BH 1979.3.94 A testi sértés elkövetője a halálos eredményért nem vonható felelősségre, ha a halál bekövetkezése a sértett olyan korábbi megbetegedésével volt kapcsolatos, amelyet az elkövető a legnagyobb gondosság mellett sem ismerhetett [Btk. 18. §, 257. § (3) bek. a) pont és (4) bek.].

A katonai bíróság a honvéd vádlottat halált okozó testi sértés bűntette miatt szabadságvesztésre, valamint a közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítéletben megállapított tényállás lényege a következő.

A vádlott "eltávozása alkalmával erősen ittas állapotban verekedést kezdeményezett, majd a sértett udvarának kapuját rugdalta. Magatartásán sokan megbotránkoztak. Ezek után szóváltásba került a magatartását kifogásoló idős sértettel, azt ököllel többször, megütötte. A sértett védekezésül egy nyél nélküli vaslapátot vett a kezébe, a vádlott azonban ezt elvette tőle és azzal fejbe ütötte. A sértett ekkor egy seprőt kapott fel, amelyet a vádlott ugyancsak elvett tőle és azzal is bántalmazta a sértettet. A bántalmazás folytán a sértett rosszul lett, majd néhány perc múlva eszméletét vesztette. A kihívott orvos nyomban kórházba szállíttatta, ahol hat nap múlva meghalt.

A bántalmazás következtében a sértett hámhorzsolásos sérüléseket és agyrázódást szenvedett, mely utóbbi az agyban bevérzést idézett elő. Halálát az ehhez párosult szövődményes tüdőgyulladás és heveny patkóbél-fekély idézte elő. A sértett egyébként idült alkoholista volt, magas vérnyomásban és előrehaladott agyi érelmeszesedésben is szenvedett. Halála a rossz egészségi állapota, a bántalmazás következtében elszenvedett sérülések és az azok folytán kialakult szövődmények együttes hatására következett be. Ugyanakkor az első fokú bíróság megállapította azt is, hogy a vádlott által okozott sérülések és a halál között közvetlen okozati összefüggés nem állapítható meg, mert fiatalabb és egészségesebb szervezetű személynél az okozott sérülések nem vezettek volna ilyen eredményhez.

Az így megállapított tényállást a Legfelsőbb Bíróság megalapozatlannak találta, mert a tényállás nem adott választ a sértett bántalmazásának módjára és a leadott ütések erejére. Nem volt egyértelmű a tényállás a vádlott által okozott sérülések és a bekövetkezett halál közötti okozati összefüggés tekintetében sem.

A Legfelsőbb Bíróság ezért - a Be. 240. §-ában foglaltak alapján -további bizonyítás keretében elrendelte az orvosszakértői vélemény kiegészítését. A szakértő nyilatkozata alapján a Legfelsőbb Bíróság a tényállást - a Be. 258. §-a (1) bekezdésének a) pontjában foglaltak alapján - azzal egészítette ki, hogy a sértett agyrázódása és az fagy ebből eredő bevérzése az agyállomány fokozottan érzékeny volta mellett kizárólag a vádlottól származó és a sértett fejét ért tompa erőbehatásra vezethető vissza, vagyis a halálos eredményt az agy bevérzésével meginduló folyamat elkerülhetetlenül hozta létre. Más, hasonló életkorú és egészséges szervezetű személynél viszont ez a közepesnél nem nagyobb erejű tompa erőbehatás legfeljebb néhány hét alatt teljes mértékben gyógyuló sérülést eredményezett volna, az egyéb sérülések pedig csupán 8 napon belüli gyógytartamúak voltak.

Az ekként kiegészített tényállás alapján is helyes azonban az első fokú bíróságnak az a ténybeli következtetése, mely szerint a vádlott szándéka súlyos testi sértés előidézésére irányult, mivel az ököllel, majd vaslapáttal a fejre mért ütés ily eredmény létrehozására akkor is alkalmas, ha az nem nagy erejű. Ilyen eredmény bekövetkezésének reális lehetőségével ezért józan állapotú személynek számolnia kell. Kétségtelen, hogy a vádlott ittas volt, ez azonban a Btk. 22. §-ban foglaltak szerint a beszámítás terén nem volt figyelembe vehető, és így cselekményét a Legfelsőbb Bíróság XXVIII. sz. Büntető Elvi Döntésében kifejtettek szerint úgy kellett elbírálni, mintha azt józanul valósította volna meg. A vádlott bűnösségének megállapítása ezért a kiegészített tényállás alapján is törvényes.

Nem találta azonban megalapozottnak a Legfelsőbb Bíróság az első fokú bíróság álláspontját abban a tekintetben, hogy a vádlott felelőssége a sértett halálára is kiterjedt, mivel e tekintetben gondatlanság terhelte.

A sértett a bántalmazás következtében az arcán csupán hámhorzsolásos, a jobb szem körül pedig pápaszem alakú bevérzéses, 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, és csak az agyrázódás - amely egészséges embernél mintegy 3 hét alatt gyógyult volna - jelentkezett súlyos testi sérülésként. A fejet ért tompa erőbehatás következtében beállott agyrázódás azonban az idült alkoholista és az előrehaladott érelmeszesedés következtében felhígult s ez okból fokozottan sérülékeny agyállományú sértettnél a normálistól eltérő további eredményt: belső agysérülést, bevérzést is kiváltott. Ez azután eszméletvesztést, később a jobb testfél bénulását, a koponyafeltárási műtét után pedig szövődményként tüdőgyulladást és a nyombélfekély bevérzését idézte elő, amely a bántalmazást követő hat nap után közvetlen kiváltója lett a sértett halálának.

Nem kétséges ezért, hogy azt az okfolyamatot, amely végső kifejlődésében a sértett halálához vezetett, a vádlott által okozott súlyos testi sérülés, az agyrázódás indította el. A vádlott magatartása és a sértett halála között az objektív okozati kapcsolat tehát nem közvetett - mint ahogyan azt az első fokú bíróság értékelte -, hanem közvetlen, bár kifejlődését figyelembe véve viszonylag távoli. A közvetlen okozati kapcsolat fennállása megalapozza viszont a tárgyi oldalon az eredményért való büntetőjogi felelősség lehetőségét, és szükségessé teszi annak vizsgálatát, hogy az alanyi oldalon megkívánt bűnösségi kapcsolat szándékosság vagy gondatlanság formájában kimutatható-e. A Btk. 18. §-ának a rendelkezése szerint ugyanis az eredményhez - mint minősítő körülményhez -- a törvény által fűzött súlyosabb következmények csak akkor alkalmazhatók, ha az elkövetőt az eredmény tekintetében szándékosság vagy gondatlanság terheli.