BH 2001.10.458 I. A rablás annyi rendbeli bűncselekmény, ahány személlyel szemben az elkövető erőszakot vagy az élet illetőleg a testi épség ellen irányuló közvetlen fenyegetést alkalmaz annak érdekében, hogy a sértett tulajdonában vagy birtokában levő dolgot jogtalan eltulajdonítás végett elvegye [Btk. 12. § (1) bek., 321. § (1) bek.].

II. A közös tulajdonban levő dolog - eltulajdonítás végett erőszak vagy az élet illetőleg a testi épség elleni közvetlen fenyegetés alkalmazásával való - elvétele egyrendbeli rablást valósít meg, függetlenül attól, hogy hány résztulajdonos van; ezért ha az erőszaknak vagy a kvalifikált fenyegetésnek az alkalmazása két személlyel szemben valósult meg, de csak egy személy károsodott, a rablás teljes tényállása nem két, hanem csak egy személlyel szemben valósult meg, így a cselekmény egyrendbeli rablás bűntettének minősül [Btk. 12. § (1) bek., 321. § (1) bek.].

III. Azokra a tényekre nézve kell a bizonyítást lefolytatni, amelyek a vád tárgyává tett cselekmény jogi megítéléséhez, valamint ezeknek a releváns tényeknek a megállapításához szükségesek, és az ítélet indokolásának is csak ezekre a tényekre kell kiterjednie [Be. 5 §, 59. § (1) bek., 220 §].

IV. A bíróság által feleslegesen beszerzett szakértői vélemény elkészítésével felmerült bűnügyi költség megfizetésére a vádlottat nem lehet kötelezni, hanem azt az állam viseli [Be. 217. § (2) bek., 218. §].

A megyei bíróság az 1999. november 12. napján meghozott ítéletével az I. r. vádlottat bűnösnek mondotta ki nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettében; a II. r. vádlottat 2 rb. rablás bűntettében és súlyos testi sértés bűntettében. Ezért az I. r. vádlottat 13 évi fegyházbüntetésre és 10 évre a közügyektől eltiltásra; a II. r. vádlottat pedig - mint többszörös visszaesőt - halmazati büntetésül 8 évi fegyházbüntetésre és 8 évre a közügyektől eltiltásra ítélte; az I. r. vádlottat a bűnsegédként elkövetett súlyos testi sértés bűntette miatt ellene emelt vád alól felmentette.

Az ítélet ellen az ügyész az I. r. és a II. r. vádlott terhére a tényállás téves megállapítása, a cselekmények téves jogi minősítése miatt, és a büntetések súlyosítása végett jelentett be fellebbezést; az I. r. vádlott és a védője a tényállás téves megállapítása, a cselekmény téves minősítése miatt, a büntetés enyhítéséért és a bűnügyi költség mérsékléséért; a II. r. vádlott és a védője pedig enyhítésért fellebbezett.

A legfőbb ügyész az ügyész fellebbezését mindkét vádlottal szemben a büntetés súlyosítása végett tartotta fenn. Az álláspontja szerint az ítélet megalapozott, a vádlottak bűnösségének a megállapítása és a cselekményeik minősítése törvényes, a vádlottak büntetései azonban a helyesen megállapított bűnösségi körülményekhez képest enyhék, ezért a büntetések súlyosítását, egyebekben pedig az ítélet helybenhagyását indítványozta.

A Legfelsőbb híróság az elsőfokú bíróság ítéletének a felülbírálata során arra a megállapításra jutott, hogy annak eljárásjogi vagy megalapozatlanságból eredő akadálya nincs. Az elsőfokú bíróság beszerezte mindazokat a bizonyítékokat, amelyek alapján az ügy elbírálásához szükséges tényeket meg lehetett állapítani. A bizonyítékok értékelése túlnyomó részben megfelel a logika szabályainak.

Az orvos szakértő szakvéleménye - amit a sérülésről készített fényképfelvételnek a laikus által is érzékelhető bizonyító ereje is alátámasztott - bizonyította, hogy az emberölést baltával követték el, az pedig kétségtelen, hogy a baltacsapást a vádlottak valamelyike hajtotta végre.

A II. r. vádlottnak a nyomozás során tett első vallomása szerint tudomása van arról, hogy az I. r. vádlott a betörés során egy idősebb nőt baltával fejbevágott, aki ettől elájult, és a földre esett. Ez a vallomás közvetlen bizonyíték, mivel a többi bizonyítékból egyértelmű, hogy közvetlen észleleten alapszik.

A vádlottak e tekintetben egyező vallomása szerint amikor a II. r. vádlott az előszobából bement a szobába, és a sértett egyedül maradt az I. r. vádlottal, a sértett a halált okozó sérülést még nem szenvedte el, és amikor a II. r. vádlott K. S. bántalmazását a szobában abbahagyta, K. S.-né már végleges helyzetében feküdt a földön, s ettől kezdve bántalmazás már nem érte.

Mindebből logikai bizonyossággal következik, hogy az emberölést az I. r. vádlott követte el, vagyis a II. r. vádlott idézett vallomása megfelel a valóságnak. Az a ténymegállapítás tehát, hogy az emberölést az I. r. vádlott követte el, ésszerű indokolással elfogadott közvetlen bizonyítékon alapszik, ezért eljárásjogilag hibátlanul bizonyított; az I. r. vádlott védőjének a tárgyaláson kifejtett ellentétes álláspontja alaptalan.

A tényállás többi része a vádlottak vallomásainak elfogadott részeivel, tanúvallomásokkal, a szakértői véleményekkel, valamint okiratokkal kellően bizonyított.

A bíróság által lefolytatott bizonyítás és az ítélet indokolása azonban nem mindenben felel meg a büntetőeljárás szabályainak.

A bizonyításnak a Be. 59. §-ának (1) bekezdésében meghatározott egyik általános szabálya az, hogy a bizonyítás azokra a tényekre terjed ki, amelyek a büntetőtörvények és az eljárási jogszabályok alkalmazása szempontjából jelentősek. Ez azt jelenti, hogy csak azokra a tényekre kell a bizonyítást folytatni, amelyek a vádban szereplő cselekmény jogi megítéléséhez, valamint e releváns tények megállapításához szükségesek, és jelenti azt is, hogy az ítélet indokolásának ilyen tényekre kell kiterjednie. A bíróság ennek ellenére olyan bizonyítást is folytatott, amelyre nem volt szükség, ezért az ítéletben leírt tényállás, valamint annak indokolása felesleges részeket is tartalmaz. Az ítéleti tényállás a sértettek házának, a ház környezetének, az udvarának, az ott található építményeknek, a ház belsejének, berendezésének terjedelmes és szükségtelenül részletes leírását tartalmazza. A tényállásban K. S.-né egyetlen halálos sérülésén kívül a keletkezett valamennyi felszínes sérülés anatómiai részletességű leírása is megtalálható. Az ügy elbírálásához ezekre nincs szükség.

A felderítés során indokolt valamennyi részletténynek a rögzítése, az elbíráláskor azonban csak a jelentős tényeket kell bizonyítani és rögzíteni, ezért a Legfelsőbb Bíróság a megjelölt felesleges részeket a tényállásból mellőzi.

Az eljárás során kihallgatott tanúk az ügy elbírálásához szükséges tényekről már a nyomozáskor sem tudtak vallomást tenni, ezért a tárgyalásra idézésük és kihallgatásuk szükségtelen volt.

A bíróság által elrendelt hemogenetikai szakértői vizsgálat csak azt deríthette fel, hogy az I. r. vádlottól lefoglalt két baltán, és a helyszínen talált fagolyón és járóboton van-e a vádlottaktól vagy a sértettektől származó vérnyom, illetőleg az melyiküktől származik. Ha a baltán a sértettektől származó vérnyom lett volna, az azt erősítené meg, hogy a vádlottak követték el a bűncselekményt, de ahhoz nem adna támpontot, hogy K. S.-nét melyik vádlott ölte meg, mivel mindkét vádlott egyformán használta a baltát. Ha a helyszínen talált tárgyakon a vádlottak vére lett volna kimutatható, ez bizonyíték lenne arra, hogy a vádlottak a bűncselekmény elkövetésekor a helyszínen jártak. A vizsgálat minden más eredménye közömbös lenne. Ezek a vizsgálattal bizonyítható tények a szakértői vizsgálat nélkül is bizonyítottak voltak, ezért annak az elrendelése szükségtelen volt.