EH 2001.570 A rendkívüli munkavégzés tilalma a munkavállaló hozzájárulásával sem szeghető meg [Mt. 126-127. §].

A felperes által a sz.-i T. Áruház területén üzemeltetett ékszerboltban az alperes megyei felügyelősége 2000. március 15-én munkaügyi ellenőrzést tartott, amelynek során megállapította, hogy a felperes a munkaszüneti napon három munkavállalót jogellenesen foglalkoztatott, és további munkavállalók esetében pedig nem megfelelően fizette ki a túlmunkáért járó bért és bérpótlékot.

A felügyelőség igazgatója a felperest a szabálytalanságok miatt 150 000 forint munkaügyi bírsággal sújtotta. A felperes a munkaszüneti napon való foglalkoztatás miatti bírság kiszabásával nem értett egyet, a fellebbezését az alperes elutasította és az elsőfokú határozatot helybenhagyta.

A felperes a munkaügyi bírósághoz benyújtott keresetében a jogerős közigazgatási határozat felülvizsgálatát és annak részbeni megváltoztatásával a bírság leszállítását kérte. Előadta, hogy a jogelődje és a T. Áruház között létrejött bérleti szerződés szerint az üzlet a nyitvatartási idejét köteles a T. Áruház mindenkori nyitva tartásához igazítani, ezért március 15-én valójában gazdasági kényszer hatása alatt állt, mivel ellenkező esetben szerződésszegést követett volna el. Ezen túlmenően a munkaszerződés háttér szabályozásának tekinthető Polgári Törvénykönyv alapelvei között szerepel a szerződéskötési szabadság, amelyre figyelemmel a felek egyező akarattal az Mt. vonatkozó szabályától eltérhetnek. Az Alkotmány biztosítja a munkához való jogot, melynek értelmében létezik a munkavállaló által önként vállalt munka.

A munkaügyi bíróság ítéletével a keresetet elutasította. Az indokolás szerint a tényállás nem volt vitás, a bíróságnak csak a jogkérdésben kellett döntenie.

A perben szereplő ékszerbolt semmilyen szempontból nem tekinthető folyamatos (folytonos) üzemelésűnek. Téves az a felfogás, miszerint ez a minősítés tetszőleges elhatározástól függene és kizárólag a munkáltató (cégtulajdonos) mérlegelésére volna bízna. Az irányadó szabály együttes feltételeket tartalmaz, vagyis nem elégséges a tényszerű folytonosság, hanem ehhez még a rendeltetésszerűség is szükséges. A folytonos üzemmód akkor rendeltetésszerű, ha a lakossági (például egészségügyi, rendészeti, közüzemi) alapellátást szolgálja, vagy a kifejezetten szabadidős tevékenységekre (kultúra, szórakozás, sport, stb.) irányul.

Nem fogadta el a bíróság kimentési okként a külső gazdasági kényszerre való hivatkozást. A helységbérleti szerződést a felperes jogilag értékelhető kényszer nélkül kötötte meg. A polgárjogi kötelem létrehozása során elszenvedett (eltűrt) esetleges hátrányokat nem háríthatja át a munkavállalóira. Végezetül a bíróság megállapította azt is, hogy a perbeli esetben a munkaszüneti napon történő eseti-rendkívüli munkavégzés elrendelésének sem volt helye. A felperes nem állította és még kevésbé igazolta, hogy március 15-én valami különleges gazdasági, munkaszervezési problémája keletkezett volna, vagy az alkalmazottainak valamilyen veszélyt kellett volna elhárítaniuk.

A jogerős ítélet ellen előterjesztett felülvizsgálati kérelmében a felperes annak hatályon kívül helyezését és a kereseti kérelmének megfelelő döntés meghozatalát kérte. Álláspontja szerint amennyiben a munkaszüneti napon történő munkavégzés nem minősül rendszeresnek, az Mt. 126. §-ának (1) bekezdésében foglalt szabály az irányadó, amely szerint viszont a munkáltató a munkavállalót kivételes esetben rendkívüli munkaidőben történő munkavégzésre kötelezheti. A felperes utalt az iratok közt lévő bérleti szerződésre, amelynek egyik kikötése szerint a bérlőnek az áruház nyitva tartásához igazodóan kell az általa bérelt üzletet üzemeltetni és ettől csak előzetes írásbeli engedély alapján térhet el. A rendelkezés megsértése olyan jellegű szerződésszegésnek minősül, amely a bérbeadó részéről a szerződés rendkívüli felmondását vonhatta volna maga után. Az áruház a március 15-ei nyitva tartásról csak néhány nappal korábban értesítette, ezért lehetősége sem volt az eltérő nyitva tartás engedélyezését írásban kezdeményezni. Mindezek a körülmények a felperest olyan kényszerhelyzetbe hozták, amely jogszerűvé tette a rendkívüli munkaidőben történő munkavégzést. Ezen túlmenően megjegyezte, hogy a munkavállalók a munkát önként vállalták, azt a felperes megfelelően honorálta, illetőleg sem ezen időpontot megelőzően sem azóta nem foglalkoztatta a munkavállalóit munkaszüneti napon.

Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult.

A felülvizsgálati kérelem nem alapos.

A felperes a felülvizsgálati kérelmében az elsőfokú bíróság jogi álláspontját, miszerint az általa üzemeltetett ékszerüzlet nem minősül megszakítás nélkül üzemelő és a rendeltetése folytán a munkaszüneti napon is működő üzletnek, nem tette vitássá.

Erre figyelemmel a perbeli esetben a felperesnek a munkaszüneti napon történő foglalkoztatás során a rendkívüli munkavégzésre vonatkozó szabályokat kellett betartania. Az Mt. 126. §-ának (1) bekezdése szerint a munkáltató a munkavállalót kivételes esetben rendkívüli munkaidőben történő munkavégzésre kötelezheti. Ezzel összhangban az Mt. 127. §-ának (2) bekezdése kimondja, hogy az elrendelés szempontjából a túlmunkával esik egy tekintet alá a pihenő- vagy munkaszüneti napon végzett munka. A két szabály egybevetése és helytálló értelmezése azt jelenti, hogy munkaszüneti napon rendkívüli munkavégzés csak a túlmunka elrendelésére vonatkozó feltételek, korlátozások és tilalmak megtartásával lehetséges.

A Legfelsőbb Bíróság egyetért a munkaügyi bíróság álláspontjával, mely szerint a bérleti szerződéses kötelezettség teljesítése önmagában nem tekinthető olyan kivételes körülménynek, amely alapján a rendkívüli munkavégzés elrendelése indokolt lenne. A felperes ugyanis polgárjogi szerződésben sem vállalhat olyan kötelezettséget, amelynek teljesítése a munkajogi szabályokkal ellentétes. A felperes az általa hivatkozott szerződéses kötelezettség elfogadásával lemondott a bérbeadó javára a munkaidő beosztásának jogáról [Mt. 119. § (1) bekezdés], noha az ezzel kapcsolatos szabályok megtartásáért az Mt. értelmében a felelősség a munkáltatót terheli.

De nem fogadható el a felperesnek az a hivatkozása sem, hogy a foglalkoztatás azért nem volt jogellenes, mert a rendkívüli munkaidőben történő munkavégzést a munkavállalók saját elhatározásukból vállalták. A rendkívüli munkaidőben történő foglalkoztatás jogszabályi feltételeinek megtartásáért a munkáltató felel még abban az esetben is, ha erről a munkavállalóval megállapodott. Az ítélkezési gyakorlat szerint ugyanis az Mt.-nek a rendkívüli munkavégzésre vonatkozó korlátozó rendelkezései nem mellőzhetők a munkavállalóval kötött megállapodás esetében sem.

A kifejtettekre figyelemmel az eljárt bíróság az ítéletét jogszabálysértés nélkül hozta meg, ezért azt a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.

(Legf. Bír. Mfv. II. 10.195/2001/4. sz.)