMGSZ 22. cikkének 1. §-a értelmében nem vitásan fennáll.

A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és a felperes keresetét elutasította. Ítéletének indokolása szerint az SZMGSZ 28. cikke 7. §-ának b) pontja úgy rendelkezik, hogy az áru részleges elveszése, megsérülése esetében a feladó vagy az átvevő a fuvarlevelet és a vasút által a rendeltetési állomáson az átvevő részére kiszolgáltatott kereskedelmi jegyzőkönyvet köteles bemutatni, adott esetben azonban ugyanezen szakasz szerint csatolni kell még az elveszett vagy megsérült áruk értékét igazoló okmányt, valamint a felszólamlás indokolására szolgáló egyéb okmányt. Az SZMGSZ azonban az említett okmányok valamelyikének hiányához nem fűz semmiféle jogkövetkezményt, és abból csak az a következtetés vonható le, hogy a vasút a hiányosan felszerelt felszólamlást - a hiánypótlásra történt felhívásban megszabott határidő eredménytelen letelte után - elutasíthatja. Olyan következtetést azonban nem lehet levonni ebből, hogy a kellékhiányos felszólamlás egyáltalán nem tekinthető felszólamlásnak. Az adott esetben az alperes az 1965. május 19-én kelt intézkedésével a felperest hiánypótlásra hívta fel, de egyben arról is értesítette, hogy ha a hiányt 15 nap alatt nem pótolja, a felszólamlást a hivatal érdemben nem tárgyalhatja. A másodfokú bíróságnak az volt az álláspontja, hogy ez az intézkedés - a hiánypótlás elmulasztása folytán - a felszólamlás elutasítását jelenti, nem pedig azt, hogy az 1965. március 8-i felszólamlást olyannak kell tekinteni, mintha azt elő sem terjesztették volna. Ebből pedig az következik, hogy az 1965. március 8-i felszólamlás az SZMGSZ 30. cikkének 3. §-a szerint az elévülési időt szüneteltette, viszont folytatódott az elévülés attól a naptól, amikor a felszólamlás elutasítását tartalmazó válasz a vasúttól megérkezett. Ez az idő pedig 1965. március 8-tól május 20-ig összesen 74 napot tett ki, ami a kiszolgáltatás napjától számító és az 1965. június 30. napjával lejáró 9 hónapos elévülési időt 74 nappal meghosszabbította. A felperesnek tehát a perlésre 1964. szeptember 30-tól 9 hónap és 74 nap állt rendelkezésére, ami 1965. október 12-én (helyesen szeptember 12-én) lejárt. Mivel a felperes csak 1965. november 5-én terjesztette elő a keresetét, az igénye érvényesítésével elkésett. Rámutatott arra is, hogy az SZMGSZ rendszerében csak egy felszólamlásra van lehetőség, mivel a 30. cikk 3. §-ának utolsó bekezdése szerint a korábban benyújtott követelésre vonatkozó ismételt felszólamlás az elévülést nem szünetelteti. Tehát a felperes újabb 1965. június 25-én beadott beadványa az elévülés szempontjából hatályos felszólamlásnak már nem tekinthető. Ezért a 30. cikk 4. §-a alapján a felperes keresetét elutasította.

A törvényességi óvás alapos.

Az SZMGSZ 28. cikkének 8. §-a szerint a vasút köteles a felszólamlást a megérkezésétől számított 180 napon belül megvizsgálni, arra választ adni és teljes vagy részleges elismerés esetében a felszólamlót megillető összeget kifizetni. A 10. § pedig kimondja, hogy ha a vasút a felszólamlót a felszólamlás teljes vagy részleges elutasításáról értesíti, köteles az elutasítás okát közölni és a felszólamláshoz csatolt okmányokat egyidejűleg visszaküldeni.