EH 2004.1103 Összbüntetési ítéletben téves a feltételes szabadságra bocsátásból kizárás, ha ilyen rendelkezést az alapítéletek egyike sem tartalmaz, és ilyen törvényes ok az összbüntetéssel érintett alapítéletek egyikéből sem állapítható meg.

Az a körülmény, hogy az összbüntetésbe foglalással érintett alapítéletek valamelyike tekintetében egy másik - az összbüntetésbe foglalás körébe nem vonható - ítélet a feltételes szabadság utólagos megszüntetéséről rendelkezett, az összbüntetési ítélet feltételes szabadságra bocsátásból kizárást kimondó rendelkezését nem alapozhatja meg.

Az, hogy a feltételes szabadságra bocsátás megszüntetése után hátramaradó büntetésrészt az adott ítélet vonatkozásában végre kell hajtani, már nem hathat ki az összbüntetés egészére, vagyis az abból történő feltételes szabadságra bocsátást - erre vonatkozó kifejezett törvényi rendelkezés hiányában - nem zárhatja ki [Btk. 92. §, 47. § (4) bek. a) pont].

A katonai tanács a 2002. január 18-án meghozott ítéletével összbüntetésbe foglalta a terhelttel szemben az F.-i Bíróság jogerős ítéletével kiszabott 10 hónap - eredetileg végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett - fiatalkorúak fogháza fokozatú szabadságvesztést és a katonai tanács jogerős ítéletével kiszabott, katonai fogdában végrehajtandó 4 hónap fogházbüntetést, amelyből a terheltet feltételes szabadságra bocsátották. A felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtását, illetve a katonai fogdában végrehajtandó szabadságvesztésből történt feltételes szabadságra bocsátás megszüntetését egyaránt a B.-i Bíróság jogerős ítélete rendelte el, amelyet - mivel természetszerűleg nem állt quasi halmazati viszonyban ezen korábbi elítélésekkel - az összbüntetésbe foglalás nem érinthetett.

A katonai tanács a fenti ítéletekkel kiszabott szabadságvesztések helyett összbüntetésként 1 év fogházbüntetést állapított meg azzal, hogy az összbüntetés végrehajtása során a terhelt feltételes szabadságra nem bocsátható.

Az ítélet ellen a terhelt fellebbezett, a fellebbezés okának és céljának megjelölése nélkül.

A Katonai Főügyészség átiratában az ítélet helybenhagyását indítványozta.

A Legfelsőbb Bíróság a fellebbezést az alábbiak szerint, a feltételes szabadságra bocsátásból kizáró rendelkezés mellőzését illetően találta alaposnak.

A katonai tanács törvényesen foglalta összbüntetésbe a terhelt által - felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtásának elrendelése, illetve feltételes szabadság megszüntetése folytán - folyamatosan töltött két szabadságvesztés büntetést, amelyeket quasi halmazati viszonyban álló ítéletekkel szabtak ki. Azt is helytállóan állapította meg, hogy az azok végrehajtását elrendelő harmadik ítélettel kiszabott szabadságvesztés, quasi halmazati viszony hiányában ezen szabadságvesztésekkel összbüntetésbe nem foglalható.

Hiánytalanul rögzítette az összbüntetés megállapításához szükséges alapítéleti adatokat is.

Arra figyelemmel, hogy az elítélt a katonai tanács jogerős ítéletével elbírált cselekményét az előző ügyben hozott, nem jogerős ítélet 1996. április 11-i kihirdetése után - 1996. szeptember 14-én - valósította meg, az adott esetben a quasi halmazati viszony speciális jellegére is figyelemmel a rövidebb tartamú büntetés fele részét kitevő mérséklés mindenben kellően szolgálja a quasi halmazati összbüntetési célokat. A BK 151. sz. állásfoglalás I/B. pontjában adott iránymutatásra figyelemmel e mérséklés felel meg a töretlen bírói gyakorlatnak is.

Ezért a Legfelsőbb Bíróság az összbüntetés mérséklésére nem látott indokot.

Törvényesen határozta meg a katonai tanács fogházként az összbüntetés végrehajtási fokozatát.

Tévedett azonban a katonai tanács, amikor az elítéltet a feltételes szabadságra bocsátásból kizárta. Ítéletének indokolásában ugyanis kifejezetten utalt arra, hogy e rendelkezését nem az összbüntetés alapítéleteire, hanem a végrehajtást utólag elrendelő ítélet azon rendelkezésére alapozta, amellyel - az ezzel az összbüntetés körébe be nem vont ítélettel - kiszabott szabadságvesztés tekintetében került a feltételes szabadságra bocsátásból kizárásra az elítélt.

Ez az ítélet azonban a jelen összbüntetést nem érinti, mivel az összbüntetésbe nem vonható további ítéletek rendelkezései az összbüntetés vonatkozásában figyelembe nem vehetők.

Az adott esetben egyik összbüntetési alapítélet sem alkalmazott a feltételes szabadságra bocsátásból kizáró rendelkezést. Kizáró ok utólag sem tárható fel. Ilyennek ugyanis az összbüntetés vonatkozásában a Btk. rendelkezései szerint magának a feltételes szabadságnak az utólagos megszüntetése nem tekinthető. Az, hogy a feltételes szabadságra bocsátás megszüntetése után a hátramaradó büntetésrészt az adott ítélet vonatkozásában végre kell hajtani, már nem hathat ki az összbüntetés egészére, vagyis az abból történő feltételes szabadságra bocsátást - kifejezetten erre vonatkozó törvényi rendelkezés hiányában - nem zárhatja ki.

Ezért a Legfelsőbb Bíróság az összbüntetési ítélet ezen rendelkezését megváltoztatta és a feltételes szabadságra bocsátásból kizárást a törvényi feltételek hiányában mellőzte.

Az elsőfokú ítélet további, megváltoztatással nem érintett rendelkezéseit helybenhagyta.

(Legf. Bír. Bf. V. 797/2002. sz.)