Tippek

Link jogszabályhelyre

§-ra, bekezdésre, pontra, alpontra mutató linket hozhat létre.

Bővebben

Tartalomjegyzék nézet

Bármelyik címsorra duplán kattintva megjelenítheti a dokumentum tartalomjegyzékét.

Visszaváltás: ugyanúgy dupla kattintással.

Bővebben

Közhiteles cégkivonat

Lekérhet egyszerű és közhiteles cégkivonatot is.

Bővebben

44/1995. (VI. 30.) AB határozat

a társadalombiztosításról alkotott 1975. évi II. törvény módosításáról rendelkező, a gazdasági stabilizációt szolgáló egyes törvénymódosításokról szóló 1995. évi XLVIII. törvény, valamint a Munka Törvénykönyvéről alkotott 1992. évi XXII. törvény módosításáról szóló 1995. évi LV. törvény egyes rendelkezései alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítványok tárgyában

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványok tárgyában meghozta a következő

határozatot:

Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a társadalombiztosítás működőképességének megnehezüléséből adódó terhek részbeni - arányos és alkotmányos indokok melletti - áthárítása a biztosítottakra, illetőleg a munkáltatókra önmagában nem szükségképpen alkotmányellenes. Az ilyen átrendezéseknél azonban alkotmányos követelmény, hogy a kockázatáthárítás terheit az érintettek időben úgy megismerjék, hogy a jövőbeni kockázatokkal számolhassanak és fedezésükről gondoskodhassanak.

Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a társadalombiztosításról alkotott 1975. évi II. törvény (a továbbiakban: T.) módosításáról rendelkező, a gazdasági stabilizációt szolgáló egyes törvénymódosításokról szóló 1995. évi XLVIII. törvény (a továbbiakban: Gst.) 159. § (2) bekezdése, amely a törvény 81. §-át 1995. július 1-jén lépteti hatályba - ebben a részében - alkotmányellenes, ezért e rendelkezést és ennek folytán a 93. § (1) bekezdésének a T. 19. § (3) bekezdésére vonatkozó rendelkezését és a 93. § (2) bekezdését a törvény hatálybalépésének napjával megsemmisíti.

Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a Munka Törvénykönyvéről alkotott 1992. évi XXII. törvény (a továbbiakban: Mt.) módosításáról szóló 1995. évi LV. törvény (a továbbiakban: Mtm.) 52. § (2) bekezdése, továbbá 52. § (1) bekezdése, amely a törvény 39. §-át 1995. július 1-jén, illetőleg szeptember 1-jén lépteti hatályba - e részükben - alkotmányellenesek, ezért e rendelkezéseket és ennek folytán az 52. § (5), (6) továbbá (7) bekezdéseit a törvény hatálybalépésének napjával megsemmisíti.

A megsemmisített rendelkezések 1995. július 1-jén, illetőleg szeptember 1-jén nem lépnek hatályba.

Az Alkotmánybíróság határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.

INDOKOLÁS

I.

1. A Gst. 81. §-a a T. 19. §-át új (3) bekezdéssel egészíti ki és úgy rendelkezik, hogy akinek a külön törvény rendelkezése szerint betegszabadság nem jár, az táppénzre legkorábban az egy naptári évben igazolt keresőképtelensége 25. napját követően jogosult. A T. 19. § (1) bekezdésében foglalt főszabály szerint táppénz a keresőképtelenség tartalmára jár. A rendelkezés alól már a 19. § (2) bekezdése egy kivételt állapít meg. Eszerint az (1) bekezdésben foglaltaktól eltérően, ha a biztosítottnak külön törvény rendelkezése szerint betegszabadság jár, táppénzre legkorábban a betegszabadságra való jogosultság lejártát követő naptól jogosult.

A betegszabadságról az Mt. hatályos 137. § (1) bekezdése rendelkezik és kimondja, hogy a munkavállalót a betegsége miatti keresőképtelensége idejére naptári évenként tíz munkanap betegszabadság illeti meg, amely időtartamra - a (3) bekezdésben foglaltak alapján - átlagkeresetének 75%-át köteles a munkáltató megfizetni.

Az Mt. vonatkozó szabályait az Mtm. 39. §-a módosította. Eszerint a munkavállalót a betegsége miatti keresőképtelenség idejére naptári évenként huszonöt munkanap betegszabadság illeti meg, amelynek első öt napjára díjazás nem jár, a betegszabadság időtartamára egyébként a munkáltató a munkavállaló részére távolléti díjának 75%-át köteles fizetni. Azokra a napokra, amelyekre a munkavállalót díjazás nem illeti meg, a munkavállaló kérésére a munkáltató a munkavállalót megillető rendes szabadság terhére, köteles szabadságot kiadni.

A Gst. 159. § (2) bekezdése szerint a törvény 81. §-a 1995. július 1-jén lép hatályba, a törvény 93. § (2) bekezdése azonban átmeneti szabályként úgy rendelkezik, hogy az, akinek a külön törvény rendelkezése szerinti betegszabadság nem jár, táppénzre 1995. évben legkorábban az egy naptári évben igazolt keresőképtelensége huszadik napját követően jogosult. További átmeneti rendelkezést tartalmaz a T. 19. § (3) bekezdésével összefüggésben a Gst. 93. § (1) bekezdése is.

Az Mtm. 52. § (2) bekezdése szerint a törvény 39. §-a ugyancsak 1995. július 1-jén lép hatályba. E kivételes szabállyal szemben az Mtm. 52. § (1) bekezdése az egész törvény hatálybalépésének napját szeptember 1-jében határozza meg. Az 52. § (5), (6) és (7) bekezdései a betegszabadsággal kapcsolatban rendelkezéseket tartalmaznak. Ezek kimondják, hogy 1995. december 31-ig a munkavállalót húsz munkanap betegszabadság illeti meg, a munkavállaló díjazásra pedig a betegszabadság első három napjában nem jogosult. A törvény 39. §-ának 1995. július 1-jei hatálybalépésével kapcsolatosak a további átmeneti rendelkezések is.

2. A Gst. 81. §-a és az Mtm. 39. §-a alkotmányellenességének megállapítása és e rendelkezések megsemmisítése iránt az Alkotmánybírósághoz számos indítvány érkezett. Az indítványokban kifejtett álláspontok szerint a kifogásolt törvényi rendelkezések több okból is alkotmányellenesek. A Gst. 81. §-a szerint ugyanis az a biztosított, akinek az Mtm. idézett szabálya alapján betegszabadság nem jár, keresőképtelensége első huszonöt napjára teljesen ellátatlan marad. A betegszabadságra jogosult biztosított pedig betegsége első öt napjára semmiféle ellátásban nem részesül, míg a betegség további húsz napjában ellátásáról munkáltatója köteles gondoskodni, vagyis társadalombiztosítási szolgáltatást csak huszonöt nap eltelte után igényelhet.

Az indítványozók az Alkotmány 9-13. §-aiban foglalt rendelkezésekkel ellentétesnek tartják a betegségi ellátásnak minden ellenszolgáltatás nélküli áthárítását a munkáltatókra, és álláspontjuk szerint az Alkotmány 70/E. §-ába ütközik az a szabályozás, hogy a munkavállaló betegsége első öt napján, illetve betegszabadság hiánya esetén első huszonöt napján teljesen ellátatlan marad. Az indítványok utalnak arra is, hogy a támadott módosítások ellentétesek az Alkotmány 54. §-ának (1) bekezdésével, mert sértik az élethez és az emberi méltósághoz való alkotmányos alapjogot.

Van indítvány, amely szerint a kifogásolt módosítások a sajátos jogi helyzetű egyéni vállalkozók tekintetében különösen sérelmesek és több alkotmányi rendelkezéssel is ellentétben állnak. Az egyéni vállalkozó ugyanis betegszabadságra nem jogosult, így keresőképtelenségének első huszonöt napjában sem táppénzben sem egyéb ellátásban nem részesülhet, ugyanakkor járulékfizetési kötelezettsége ez alatt az időtartam alatt is fennáll. Ez a szabályozás a más munkavállalók és munkáltatók viszonylatában megengedhetetlen diszkriminációnak minősül, ezért az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésével is ellentétben áll.

II.

Az Alkotmánybíróság a támadott rendelkezéseket tartalmilag nem vetette össze az Alkotmány indítványokban felhívott, vonatkozó szabályaival, az indítványokat tehát érdemben nem vizsgálta, mert álláspontja szerint az azonnali - 1995. július 1-jével történő - hatályba léptető rendelkezések önmagukban alkotmányellenesek, így e rendelkezéseket semmisítette meg, és megállapította, hogy az indítványokkal kifogásolt törvényi módosítások 1995. július 1-jén, illetőleg az Mtm. 39. §-a szeptember 1-jén, nem lépnek hatályba.

1. Az Alkotmánybíróság elöljáróban elvi éllel állapítja meg, hogy a társadalombiztosítási rendszer működőképességének a fenntartása alkotmányosan indokolhat olyan megoldásokat, amelyek keretében a biztosítás fokozott terheit a törvényhozó a biztosított, a járulékfizetésre kötelezett munkáltató és a társadalombiztosítás szervei között bizonyos körben megosztja. A társadalombiztosítás ilyen fokozatos átalakítása önmagában nem szükségképpen alkotmányellenes.

Az Alkotmánybíróság már 1991-ben egy határozatában megállapította [45/1991. (IX. 10.) AB határozat, ABH 1991, 209.], hogy önmagában az a tény, hogy a társadalombiztosítási kiadások fedezéséhez a munkáltatók részben társadalombiztosítási járulék fizetésével, részben a táppénz első három napjának kifizetésével kötelesek hozzájárulni, nem alkotmányellenes. A határozatban az Alkotmánybíróság utal arra, hogy az európai országok társadalombiztosítási rendszereiben általában elfogadott megoldás az, hogy a keresőképtelenség első, különböző tartalmú idejére eső táppénzt a munkáltatók fedezik. A határozat szerint a társadalombiztosítási rendszer működtetésének "technikai" és "biztosítástechnikai" kérdéseiben, mint amilyen pl. az önrészesedés vagy az ahhoz hasonló megelőzést szolgáló megoldások, alkotmányos szintű előírások nincsenek.

A társadalombiztosítási szolgáltatások megnehezülése, kezdve a különböző gyógyszeralapanyag árak, protetikai eszközök alapanyag-árainak, az orvosi műszerek és egyéb segédeszközök árainak igen jelentős emelkedésétől egészen a társadalombiztosítási járulékok behajthatatlanságáig, indokolttá teheti a hagyományos biztosítási rendszer bizonyos fokú - a kedvezményezettekre és a terheket viselőkre is kedvezőtlen - átalakítását, a társadalombiztosítás szolgáltatásainak adott területeken és adott körben való csökkentését. A járulékfizetés és a társadalombiztosítás szolgáltatásainak pontos megfelelése - a társadalombiztosítás vegyes rendszere folytán - egyébként sem alkotmányos követelmény. Mivel a társadalombiztosításban a biztosítás, azaz a "vásárolt jog" elve és a szolidaritás elve egyaránt érvényesül, a társadalombiztosítás alkotmányossága nem ítélhető meg önmagában a fizetett járulék és az ellenszolgáltatás közötti mennyiségi viszony alapján. Az arányok jelentős mértékű eltolódása azonban már felvethet alkotmányossági aggályokat.

2. A támadott törvényi rendelkezések kétségkívül felvetnek ilyen arányossági alkotmányossági kérdéseket, mert e módosító szabályokkal egyfelől a biztosítottak - rövidebb-hosszabb ideig - egy már megszerzett betegbiztosítási szolgáltatástól esnek el, másfelől a társadalombiztosítási járulékot fizető munkáltatók - az eddiginél számottevően hosszabb időre - a biztosító kockázatát veszik át. Mivel az önrészesedésnek ezzel a konstrukciójával, továbbá a munkáltatókra történő kockázatáthárítással sem a biztosított, sem a járulékot fizető munkáltató járulékfizetési kötelezettségének mértéke nem csökkent, a társadalombiztosítást terhelő szolgáltatás megvonása, illetőleg áthárítása minősülhet aránytalan jogkorlátozásnak, és ennek folytán ellentétben állhat az Alkotmány rendelkezéseivel is. Ennek a tartalmi kérdésnek az elbírálását azonban az Alkotmánybíróság az indítványok alapján azért nem tartotta szükségesnek, mert a törvényi módosítások azonnali - lényegileg átmenet nélküli - hatálybaléptetése önmagában alkotmányellenes.

3. A Gst. 1995. június 15-én, az Mtm. pedig június 23-án került kihirdetésre, mindkét törvény támadott rendelkezései július 1-jei, ennek hiányában pedig az Mtm. 52. § (1) bekezdése szeptember 1-jei hatálybaléptetést rendelnek el. Az azonnali hatálybalépés folytán a munkáltatók betegbiztosítási kockázata közel a duplájára - a jelenlegi tíz nappal szemben tizenhét napra - emelkedik, a betegszabadságra jogosult biztosítottakat a törvény három napi, az erre nem jogosultakat pedig húsz napi önrészesedéssel terheli meg. Ezek a fedezetáthárítások azután 1996. január 1-jétől öt napra, illetőleg huszonöt napra emelkednek.

A munkáltatók e fokozott és megemelt kockázatot gyakorlatilag egyik napról a másikra anélkül kénytelenek viselni, hogy erre megfelelő tartalékolással felkészülhettek volna. A sérelmezett rendelkezések azonnali hatálybalépésével a munkáltatóknak a bizonytalan jövőbeni kockázatokra vonatkozó kalkulációja és tartalékolása lehetetlenné vált. A költségvetési szervek a váratlan kockázatnövekedéssel kapcsolatos helyzetet előre nem tervezhették, a gazdasági szféra munkáltatói előre nem kalkulálhatták, és megfelelő fedezeti alapról előre nem gondoskodhattak. Így van ez akkor is, ha a szükséges bértömeg a munkáltatók rendelkezésére áll. Ennek a társadalombiztosítás táppénzfizetésből eredő megtakarításait a munkáltatók ugyanis más célú felhasználásra (helyettesítések díjazására, a munkavállaló kiesése miatti veszteségek pótlására, a munkavállalók többletjavadalmazására stb.) fordíthatták. A megtakarításoknak így - a betegszabadság mértékén túl - nem volt, illetőleg nincs biztosítási fedezeti funkciója. Figyelemmel a lakosság köztudottan rendkívül rossz egészségi állapotára, továbbá arra, hogy a megbetegedések döntő hányada kettő-négy hét betegállomány alatt lezajlik, a húsz napra emelt betegbiztosítási kockázatáthárítás azonnali hatálybaléptetése az Alkotmány 9. §-a (2) bekezdésének a sérelmét jelenti.

A biztosításnak - így a társadalombiztosításnak is - egyik lényegi eleme a jövőbeni és bizonytalan, rászorultságot eredményező események fedezésére való tartalékolás. (Itt most - ebben az összefüggésben - elhanyagolható a társadalombiztosításban még benne rejlő szolidaritási gondoskodási elem.) A tartalékolás az előre ugyan nem látható, de mindenképpen kalkulálható kockázatok fedezetének, anyagi forrásainak előzetes összegyűjtése útján történik. Így a tartalékolás - akár öntakarékossággal, akár más módon való fedezetbiztosítással - csak úgy és csak akkor valósítható meg, ha az érintetteknek előre számolniuk kell azzal, hogy az adott jövőbeni kockázatokat nekik kell viselniük. Ezért az átrendezés - függetlenül attól, hogy annak arányossága alkotmányosan elfogadható-e - csak akkor felel meg az alkotmányi követelményeknek, ha a jövőbeni kockázatokra a fedezettartalékolást - elvileg - megfelelő idő biztosításával lehetővé teszi.

A társadalombiztosítás átalakításának az indítványokkal kifogásolt módja - annak mértékétől függetlenül - mind a biztosítottakra, mind a többletszolgáltatási kötelezettséggel megterhelt munkáltatókra - megfelelő várakozási idő nélkül - olyan (többlet)kockázatot hárít, amelynek fedezéséről, az esetleges megtakarítások megfelelő átcsoportosításáról, a másirányú felhasználás megtervezéséről stb. előzetesen nem gondoskodhattak. Ez a körülmény pedig annak fokozott veszélyét rejti, hogy a rászorultakról való utólagos gondoskodás sem fog megtörténni.

A kifogásolt törvényi rendelkezések folytán a betegszabadságra nem jogosult biztosítottak egyik napról a másikra a tipikus és tömegesen előforduló megbetegedési időtartamon belül abszolút ellátás nélkül maradnak, ez pedig alkotmányosan védett társadalombiztosítási pozíciójuknak olyan mértékű meggyengítése, amely már az Alkotmány 70/E. §-ában írt alkotmányi rendelkezés megsértéséhez vezethet. Függetlenül attól, hogy a biztosítottra áthárított önrészesedés mértéke - akár a betegszabadságra való jogosultság mellett, akár anélkül - kirívóan aránytalan-e, a kifogásolt szabályok azonnali hatályú bevezetésével a biztosítottak tekintetében olyan jelentős garanciamegvonás történik, amely szociális biztonságukat alkotmányosan megengedhetetlen mértékben gyengíti.

Egyfelől azért, mert a T. 5. §-a értelmében az állam a társadalombiztosítási szolgáltatások teljesítését akkor is garantálja, ha a kiadások a bevételeket meghaladják. A támadott rendelkezésekkel ez a mögöttes állami garancia a betegbiztosítások egy igen jelentős hányadában megszűnik, ugyanakkor azáltal, hogy a változtatás a munkáltatókat is felkészületlenül és váratlanul éri, arra nézve sincs semmiféle biztosíték, hogy a munkáltatók fizetési kötelezettségeiket a munkavállalókkal szemben teljesítik. Másfelől a változtatás a biztosítottak tekintetében olyan jogelvonásnak minősül, amely váratlanságánál, előre történő kalkulálhatatlanságánál fogva alkotmányosan garantált szociális biztonságukat veszélyezteti.

4. Az indítványokkal sérelmezett azonnali hatályú jogelvonás alkotmányosságának megítélésénél az sem hagyható figyelmen kívül, hogy a Gst. több más rendelkezése - ugyancsak július 1-jei hatállyal - a biztosítottak társadalombiztosítási pozícióját több más területen is számottevően gyengíti. E módosító rendelkezések tartalmi alkotmányosságát - figyelemmel a rájuk vonatkozó indítványokra - az Alkotmánybíróság még vizsgálja. Ezeknek az elvonásoknak a tartalmi alkotmányossága a tulajdonvédelem és a tulajdonkorlátozás alkotmányossági összefüggéseibe ágyazottan ítélhető meg. Ettől függetlenül azonban a társadalombiztosítási védelem adott szintjének jelentős csökkentése 1995. július 1. napjával bekövetkezik, és ez a tény a biztosítottakra előre kiszámíthatatlanul olyan váratlan terheket ró, és őket olyan biztosítékoktól fosztja meg, amely az azonnali hatályba léptetést önmagában alkotmányellenessé teszi. A gazdasági helyzet - és ezen belül a társadalombiztosítás helyzetének - fokozott elnehezülése a terhek arányos áthárítását és megosztását alkotmányosan indokolhatja, azonban az ilyen mértékű és azonnali hatályú kockázatáthárítás - annak előre történő kalkulálhatatlansága, kiszámíthatatlansága miatt - már a polgárok szociális biztonságát, megélhetésükhöz szükséges ellátását veszélyezteti.

A biztosítottak ellátási jogosultsága a támadott törvényekben megalkotott átmeneti szabályok mellett is a törvények hatálybalépésével lényegesen csökken. Ez az azonnali csökkenés anélkül következik be, hogy annak bármilyen - akár a járulék mértékének mérséklésével, akár a társadalombiztosítás mögöttes felelősségének a kimondásával együttjáró - ellentételezése megtörtént volna. A biztosítói szerepnek a munkáltatóra, illetőleg bizonyos - nem is jelentéktelen - körben a biztosítottra való áthárítása - ha annak arányossága még elfogadható lesz is - alkotmányosan csak fokozatosan, előreláthatóan, kiszámíthatóan történhet meg. Ezt kívánja meg az Alkotmány 2. §-ának (1) bekezdésében deklarált jogállamiság lényegi elemét adó jogbiztonság szempontja is.

Mivel az indítványokkal támadott törvényi rendelkezések azonnali hatálybaléptetése - függetlenül azok tartalmi alkotmányosságától vagy alkotmányellenességétől - ezeknek az alkotmányossági követelményeknek nem felel meg, az Alkotmánybíróság a kifogásolt szabályokat hatályba léptető rendelkezéseket alkotmányellenesnek ítélte és azokat, továbbá az azokhoz kapcsolódó átmeneti szabályokat az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 40. §-a alapján megsemmisítette.

A megsemmisítés az Abtv. 43. § (4) bekezdése alapján a törvények hatálybalépésének napjával történik, így a megsemmisített rendelkezések nem lépnek hatályba. Az új hatálybalépési időpontok megállapítása a jogalkotó feladata.

A határozat közzétételére vonatkozó rendelkezés az Abtv. 41. §-án alapszik.

Dr. Sólyom László s. k.,

az Alkotmánybíróság elnöke

Dr. Ádám Antal s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Lábady Tamás s. k.,

előadó alkotmánybíró

Dr. Szabó András s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Zlinszky János s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kilényi Géza s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Schmidt Péter s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Tersztyánszky Ödön s. k.,

alkotmánybíró

Tartalomjegyzék