BH 2010.1.20 A munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetése nem zárja ki a versenytilalmi megállapodás fennmaradását [Mt. 87. §, 3. §].

A felperes 2004. július 5-én, pénzügyi vezető munkakörre létesített munkaviszonyt az alperessel. A felek a munkaviszonyt 2004. július 8-án aláírt közös megegyezéssel 2004. július 31-ei hatállyal megszüntették.

A felperes a keresetében a közös megegyezés érvénytelenségének megállapítását és a munkaviszony jogellenes megszüntetése miatt az Mt. 100. §-a szerinti jogkövetkezmények alkalmazását, valamint a munkaszerződése szerinti versenytilalmi rendelkezés alapján kéthavi alapbére megfizetését kérte.

A munkaügyi bíróság ítéletével megállapította, hogy a felperes munkaviszonyának közös megegyezéssel történő megszüntetésére vonatkozó megállapodás érvénytelen, az alperes jogellenesen szüntette meg a felperes munkaviszonyát. Kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 2 026 864 forint elmaradt munkabért és annak 2005. január 20-ától a kifizetésig járó törvényes kamatát, 450 000 felmentési időre járó bért, öt havi átlagkeresetnek megfelelő 2 250 000 forintot, valamint a versenytilalmi megállapodás ellenértékeként 900 000 forintot és annak 2004. július 8-ától a kifizetésig járó törvényes kamatát. Ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasította.

A megállapított tényállás szerint a felperes mindössze három napig végzett munkát az alperesnél, amikor az alperes vezetése a munkaviszonya megszüntetéséről döntött. Az ügyvezető két különböző tartalmú okiratot készíttetett el a jogi képviselővel, az egyik szakmai alkalmatlansággal indokolt rendkívüli felmondás, míg a másik a munkaviszonyt közös megegyezéssel megszüntető okirat volt. 2004. július 8-án délután az ügyvezető igazgató irodájában B. Á. ügyvezető, dr. R. Á. ügyvéd és a felperes volt jelen, amikor az ügyvezető közölte a felperessel, hogy nem tart igényt a továbbiakban a munkájára, mert alkalmatlannak tartja a pozíció betöltésére. Azzal kezdeményezte a közös megegyezés aláírását, hogy amennyiben azt a felperes nem írja alá, rendkívüli felmondással fog megszűnni a munkaviszonya. Ennek során a felek között szóba került a "munkakönyv", és az abba történő bejegyzés kérdése. A felperes szerint az alperes jogi képviselője közölte, hogy ha a közös megegyezést nem írja alá, a rendkívüli felmondás meg fog jelenni a munkakönyvében is, és ettől olyan idegállapotba került, hogy azt sem tudta, mit íratnak vele alá. Az alperes ezzel szemben állította, hogy a munkakönyvvel kapcsolatban a felperes hivatkozott annak újbóli bevezetésére, és az abban történő bejegyzés jelentősége miatt munkáltatói nyilatkozatot kért, ami magyarázattal szolgálhat rövid idejű munkaviszo­nyára. Az alperes jogi képviselője a felperes kérésének eleget téve végül elkészítette azt a nyilatkozatot, miszerint a munkaviszonyt közös megegyezéssel azért szüntetik meg, mert mindkét fél úgy ítélte meg, hogy "a felvállalt konkrét munkakör olyan különleges, kifejezetten festékipari szakirányú ismereteket igényel, melynek elsajátítása a vártnál hosszabb időt vesz igénybe". A felperes a nyilatkozatot és a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetésére vonatkozó megállapodást is aláírta.

A felperes az alperestől való távozását követően azzal hívta fel a barátnőjét, hogy "kirúgták" a munkahelyéről. S. Á. tanúként vallotta, hogy a busz megállójában ülve, "nagyon rossz állapotban" találta a felperest, és egyenesen orvoshoz vitte. Dr. S. A. pszichiáter szakorvosi véleménye szerint a felperes 2004. július 8-án akut krízisállapotban jelentkezett a rendelőjében, súlyos munkahelyi konfliktust követően heves szorongásos állapot alakult ki nála.

A munkaügyi bíróság arra a jogi következtetésre jutott, miszerint a felperes a közös megegyezés aláírásakor a munkakönyvet illetően tévedésben volt, és e tévedését a munkáltató részéről eljáró személyek felismerhették volna. A rendelkezésre álló bizonyítékok szerint ugyanis az alperes jogi képviselője bizonytalan volt a munkakönyvet illetően, az ügyvezető igazgató pedig furcsának találta a felperes felvetését, de egyikük sem világosította fel a felperest arról, hogy munkakönyv már nincs.

A munkaügyi bíróság a B. Igazságügyi Orvosszakértői Intézet és az Egészségügyi Tudományos Tanács Egészségügyi Területen Működő Igazságügyi Szakértői Testülete azon egyező szakvéleményei alapján, miszerint "az egyezség aláírása idején a felperes ügyei viteléhez szükséges belátási képessége a bizonyossággal határos valószínűséggel - ha rövid időtartamra is - nagy mértékben korlátozott volt" azt is megállapította, hogy a közös megegyezés aláírása nem felelt meg a felperes valódi szándékának, a megállapodás - miután a felperes pszichés állapota miatt belátási képessége nagymértékben csökkent volt - akarati hibában szenved, ezért annak érvényességét a felperes sikerrel támadta meg. A közös megegyezés érvénytelenségéből pedig az következik, hogy az alperes jogellenesen szüntette meg a felperes munkaviszonyát, és ezért annak jogkövetkezményeit viselni köteles.

A munkaügyi bíróság nem fogadta el alaposnak az alperes azon érvelését sem, miszerint a versenytilalmi megállapodás ellenértéke azért nem jár, mert a közös megegyezés szerint "egymással szemben követelésük nem áll fenn". Ítélete indokolásában kiemelte, hogy a munkaszerződésbe foglalt versenytilalmi megállapodás fennmarad, ha a felek kizárólag a munkaviszony megszüntetésében állapodnak meg, és a jognyilatkozat érvénytelensége miatt sem lehet azt a versenytilalmi megállapodás közös megegyezéssel történő megszüntetésére is kiterjedően értelmezni.

Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét a fellebbezett részében helybenhagyta azzal, hogy a felperes munkaviszonya az alperesnél 2005. július 31-én szűnt meg.

A másodfokú bíróság álláspontja szerint a munkaügyi bíróság jóllehet indokolásában nem tért ki egyes tanúvallomásokra, ugyanakkor a bizonyítékokat a Pp. 206. § (1) bekezdésének megfelelően mérlegelte, amikor nagyobb bizonyító erőt tulajdonított a felperes előadását alátámasztó, a bíróság által kirendelt független szakértői testületek szakvéleményének, mint az érdektelen tanúnak nem tekinthető ügyvezető igazgató vallomásának. A másodfokú bíróság egyetértett az elsőfokú bíróság jogi következtetésével, miszerint bizonyítottnak fogadható el, hogy a felperes belátási képessége a megállapodás aláírásakor nagymértékben csökkent volt, tehát nem volt olyan helyzetben, hogy teljes mértékben átlássa a jognyilatkozata következményeit.

A jogerős ítélet szerint miután az alperes a határidőben előterjesztett fellebbezésében az elsőfokú ítéletet kizárólag a jogalap vonatkozásában sérelmezte és a marasztalása összegszerűségét nem támadta, ezért a fellebbezési eljárás során az összegszerűségre a fellebbezési kérelem a Pp. 247. § (2) bekezdése értemében már nem volt kiterjeszthető.

A jogerős ítélet ellen jogszabálysértésre és megalapozatlanságra hivatkozva az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, melyben elsődlegesen annak "megváltoztatását" és a felperes teljes keresetének elutasítását, másodlagosan annak hatályon kívül helyezését és új eljárásra és új határozat hozatalára való utasítást kérte.