BH 1996.12.641 A szerződés nem teljesítése vagy nem megfelelő teljesítése nem eredményezi az öröklési szerződés érvénytelenségét, hanem arra ad alapot, hogy a tartási szolgáltatások jogosultja: az örökhagyó az eltartók szerződésszegő magatartása miatt az öröklési szerződés megszüntetését kérje. Ez a jog azonban csak az öröklési szerződés jogosultját illeti meg: ha életében a szerződés megszüntetése iránt pert nem indított, halála után jogutódja per indítására már nem jogosult [Ptk. 649. § (1) bek. b) pont, 655. § (1) bek., 658. § (2) bek.].

A jogerős ítélet a felperes keresetét elutasította. A megállapított tényállás szerint B. I.-né örökhagyó 1986. április 8-án öröklési szerződést kötött egyik gyermekével és annak házastársával: az alperesekkel, és tartása fejében minden vagyoni örököseiül őket nevezte meg. Kikötötte, hogy a tartás az ő házában történik, mert egész életében a házában kíván maradni. Az örökhagyó azonban 1990-ben súlyosan megbetegedett, és nemcsak nappal, de éjszaka is állandó felügyeletet igényelt, ezért az örökhagyó szociális otthoni elhelyezését kérte, és 1990. október 2-ától szociális otthonban nyert elhelyezést; tartási költségét nyugdíjából vonták le. A megállapodás az volt, hogy az örökhagyó addig marad a szociális otthonban, amíg az I. rendű alperes nyugdíjjogosultságot nem szerez; az örökhagyó azonban az I. rendű alperes nyugdíjazása előtt néhány hónappal: 1993. július 12-én meghalt. Az alperesek az örökhagyót a szociális otthonban rendszeresen látogatták, részére élelmet vittek és ruházatát is biztosították. E tényállásra tekintettel az eljárt bíróság a felperes által hivatkozott okokból az öröklési szerződés érvénytelenségét nem látták megállapíthatónak. Nem nyert bizonyítást, hogy az alperesek a szerződésből eredő kötelezettségeiket nem teljesítették, mert az örökhagyót szociális otthonban helyezték el, ahol a tartási költséget az örökhagyó nyugdíjából vonták le. A bizonyítás anyaga alapján megállapítható volt, hogy 1990-ig a tartási jellegű szolgáltatásokat a szükséges mértékben teljesítették; 1990-ben az örökhagyó a szociális otthoni elhelyezést maga kérte, amelyet a szerződő felek ideiglenes megoldásnak szántak. Ezzel az örökhagyó egyetértett, sem a szociális otthoni elhelyezést, sem a tartás költségeinek a nyugdíjából való levonását közel három éven át soha nem kifogásolta. Az alperesek a szociális otthoni tartózkodás ideje alatt a szükséges mértékben továbbra is nyújtottak tartási szolgáltatásokat az örökhagyónak. A tartási szolgáltatások nem teljes körű teljesítése pedig érvénytelenséget nem eredményez.

"A tartási jogviszonyokban, ha az eltartott önként lemond az eltartók által vállalt szolgáltatások bármelyikéről, az még nem teszi a szerződést érvénytelenné. Jelen esetben pedig csupán az a - kétségtelen - formai hiba, hogy a szerződő felek írásban nem módosították a szerződést akkor sem, amikor az örökhagyó bekerült a szociális otthonba." A másodfokú bíróság kiemelte továbbá, hogy az öröklési szerződés szerint az örökhagyó a nyugdíját saját bevallása szerint használhatta fel; "ebben benne van az is, hogy akármilyen célra, például a szociális otthoni költségek fedezésére is felhasználhatta azt, vagy akár ajándékba is adhatta volna az egészet az alpereseknek."

Az örökhagyó szociális otthoni elhelyezésének körülményeire és az örökhagyó magatartására tekintettel azt sem lehet megállapítani, hogy a szerződéskötéskor téves feltevésben lett volna, ezért az öröklési szerződés a Ptk. 649. §-a (1) bekezdésének b) pontja értelmében érvénytelen lenne.

Végül a másodfokú ítélet hangsúlyozta, hogy "az öröklési szerződés alapján történő öröklés egyúttal azt is jelenti, hogy az örökhagyó vagyonát azok kapják a környezetéből a hozzátartozók közül, akik őt támogatták, látogatták és vele szeretettel bántak, szemben azzal, aki évtizedekig még csak meg sem látogatta, rá sem nézett. Így nemcsak jogilag, de erkölcsileg is helyes az a döntés, hogy az örökhagyó vagyonát az öröklési szerződés figyelembevételével az alperesek örökölhetik."

A jogerős ítélet ellen a felperes felülvizsgálati kérelmet nyújtott be, és az ítélet megváltoztatásával a kereseti kérelme szerinti döntést kért. Álláspontja szerint az örökhagyó kényszerhelyzetben kérte a szociális otthoni elhelyezést, ezért az a körülmény, hogy az öröklési szerződés megszüntetése iránt eljárást nem indított, ügydöntőnek nem tekinthető. Állította, hogy az örökhagyó szociális otthoni elhelyezése óta az alperesek szerződéses kötelezettségükből semmit nem teljesítettek; az érvénytelenség szempontjából pedig az a meghatározó, hogy az eltartók eleget tettek-e szerződéses kötelezettségüknek, figyelemmel a Ptk. 655. §-ának (1) bekezdésében foglalt kogens szabályra. Ezzel kapcsolatban kifogásolta, hogy a másodfokú bíróság az ítélet indokolásában "elmossa" az öröklési szerződés és a végrendelet közti lényegi különbséget. Nincs jelentősége annak sem, hogy az öröklési szerződés módosították-e a felek: a módosítás ugyanis valójában azt jelentette volna, hogy az alperesek tartási kötelezettsége megszűnt, és ezzel megszűnt volna az öröklési szerződés is. Hivatkozott arra is, hogy megvalósult a Ptk. 658. §-a (2) bekezdésének utolsó fordulata: a szociális otthoni elhelyezéssel létrejött tényleges állapottal a szerződés megszűnése a különben kötelező alakiságok nélkül bekövetkezett, ezt azonban az eljárt bíróságok nem vizsgálták.

Az alperesek ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult, a döntést mindenben helytállónak tartották. Hangsúlyozták, hogy az eljárt bíróságok a bizonyítékok mérlegelésével állapították meg a tényállást, e körben jogszabálysértést nem követtek el, felülmérlegelésre pedig nincs lehetőség. Álláspontjuk szerint alaptalan a felperesnek a Ptk. 658. §-ának (2) bekezdésére való hivatkozása is.

A felülvizsgálati kérelem nem megalapozott.