BH 1987.1.18 A túlélő házastárs öröklésből való kiesésének megállapításánál irányadó szempontok [Ptk. 601. § (1) bek.].

Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy az alperes - az 1984. október 2-án öngyilkosság következtében elhunyt örökhagyó házastársa - az öröklésből kiesett, ezért az örökhagyó törvényes örökösei a felperesek. Kötelezte az alperest 150 000 forint perköltség és 273 360 forint kereseti illeték megfizetésére.

A megállapított tényállás szerint a házastársak az életközösséget 1984. augusztus 14-én megszakították, az alperes az örökhagyó előzetes értesítése nélkül a közös lakást elhagyta és rokonaihoz költözött. Az örökhagyó békülési kísérletei nem vezettek eredményre, az alperes nem volt hajlandó az életközösség helyreállítására. Az alperes a házasság felbontása iránt általa indított perben - egyebek mellett - előadta, hogy házasságuk több, mint 10 éve már formális, érzelmi kapcsolat nincs közöttük.

Az örökhagyó és az alperes házastársi közös vagyonuk nagyobb részét megosztották, még a mezőgazdasági terményeket is megfelezték, az ingatlanuk közös tulajdonának megszüntetési módjában is megállapodtak.

Az örökhagyó az átlagosnál jobban ragaszkodott feleségéhez, lelkileg nem tudott megbirkózni az alperes elköltözését követően kialakult helyzettel, és megmérgezte magát. Halála előtt sajátkezűleg végrendeletet készített, amelyben minden ingó- és ingatlan vagyona örököséül a "T. lányokat", testvérének gyermekeit jelölte meg. A végrendeletet azonban nem írta alá, ezért az érvénytelen.

Mindezekre tekintettel az elsőfokú bíróság megállapította, hogy az örökhagyó és az alperes között a halál bekövetkezésének időpontjában az életközösség nem állott fenn, nem volt kilátás az életközösség visszaállítására, ezért az alperes, a Ptk. 600. §-ának b) pontja és a 601. §-ának (1) bekezdése alapján az öröklésből kiesett.

Nem fogadta el a bíróság az alperesnek azt a védekezését, amely szerint reális kilátás volt az életközösség helyreállítására, sőt ebben az örökhagyóval a bontóperi tárgyalást követően már meg is állapodtak. Az alperes állításait részben igazoló tanúk vallomásaival szemben a bíróság döntő súllyal értékelte az objektív körülményeket (az életközösség megszakadása, a bontóper megindítása, a közös vagyon tényleges megosztása, az öngyilkosság ténye), s ítéletének meghozatalakor ezeknek tulajdonított ügydöntő jelentőséget.

Az alperes fellebbezésében a kereset elutasítását és a felperesek perköltségben való marasztalását kérte.

Korábbi védekezésével szemben fellebbezésében már azt adta elő, hogy nemcsak kilátás volt az életközösség helyreállítására, hanem ez az örökhagyóval történt megegyezésük alapján meg is történt. Az örökhagyó ugyanis szeptember 27-én Vecsésen rokonai, szeptember 28-án pedig Újhartyánban az ő édesanyja lakásán vele töltötte az éjszakát. Több tanú meghallgatását kérte erre vonatkozóan, valamint annak a korábbi előadásának az igazolására is, hogy az örökhagyóval megállapodtak visszaköltözésének időpontjában.

A felperesek az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérték.

A fellebbezés nem alapos.