BH 1997.3.134 A létre sem jött vagy valamilyen ok (pl. felmondás) miatt megszűnt szerződést biztosító mellékkötelezettség - az adott esetben a kötelezett által nem vállalt bankgarancia - bírói ítélettel nem hozható létre, a hiányzó nyilatkozat nem pótolható. Ez akkor is irányadó, ha a kötelezett előzetesen előszerződés formájában vállalta, hogy a későbbi időpontban bankgaranciát fog adni [Ptk. 199. §, 208. § (3) bek., 249. §., 295. §, 321. § (1) bek., 324. § (2) bek.].

A C. Vállalkozási és Szolgáltatásszervező Kisszövetkezet (a továbbiakban: C. Kisszövetkezet) lízingbeadó és a H. Számítástechnikai Kft. (a továbbiakban: H. Kft.) lízingbevevő 1990. március 26-án megállapodtak abban, hogy egy későbbi időpontban lízingszerződést kötnek. A H. Kft. vállalta, hogy a lízingszerződéshez szükséges bankgaranciát megszerzi, bankjától erre nézve szándéknyilatkozatot szerez be.

Az alperes 1990. március 27-én a C. Kisszövetkezetnek címzett szándéknyilatkozatot tett, mely szerint bankgaranciát fog vállalni az 1991., az 1992. és az 1993. években a H. Kft. által igénybe vett lízingdíjra, az akkori feltételek szerint. Az alperes 1990. április 6-án a C. Kisszövetkezethez címezve garanciát vállalt 1990. április 9-től május 4-ig a H. Kft. által fizetendő 31 560 000 forint lízingdíjra. A C. Kisszövetkezet az alperes által kiadott, bankgaranciára irányuló kötelezettségvállalást 1990. április 30-án a felperes jogelődjére, a C. L. Kft.-re engedményezte. Ezt követően a felperes jogelődje és a H. Kft. között - 1990. május 1. napján - határozott időre lízingszerződés jött létre, mellyel a H. Kft. három db bányaipari rakodógép használatára szerzett jogot. A 130 millió forint összegű lízingdíjat a H. Kft. 1990 és 1993 között négy részletben volt köteles megfizetni. A lízingszerződés 19. pontjában a H. Kft. kötelezettséget vállalt arra, hogy a szerződés aláírását követő 15 napon belül a lízingdíjrészletekre bankgaranciát ad a lízingbeadónak.

Az alperes 1991. január 2-án megállapodott a H. Kft.-vel abban, hogy 1991. január 2-ától 20-áig 20 350 000 forintra bankgaranciát vállal. Az alperes a megállapodásnak megfelelő tartalommal 1991. január 8-án a felperes jogelődjével, a C. L. Kft.-vel szemben fizetési kötelezettséget vállalt arra az esetre, ha a H. Kft. a lejáratkor nem teljesítene. A továbbiakban az alperes a felperes felé bankgaranciát nem vállalt.

A C. L. Kft. jogutódaként a C. L. Rt. az 1993. január 29-én kelt levelében felhívta az alperest, hogy az 1993. január 1-jén lejárt lízingdíjat az általa kiadott nyilatkozat alapján fizesse meg. Az alperes a fizetéstől elzárkózott, ezért a C. L. Rt. felperes a keresetében 15 725 000 forint és ennek 1993. január 1-jétől a kifizetésig járó törvényes késedelmi kamata, továbbá a perköltség megfizetésére kérte az alperest kötelezni. Követelését az alperes 1990. március 27-i keltű nyilatkozatára alapította, amely alapjául szolgált az alperes által 1990. április 6-án és 1991. január 8-án kiadott bankgaranciáknak is. A felperes szerint a fentiek alapján az alperes az 1993-ban esedékes lízingdíj megfizetése elől nem zárkózhatott el azon az alapon, hogy nem vállalt bankgaranciát. Arra az esetre, ha a bíróság az alperes 1990. március 27-i keltű szándéknyilatkozatát nem fogadná el bankgaranciaként, az alperes ezen nyilatkozatát előszerződésnek kérte tekinteni és - másodlagos kereseti kérelmével - ennek alapján kérte az alperest teljesítésre kötelezni.

Az alperes a kereset elutasítását kérte. Tagadta, hogy az 1990. március 27-én kelt szándéknyilatkozata bankgarancia vállalásának minősülne, így ebből fizetési kötelezettsége keletkezhetett volna. Előadta, hogy ezzel a felperes is tisztában volt, ezért kötötte ki a lízingszerződésben, hogy a H. Kft.-nek a szerződés aláírását követő 15 napon belül kell a bankgaranciát átadni. A bankgarancia átadását tehát a felperesnek nem tőle, hanem a H. Kft.-től kellett volna kérnie, mégpedig az egyes lízingdíjak esedékessége előtt. Azt nem vitatta, hogy adott a H. Kft.-nek bankgaranciát 1990. április 6-án és 1991. január 8-án, de ezek meghatározott összegre és meghatározott időtartamra vonatkoztak. A perbeli összegre viszont bankgaranciát nem vállalt.

Az elsőfokú bíróság az időközben E.-L. Rt.-vé átalakult felperes keresetét elutasította. Megállapította, hogy a felperes által hivatkozott, 1990. március 27-én kelt alperesi szándéknyilatkozat a tartalmánál fogva sem minősül bankgarancia- vállalásnak, amit az utóbb kiállított két bankgarancia is bizonyít. A lízingszerződés szerint a bankgaranciát a H. Kft.-nek kellett volna beszereznie és a felperesnek szolgáltatnia. Úgy ítélte meg, hogy a peres felek között előszerződés sem jött létre, jogviszony hiányában pedig a felperes keresete alaptalan.

Az ítélet elleni fellebbezésében a felperes az alperes kereset szerinti marasztalását kérte oly módon, hogy a bíróság a Ptk. 249. §-a alapján - figyelemmel a Ptk. 208. és 199. §-ára - kötelezze az alperest bankgarancia kiadására, vagy - a Ptk. 295. §-a szerint - ítéletével pótolja az alperes bankgarancia-vállaló nyilatkozatát. Szerinte az alperes 1990. április 6-án és 1991. január 8-án a bankgaranciát valójában az 1990. március 27-én kiadott "keret bankgarancia" vállalása alapján adta ki. Állította, hogy a felperes mindig időben megkérte a bankgaranciát, és azt a perbeli eset kivételével meg is kapta. Ezért jóhiszeműen értelmezhette úgy az alperes szándéknyilatkozatát, hogy a lízingszerződés megkötéséhez a megfelelő biztosíték a rendelkezésére áll. A felperes szerint az elsőfokú bíróságnak - amennyiben az volt a jogi álláspontja, hogy a felek között szerződés nem jött létre - a felek jogviszonyát a Ptk. 6. §-a alapján kellett volna elbírálnia, keresetének jogcímét ezért vagylagosan ezen a jogcímen is előterjesztette.

Az alperes az első fokú ítélet helybenhagyását kérte. Előadta, hogy a banktól a H. Kft. kért bankgaranciát, a megállapodás közöttük jött létre, és ennek megfelelően a H. Kft. és a bank között 1991. január 2-án létrejött megállapodás alapján adta ki 1991. január 8-án a bankgaranciát vállaló nyilatkozatot. Ezt követően, az 1992. és 1993. évekre sem a H. Kft., sem a felperes nem kérte az esedékes lízingdíjra - annak fizetési határideje előtt - a bankgarancia-vállalási nyilatkozatot.

A Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. A felperest az alperes javára 150 000 forint másodfokú részperköltség, az állam javára pedig 750 000 forint fellebbezési eljárási illeték megfizetésére kötelezte, és úgy rendelkezett, hogy a felperes a költségeit maga viseli. A másodfokú bíróság a fellebbezési eljárásban a felperes által F/1-től F/20-ig csatolt okiratok alapján az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást azzal egészítette ki, hogy a felperes 1990. november 21-én - az 1990. március 27-én kiadott szándéknyilatkozatra hivatkozva - az alperestől bankgarancia kiadását kérte az 1991. január 1-jén esedékes 40 700 000 forintra. Ezt a levelet a felperes egyidejűleg elküldte a H. Kft.-nek is, akitől legkésőbb 1990. december 5-ig kérte a bankgarancia eredeti példányának a megküldését. A felperessel szemben az E. M. Bank Rt. mint a V. Takarékszövetkezet jogutódja, a H. Kft. megbízása alapján 1991. december 4-én az 1992. január 2-án esedékes 47 000 000 forint lízingdíjra 1992. január 2-ától 15-ig bankgaranciát vállalt, utalva a V. Takarékszövetkezet által kiadott szándéknyilatkozatra. A felperes az 1993. január 15-én esedékes 15 725 000 forint lízingdíj megfizetésére- miután azt a kötelezett nem fizette ki - 1993. január 5-én az E. M. Bank Rt.-t is felszólította. A felszólításra a V. Takarékszövetkezet azt válaszolta, hogy 1993. január elejére nincsen bankgaranciából származó kötelezettsége, majd hivatkozott arra is, hogy a szándéknyilatkozatot nem ő, hanem az E. és V. Takarékszövetkezet adta ki.