A Győri Ítélőtábla Bf.28/2007/13. számú határozata emberölés bűntette (ELŐRE KITERVELTEN, NYERESÉGVÁGYBÓL, TÖBB EMBEREN elkövetett emberölés bűntette) tárgyában. [1978. évi IV. törvény (Btk.) 42. §, 99. §, 1998. évi XIX. törvény (Be.) 371. §, 372. §, 381. §] Bírók: Kovács Tamás, Laczó Gáborné, Takácsné dr. Helyes Klára

Győri Ítélőtábla, mint másodfokú bíróság

Bf.28/2007/13. szám

A Magyar Köztársaság nevében !

A Győri Ítélőtábla, mint másodfokú bíróság Győrött, a 2007. évi október hó 2. napján megtartott nyilvános ülés alapján meghozta a következő

í t é l e t e t :

Az előre kitervelten, nyereségvágyból, több emberen elkövetett emberölés bűntette kísérlete és más bűncselekmény miatt I.r. vádlott és társai ellen indult büntető ügyben a Veszprém Megyei Bíróság 2006. évi december hó 14. napján kihirdetett B.451/2005/94. számú ítéletétét megváltoztatja, megállapítja III.r. vádlott bűnösségét további 1 rb. lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntettében, mint bűnsegéd.

Ezért és a terhére megállapított egyéb bűncselekményekért az első fokon alkalmazott fő- és mellékbüntetést tekinti kiszabottnak.

II.r. vádlott vonatkozásában a szabadságvesztést fegyházban kell végrehajtani.

II.r. és III.r. vádlottak vonatkozásában a felmentő rendelkezést mellőzi.

Egyebekben az első fokú bíróság ítéletét I.r., II.r., III.r. és IV.r. vádlottak vonatkozásában helybenhagyja.

A másodfokú eljárásban 20.400.- /Húszezer-négyszáz/ Ft bűnügyi költség merült fel, melyet I.r. vádlott visel.

Az I.r., II.r. és IV.r. vádlottak által az első fokú bíróság ítéletének kihirdetésétől a mai napig, míg III.r. vádlott vonatkozásában az első fokú bíróság ítéletének kihirdetésétől 2007. február hó 20. napjáig előzetes fogvatartásban töltött időt a kiszabott szabadságvesztésbe beszámítja.

I n d o k o l á s :

A Veszprém Megyei Bíróság B.451/2005/94. szám alatti ítéletével 10 vádlott büntetőjogi felelősségéről határozott. Az ítélet V.r., VI.r., VII.r., VIII.r., IX.r. és X.r. vádlottak vonatkozásában első fokon jogerőre emelkedett, így e vonatkozásban nem képezte felülbírálat tárgyát.

A megyei bíróság I.r. vádlottat bűnösnek mondta ki előre kitervelten, nyereségvágyból, több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérletében, lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntettében, valamint közokirat-hamisítás bűntettében. Ezért - halmazati büntetésül - életfogytig tartó fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott feltételes szabadságra bocsátásának lehetőségét kizárta.

II.r. vádlott bűnösségét bűnsegédként elkövetett életveszélyt okozó testi sértés bűntettében, lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntettében és emberöléssel kapcsolatban elkövetett bűnpártolás bűntettében állapította meg. Ezért - halmazati büntetésül - 9 év börtönbüntetésre és 8 év közügyektől eltiltásra ítélte.

III.r. vádlottat bűnösnek mondta ki bűnsegédként, előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettének kísérletében, emberöléssel kapcsolatban elkövetett bűnpártolás bűntettében és folytatólagosan elkövetett közokirat-hamisítás bűntettében. Ezért - halmazati büntetésül - 9 év fegyházbüntetésre és 8 év közügyektől eltiltásra ítélte.

IV.r. vádlott bűnösségét bűnsegédként, előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettében állapította meg. Ezért 12 év fegyházbüntetésre és 8 év közügyektől eltiltásra ítélte.

II.r. és III.r. vádlottakat az ellenük előre kitervelten, nyereségvágyból, több emberen, bűnsegédként, illetőleg részben felbujtóként elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vád alól felmentette.

A vádlottak esetében a velük szemben kiszabott szabadságvesztés tartamába beszámította az általuk előzetes fogvatartásban eltöltött időt. Rendelkezett a bűnjelekről és a bűnügyi költség viseléséről.

Az ítélet ellen az ügyész II.r. és III.r. vádlottak esetében a váddal egyező minősítés megállapítása és büntetésük súlyosítása, míg IV.r. vádlott vonatkozásában súlyosítás érdekében jelentett be fellebbezést. I.r. vádlott mindkét vádpont vonatkozásában elsősorban felmentésért, másodsorban enyhítésért, míg védője a tényállás I. pontjában írt cselekmény alóli felmentés, a II. tényállási pontban írt cselekménynek életveszélyt okozó testi sértés bűntettekénti minősítése érdekében, II.r. vádlott enyhítésért, a II. tényállási pontban írt cselekmény alóli felmentésért, védője mindkét ölési cselekmény alóli felmentés, a lőfegyverrel visszaélés bűntette vonatkozásában pedig enyhítésért, III.r. vádlott védője a cselekmény eltérő minősítése, bűnsegédként elkövetett életveszélyt okozó testi sértés bűntettekénti értékelése érdekében, míg IV.r. vádlott és védője felmentésért jelentettek be fellebbezést.

A Győri Fellebbviteli Főügyészség átiratában az ügyészi fellebbezést módosítva kizárólag a vádlottakkal szemben kiszabott büntetés súlyosítása végett tartotta fenn, egyebekben IV.r. vádlott esetében a bűnösségi körülmények kisebb korrekciója mellett a megyei bíróság ítéletének helybenhagyását indítványozta.

A másodfokú nyilvános ülésen I. r. vádlott és védője bizonyítási indítványt terjesztettek elő, kérve, hogy a bíróság tárgyalást rendeljen el, melyen hallgassa ki vádlottat aki részletes vallomást kíván tenni. Ezt a bizonyítási indítványt a táblabíróság elutasította a későbbiekben részletezett indokok alapján.

A fellebbviteli főügyészség képviselője az átiratban foglaltakat változatlanul fenntartotta. A védők perbeszédeikben lényegében a megyei bíróság bizonyítékokat értékelő tevékenységét támadták. A tényállás 1. pontját illetően /Ny.E. sérelmére elkövetett emberölés/ I. r., és IV. r. vádlottak védői elsősorban III. r. vádlott vallomásával kapcsolatos kételyeiknek adtak hangot, szavahihetőségét vitatták az egyéb bizonyítékok tükrében is. A tényállás 2. pontjával kapcsolatosan I. r. vádlott védője az elutasított bizonyítási indítvány miatt maga adta elő a védence által elmondani kívántakat, melynek lényege, hogy B.R. meggyilkolására II. r. vádlott bujtotta fel I.r. vádlottat 2.000.000 Ft ellenében. Az első fokú bíróság által megállapított tényállást ebből következően védencét érintő részében nem kifogásolta, ugyanakkor arra hivatkozott, hogy a megyei bíróság az adott cselekményt tévesen értékelte. Álláspontja szerint ugyanis az adott körülmények közt egyértelműen megállapítható, hogy befejezetlen kísérletről van szó. I.r.vádlott a lövést követően észlelte, hogy a sértett nem halt meg, sőt olyan komoly sérülést sem szenvedett, amely közvetlenül halálához vezetne. Minden lehetősége megvolt továbbra is a sértett életének kioltására, ezzel szemben újabb lövést nem adott le, a helyszínről elmenekült, önként elállt a cselekmény befejezésétől. Ekként tehát terhére csak a maradék bűncselekményt, az életveszélyt okozó testi sértés bűntettét lehet megállapítani. Utalt a védő arra is, hogy a két ölési cselekmény jellemzőit - a sértett helyzetét, a napszakot, előkészületeket - illetően is eltér egymástól, ezek a körülmények is annak alátámasztására szolgálnak, hogy azokat nem egy személy hajtotta végre. Ezért a védő I.r.vádlottnak a Ny.E. sérelmére elkövetett cselekmény alóli felmentését, a B.R. sérelmére elkövetett cselekménynek életveszélyt okozó testi sértés bűntetteként való értékelését és a büntetés lényeges enyhítését kérte, utalva az ítélet belső aránytalanságára is.

A tartalom megtekintéséhez jogosultság szükséges. Kérem, lépjen be a belépőkódjaival vagy a telepített Jogkódexből!

Jogkódex ikon

Jogkódex

Az igényeinek megfelelő Jogkódex előfizetés kiválasztása

A legfrissebb szakcikkek eléréséhez a Szakcikk Adatbázis Plusz előfizetés szükséges

Meglévő Jogkódex előfizetés bővítése szükséges.

Ha személyes segítségre van szüksége, írjon nekünk!