BH 2006.2.61 A szerződésnek közös téves feltevésre alapított megtámadása esetén a bíróságnak a szerződés szövegén túl figyelembe kell vennie a felek szerződéskötést megelőző nyilatkozatait, mindazokat a kísérő körülményeket, amelyekből a feleknek a szerződéskötési akarata felismerhető, és amelyeket a szerződés megkötése körében lényegesnek tartottak [Ptk. 210. § (3) bek.; Pp. 206. § (1) bek.].

A felperes keresetében annak megállapítását kérte, hogy a felperes és az alperes között 2002. december 17-én megkötött engedményezési szerződés annak a Ptk. 210. § (3) bekezdése alapján történő megtámadása folytán érvénytelen. Kérte az alperest az eredeti állapot helyreállításaként arra kötelezni, hogy fizessen meg a felperesnek 15 000 000 Ft-ot és annak a keresetlevél benyújtásától számított törvényes mértékű kamatát.

Keresete ténybeli alapjaként előadta, hogy az engedményezési szerződést a felek annak érdekében kötötték meg, hogy a behajthatóságát tekintve egyébként bizonytalan követelés egy részét a felperes a saját, a B.N. Részvénytársasággal szemben fennálló tartozásába beszámíthassa. A felperes az ajánlatában kifejezetten rögzítette, hogy az ügyletkötésnek olyan időpontban kell megtörténnie, hogy a felperes a követelést még jogszerűen be tudja számítani a felszámolás alatt lévő kötelezettel szembeni saját tartozásába. Állította, hogy a felek a szerződéskötéskor abban a téves feltevésben voltak, hogy a kötelezett elleni felszámolási eljárást elrendelő határozat még nem emelkedett jogerőre, ennek folytán a beszámításra a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló 1991. évi IL. törvény (továbbiakban: Cstv.) 38. § (3) bekezdése értelmében lehetőség van. Utóbb azonban kiderült, hogy a felszámoló kijavítás iránti kérelme alapján meghozott végzés folytán a felszámolás kezdő időpontja 2002. december 3. napja lett, így a felperes 2002. december 20-án tett beszámítási nyilatkozata a felszámolási eljárásban már nem volt figyelembe vehető. A felperes e feltevés nélkül a szerződést nem kötötte volna meg.

Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására és a felperesnek perköltségben marasztalására irányult. Vitatta a kereset jogalapját. Álláspontja szerint a kereset jogalapjaként megjelölt törvényi feltételek nem valósultak meg. Az alperes szerződési akaratát semmilyen feltevés nem befolyásolta. A felszámolás kezdő időpontja a szerződéskötéskor nem téves feltevés volt, hanem egy tény, amely utólag változott meg. Ha a felperesi előadás igaz lenne, a szerződésbe valamilyen feltételt igazoló záradék vagy bontófeltétel került volna bele. Valójában a felperesi ajánlattól eltérő tartalmú elfogadás történt. A felek akarata a megszövegezett, megszerkesztett iratban öltött testet különös figyelemmel a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény (továbbiakban: Hpt.) 77. § (2) bekezdésére. Hivatkozott arra is, hogy az alperes a követelés érvényesíthetőségéért semmilyen felelősséget nem vállalt, mivel pedig a beszámítás is az igényérvényesítés egy módja, annak sikertelenségéért az alperes felelősséggel nem tartozik.

Az elsőfokú bíróság ítéletével megállapította, hogy a peres felek által 2002. december 17-én megkötött szerződés érvénytelen, amelyre tekintettel az Ú. és P. Rt. "f.a." ellen indult felszámolási eljárásban a felperes által 2003. március 31-én a felszámolóhoz bejelentett 86 528 064 Ft és járulékai iránti hitelezői igény jogosultja az alperes.

Kötelezte az alperest a felperes részére 15 napon belül 15 000 000 Ft és ez összeg után 2003. november 6. napjától az éves költségvetési törvényben meghatározott mértékű kamat, valamint 1 306 250 Ft perköltség megfizetésére.

Ítéletének indokolásában a Ptk. 210. § (3) bekezdésére utalással azt a jogi álláspontját fejtette ki, hogy a téves feltevés a szerződés bármely elemére, de az ügyletkötés indokára is vonatkozhat. Összességében olyan körülmények vonhatók e körbe, amelyek ismeretében a felek nem, vagy más tartalommal tettek volna szerződéses nyilatkozatot. Vizsgálni kellett a téves feltevés mellett azt is, hogy az lényeges körülményre vonatkozott-e. Megállapította, hogy az adott esetben a felek egyezően adták elő, miszerint mindketten tudomással bírtak arról, hogy a B. N. Rt.-vel szemben annak felszámolására irányuló eljárás van folyamatban, és mindketten úgy tudták, hogy a felszámolást elrendelő végzés a szerződéskötéskor még nem emelkedett jogerőre. A felperesnek azt az állítását, miszerint a szerződést a felek annak érdekében kötötték, hogy a megvásárolt követelést a felperes a saját, a B. N. Rt.-vel szemben fennálló tartozásába beszámíthassa, alátámasztotta az alpereshez a szerződéskötést megelőzően intézett írásbeli ajánlat, továbbá a perben tanúként meghallgatott dr. Sz. T. vallomása. A felperesi érvelést a Cstv. 38. § (3) bekezdése is erősíti.

Nem fogadta el az elsőfokú bíróság azt az alperesi érvelést, miszerint, ha a feleket a felszámolás kezdő időpontja a szerződés megkötésekor befolyásolta volna, akkor azt bontó feltételként foglalták volna bele a szerződésbe. Ezzel szemben az a körülmény, hogy a felek szerződésében bontó feltételként nem hivatkoztak a felszámolás kezdő időpontjára - álláspontja szerint - csak az bizonyítja, hogy a felek a szerződés aláírásakor meggyőződtek arról, a felszámolás kezdő időpontja még nem következett be. Nem számoltak azzal, hogy utóbb erre a tényre alapított kölcsönös feltevésük tévesnek bizonyul. Mindezek alapján a szerződés és az azt megelőzően tett felperesi ajánlat adja a felek megállapodásának tartalmát. Nem fogadta el azt az alperesi védekezést sem, hogy az alperes azért nem tartozik felelősséggel, mert kifejezetten bizonytalan követelést ruházott át. Megítélése szerint a felek kölcsönös téves feltevése nem az alperes által hivatkozott kockázat körébe tartozik. A felperes nem azon az alapon kérte a szerződés érvénytelenségének a megállapítását, hogy a követelés nem hajtható be, hanem arra hivatkozva, hogy eleve alkalmatlan volt beszámítási kifogásként történő érvényesítésre a B. N. Rt.-vel szemben. Az elsőfokú bíróság a bizonyítási eljárás eredményeként azt is megállapította, hogy a feltevés lényeges körülményre vonatkozott, amely nélkül a szerződés megkötésére kétséget kizáróan nem került volna sor.

A másodfokú bíróság az alperes fellebbezése folytán

hozott ítéletével az elsőfokú ítéletet helybenhagyta, és

az alperest kötelezte a felperes részére 15 napon belül 200 000 Ft másodfokú perköltség megfizetésére. Az elsőfokú bíróság érdemi döntésével és annak indokaival is egyetértett, ezért a Pp. 253. § (2) bekezdése értelmében, a Pp. 254. § (3) bekezdésére utalással helyes indokai alapján hagyta helyben az elsőfokú ítéletet.

A fellebbezésben foglaltakra tekintettel rámutatott, hogy az elsőfokú bíróság helyesen utalt a Ptk. 210. § (3) bekezdése alkalmazása esetén vizsgálandó körülményekre. Az alperes álláspontjával szemben ugyanis nemcsak a szerződésben rögzített nyilatkozatokat, hanem az eset összes körülményeit, így a szerződéskötést megelőző minden olyan tényt és körülményt figyelembe kell venni, amelyből a felek feltehető szerződési akaratára következtetni lehet. Ennek megfelelően az adott esetben a szerződéskötés okaként szolgáló releváns körülmény szerződési feltételként való írásba foglalása nem volt szükséges. A Ptk. 210. § (3) bekezdés alkalmazása körében a feltételként meg nem jelölt és azzal nem is azonosítható feltevés vizsgálata szükséges. Ennek konkrét mibenléte pedig a bizonyítási eljárás eredményeképpen a felperesi előadással egyezően megállapítható volt. Nem tévedett ezért az elsőfokú bíróság, amikor a Ptk. 210. § (3) bekezdésének alkalmazása körében nemcsak az engedményezési szerződés szövegéből indult ki, hanem a körülmények összességének vizsgálata alapján hozta meg a döntését. Rámutatott, hogy az alperes tévesen hivatkozott a Ptk. 207. § (4) bekezdésében megfogalmazott rejtett indok közömbös voltára, a szerződés érvényessége vonatkozásában. A jelen esetben ugyanis az alperes a felperes írásbeli ajánlatából tudott a szerződéskötés okaként szolgáló, jelentősséggel bíró körülményekről, ennek ismeretében kötött szerződést a felperessel. Így titkos fenntartás vagy rejtett indok a felek jogviszonyában nem játszott szerepet.