BH 1995.11.647 Gyermektartásdíj-fizetési kötelezettség megszüntetése iránti perben az érdemtelenség megítélésénél a kapcsolat megromlásának folyamatát, ezen belül a szülőnek a gyermekkel szemben elvárható magatartását is mérlegelni kell [Csjt. 60. § (3) bek., 17. sz. irányelv].

A felek házasságából 1974. július 20-án született Andrea az alperes gondozásában él. A felperes az 1991. május 27-én megkötött egyezségben vállalta, hogy gyermeke után tartásdíjként megfizeti a bérköltség, részesedési alap és egyéb juttatások 20%-át, legalább azonban havi 2600 forintot.

A felperes az 1993. november 16-án előterjesztett keresetében a tartásdíj leszállítását kérte havi 2000 forint határozott összegre. Keresetét arra alapította, hogy a gyermek nagykorú, egyetemi hallgató, aki ösztöndíjban részesül, ő (a felperes) pedig saját háztartásában gondoskodik az 1988-ban született kiskorú gyermekéről és jelenlegi házastársának 12 éves leánygyermekéről is. Előadta továbbá, hogy az alperes és házastársa kedvező anyagi körülmények között él. Az eljárás során keresetét módosította: tartásdíj-fizetési kötelezettségének megszüntetését kérte a gyermek érdemtelenségére hivatkozva.

Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult.

Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította. Indokolása szerint a felperes és a gyermek kapcsolata valóban megromlott, olyan mértékig, hogy a gyermek az apjának nem köszön. Ez a helyzet azonban egy korábban megindult folyamat eredménye, melynek kialakulásáért a felperest is felelősség terheli. Az életviszonyok változása folytán a korábban 600 forintban megállapított tartásdíj felemelését az alperes peren kívül kívánta rendezni a felperessel, aki ettől elzárkózott, a felperes szülei pedig - akikkel a gyermeknek meleg, bensőséges viszonya volt - ezután a részére adott ajándékot visszakövetelték, majd 1993 nyarán egy szóváltás kapcsán a felperes az alperest és a gyermeket "piszkos kurvának" nevezte. A bíróság álláspontja szerint az a körülmény, hogy a gyermek a felperesnek nem köszön, elmarasztalható magatartás, a felek kölcsönös kapcsolatára tekintettel azonban az érdemtelenség megállapítására nem alkalmas. A bíróság a felek jövedelmi viszonyainak tisztázása körében azt állapította meg, hogy az 1991. május 27-i egyezségben vállalt tartásdíj megfizetésére a felperes jelenleg is képes, és ez az összeg a továbbtanuló nagykorú gyermek szükségleteinek kielégítéséhez - az alperes teljesítőképességét is figyelembe véve - szükséges.

Az első fokú ítélet ellen a felperes a tartásdíj-fizetési kötelezettség megszüntetése érdekében fellebbezett.

A másodfokú bíróság az első fokú ítéletet helybenhagyta. Rámutatott, hogy a gyermek elutasító magatartásának kialakulásában a szülő és a gyermek is felelős. A felperes súlyosabban elmarasztalható, mivel a viszony ilyen fokú megromlását az idézte elő, hogy a felperes a gyermek kiskorúsága idején sem tett semmit a kapcsolat szorosabbá fűzése érdekében, később pedig a gyermek csalódott a felperesben és szüleiben, mivel korábbi ígéreteiket nem tartották be, és vele szemben ellenséges megnyilatkozásokba bocsátkoztak.