BH 2017.3.99 A büntetőügyben meghozott jogerős ítélet csak annyiban köti a polgári perben eljáró bíróságot, hogy a bűnösség kérdésében elfoglalt állásponttól nem térhet el és nem állapíthatja meg azzal ellentétesen, hogy az elítélt nem követte el a terhére rótt cselekményt, de a kártérítési kötelezettség megállapítása körében a büntetőítélettől eltérően mérlegelhet és kármegosztást alkalmazhat, ha megállapítható, hogy a baleset a károsult felróható magatartására is visszavezethető okból következett be [1952. évi III. tv. (Pp.) 4. §].

A tényállás

[1] Az alperes a 2015. február 16. napján kelt 1655/2006. számú fizetési meghagyásával kötelezte felperest, hogy fizessen meg S. L. biztosított 2005. augusztus 21. napján történt balesete során elszenvedett sérüléseivel összefüggésben felmerült egészségbiztosítási ellátások megtérítése címén 2 061 290 forint egészségbiztosítási ellátási költséget mint tőketartozást, valamint ezen összegnek az ellátás folyósításának, illetve az egészségügyi szolgáltatás finanszírozásának időpontjától a fizetési meghagyás kiadásának napjáig számított 1 178 057 forint összegű kamatát, mindösszesen 3 239 347 forintot. A fizetési meghagyás indokolása szerint felperes 2005. augusztus 21. napján borult, esős időben a Q. B.-ból hazaindult, kerékpárját az útkereszteződésbe tolva haladt be, majd felállt a bal pedálra és jobb lábbal lökve magát igyekezett a kerékpárra felülni. Eközben nem biztosított elsőbbséget a neki jobbról érkező S. L. sértett által vezetett személygépkocsinak. A felperes az úttestre esett, a gépkocsi pedig áttért a menetirány szerinti bal oldali forgalmi sávba, ahol nekiütközött egy ott szabályosan közlekedő másik személygépkocsinak. S. L. a baleset következtében az arc, a mellkas, a bal könyök lágyrész­sérülését szenvedte el, a bal térdízületben folyadék­gyülem alakult ki, traumás csípőficammal szövődött medence- és combcsonttörés jött létre, a sérülései miatt 2005. augusztus 21. napjától 2006. szeptember 25. napjáig keresőképtelen állományba kényszerült, táppénzellátásban, továbbá orvosi ellátásokban részesült. Az alperes határozatát a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény (továbbiakban: Ebtv.) 68. §-a, a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (továbbiakban: Ptk.) 339. § (1) bekezdése, valamint a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet (a továbbiakban: KRESZ) 21. § (5)-(6) és (8) bekezdéseire alapította. A fizetési meghagyásban az alperes hivatkozott a Városi Bíróság, valamint a Törvényszék, mint másodfokú bíróság előtt folyamatban volt büntetőeljárás során hozott jogerős határozatra, amely szerint a veszélyhelyzetet felperes idézte elő az úttesten való figyelmetlen áthaladásával. A sérült S. L. 1,3 másodperces észlelési cselekvési késedelemben volt ugyan, azonban ez a sérültnek az esős, borult időre, az erős szürkületre tekintettel nem volt felróható. A gyalogos féktávolságon belül haladt be a kereszteződésbe és legfeljebb vészfékezéssel lehetett volna elhárítani a balesetet, tehát a kár objektíve nem volt elhárítható. A közepes fokú alkoholos befolyásoltság alatt lévő gyalogos behaladása elháríthatatlannak minősült a sérült részéről. A felperes nem kellő körültekintéssel járt el a közlekedésekor, hiszen a forgalmi, az időjárási, a látási és az útviszonyokra tekintettel is fokozott óvatossággal kellett volna eljárnia, számítania kellett volna a szabályosan, az út megfelelő oldalán haladó személygépkocsi-forgalomra. A büntetőbíróság megállapította, hogy a baleset azért következett be, mert felperes megszegte a KRESZ vonatkozó rendelkezéseit. A károkozásban a felperes felróható magatartásával nemcsak közrehatott, hanem azt a felróható magatartása okozta. Felperes szabályszegése a balesetkor S. L. sérült részéről elháríthatatlan volt.

A felperes keresete és az alperes ellenkérelme

[2] A felperes kereseti kérelmében kérte a fizetési meghagyás hatályon kívül helyezését és az alperes új eljárás lefolytatására kötelezését. Álláspontja szerint a büntetőeljárás során a büntetőjogi felelőssége megállapításra került ugyan, de a felperes a bekövetkezett balesetért polgári jogi felelősséggel nem tartozik. E körben hivatkozott a felperes a Ptk. 345. § (1) bekezdés rendelkezésére, továbbá arra, hogy a polgári jogi felelősség S. T.-t (helyesen: L.-t), a gépjármű vezetőjét terheli, mivel a bíróság által elrendelt szakértői bizonyítás során megállapításra került, hogy a kár a gépjármű vezetője által elhárítható lett volna, amennyiben késedelem nélkül észleli a felperes személyét az úton vagy az észlelési késedelem csak minimális vagy, ha a látási és időjárási, továbbá az útviszonyoknak megfelelően haladt volna. A felperes hivatkozott arra, hogy ha elfogadná is, hogy a kár a felperesi magatartás miatt következett be, abban az esetben sem minősül a felperes magatartása a tevékenységi körön kívül esőnek, ezért szintén mentesülne a felelősség alól.

[3] Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte a fizetési meghagyásában foglalt jogi és ténybeli indokait fenntartva. Az alperes kiemelte, hogy felperes féktávolságon belül haladt be a kereszteződésbe és mivel legfeljebb vészfékezéssel lehetett volna elhárítani a balesetet, ezért a kár objektíve nem volt elhárítható. A kárt a felperes közlekedési szabályokat sértő magatartása okozta, amely miatt a szabályosan vezetett gépkocsit már nem lehetett megállítani, tehát az adott körülmények miatt a kár már nem volt elhárítható. A károkozásban a felperes felróható magatartásával nemcsak közrehatott, hanem azt a felróható magatartása okozta. A főszabály szerint, aki másnak jogellenesen és felróhatóan kárt okoz, köteles azt megtéríteni, ezért a fokozott veszéllyel járó tevékenység folytatása közben keletkezett, de a felperes felróható magatartásából származott kár megtérítésére a sérült S. L. nem kötelezhető.

Az első- és a másodfokú ítélet

[4] A közigazgatási és munkaügyi bíróság a felperes keresetét elutasította. Ítélete indokolásában a bíróság idézte az Ebtv. 68. § (1) és (2) bekezdése, a Ptk. 339. § (1) bekezdése, 340. § (1) és (2) bekezdése, 345. § (1) és (2) bekezdése, valamint a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 4. § (1) és (2) bekezdése rendelkezéseit. A bíróság megállapította, hogy a Városi Bíróság a 2012. december 20. napján kelt ítéletével a felperest bűnösnek mondta I. rendbeli segítségnyújtás elmulasztásának bűntettében és I. rendbeli testi sértés vétségében, ezért halmazati büntetésül 8 hónap börtönbüntetésre ítélte, a kiszabott szabadságvesztés végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztette. A munkaügyi bíróság ítéletében rögzítette a büntetőítéletben megállapított tényállást, a sérült által szenvedett sérüléseket, a szakértői bizonyítás körében készült szakvélemények megállapításait, továbbá B. A. tanú nyilatkozatát.

[5] A munkaügyi bíróság érvelése szerint az Ebtv. 68. §-a szerinti felelősség értékelése körében a felperes magatartása tekintetében a Ptk. 339. §-a szerinti tényállás fennállását kellett vizsgálni, szemben a felperes által hivatkozott veszélyes üzemi felelősséggel, figyelemmel arra, hogy a perbeli esetben a felperes nem mint a veszélyes üzem üzembentartója volt részese a balesetnek, hanem magatartásával összefüggésben S. L.-nek, mint a veszélyes üzemet működtető gépkocsivezetőnek keletkezett sérülése, amellyel összefüggő egészségbiztosítási ellátások viselése volt a per tárgya. A bíróság a Ptk. 339. § (1) bekezdése szerinti általában elvárható magatartást vizsgálva megállapította, hogy a felperes a közúti közlekedés szabályait megszegve figyelmetlenül, önhibájából eredő, közepes fokú alkoholos befolyásoltság alatt lépett kerékpárjával az úttestre és ezzel idézte elő azt a veszélyhelyzetet, amely a balesethez vezetett. A felperes magatartása során nem úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható, jogellenes és felróható magatartásával kárt okozott. A bíróság rögzítette, hogy a jogerős büntetőítélet sem S. L., sem B. A. (a balesetben részt vett két személygépkocsivezető) büntetőjogi felelősségét nem állapította meg, felróható magatartást, sértetti közrehatást enyhítő körülményként sem értékelt.