EH 2001.576 Ha a munkavállalók a munkáltató munkaeszközeivel, az általa meghatározott időben és helyen, az utasításai szerint végezték a munkát, a felek között nem megbízási, hanem munkajogviszony állt fenn [Ptk. 474. §, Mt. 1. §].
A felperesnél az alperes elsőfokú hatósága munkaügyi ellenőrzést tartott, amelynek során több megbízási szerződéssel foglalkoztatott gépkocsivezető jogviszonyát a foglalkoztatás jegyei alapján munkaviszonynak minősítette és megállapította, hogy a felperes a munkaszerződés megkötésének elmulasztásával megsértette az Mt. 76. § (1) és (4) bekezdésében foglaltakat. A munkaügyi ellenőrzés további szabálytalanságot is feltárt és a szabálysértések széles körét, valamint az érintett munkavállalók számát mérlegelve 450 000 forint munkaügyi bírságot szabott ki a felperessel szemben.
A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes az elsőfokú hatóság munkaügyi bírságot kiszabó határozatát helybenhagyta.
A másodfokú határozat ellen a felperes keresetet terjesztett elő, amelyben annak hatályon kívül helyezését és az alperesnek új eljárásra utasítását, valamint perköltségekben való marasztalását kérte. Arra hivatkozott, hogy az alkalmazottaival a jogviszony elemeit tekintve úgynevezett tartós megbízási szerződések jöttek létre, amelyek tartalmi elemei részben találkoznak a munkaviszonyra jellemző kritériumokkal. A megbízott egy konkrét feladatot teljesített, amelyben a megbízó adhatott célszerű és szakszerű utasítást. Hiányzott azonban a munkáltató széles körű utasítási joga, amely a munkavégzés bármely részletére, annak módjára, helyére és idejére vonatkozott volna. A munkaviszony alapján nem lehetséges a helyettesítés, a megbízási jogviszony pedig lehetőséget adott arra, hogy a megbízó hozzájárulásával a megbízottat más helyettesítse.
A munkaügyi bíróság az ítéletével a keresetet elutasította.
A bíróság megállapította, hogy a felperes a tevékenységi körébe tartozó feladatai teljesítéséhez megbízási szerződéssel foglalkozatott személyeket, amelyekhez többféle tartalmú megbízási szerződés-nyomtatványt használt. A megbízások egy része gépkocsivezető teendők ellátására szólt. Az 1999. január 1. napjától alkalmazott megbízási szerződések 5. pontja szerint a megbízott köteles személyesen eljárni, más személyt megbízási feladatai elvégzésére nem vehet igénybe, kivéve, ha megbízó ehhez írásban hozzájárult. Az 1999. január 1. napja előtt kötött megbízási szerződések 2. pontja egyértelműen úgy rendelkezett, hogy a megbízott a megbízást személyesen köteles ellátni, amennyiben betegség vagy más ok miatt akadályoztatva van, a megbízás azonnali hatállyal megszűnik. A megbízási szerződéssel foglalkoztatottak egy része csomagszállítást végzett a foglalkoztatása kezdetétől. Munkanapjaikon a munkaidő 7 órától 14 óráig, vagy tovább is tartott. A munkaidőt a felperes határozta meg. A munkát minden esetben a felperes telephelyén kellett felvenni és a telephelyen is fejeződött be, mert a gépkocsit oda kellett a munka végeztével visszavinni. Naponta a felperes képviselői eligazítást tartottak munkakezdéskor az aznapi feladatokról, illetve arról, ha a napi rendszeres munkavégzéstől valamilyen eltérés adódott.
A foglalkoztatott gépkocsivezetők másik csoportja napilapot, hetilapot szállított. A napilapok közül például az Észak-Magyarországot heti 4 napon keresztül szállították a gépkocsivezetők a megyében több járaton. Egy-egy járaton, útvonalon két-két gépkocsivezető dolgozott. Az egy-egy járaton dolgozó gépkocsivezetők saját megállapodásuk alapján heti váltással, vagy 3 napi váltással dolgoztak rendszeresen a foglalkoztatás kezdetétől. A napilapot szállító gépkocsivezetők 2 órától 5 óra 35 percig, illetőleg 7 óra 10 percig dolgoztak, nem a saját időbeosztásuk alapján. Valamennyi gépkocsivezető a munkáltató által meghatározott útvonalon végezte a munkáját. A munkáltató utasítása szerint a gépkocsivezetőknek naponta kellett vezetni és leadni a menetlevelet, a napilap esetében járatlapot és a gépkocsi átadás-átvételi elismervényt. A gépkocsivezetők a felperes járműveit vezették. Az elvégzett munkáért a foglalkoztatottak megbízási díjban részesültek, de a bérfizetési lapokon azt munkabérként tüntették fel, melyből havonta jövedelemadót, több esetben munkavállalói járulékot is levont a felperes.
A bíróság álláspontja szerint a perbeli esetben a munkaviszony tartalmi elemei valósultak meg. A felperes által adott utasítások ugyanis a célszerűség és a szakszerűség keretein túlmutattak. A bíróság megállapította, hogy a munkáltató valamelyik képviselője napi rendszerességgel adott utasítást a munkavégzésre, a munkaidő beosztást a munkáltató határozta meg, amely idő kereten belül a munkavállalónak rendelkezésre kellett állnia. E tényen nem változtat az, hogy a párban együtt dolgozó gépkocsivezetők esetenként a heti munkarendet egymás között meghatározták. A munkáltató és a munkavállalók között szoros mindennapi munkakapcsolat volt, így nem állapítható meg a megbízásra jellemző olyan laza kapcsolat, amely a megbízott részéről csak esetenkénti tájékoztatási kötelezettséget igényelne. A munkavállalók a munkaerejűket bocsátották a felperes rendelkezésére, mert a felperes gépkocsijával és az ahhoz kapcsolódó meghatározott adminisztrációs kötelezettséggel végezték a munkájukat. A munkavállalók a munkavégzési kötelezettségeket kötelesek voltak személyesen teljesíteni és e tekintetben az ettől eltérő formanyomtatvány használata sem jelentett változást. A felperes nem ajánlott fel bizonyítást arra vonatkozóan, hogy a helyettesítésre a gyakorlatban sor került volna és erre perbeli adat sem volt.
Mindezekre tekintettel a bíróság az alperesi határozatoknak a jogviszony minősítésére tett ténymegállapításait és az ebből fakadó jogkövetkeztetéseit helytállónak találta, ezért a keresetet elutasította.
A jogerős ítélet ellen előterjesztett felülvizsgálati kérelmében a felperes annak hatályon kívül helyezését és a jogszabályoknak megfelelő új határozat meghozatalát kérte.
A bizonyítékok mérlegelését támadta, fenntartva azt az álláspontját, hogy a közigazgatási határozatban megjelölt személyekkel megbízási jogviszonyt, nem pedig munkaviszonyt hozott létre. A két jogviszony elhatárolása szempontjából kiemelte, hogy a felsorolt személyeknek konkrét feladatot kellett ellátnia és a munkakörüket nem határozták meg. A feladatok ellátásában munkaviszonyra utaló rendszeresség nem volt, a megbízó a munka elvégzéséről történő beszámolást akár esetileg, akár rendszeresen is kérheti. A munkaviszony lényeges tartalmi eleme, a személyes munkavégzési kötelezettség sem szerepelt a szerződésekben, mert az alperes a helyettesítést igaz, hogy szigorú feltételekhez kötötten, de 1999. január 1-je előtt is lehetővé tette, a helyettesítés igénybevételének lehetőségét pedig ezt követően nem kellett bizonyítani.
A Ptk. rendelkezik arról, hogy a felek szabadon dönthetnek abban a kérdésben, hogy kötnek-e szerződést és ha igen, milyen tartalommal. Ha a feladat elvégzésére csak munkaviszony keretében kerülhetne sor, a szerződéskötéstől, illetőleg az ilyen fajta jövedelem szerzésétől az egyébként munkaviszonyban állók vagy az egyetemi hallgatók is elesnének.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A felperes a felülvizsgálati kérelmében a bíróság által megállapított tényállás tekintetében iratellenességre nem hivatkozott, csupán a tényállásból levont jogkövetkeztetést támadta. Arra hivatkozott, hogy a munkaviszony és a tartós megbízási jogviszony tartalmi elemei több helyen azonosságot mutatnak, azonban a Ptk. szabályai szerint a felek szabadon döntenek abban a kérdésben, hogy kötnek-e szerződést és ha igen, milyen tartalommal. A Legfelsőbb Bíróság ez utóbbi okfejtéssel annyiban ért egyet, hogy a felek a jogszabályi keretek között valóban szabadon dönthetnek a szerződés tartalmáról, azonban a választott szerződés tartalma az adott szerződés típusra vonatkozó jogszabályi előírásokkal nem lehet ellentétes.
Az eljárt bíróság a bizonyítékok okszerű mérlegelésével jutott arra az álláspontra, hogy a felek közötti jogviszony a munkaviszony elemeit tartalmazta és nem tekinthető megbízási szerződésnek. Az érintett személyek a felperes munkaeszközével, meghatározott időben, helyen és meghatározott feladatot láttak el, a felperes utasításában foglaltaknak megfelelően. Az a tény, hogy a szerződésben a felperes nem a munkakört, hanem a feladatot határozta meg, és bizonyos gépkocsivezetők egymást váltva végezték a munkájukat, a munkajogviszony fennállásának nem mond ellent. A megbízási szerződésekben a felperes a személyes munkavégzést kikötötte, feladataik ellátásához más személyt az alkalmazottak csak a felperes engedélyével vehettek volna igénybe, illetőleg a másik típusú megbízási szerződés szerint a személyes munkavégzési kötelezettség akadályoztatása esetén a felek között a megbízási szerződés azonnali hatállyal megszűnt. A személyes munkavégzés hiányára a perben adat nem merült fel, ezért ennek elvi lehetősége a jogviszonynak az eljárt bíróság által elfogadott minősítésével ellentétes minősítésére nem alkalmas.
A kifejtettekre figyelemmel az eljárt bíróság az ítéletét jogszabálysértés nélkül hozta meg, ezért azt a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Mfv. II. 10.795/2000/4. sz.)