988/B/2009. AB határozat
az egyes címek és rangok megszüntetéséről szóló 1947. évi IV. törvény 3. § (1) és (2) bekezdése alkotmányossági vizsgálata tárgyában
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában - dr. Dienes-Oehm Egon és dr. Pokol Béla alkotmánybírók párhuzamos indokolásával - meghozta a következő
határozatot:
1. Az Alkotmánybíróság az egyes címek és rangok megszüntetéséről szóló 1947. évi IV. törvény 3. § (1) és (2) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló - az Alkotmány 8. § (2) bekezdésének és az 54. § (1) bekezdésének sérelmére alapított -indítványt elutasítja.
2. Az Alkotmánybíróság az egyes címek és rangok megszüntetéséről szóló 1947. évi IV. törvény 3. § (1) és (2) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló - az Alkotmány 2. § (1) bekezdésének sérelmére alapított - indítványt visszautasítja.
Indokolás
I.
Az indítványozó az egyes címek és rangok megszüntetéséről szóló 1947. évi IV. törvény (a továbbiakban: Tv. ) 3. § (1) és (2) bekezdése alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte utólagos normakontroll indítvány keretében az Alkotmánybíróságtól.
Az indítványozó szerint a nemesi előnév (nemesi cím) használatának általános érvényű, differenciálatlan törvényi tiltása sérti a jogbiztonság követelményét [Alkotmány 2. § (1) bekezdés], valamint az emberi méltósághoz való jogot [Alkotmány 54. § (1) bekezdés] is. Ez utóbbit azzal, hogy az alapvető jog lényeges tartalmát - az Alkotmány 8. § (2) bekezdésével ellentétesen - korlátozza.
Indokolásában az indítványozó arra mutatott rá, hogy a névviseléshez való jog, mint az emberi méltóságból [Alkotmány 54. § (1) bekezdés] levezetett jog elidegeníthetetlen, illetve - a névválasztás és a névváltoztatás jogával ellentétben - az állam által nem korlátozható. Utalt arra, hogy a névhasználat a hivatalos társadalmi viszonyokon túl az egyén magánszférájába is tartozik, ezért - a hivatalos viszonyokban való tiltással ellentétben - a magánviszonyokban való használat tiltása nem alkotmányos. Álláspontja szerint az állam indokolatlanul és aránytalanul avatkozik be a személyek magánszférájába azzal, hogy általános névhasználati tilalmat ír elő, ezért az Alkotmány 8. §-át is sérti. Utalt arra, hogy a sérelmezett szabályozás megalkotásához már a keletkezése idején sem fűződött elfogadható "állami és társadalmi érdek", "szabályozási szükségesség, jogi kényszerűség". Végül előadta, hogy a történelmi, családi "(ön)azonossági igények bizonyos körű elfogadása senkinek a jogait nem sértené". Mindezekre tekintettel az indítványozó a nemesi címek magánhasználati alkalmazásának tilalmára vonatkozó jogszabályi rendelkezés megsemmisítését kérte.
Az indítványozó a jogbiztonság követelményének sérelmére tett ugyan utalást [az indítványban megjelölte az Alkotmány 2. § (1) bekezdését], arra vonatkozóan azonban érdemi indokolást nem terjesztett elő.
Az Alkotmánybíróság beszerezte a közigazgatási és igazságügyi miniszter véleményét.
II.
1. Az Alkotmánynak az indítvánnyal érintett rendelkezései:
"2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam. "
"8. § (2) A Magyar Köztársaságban az alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja. "
"54. § (1) A Magyar Köztársaságban minden embernek veleszületett joga van az élethez és az emberi méltósághoz, amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani. "
2. A Tv. -nek az indítvánnyal támadott rendelkezése:
"3. § (1) A jelen törvény 1. §-ában említett rangjelző címek, valamint a vitéz cím használata tilos.
(2) Nemesi előnévnek, nemesi címernek és jelvénynek, vagy a nemesi nemzetségi származásra utaló kifejezésnek (de genere... ) használata tilos. "
III.
Az indítvány nem megalapozott.
1. Az Alkotmánybíróság mindenekelőtt észlelte, hogy az 1161/B/2008. AB határozatban (ABH 2009, 2399.; a továbbiakban: Abh. ) már vizsgálta a támadott jogszabályi rendelkezést, ezért először azt kellett eldöntenie, hogy az indítvány nem irányul-e "ítélt dologra".
Az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló, többször módosított és egységes szerkezetbe foglalt 2/2009. (I. 12. ) Tü határozat (a továbbiakban: Ügyrend, ABK 2009. január, 3. ) 31. § c) pontja értelmében "ítélt dolog" címén az eljárás megszüntetésének van helye, ha az indítvány az Alkotmánybíróság által érdemben már elbírált jogszabállyal azonos jogszabály (jogszabályi rendelkezés) felülvizsgálatára irányul és az indítványozó az Alkotmánynak ugyanarra a §-ára, illetőleg alkotmányos elvére (értékére) - ezen belül - azonos alkotmányos összefüggésre hivatkozva kéri az alkotmánysértés megállapítását.
Az Abh. tárgyát képező korábbi indítvány ugyan az Alkotmány 8. §-a és az 54. §-a szempontjából vizsgálta a jelen ügyben is támadott jogszabályi rendelkezést, azonban az Abh. ebben a tekintetben az indítványokat - mivel azok indokolást nem tartalmaztak - érdemi vizsgálat nélkül visszautasította. Tekintettel arra, hogy az Abh. az alkotmányossági kérdést érdemben nem döntötte el, ezért "ítélt dolog" nem állapítható meg, így az Alkotmánybíróság a vizsgálatot az alábbiak szerint folytatta le.
2. Az indítványozó azt sérelmezte, hogy a hatályos jogi szabályozás az emberi méltóságból levezetett névjogot sérti.
2. 1. Az Alkotmánybíróság az emberi méltósághoz való jog közelebbi tartalmáról a 64/1991. (XII. 17. ) AB határozatban kimondta, hogy "az emberi méltósághoz való jog azt jelenti, hogy van az egyén autonómiájának, önrendelkezésének egy olyan, mindenki más rendelkezése alól kivont magja, amelynél fogva az ember alany marad, s nem válhat eszközzé vagy tárggyá. A méltósághoz való jognak ez a felfogása különbözteti meg az embert a jogi személyektől, amelyek teljesen szabályozás alá vonhatók, nincs érinthetetlen lényegük. A méltóság az emberi élettel eleve együtt járó minőség, amely oszthatatlan és korlátozhatatlan" (ABH 1991, 297, 308-309. ).
Később az 58/2001. (XII. 7. ) AB határozatban (a továbbiakban: Abh2. ) az Alkotmánybíróság kimondta, hogy "minden embernek elidegeníthetetlen joga van az (önazonosságát kifejező saját névhez és annak viseléséhez, ez a jog az állam által nem korlátozható. A névjog az Alkotmány 54. § (1) bekezdésében foglalt emberi méltóságból levezethető alapvető jog, melynek egyes elemei - így különösen a névválasztás, a névváltoztatás, a névmódosítás -a jogalkotó által alkotmányosan korlátozhatók" (ABH 2001, 527, 542. ).
Az Alkotmánybíróság értelmezésében az "általános személyiségi jog »anyajog«, azaz olyan szubszidiárius alapjog, amelyet mind az Alkotmánybíróság, mind a bíróságok minden esetben felhívhatnak az egyén autonómiájának védelmére, ha az adott tényállásra a konkrét, nevesített alapjogok egyike sem alkalmazható" [8/1990. (IV. 23. ) AB határozat, ABH 1990, 42, 44, 45. ]. A Polgári Törvény-könyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk. ) helyezi törvényi oltalom alá az emberi személyiséget a maga teljességében egy generálklauzula keretében (Ptk. 75. §).
Ennek részeként a névviseléshez való jog mint alanyi jog általános szabályait a Ptk. [77. § (1)-(4) bekezdések] tartalmazza, speciális szabályai pedig külön törvényekben [a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény, a találmányok szabadalmi oltalmáról szóló 1995. évi XXXIII. törvény, a házasságról, a családról és a gyámságról szóló 1952. évi IV. törvény, az anyakönyvekről, a házasságkötési eljárásról és a névviselésről szóló 1982. évi 17. törvényerejű rendelet] és más alkotmányos jogszabályokban találhatók.
A névjog szerteágazó joganyagához mérten az Abh2. -ben az Alkotmánybíróság kimondta, hogy "mindössze a névjog első tartományához tartozó saját névhez való jog élvez olyan abszolút alkotmányossági védelmet, amelynél a korlátozhatóság kérdése fel sem merülhet. Ebben az esetben ugyanis olyan alapjogról van szó, amelynél a kizárólagosságot, a mindenki mástól való megkülönböztetés esélyét kell biztosítani. (... ) Minden embernek kell, hogy legyen saját neve és ez a név nem helyettesíthető sem számmal, sem kóddal, sem egyéb szimbólummal. (... ) A saját névhez való jog tehát az önazonossághoz való jog alapvető eleme, így olyan alapvető jog, amely a születéssel keletkezik, az állam által elvonhatatlan és - lényeges tartalmát tekintve - korlátozhatatlan. Ugyanilyen megítélést és védelmet kaphat a saját név viseléséhez való jog is, amely a saját névhez való jognak kifelé, mások felé való megjelenítése. Tartalmát tekintve azt fejezi ki, hogy a meglévő - állam által regisztrált - neve senkitől sem vehető el, s az állam az érintett beleegyezése nélkül a nevet nem is változtathatja meg. Vagyis a saját név viselésének a joga is korlátozhatatlan alapvető jog" (ABH 2001, 527, 542. ).
2. 2. A jelen indítványban foglalt alkotmányossági probléma kapcsán az Alkotmánybíróságnak azt kellett eldöntenie, hogy a "névjog" alkotmányos alapjogi tartalmába mi tartozik bele, továbbá, hogy ezt a tartalmat sérti-e a támadott törvényi rendelkezés.
Az Abh2. -ben az Alkotmánybíróság hangsúlyozta: azt a kérdést, "mi minősül névnek, és hogy a saját névhez való jogot a személy milyen tárgyi körben gyakorolhatja, a közfelfogás, a nyelvtudomány és a társadalmi-történeti hagyományok alapján az állam jogosult meghatározni. A névválasztás tekintetében ezért az állam nagyobb önállóságot élvez, itt felállíthat korlátokat s ezek a korlátok és korlátozások éppen abból fakadnak, hogy a névválasztás is tradíció-kötött, s ez, illetőleg mások jogainak védelme és érvényesíthetősége is kényszerítheti az államot a beavatkozásra" (ABH 2001, 527, 543. ).
Az anyakönyvekről, a házasságkötési eljárásról és a névviselésről szóló 1982. évi 17. törvényerejű rendelet (a továbbiakban: Avtvr. ) 27. § (1) bekezdése szerint hatósági eljárásban, igazolásban, igazolványban, nyilvántartásban a magyar állampolgár a születési, illetőleg a házassági anyakönyv szerint őt megillető születési vagy házassági nevet viseli.
Az Avtvr. 27/A. § (1)-(3) bekezdései értelmében a születési név az a név, amely az érintettet a születési anyakönyvi bejegyzés alapján megilleti. A magyar állampolgár születési neve családi és utónévből áll. A családi név egy- vagy kéttagú, a kéttagú családi név tagjait kötőjel köti össze. Anyakönyvezni egy vagy két utónevet lehet. Az Avtvr. 27/B. § (1)-(2) bekezdései alapján a házassági név az a név, amely az érintettet a házassági anyakönyvi bejegyzés alapján megilleti. A házasságot kötő személy a Csjt. -ben felsorolt házassági névviselési formák közül választhat házassági nevet, mely családi nevekből képzett része egy vagy legfeljebb kéttagú lehet.
Emellett az Avtvr. 31. § (4) bekezdése kifejezetten kimondja, hogy a születési és a házassági név anyakönyvezésekor, valamint az anyakönyvi kivonat kiállításakor a doktor megjelölés bejegyzése megengedett ugyan, azonban a Tv. szabályaival ellentétes más adatok bejegyzését meg kell tagadni.
Ezekből a tényekből az a következtetés vonható le, hogy az államnak - ha a saját név viselésének alkotmányos alapjogát biztosította - akkor azon belül már lehetősége van annak eldöntésére, hogy mit tekint az egyes személyek nevének, továbbá, hogy a név megválasztásának, viselésének, megváltoztatásának szabályait miként határozza meg. A névviselés alanyi jogának tartalmát, annak határait az alkotmányos jogszabályok határozzák meg.
A fent bemutatott szabályozási környezetben tehát a Tv. által felsorolt nemesi előnevek, illetve címek ma már a hivatalos névnek nem részei. Különösen fontos ez abból a szempontból, hogy a Tv. -t megelőző korokban az előnév-hez és címhez előjogok, többletjogosítványok kapcsolódtak és a támadott törvény éppen az ebből fakadó társadalmi egyenlőtlenségnek a megszüntetését célozta. (A nemesi cím adományozható, örökölhető és visszavonható volt, a vele járó közjogi és magánjogi kiváltságokkal együtt. Ugyanakkor a kormánytanácsosi és kormányfőtanácsosi címek kitüntetésként adott címek voltak, azaz nem a közszolgálati jogviszonyokhoz tapadtak, emiatt a mai - közszolgálati jogviszonyhoz tapadó - címekkel nem hasonlíthatóak össze. )
Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy az emberi méltósághoz való jogból levezetett, a saját név viseléséhez fűződő alkotmányos alapjognak a fent kifejtett tartalmát a támadott jogszabályi rendelkezés nem sérti. Emiatt az Alkotmánybíróság az indítványt ebben a vonatkozásban elutasította. Tekintettel arra, hogy az Alkotmánybíróság a névjog mint alapvető jog lényeges tartalma sérelmének megállapítására irányuló indítványt elutasította, ezért az ehhez kapcsolódó, az Alkotmány 8. § (2) bekezdésére alapított indítványt is elutasította.
2. 3. Az Alkotmánybíróság ugyanakkor a címek és rangok használata tilalmának terjedelme vonatkozásában szükségesnek tartja felhívni a figyelmet a következőkre:
A törvény a nemesi rangok megszűnéséről, illetve a címek viselésére adott engedélyek hatályvesztéséről rendelkezik, amely - az alább kifejtésre kerülő érveket is figyelembe véve - elsősorban anyakönyvi, állami nyilvántartási célzatúnak tekintendő.
A törvény indokolásából, illetve a fenti jogszabályi rendelkezésekből kitűnik, hogy a Tv. valójában az egyes címek és rangok hivatalos viszonyokban való használatának tilalmáról rendelkezik. Ezt támasztja alá az is, hogy a törvény 4. §-a úgy szól: "annak végrehajtásáról az anyakönyvi ügyekért felelős miniszter gondoskodik". Az sem hagyható figyelmen kívül, hogy a jogszabály lex imperfecta, az az a jogalkotó a tilalom megszegéséhez szankciót vagy más jogkövetkezményt nem fűz. Éppen ezért a tilalom betartása a magánhasználatban, a magánérintkezésben nem kényszeríthető ki. Az állam az anyakönyvi hatósági nyilvántartás vezetőjeként meghatározhatja, hogy az anyakönyvbe milyen adatok kerülhetnek bejegyzésre. A nyilvántartásba vett név funkciója elsősorban az, hogy a személy a közérintkezésben, tehát hivatalos kapcsolataiban ezen a néven jelenjen meg. Ettől elkülönülő kérdés, hogy a személy a magánszférájában milyen nevet (pl. becenevet, álnevet, felvett nevet stb. ) használ vagy mások őt milyen névvel illetik (pl. ragadványnév).
Ezt a fenti értelmezést támasztja alá a törvény nemzetgyűlési vitájában a törvényjavaslat előterjesztőjének expozéja is: "a közéleti és magánéleti szélesebb körű használatra nézve pedig egy kezdeményező lépést tesz meg: példát nyújt arra, hogy amint a hivatali eljárásban, a közéletben ezeket a rangokat és címeket eltörli, úgy a társadalom a magánéletben is vigye tovább ezt a törvényhozás kezdeményezésétől indíttatva. (... ) Meg kell tehát elégednünk azzal, hogy a törvényhozás emelje fel szavát, iktassa törvénybe és legalább a hivatali használatban garantálja azt, hogy ezek a címek és rangok csakugyan eltöröltetnek. Ez nyilvánvalóan indítóan hat társadalmi életünkre, a magánérintkezésre is, tehát valószínűleg olyan szokás kezdődik meg a magyar társadalomban a demokrácia előhaladásával párhuzamosan, hogy ezek a rangok és címek a magánéletben is kikopnak (... )".
A fent kifejtettekből tehát az a következtetés vonható le, hogy a Tv. nyomán a nemesi címeknek és rangoknak a privátszférában, az az a magánérintkezésben a mellőzése elvárt, de a használata nem tilalmazott. A magánérintkezésben történő névhasználat a privátautonómia része, az államnak ellenőrző funkciója ebben a körben nincs, jogvédelmi funkciója pedig a névjog sérelmének eseteire korlátozódik. Az állam pl. nem tilthatja meg, hogy az egyén - akár személyes érdeklődésből - családja történetét felkutassa és az ennek során fellelt címet vagy rangot a magánérintkezésben használja, azonban azt hivatalos névként nem ismerheti el, nem is védheti és nem is tarthatja nyilván. Ezen túlmenően - nyilvántartás hiányában - nem is vizsgálhatja azt sem, hogy az adott személy a magánérintkezésben a címet vagy rangot jogosan vagy jogtalanul használja. Ugyanakkor szükséges hangsúlyozni, hogy a nemesi címek és rangok magánhasználatban való alkalmazásához sem közjogi, sem magánjogi elő- vagy többletjogok nem kapcsolódhatnak. A jogalkalmazónak a feladata, hogy esetről esetre eldöntse, hol húzódik a magánhasználat határa, milyen helyzetekben van szó hivatalos használatról, illetőleg hogy egy adott névhasználat jogsértő-e.
3. Az indítványozó az Alkotmány 2. § (1) bekezdésének a sérelmét is megjelölte az indítványában, azonban az alkotmányellenesség indokát nem fejtette ki.
Az Abtv. 22. § (2) bekezdése szerint az Alkotmánybíróság határozott kérelem alapján jár el, mely kérelemben három feltételnek kell együttesen fennállnia: egyrészt a kérelemnek tartalmaznia kell a sérelmezett jogszabályi rendelkezést, továbbá az Alkotmány érintett szakaszát, valamint azt az indokot, amely alapján az indítványozó az alkotmánysértést fennállónak véli. Az Alkotmánybíróság a tartalmi követelményeknek meg nem felelő indítványt - mivel az érdemben nem bírálható el - visszautasítja [18/1993. (III. 19. ) AB határozat, ABH 1993, 161, 171. ]. Az Alkotmánybíróság jelen ügyben megállapította, hogy az indítványozó nem jelölte meg, hogy a Tv. támadott rendelkezései szerinte milyen okból alkotmányellenesek. Mivel a fenti indítványi elem érdemben nem bírálható el, ezért azt az Alkotmánybíróság - az Ügyrend 29. § d) pontja alapján, mint érdemi vizsgálatra alkalmatlant - visszautasította.
Budapest, 2011. október 25.
Dr. Paczolay Péter s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Balogh Elemér s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Bihari Mihály s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Dienes-Oehm Egon s. k
alkotmánybíró
Dr. Kiss László s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Lenkovics Barnabás s. k
előadó alkotmánybíró
Dr. Pokol Béla s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Szalay Péter s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Balsai István s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Bragyova András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Holló András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kovács Péter s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Lévay Miklós s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Stumpf István s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Szívós Mária s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Dienes-Oehm Egon alkotmánybíró párhuzamos indokolása
Egyetértek a határozat rendelkező részével és kizárólag annak az indokolásához fűzök kiegészítő megjegyzést.
1. A határozat indokolásának 2. 2. pontja helytállóan állapítja meg, hogy a tárgyban megjelölt törvény által felsorolt nemesi előnevek, illetve címek már a hivatalos névnek nem részei, továbbá azt is, hogy az emberi méltósághoz való jogból levezetett, a saját név viseléséhez fűződő alkotmányos alapjog tartalmát a támadott jogszabályi rendelkezés nem sérti, miként a jogbiztonságot sem. Következésképpen egyetértek az Alkotmány 8. § (2) bekezdésének és az 54. § (1) bekezdésének sérelmére alapított indítvány elutasításával, illetőleg az Alkotmány 2. § (1) bekezdése sérelmére alapított indítvány visszautasításával.
2. Összességében el tudom fogadni a határozat indokolásának a 2. 3. pontjában kifejtett azt az okfejtését is, amelynek lényege: a magánérintkezésben a nemesi címeknek és rangoknak való használata nem tilalmazott, jóllehet az 1947. évi IV. törvény eredetileg e használat mellőzését elvárta volna.
E törvény indokolásának és a miniszteri expozénak a határozat indokolásában való eltúlzott szövegszerű idézése azonban azt a látszatot kelti, mintha a törvényhozó akkori erkölcsi megítélésének ma is érvényesülnie kellene a magánviszonyokban, az az a formális tiltás teljesüléséhez mai viszonyaink közepette ugyanolyan társadalmi érdek és elvárás fűződne. Már pedig ilyen érdek és elvárás már nem létezik, illetőleg az 1947. évi IV. törvény által formálisan tilalmazott rangok és címek a magánéletből nem koptak ki.
Egyetértek a határozat indokolása 2. 3. részének idevonatkozó lényegi megállapításával, mely szerint: "A magánérintkezésben történő névhasználat a privát autonómia része, az államnak ellenőrző funkciója ebben a körben nincs, jogvédelmi funkciója pedig a névjog sérelmének eseteire korlátozódik".
Mindebből, továbbá az indítványozó azon okfejtéséből, hogy: "A nemesi előnévnek (címnek) a magánszférában történő, formális törvényi előírásba ütköző használata a jogsértés kellemetlen ténye-tudata miatt sértheti az amúgy törvénytisztelő (állam)polgár emberi méltóságát, de sértheti az emberi méltóságát a magánszférájára indokolatlanul nagymértékben (általános) tilalomhoz társuló, negatív minősítés - szintén - kellemetlen érzése is. ", az alábbi, a határozat indokolását kiegészítő következtetés adódik:
A névhasználat demokratikus viszonyoknak megfelelő rendezésével megállapítható, hogy - az időközbeni jogfejlődéssel is összhangban - jelenlegi körülményeink között az sem lett volna, vagy nem lenne alkotmányellenes, ha az 1947. évi IV. törvény már korábban hatályát vesztette volna, vagy a jövőben hatályát vesztené.
Budapest, 2011. október 25.
Dr. Dienes-Oehm Egon s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Pokol Béla alkotmánybíró párhuzamos indokolása
A határozat rendelkező részével egyetértek, de az indokolásnak az "általános személyiségi jog" fogalmára alapozását nem tudom elfogadni. Ez a jog nem szerepel az Alkotmányban, és csak a hazai alkotmánybíráskodás kezdetének bizonytalanságai folytán került be az alkotmánybírósági gyakorlatba. A 8/1990. (IV. 23. ) AB határozat értelmezte tévesen úgy az emberi méltóság sérthetetlenségét - mely eredetileg a megaláztatás tilalmát jelentette, és a közvélemény előtt ma is ez a tartalom adja ennek pátoszát - mint az "általános személyiségi jog" megfogalmazását, majd ennek segítségével egy sor magánjogi jogosítványt mint alkotmányos alapjogot olvasott bele az Alkotmányba. Ezzel a megoldással az egyszerű törvényhozással szabadon alkotható és módosítható tárgyköröket az Alkotmány felhatalmazása nélkül az alkotmánybírák ellenőrzése alá vonta, és ezzel a demokratikus törvényhozás szabadságát önkényesen korlátozta.
Ha az elemzés középpontjába vonjuk a "személy" mellett a "személyiség" fogalmának, majd az általános személyiségi jog eszméjének kialakulását a német jogi területeken - ahonnan ezek átkerültek hozzánk -, akkor röviden a következőket lehet megállapítani.
(A személyiség előtérbe kerülése a személy helyett) Az 1800-as évek végén a Savigny által jogképességre szűkített személyfelfogás helyett a teljes ember jogba behozatala figyelhető meg, de most már nem az "ember"-szóhasználattal, hanem a személyiség (Persönlichkeit) középpontba állításával. Miközben a személy fogalmát az európai jogi gondolkodás a rómaiaktól vette át, még ha csak a státusokra szétosztott formában is, a személyiség ott nem merült fel, és ez az 1700-as évek végi felvilágosodás szóalkotása volt. E szó és tartalmának kialakulása a korábbi "hivatali autoritás" helyén indult meg, amint az ország főembereinek (király és más főméltóságok) addigi hivatalából és származásából eredő méltósága helyére a saját teljesítményének nagyságát kezdték állítani. Értelme, képességei és az ebből létrejövő teljesítményei adják személyi nagyságát, és pl. a porosz Nagy Frigyes ebben az időben mint a királyi személyiség mintája jelent meg a felvilágosodás szellemi közvéleményében, mint a "Nagy" jelző is ezt mutatta. Ez a kezdet vezetett oda, hogy az autoritás helyett a személyiség és ennek foka vált a megítélés mércéjévé, ám míg a "személy" jelző már minden embert megilletett, addig ez egy magasabb értéket mutató jelző volt eleinte. Csak a kivételes ember lehetett személyiség e fogalom elterjedésének kezdetekor, pl. e korszak másik, a személyiség szintjét elérő értékeltje Goethe volt. A korszak szellemi légkörében terjedő fogalmat ezután Kant vezette be az etikájába arra a személyre, aki el tud szakadni a külső természeti kényszerektől, és a szabadságig el tud jutni: "Semmi más, mint a személyiség az, amely az átfogó természet összes mechanizmusaitól független tud lenni, és az érzéki világhoz tartozó személyi részét a személyiség maga alá tudja vetni, miközben ő az intellektuális világhoz tartozik". Tehát a személy jogi fogalma Kantnál maradt még, de mint a szabadságra való képesség jelzője és értékelője az etikai mérceként már a személyiség lépett be. Ez azonban azt is jelentette, hogy az összes ember és ezek egyenlő mértékű jogban megjelenése még csak egy alsóbb világot jelent, és a felső szférába belépés, illetve vele a szabadság, csak az egyszerű emberek tömegétől elkülönített személyiségek - etikai szintű - kiválóságainál érhető el. Ezzel a felvilágosodás által korábban végrehajtott, minden embernek a személy fogalmába beemelése, és a szabadság mindenki számára deklarálása, kihívás elé került. Ezután évtizedek teltek még el, amíg a jogászok a személyiség etikai fogalmából jogi fogalmat hoztak létre, és csak nyolcvan évvel Kant e műve után 1866-ban jelent meg Georg Carl Neuener könyve "Wesen und Arten der Privatrechstver-haltnisse" címmel, amely behozta ezt a jogba a következő módon: "A személyiség joga alatt a személynek azt a jogát értjük, hogy önmaga mint cél lehessen, és mint öncélt tudja magát a világ elé állítani és önmagát megvalósítani" (idézi Hattenahuer Grundbegriffe des Privatrechts 2000, 13. p. ). A mai német alkotmány híres 2. cikkelye ("Recht auf die freie Entfaltung der Persönlichkeit") ezt tartalmazza, már alkotmányi rangot adva ennek. Neuener ennél a megfogalmazásnál politikai formulákhoz nyúlt vissza, így innen a homályosság és a jog szempontjából nyilvánvaló pontatlanság a megfogalmazásban. Ez a formula lett a személyiségi jog, és eredetileg - még Neuener előtti megfogalmazásban - az 1848-as Paulskirchei Nemzetgyűlés alkotmánytervezetében is szerepelt, de az soha nem lépett hatályba. Így az alkotmányos-politikai szóhasználatban meggyökeresedés után került át a feszesebb fogalmakkal dolgozó magánjogba a német jogi területeken, de azóta is ilyen pontatlan maradt, ám ez másrészt meghagyta a formula korábbi alkotmányjogi pátoszát.
(Az általános személyiségi jog) Ez a fogalom a személyiségi jog feletti fél évszázados elméleti vita után merült fel Gierkénél az 1890-es évek elején, harcolva a BGB tervezetébe belefoglalásért, ám végül ez nem sikerült. "Személyiségi jogoknak nevezzük azokat a jogokat, melyek alanyuknak a saját személyiségi szférája egy része feletti uralmat biztosítják. E névvel az ember saját személye feletti jogait nevezik, és ezzel a sajátos tárgyra utalással elhatárolják ezeket az összes többi jogtól. (... ) A személyiségi jogok különböznek, mint különös szintű magánjogi jogosítványok a személyiség általános jogától, mely a jogrend egésze által biztosított abban az igényben áll, hogy mindenkor mint személyt ismerjék el" (Gierke, Deutsche Privatrecht 702. p., idézi Hattenhauer 14. p. ) Itt tehát a személyiségi jogok sokasága merül fel már Gierkénél, és ezek mellett az általános személyiségi jog mint "a jogi érintkezésekben személyként (személyiségként) elismerésre való igény". Ennek pontatlanságát érezte Gierke is, és azt írta még, hogy az általános személyiségi jog csak egy szubszidiárius jelleggel bíró jog, és ha a törvények nem biztosítanak jogvédelmet, akkor az általános személyiségi jog ad egy pótlólagos alapot arra, hogy a gyakorlatban a bíróságok a személyiség védelmének új formáját találják meg, erre támaszkodva. Ám a BGB alkotói elvetették ezt, és maradtak Savigny jogképesség fogalmánál ehelyett. (Igaz, a német alkotmánybíróság aztán 1957-ben egy döntésében mégis behozta az általános személyiségi jog fogalmát!) Az 1900-as évek elején mindenesetre Gierkével szemben az volt az uralkodó vélemény, hogy a személy és a személyiség ugyanaz, és a személy fogalmába bevették egyszerűen a személyiséget is, a kanti plusz feltüntetése nélkül. Pl. Eduard Hölder 1905-ben írta ezt: "A személy és a személyiség fogalmát sok szempontból ugyanabban az értelemben használjuk". Ezzel szemben a svájci Eugen Huber, aki a személyiségi jog nagy híve volt, beemelt e a svájci polgári törvénykönyvbe ezt, és a természetes személyekről szóló cím alatt egy külön kezdő szakaszban a "személyiség joga" (Recht der Persönlichkeit) áll. De hozzá kell tenni ehhez, hogy gyakorlati haszna nem igazán volt ennek, és az ez alapján kialakított svájci gyakori at nem tért el a némettől. (A személyi jog részben a "Természetes személyek" címben a jogképességet, a cselekvőképességet, a nagykorúságot, az ítélőképességet, a rokonságot, a sógorságot, a lakóhelyet és a személyiség védelmét helyezte el Huber. )
Az emberi méltóság sérthetetlenségének elve és az "általános személyiségi jog" téves azonosítása aztán a magyar alkotmánybíráskodás kezdetén a 8/1990-es AB-döntésben egy korábbi német alkotmánybírósági döntés hibás értelmezéséből eredt. A német alkotmányban egy sor konkrétan rögzített szabadságjog szerepel, amelyek különböző oldalról biztosítják az egyén cselekvési és gondolkodási szabadságát. Az alapjogi rész első cikkelyeiben azonban két olyan rendelkezés is található, amelyek általánosságukban túlmennek a konkrét szabadságjogokon. Az említett 1. cikkely az "emberi méltóság sérthetetlenségét" rögzíti, a 2. cikkely (1) bekezdése pedig a "személyiség szabad kifejlesztéséhez való jogot" deklarálja. A német szövetségi alkotmánybíróság 1957-ben az un. "Elfes-ítéletében" (Wilhelm Elfes ügyében) arra a következtetésre jutott, hogy az utóbbira alapozva, de kiegészítő jelleggel az emberi méltóság sérthetetlenségét is ide vonva összekapcsolja a két cikkelyt egy "általános cselekvési szabadságjogban", vagy más elnevezésben "általános személyiségi jogban" (lásd ennek levezetését a német alkotmánybírósági döntések gyűjteményében: BVerfGe 65, 1. in: Schwabe: 1988: 38/a). A magyar alkotmánybíróság "általános személyiségi jog" elnevezésben vette át ezt a 8/1990.-es határozatában, és mivel a hazai alkotmányban nem szerepelt a németek számára középponti jelentőségű "személyiség mindenoldalú kifejlesztéséhez való jog" ezért az általános személyiségi jogot az emberi méltóság sérthetetlenségével azonosította, mivel ez megtalálható volt benne. "Az Alkotmánybíróság az emberi méltósághoz való jogot az ún. "általános személyiségi jog" egyik megfogalmazásának tekinti (... ) Az általános személyiségi jog "anyajog", azaz olyan szubszidiárius alapjog, amelyet mind az Alkotmánybíróság, mind a bíróságok minden esetben felhívhatnak az egyén autonómiájának védelmére, ha az adott tényállásra konkrét, nevesített alapjogok egyik sem alkalmazható" (8/1990. (IV. 23. ) AB határozat, ABH 1990, 42, 44, 45. ). Ezzel az átértelmezéssel azonban eltorzította ezt, és annak eredeti tartalmát, a megaláztatás tilalmát eltüntetve egy teljesen más gondolati körbe tolta át. Így pl. ennek egyik következménye lett, hogy az emberi méltóságot egyes esetekben sértő jogszabályi megoldásokat nem a megaláztatás miatt minősítette alkotmányellenesnek, hanem önálló alkotmányos alapjogokká stilizálta az egyes magánjogi jogosítványokat, és ettől kezdve az eredeti szabályozás szerinti magánjogi házassági jogot, vagy névviselési jogot mint alkotmányos névjogot stb. emelte be az alkotmányos jogok közé. Számomra nagyon fontos a demokratikus törvényhozás önállósága - de ugyanígy a magánjogi dogmatika és a többi jogági dogmatika eddigi vívmányainak megőrzése is -, és ezért az alkotmánybíráskodási "imperializmus" nem fogadható el.
A 22/1992. (IV. 10. ) AB határozatban például az Alkotmánybíróság a katonákra és más fegyveres testület tagjaira fennálló szabályt, hogy házasságkötésükhöz a parancsnokuk előzetes engedélye kellett, az emberi méltóság sérthetetlenségének eredeti tartalma szerint ezt mint a megaláztatás tilalmába ütközőt minősíthette volna alkotmányellenesnek. Ezzel szemben ez a határozat az általános személyiségi joggá átformált emberi méltóságból egy külön alkotmányos házassági jogot konstruált (l. ABH 1992, 122, 123. ), de ugyanígy előtte az 57/1991 AB határozatban egy "vérségi leszármazás kiderítéséhez való jogot" (ABH 1991, 272-279. ), majd így került sor az egyszerű magánjogi névjogból egy "alkotmányos névjog" létrehozására az 58/2001 (XII. 7. ) AB határozatban (ABH 2001, 527-529. ). Az eredetileg "megaláztatás tilalmát" jelentő emberi méltóság azonban ezen az úton olyan tartalmak alkotmányellenessé nyilvánításához is utat nyitott az általános személyiségi joggá átértelmezéssel - és ebből széles terjedelemmel az alkotmányos alapjogok sokaságának létrehozásával -, melyek sokszor semmilyen megaláztatást sem jelentenek, és erre a kiüresített emberi méltóságra hivatkozva az Alkotmánybíróság ellenőrzése alá vonta a különböző jogági szabályozásokat és dogmatikai megoldásokat, illetve ugyanígy a törvényhozó szabadságát mondvacsinált indokokkal korlátozza.
Nem lehet tehát elfogadni az "általános személyiségi jogból" levezetett "alkotmányos névjog" korlátait, és e téren a magánjogi szabályozásnak és azt törvénnyé emelő törvényhozásnak nem lehet gátat szabni "alkotmányos névjog" előírásaival. Ha valamelyik szabályozás aztán pl. megalázó lenne, akkor az emberi méltóság sérthetetlenségének eredeti értelmével ezzel szemben fel lehetne lépni, vagy ha más alkotmányos alapjoggal szemben áll, akkor annak alapján, de önálló alkotmányos névjog ezeken túl nem konstruálható.
A jelen esetben ennek az érvelésnek az a következménye, hogy pl. a nemesi címeket és ezek szabad használatát hivatalos névhasználatként vagy éppen ezek megtiltását a törvényhozás szabad döntésére lehet bízni. Ahogy a mostani határozattal az Alkotmánybíróság elismeri, hogy a nemesi címek 1947-es megszüntetése nem tekinthető ma sem alkotmányellenesnek, ugyanúgy ennek másik oldalát is fontos hangsúlyozni: amíg a nemesi címek viselésének esetleges visszaállítása, vagy akár ezek ismételt adományozásának megteremtése nem jelentene plusz jogosítványokat és kiváltságokat az ezekkel nem rendelkezőkkel szemben, addig ez az egyenlőségi jogot sem sértené, így ezen a címen sem kellene tartani az alkotmányellenessé nyilvánítástól.
Egyetértve tehát a határozat rendelkező részével, miszerint a nemesi címek megszüntetéséről szóló 1947. évi IV. törvény vitatott rendelkezései nem alkotmányellenesek, a fenti érvelés arra mutat rá, hogy e téren nagy szabadsága van a törvényhozónak, és akár megszüntetheti, akár vissza is állíthatja a nemesi címek viselését, sőt ezek újbóli adományozásának rendszerét is, amíg ezek nem jelentenek kiváltságokat és plusz jogosítványokat az ezzel nem rendelkezőkkel szemben.
Budapest, 2011. október 25.
Dr. Pokol Béla s. k.,
alkotmánybíró