58/2001. (XII. 7.) AB határozat

az anyakönyvekről, a házasságkötési eljárásról és a névviselésről szóló 1982. évi 17. törvényerejű rendelet, a névváltoztatásról szóló 11/1955. (II. 20.) MT rendelet, a névváltoztatásról szóló 11/1955. (II. 20.) MT rendelet végrehajtásáról, valamint a névviseléssel kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló 2/1955. (IV. 23.) BM rendelet, valamint az anyakönyvekről, a házasságkötési eljárásról és a névviselésről szóló 2/1982. (VIII. 14.) MT TH rendelkezés egyes rendelkezései alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítványok tárgyában

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítványok tárgyában - dr. Bagi István, dr. Harmathy Attila, dr. Németh János és dr. Tersztyánszkyné dr. Vasadi Éva alkotmánybírók különvéleményével - meghozta a következő

határozatot:

1. Az Alkotmánybíróság megállapítja:

A névjog az Alkotmány 54. § (1) bekezdésében foglalt emberi méltóságból levezethető alapvető jog.

Minden embernek elidegeníthetetlen joga van az (ön)azonosságát kifejező saját névhez és annak viseléséhez. Ez a jog az állam által nem korlátozható.

A névjog egyéb elemei - így különösen a névválasztás, a névváltoztatás, a névmódosítás - a jogalkotó által alkotmányosan korlátozhatók.

2. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy az anyakönyvekről, a házasságkötési eljárásról és a névviselésről szóló 1982. évi 17. törvényerejű rendelet 28. §-ának (1) bekezdése "egyszer..." szövegrésze alkotmányellenes, ezért ezt a rendelkezést 2002. december 15-e napjával megsemmisíti.

E rendelkezés hatályban maradó szövegrésze: "Az anyakönyvvezető - a szülők kérelmére - a 14 éven aluli kiskorú személy utónevét módosíthatja."

3. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy az anyakönyvekről, a házasságkötési eljárásról és a névviselésről szóló 1982. évi 17. törvényerejű rendelet 28. §-ának (2) bekezdése "... egyszer..." szövegrésze alkotmányellenes, ezért ezt a rendelkezést 2002. december 15-e napjával megsemmisíti.

E rendelkezés hatályban maradó szövegrésze: "Ha a több utónévvel rendelkező személy valamelyik utónevének kizárólagos viselését vagy az utónevek sorrendjének cseréjét kéri, az alapbejegyzést az anyakönyvvezető módosítja. A módosítást követően az anyakönyvben legfeljebb két utónév maradhat."

4. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a névváltoztatásról szóló 11/1955. (II. 20.) MT rendelet 1. §-a, a névváltoztatásról szóló 11/1955. (II. 20.) MT rendelet végrehajtásáról, valamint a névviseléssel kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló 2/1955. (IV. 23.) BM rendelet 4. és 5. §-a, valamint az anyakönyvekről, a házasságkötési eljárásról és a névviselésről szóló 2/1982. (VIII. 14.) MT TH rendelkezés 48. § (3) bekezdése alkotmányellenes, ezért ezeket a rendelkezéseket 2002. december 15-e napjával megsemmisíti.

5. Az Alkotmánybíróság megállapítja: mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenes helyzet jött létre annak következtében, hogy az Országgyűlés a házasságról, a családról és a gyámságról szóló 1952. évi IV. törvény 26. §-ában nem tette lehetővé, hogy a házasságkötést követően a férj is viselhesse felesége családi nevét.

Az Alkotmánybíróság felhívja az Országgyűlést, hogy szabályozási feladatának 2002. december 15-ig tegyen eleget.

6. Az Alkotmánybíróság

a) a névviselés és névváltoztatás tárgyában jogorvoslat hiányát kifogásoló, Alkotmány 70/K. §-ának sérelmét állító,

b) az anyakönyvekről, a házasságkötési eljárásról és a névviselésről szóló 1982. évi 17. törvényerejű rendelet 15. § (4) és 27. § (2)-(4) bekezdéseiben foglalt rendelkezés alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló,

c) a házasságról, a családról és a gyámságról szóló 1952. évi IV. törvény 26. § (4) és (5) bekezdésében foglalt rendelkezés alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló,

d) a névváltoztatásról szóló 11/1955. (II. 20.) MT rendelet 4. §-ában és 5. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezés alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló,

e) a névváltoztatásról szóló 11/1955. (II. 20.) MT rendelet végrehajtásáról, valamint a névviseléssel kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló 2/1955. (IV. 23.) BM rendelet 1. §-a alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványokat elutasítja.

7. Az Alkotmánybíróság azokat az indítványokat, amelyek

a) a törvényerejű rendeleti szintű szabályozás,

b) a Magyar Utónévkönyv" alkalmazásának alkotmányellenességét állítják, elutasítja.

8. Az Alkotmánybíróság azt az indítványt, amely a Györgyike utónév anyakönyvezését megtagadó határozatot kifogásolja, visszautasítja.

Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.

INDOKOLÁS

I.

Az Alkotmánybírósághoz a névviselés, névváltoztatás tárgyában több indítvány érkezett, amelyeket az Alkotmánybíróság egyesített és egy eljárásban bírált el.

1. Az egyik indítványozó az anyakönyvekről, a házasságkötési eljárásról és a névviselésről szóló 1982. évi 17. törvényerejű rendelet (a továbbiakban: Atvr.) 27. és 28. §-ai egyes rendelkezései alkotmányellenességének megállapítását és ennek nyomán e rendelkezések megsemmisítését kérte.

Álláspontja szerint e kérdés törvényerejű rendeletben történő szabályozása ellentétes a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény 8. § (2) bekezdésével, amely szerint a Magyar Köztársaságban az alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja. Úgy véli, hogy a törvényerejű rendelet korlátozó rendelkezései ellentétesek az Alkotmány 67. § (2) bekezdésének tartalmával is, amelynek értelmében a szülőket megilleti az a jog, hogy a gyermeküknek adandó nevelést megválasszák. Hivatkozik továbbá arra is, hogy az Alkotmány 68. § (2) bekezdése szerint a Magyar Köztársaság védelemben részesíti a nemzeti és etnikai kisebbségeket, biztosítja kollektív részvételüket a közéletben, saját kultúrájuk ápolását, anyanyelvük használatát, az anyanyelvű oktatást, a saját nyelven való névhasználat jogát. Álláspontja szerint a névhasználati jog megilleti a magyar nemzetiségűeket is. Ennek reményében az indítványozó azzal a kérelemmel fordult az anyakönyvi hivatalhoz, hogy gyermekük második utóneveként a Györgyike nevet anyakönyvezzék. Ezt a nevet a családi hagyományok folytatásaként kívánták az újszülöttnek adni, tekintettel arra, hogy már a kislány nagyanyja, dédnagyanyja és üknagyanyja is ezt a nevet viselte. Az anyakönyvvezető a kérést arra hivatkozással tagadta meg, hogy csak a "Ladó-féle" Utónévkönyvben szereplő Györgyi név bejegyzésére van mód; ezért ezt a nevet is anyakönyvezte. Az indítványozó szerint az emberi jogok durva megsértése viszont az, hogy valaki nem viselheti ősei nevét. Ez a helyzet - állítja - ellentétes az Alkotmány 8. § (1) bekezdésével is, amely szerint a Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait; ezek tiszteletben tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége.

Alkotmányellenesnek tartja továbbá azt is, hogy nem jogszabály tartalmazza az anyakönyvezhető neveket. Hivatkozik még arra, hogy a jogszabály nem biztosít bírósági jogorvoslati lehetőséget az anyakönyvvezető eljárásával szemben. Ez - mondja - ellentétes az Alkotmány 70/K. §-ával, miszerint az alapvető jogok megsértése miatt keletkezett igények, továbbá a kötelességek teljesítésével kapcsolatban hozott állami döntések elleni kifogások bíróság előtt érvényesíthetőek.

Az indítványozó hangsúlyozza, hogy már a névválasztás során védeni kell a gyermekek jogait, garanciákat kell nyújtani az esetleges hátrányos szülői névválasztás megelőzésére [az Alkotmány 67. § (1) bekezdésére figyelemmel] azonban - mondja - ennek a szabályozása is törvényi formát kíván.

2. A második indítványozó a névváltoztatásról szóló 11/1955. (II. 20.) MT rendelet (a továbbiakban: Mtr.), valamint az annak végrehajtásáról és a névviseléssel kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló 2/1955. (IV. 23.) BM rendelet (a továbbiakban: Bmr.) alkotmányossági felülvizsgálatát kérte arra hivatkozással, hogy - állítása szerint - e rendeletek egyes szabályai sértik a személyiségi jogokat és így magát az Alkotmányt is. Ilyenekként idézi az Mtr. 1. §-át, valamint a Bmr. 1., 4. és 5. §-át. Úgy gondolja, hogy a névviselés szorosan a személyhez kötött jog, amely nem tehető függővé a belügyminiszter akaratától; a családi név megválasztásánál sérelmezi továbbá a külön engedélyezési kötelezettséget, de alkotmányellenesnek tartja azt is, hogy az állampolgárok nem változtathatják meg tetszésük és belátásuk szerint a nevüket.

3. A harmadik indítványozó az Mtr. 4. §-ának és 5. § (1) bekezdése alkotmányellenességének megállapítását és e rendelkezések megsemmisítését a következőkre hivatkozással kérte:

- az Alkotmány 8. § (2) bekezdése szerint az alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja;

- az Alkotmány 54. § (1) bekezdése szerint minden embernek veleszületett joga van az élethez és az emberi méltósághoz, amelytől önkényesen senkit sem lehet megfosztani;

- az Alkotmány 59. § (1) bekezdése értelmében mindenkit megillet a jó hírnévhez, a magánlakás sérthetetlenségéhez, valamint a magántitok és a személyes adatok védelméhez való jog;

- az Alkotmány 66. § (1) bekezdése alapján Magyarország biztosítja a férfiak és a nők egyenjogúságát minden polgári és kulturális jog tekintetében;

- az Mtr. rendelet hivatkozott rendelkezései ütköznek az Alkotmány 70/A. §-ában foglaltakkal.

4. A negyedik indítványozó az Atvr. 27. § (2) bekezdésének megsemmisítését kérte azon az alapon, hogy az sérti az "emberi jogokat". Hivatkozik arra, hogy az Alkotmány 54. §-a "általánosságban kimondja", hogy a Magyar Köztársaság tiszteletben tartja az emberi jogokat, továbbá utal a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 77. §-ának (1) bekezdésére is, amely szerint mindenkinek joga van a névviseléshez.

Úgy ítéli meg, hogy az Alkotmány és a Ptk. értelmében a névviselés az ember egyik legszemélyesebb joga: "mindenki olyan nevet viselhet, amit szüleitől kapott, vagy maga választ magának, hogy utódaira hagyja". A névviselést - mondja - nem lehet korlátozni. Számtalanszor előfordul - állítja -, hogy valaki a kapott családi nevéhez más családi nevet is szeretne hozzáfűzni, ezáltal szeretné megkülönböztetni a családját más családoktól, így például "az apja nevét viselő személy szívesen viselné másod-családi névként a közéletből vagy egyéb okból családi nevén közismert anyjának családi nevét". Az indítványozó szerint ez különösen akkor lenne indokolt, amikor "a személy Kovács, Kiss vagy Nagy családi neveket kapott apja után, és utódaira az anyja nevét is szívesen áthagyakozná".

A probléma megoldása - véli az indítványozó - nemcsak jogi, hanem etikai kérdéssé is válik, sőt a kettős családi név egy-egy családnak a társadalomban való elhelyezkedését is nyomon tudja követni. (Pl. szakmai dinasztiák alapítása). A kettős családi név tehát - mondja - sokszínűséget biztosíthatna az ország életében. Mindezt - szerinte - megakadályozza az Atvr. 27. § (2) bekezdése, ezért kéri annak hatályon kívül helyezését.

Az Alkotmánybíróság az indítványt megküldte a belügyminiszternek.

5. Az ötödik indítványozó az Atvr. 42. § (1) bekezdésben foglalt felhatalmazás alapján kiadott, az anyakönyvekről, a házasságkötési eljárásról és a névviselésről szóló 2/1982. (VIII. 14.) MT TH rendelkezés (a továbbiakban: Atvr. Vhr.) 48. § (3) bekezdésének megsemmisítését kéri, állítva, hogy annak tartalma magasabb szintű jogszabályba, az Atvr. 31. § (1) bekezdésébe ütközik. Úgy látja, hogy "míg a magasabb rendű jogszabály csak arról beszél, hogy bizonyos betűjeleket el kell hagyni az anyakönyvezés során, az alacsonyabb szintű rendelkezés már a név megváltoztatásának jogát is az anyakönyvvezető kezébe adja azzal, hogy meghatározza a betűjel egyetlen lehetséges helyét, méghozzá a név elején." Ezzel - állítja - egyrészt korlátozza a kérelmező névviselési jogát, másrészt megváltoztatja azokat a neveket, amelyekben a megkülönböztetés a felmenőket illetően korábban, iratokkal igazolhatóan a családi név után került anyakönyvezésre. Ezért a kérelmező inkább nem is választja a betűjelzés bejegyzését, hiszen az számára teljesen idegen lesz, s az még a saját családjától is megkülönböztetné.

Az indítványozó esetében a család - a dédapáig igazolható módon visszavezethetően - a Tóth Gy. nevet viselte családi névként. Ezt a nevet a Belügyminisztérium Állampolgársági Főosztálya az N-18/2/1998. számú határozatában nem engedélyezte, utalva arra, hogy az Atvr. Vhr. 48. § (3) bekezdése értelmében megkülönböztető betűjelet csak a családi nevet megelőzően lehet anyakönyvezni, s ettől eltérni névváltoztatási eljárásban sem lehet.

A kérelmező szerint teljesen indokolatlan korlátot állít fel és az ember identitásához való jogát sérti a betű helyére vonatkozó iménti előírás. Úgy gondolja, hogy a más sorrend új nevet is keletkeztet. Márpedig - mondja - az Atvr. 31. § (1) bekezdése - amely szerint igazolni kell a szülő vagy a nagyszülő megkülönböztető betűjellel való anyakönyvezését - éppen arra irányul, hogy megőrizze a család által használt nevet.

Hiába a hiteles dokumentum - állítja -, ha az anyakönyvvezető az Atvr. Vhr. 48. § (3) bekezdése alapján úgyis eltérhet tőle. Álláspontja szerint a hatóságnak ez a jogosítványa a közhitelesség elvével sem egyeztethető össze. Felveti továbbá azt is, hogy ez a megoldás ütközik a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény (a továbbiakban: Jat.) 1. § (2) bekezdésében írt rendelkezésbe is, amelynek értelmében: "alacsonyabb szintű jogszabály nem lehet ellentétes a magasabb szintű jogszabállyal". A kifogásolt rendelkezés ugyanis - állítja -, olyan korlátozást vezet be, amely nem következik az Atvr. szabályaiból, hanem éppen ellentétes azzal.

6. A hatodik indítványozó azt kifogásolja, hogy a hatályos jogi szabályozás - a házasságról, a családról és a gyámságról szóló 1952. évi IV. törvény (a továbbiakban: Csjt.) 26. §-ának (4), (5) bekezdése - nem teszi lehetővé a számára, hogy - megszűnt második házasságát követően - ismét felvehesse az első házasságában viselt (férjezett) nevét. Ezt annál is inkább sérelmezi, mivel első férje egyébként ehhez megadná a hozzájárulását is. Kifogásolja továbbá az indítványozó azt is, hogy az általa támadott jogszabályi rendelkezések kogens szabályok, s az azoktól való eltérésre, kivétel alkalmazására nincs mód. Álláspontja szerint a Csjt. e kivételt nem tűrő, kategorikusan tiltó rendelkezései sértik az emberi méltósághoz való alapvető jogot és a személyiségi jogokat, de szerinte sérelmet szenved a magántitokhoz és a személyes adatok védelméhez fűződő alkotmányos jog is. Úgy gondolja, hogy a hátrányos megkülönböztetés tilalmába ütközik az, hogy a Csjt. a feleségnek a házassága megszűnése után is lehetővé teszi volt férje teljes nevének a házasságra utaló toldással való viselését, éspedig a volt férj hozzájárulásának esetleges hiánya ellenére is. Ugyanakkor - mondja - a második házasság felbomlása után a törvény az előző férj hozzájárulása ellenére is megtiltja a volt feleségnek előbbi férje nevének a házasságra utaló toldással való használatát. Ebben az összefüggésben utalt az indítványozó a Ptk. ama rendelkezésére, amely szerint a személyhez fűződő jogokat nem sérti az a magatartás, amelyhez a jogosult hozzájárult, feltéve, hogy a hozzájárulás megadása társadalmi érdeket nem sért vagy nem veszélyeztet. Mindezekre figyelemmel kéri az általa támadott törvényi rendelkezések alkotmányellenességének a megállapítását.

7. Három indítványozó a Csjt. névviselésre vonatkozó azon rendelkezéseit sérelmezi (26. §), amelyek szerint a férfi - házasságkötése esetén - nem viselheti felesége családi nevét. Ezek az indítványok azt állítják, hogy mindez hátrányos megkülönböztetést jelent a férfi számára.

A három indítványozó egyike az Atvr. 15. § (4) bekezdését is alkotmányellenesnek tartja, szerinte az az Alkotmány 66. § (1) bekezdésének rendelkezésébe ütközik.

Az Alkotmánybíróság kérdést intézett a családi név egyházi anyakönyvezésére vonatkozólag a három történelmi egyház vezetőjéhez (az esztergomi prímás érsekhez, a déli evangélikus egyházkerület püspökéhez és a tiszántúli református egyházkerület püspökéhez). A megkérdezettek arról tájékoztatták az Alkotmánybíróságot, hogy egyházi anyakönyvezésük az állami anyakönyvi szabályok messzemenő figyelembevételével történik.

II.

Az indítványozók által hivatkozott, illetőleg az Alkotmánybíróság által figyelembe vett jogszabályi rendelkezések:

A) A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény (a továbbiakban: Alkotmány) szerint:

"2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam."

"7. § (1) A Magyar Köztársaság jogrendszere elfogadja a nemzetközi jog általánosan elismert szabályait, biztosítja továbbá a vállalt nemzetközi kötelezettségek és a belső jog összhangját.

8. § (1) A Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait, ezek tiszteletben tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége.

(2) A Magyar Köztársaságban az alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja."

"15. § A Magyar Köztársaság védi a házasság és a család intézményét."

"54. § (1) A Magyar Köztársaságban minden embernek veleszületett joga van az élethez és az emberi méltósághoz, amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani."

"56. § A Magyar Köztársaságban minden ember jogképes."

"59. § (1) A Magyar Köztársaságban mindenkit megillet a jó hírnévhez, a magánlakás sérthetetlenségéhez, valamint a magántitok és a személyes adatok védelméhez való jog."

"66. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a férfiak és a nők egyenjogúságát minden polgári és politikai, valamint gazdasági, szociális és kulturális jog tekintetében.

67. § (1) A Magyar Köztársaságban minden gyermeknek joga van a családja, az állam és a társadalom részéről arra a védelemre és gondoskodásra, amely a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges.

(2) A szülőket megilleti az a jog, hogy a gyermeküknek adandó nevelést megválasszák.

68. § (2) Magyar Köztársaság védelemben részesíti a nemzeti és etnikai kisebbségeket. Biztosítja kollektív részvételüket a közéletben, saját kultúrájuk ápolását, anyanyelvük használatát, az anyanyelvű oktatást, a saját nyelven való névhasználat jogát."

"70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.

(2) Az embereknek az (1) bekezdés szerinti bármilyen hátrányos megkülönböztetését a törvény szigorúan bünteti.

(3) A Magyar Köztársaság a jogegyenlőség megvalósulását az esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölését célzó intézkedésekkel is segíti."

"70/K. § Az alapvető jogok megsértése miatt keletkezett igények, továbbá a kötelességek teljesítésével kapcsolatban hozott állami döntések elleni kifogások bíróság előtt érvényesíthetők."

B) Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) szerint:

49. § (1) Ha az Alkotmánybíróság hivatalból, illetőleg bárki indítványára azt állapítja meg, hogy a jogalkotó szerv a jogszabályi felhatalmazásból származó jogalkotói feladatát elmulasztotta és ezzel alkotmányellenességet idézett elő, a mulasztást elkövető szervet - határidő megjelölésével - felhívja feladatának teljesítésére.

C) A Jat. értelmében:

"1. § (1) A jogalkotó szervek a következő jogszabályokat alkotják:

a) az Országgyűlés törvényt,

b)

c) a Kormány rendeletet,

d) a miniszterelnök és Kormány tagja (a továbbiakban együtt: miniszter) rendeletet,

e)

f) az önkormányzat rendeletet.

(2) E rangsornak megfelelően az alacsonyabb szintű jogszabály nem lehet ellentétes a magasabb szintű jogszabállyal."

"2. § Az Országgyűlés törvényben állapítja meg:

...

c) az állampolgárok alapvető jogait és kötelességeit, ezek feltételeit és korlátozásait, valamint érvényre juttatásuk eljárási szabályait."

"5. § Az állampolgárok alapvető joga és kötelességei körében törvényben kell szabályozni különösen ...

f) az öröklést, a személyhez és a szellemi alkotáshoz fűződő jogokat és kötelességeket. ..."

D) A Ptk. alapján:

"75. § (1) A személyhez fűződő jogokat mindenki köteles tiszteletben tartani. E jogok a törvény védelme alatt állnak."

"77. § (1) Mindenkinek joga van a névviseléshez.

(2) Tudományos, irodalmi, művészi vagy egyébként közszerepléssel járó tevékenységet - mások jogainak és törvényes érdekeinek sérelme nélkül - felvett névvel is lehet folytatni."

E) A Csjt. szerint:

"26. § (1) A feleség a házasságkötés után választása szerint

a) a férje teljes nevét viseli a házasságra utaló toldással, amelyhez a maga teljes nevét hozzákapcsolhatja, vagy

b) a férje családi nevét viseli a házasságra utaló toldással és ehhez a maga teljes nevét hozzákapcsolja, vagy

c) férje családi nevéhez hozzákapcsolja a saját utónevét, vagy

d) kizárólag a maga teljes nevét viseli.

(2) Az anyakönyvvezető köteles a menyasszonyt a házasságkötést megelőzően tájékoztatni arról, hogy joga van választani, milyen nevet kíván viselni a házasságkötés után. A menyasszony köteles az anyakönyvvezető felhívására a névviselésről nyilatkozni.

(3) A házasság megszűnése, illetőleg érvénytelenné nyilvánítása után a volt feleség a házasság fennállása alatt viselt nevét viseli tovább is. Ha ettől el kíván térni, ezt a házasság megszűnése, illetőleg érvénytelenné nyilvánítása után az anyakönyvvezetőnek egy alkalommal bejelentheti. Ilyen esetben sem viselheti azonban a volt férje nevét a házasságra utaló toldással [(1) bekezdés a) és b) pontja], ha azt a házasság fennállása alatt nem viselte.

(4) Új házasságkötés esetében a feleség volt férje nevét a házasságra utaló toldással [(1) bekezdés a) és b) pont] nem viselheti, és ez a joga akkor sem éled fel, ha újabb házassága megszűnt.

(5) Az (1)-(3) bekezdés szerint választott név viselésétől eltérést csak a névváltoztatásra jogosult hatóság engedélyezhet.

(6) A bíróság a volt férj - annak halála után az ügyész- kérelmére eltilthatja a volt feleséget az (1) bekezdés a), illetőleg b) pontja szerinti név viselésétől, ha a feleséget szándékos bűncselekmény miatt jogerősen szabadságvesztésre ítélték."

"42. § (1) A gyermek-szüleinek megállapodása szerint- apjának vagy anyjának családi nevét viseli. Házasságban élő szülők gyermeke azonban anyjának családi nevét csak akkor viselheti, ha az anya kizárólag a maga nevét viseli. A házasságban élő szülők valamennyi közös gyermekének csak közös családi nevet lehet adni.

(2) Ha nincs olyan személy, akit a gyermek apjának kell tekinteni, a gyermek az anyja családi nevét viseli mindaddig, amíg a képzelt apát az anyakönyvbe be nem jegyezték. Az anya a képzelt személy apaként való bejegyzésére irányuló eljárás során bejelentheti, hogy a gyermeke továbbra is az ő családi nevét viseli.

(3) A gyermek utónevét a szülők határozzák meg."

F) A nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló 1993. évi LXXVII. törvény (a továbbiakban: Nek. tv.) szerint:

"12. § (1) A kisebbséghez tartozó személynek joga van saját és gyermeke utónevének szabad megválasztásához, családi és utónevének anyanyelve szabályai szerinti anyakönyvveztetéséhez és annak - jogszabályban meghatározott keretek között - hivatalos okmányokban való feltüntetéséhez. A nem latin írásmóddal történő bejegyzés esetén kötelező a fonetikus, latin betűs írásmód egyidejű alkalmazása is.

(2) Kérésre az anyakönyvezés és az egyéb személyi okmányok kiállítása - az (1) bekezdésben meghatározottak szerint - kétnyelvű is lehet."

"61. § (1) E törvény értelmében Magyarországon honos népcsoportnak minősülnek: a bolgár, a cigány, a görög, a horvát, a lengyel, a német, az örmény, a román, a ruszin, a szerb, a szlovák, a szlovén és az ukrán.

G) Az Atvr. Alkotmánybíróság által vizsgált rendelkezései:

"15. § (4) A kiskorú számára a gyámhatóság által kiadott előzetes házasságkötési engedély a kiadástól számított hat hónapig érvényes."

"27. § (1) A magyar állampolgár családi és utónevet visel.

(2) A családi név egytagú. Többtagú családi név akkor viselhető, ha annak a szülőnek az anyakönyvi bejegyzése, akinek az érintett személy a nevét viseli, ilyen nevet tartalmaz.

(3) Az utónév legfeljebb kéttagú lehet.

(4) Az anyakönyvbe azt a családi és utónevet kell bejegyezni, amely az érintett személyt a születés, a házasságkötés vagy a haláleset időpontjában megillette. Anyakönyvezni a szülők által meghatározott sorrendben legfeljebb két - ha jogszabály másként nem rendelkezik -, a nemzetiségi utónevekkel kiegészített Magyar Utónévkönyvbe felvett, a gyermek nemének megfelelő utónevet szabad. A Magyarországon élő nemzetiségiek, illetőleg nemzetiségi anyanyelvűek - a nemzetiséghez tartozás igazolása nélkül-a nemzetiségnek megfelelő utónevet viselhetnek.

(5) A hatósági eljárásban, igazolásban, igazolványban, nyilvántartásban magyar állampolgár azt a családi és utónevet viseli, amely a születési, illetőleg a házasságban élő nők esetében a házassági anyakönyv szerint őt megilleti."

"28. § (1) Az anyakönyvvezető - a szülők kérelmére - a 14 éven aluli kiskorú személy utónevét egyszer módosíthatja.

(2) Ha a több utónévvel rendelkező személy valamelyik utónevének kizárólagos viselését vagy az utónevek sorrendjének cseréjét kéri, az alapbejegyzést az anyakönyvvezető egyszer módosítja. A módosítást követően az anyakönyvben legfeljebb két utónév maradhat."

"31. § (1) Az egy családhoz tartozók vagy azonos család-nevűek megkülönböztetésére szolgáló betűjelzést az anyakönyvbe az érdekelt kérelmére be kell jegyezni. Erre akkor van lehetőség, ha a szülőnek vagy nagyszülőnek az anyakönyvi bejegyzése, akinek a családi nevét a kérelmező viseli, azt tartalmazza.

(2) Nem lehet az (1) bekezdés rendelkezése alapján olyan betűjelzést bejegyezni, amelyet jogszabály tilt, vagy amely személyhez fűződő jogot sért.

(3) Az anyakönyvbe korábban bejegyzett betű - és egyéb jelzéseket - az (1) bekezdés kivételével - az anyakönyvi kivonat kiállításakor figyelmen kívül kell hagyni."

"42. § (1) Ez a törvényerejű rendelet 1983. január 1. napján lép hatályba; rendelkezéseit a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell. Végrehajtásáról a belügyminiszter - a házasságkötéssel és a házasság megszűnésével kapcsolatos eljárás tekintetében az igazságügy-miniszterrel egyetértésben - gondoskodik."

H) Az Mtr. Alkotmánybíróság által vizsgált rendelkezései:

"1. § Magyar állampolgár családi és utónevét - kérelmére - a belügyminiszter megváltoztathatja."

"4. § Ha a feleség férje családi vagy teljes nevét viseli, a férj nevének megváltoztatása reá is kiterjed."

"5. § (1) Férjes, elvált vagy özvegy nő a házasságkötés folytán szerzett nevét névváltoztatással nem változtathatja meg."

I) Az Atvr. Vhr. Alkotmánybíróság által vizsgált rendelkezései:

"48. § (2) Ha a megkülönböztető betűjel (At. 31. §) anyakönyvezését kérik, az anyakönyvvezető a kérelmező szülőjének, nagyszülőjének születési vagy házassági anyakönyvi másolatát a kérelem elbírálása előtt beszerzi.

(3) A megkülönböztető betűjel (At. 31. §) anyakönyvezésekor a betűjelet a családi nevet megelőzően, nagybetűvel kell bejegyezni és a családi névtől ponttal kell elkülöníteni."

J) A Bmr. Alkotmánybíróság által vizsgált rendelkezései:

"1. § A név megváltoztatása iránti kérelemben [11/1955. (II. 20.) MT rendelet (a továbbiakban: R.)] elő kell adni azokat a körülményeket, amelyek a névváltoztatást indokolják."

"4. § Idegen hangzású, magyartalanul képzett név, kettős családi név, történelmi név, régies írásmóddal írott vagy olyan családi név felvételét, amelyet már sok család visel - különös méltánylást érdemlő körülmények kivételével - nem lehet engedélyezni."

"5. § A névváltoztatás útján nyert név megváltoztatását csak kivételes esetekben lehet engedélyezni."

III.

Az indítványok részben megalapozottak.

1. Az Alkotmánybíróság kiemeli:

A hatályos szabályozás az emberi személyiség jogi védelmét több szinten is törekszik megoldani. Míg az alapjogok tekintetében az Alkotmány jelenti a fő forrást, addig a Ptk. normái vagy - jelen esetben - a közigazgatás anyakönyvi szabályai (Atvr.) konkretizálják az egyes személyiségi jogokat. (A tényleges helyzetre figyelemmel azonban idetartoznak és ebben a körben vizsgálandóak az Mtr. és Bmr. rendelkezései is.)

Az a körülmény, hogy az emberi személyiség alkotmányos garanciák által is védetté vált e század alkotmányfejlődésében, azt eredményezte, hogy a megjelenítésére alkalmas formák - így a névjog is - alkotmányos alapjogokhoz hasonló állami védelemben részesültek. Ennek hátterében főképpen az alábbi megfontolások állottak:

a) a név eredendően az állami akarattól függetlenül keletkezik, s elsősorban a társadalmi szokások, konvenciók és vallásos hagyományok által determinált;

b) az államot a névvel kapcsolatban alapvetően csak a regisztrálás joga illeti meg és a regisztrált adatok védelmének a kötelezettsége terheli;

c) az állam a nevek elsődleges használójaként jelenik meg; ennek ellenére mégis csak "semleges félként" rendelkezik a regisztrálás jogával;

d) az állam jogi parancsában csak az állami regisztrálás jogi feltételeit írja elő, illetve azt állapítja meg, hogy a közhitelű nyilvántartásban milyen adatokat tart nyilván;

e) minthogy a személyiség természetes léte az államtól független, így jogi léte sem engedi meg, hogy - az érintettek akaratát figyelmen kívül hagyva - külső fél - mindenféle korlátozás nélkül - határozza meg e jog érvényesíthetőségét és lényeges tartalmát.

Mindezekre tekintettel talált az Alkotmánybíróság közvetett kapcsolatot az emberi méltósághoz való alapjoggal. "... az is ellentétes az emberi méltósághoz való alapvető joggal, ha ... az állam indok nélkül avatkozik be a magánszféra körébe tartozó viszonyokba." [46/1991. (IX. 10.) AB határozat, ABH 1991, 211., 215.]

2. A fenti szempontok és megfontolások az Alkotmánybíróság - alapvető személyiségi jogokkal kapcsolatos - eddigi gyakorlatában is tükröződnek:

"Az Alkotmánybíróság az emberi méltósághoz való jogot az ún. "általános személyiségi jog" egyik megfogalmazásának tekinti. (...) Az általános személyiségi jog "anyajog", azaz olyan szubszidiárius alapjog, amelyet mind az Alkotmánybíróság, mind a bíróságok minden esetben felhívhatnak az egyén autonómiájának védelmére, ha az adott tényállásra a konkrét, nevesített alapjogok egyike sem alkalmazható." [8/1990. (IV. 23.) AB határozat, ABH 1990, 42., 44., 45.]. Ugyancsak egyik korai határozatában szólt részletesen az Alkotmánybíróság az emberi méltósághoz való jog közelebbi tartalmáról: "az emberi méltósághoz való jog azt jelenti, hogy van az egyén autonómiájának, önrendelkezésének egy olyan, mindenki más rendelkezése alól kivont magja, amelynél fogva... az ember alany marad, s nem válhat eszközzé vagy tárggyá. A méltósághoz való jognak ez a felfogása különbözteti meg az embert a jogi személyektől, amelyek teljesen szabályozás alá vonhatók, nincs "érinthetetlen" lényegük. A méltóság az emberi élettel eleve együtt járó minőség, amely oszthatatlan és korlátozhatatlan..." [64/1991. (XII. 17.) AB határozat, ABH 1991, 297., 308-309.] Kifejezésre juttatta az Alkotmánybíróság azt is, hogy "az emberi méltósághoz való jog korántsem csupán a jó hírnévhez való jogot foglalja magában, hanem egyebek között a magánszféra védelméhez fűződő jogot is. Ennél fogva az is ellentétes az emberi méltósághoz való alapvető joggal, ha valakivel szemben kellő alap nélkül alkalmaznak hatósági kényszert, s ezáltal az állam indok nélkül avatkozik be a magánszféra körébe tartozó viszonyokba." [46/1991. (IX. 10.) AB határozat, ABH 1991, 211., 215.]

Az "általános személyiségi jog" - mint az ember értékminőségének a kifejeződése - olyan általános értéket testesít meg, amelynek garanciális védelmét alkotmányosan nem lehet e személyiséget alkotó egyes vonatkozások értékelésétől függővé tenni, hanem annak védelmét (az állammal, illetőleg másokkal szemben) általánosan, s a személyiség tartalmi elveit tekintve egyenlően (egyenlő feltételekkel) kell a törvényi szabályozás szintjén biztosítani. Az egyenlő, teljes és korlátozhatatlan jogképesség (Ptk. 8. §-a) elvéből következik, hogy a személyiség jogi védelme - a jogkövetkezmények között különböztetve - jogalkotási úton nem korlátozható csak az úgynevezett súlyosabb esetekre. [34/1992. (VI. 1.) AB határozat, ABH 1992, 192., 199.]

Hasonlóképpen fontos elvi tételek kerültek rögzítésre az 56/1994. (XI. 10.) AB határozatban is: "A magánszférához való jog, az önmegvalósítás joga, a személyiség szabad kibontakozása és az autonómia védelme megköveteli az Alkotmány 8. § (1) bekezdésében írt szempontok érvényesülését, azaz azt, hogy az állam az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait tartsa tiszteletben és védelmezze." (ABH 1994, 312., 314.)

Az Alkotmánybíróság 995/B/1990. AB határozata értelmében az ember neve arra szolgál, hogy őt mástól megkülönböztesse. A név egyben hordozója lehet a családi kapcsolatnak (leszármazás, családba tartozás vagy azon kívüli lét), a társadalmi helyzetnek (korábban nemesi, nagycsaládi hovatartozás, előjogok), nemiségnek és nemzeti hovatartozásnak. Anyakönyvezése után a személy ezt a nevet jogosult, de köteles is viselni, mert ez identitásának egyik meghatározója. (ABH 1993, 515., 522.) "A név megválasztásának, viselésének a joga nem az Alkotmányban nevesített formában szabályozott önálló alapjog, hanem az ember olyan joga, amely bizonyos kapcsolatban áll az Alkotmány 54. §-ának (1) bekezdésében szabályozott emberi méltósággal, illetőleg az 59. § (1) bekezdésében szabályozott jó hírnévhez való joggal. Ez a kapcsolat azonban nem annyira szoros, hogy a névviselési jog önálló alapjogi státusát megalapozná. Ilyen értelmezés mellett megengedett - hogy éppen mások és a társadalom egészének érdekében - a név választásával, viselésével és az anyakönyvezett név megváltoztatásával kapcsolatosan törvény korlátozásokat állapítson meg." (ABH 1993, 515., 522.)

Az Alkotmánybíróság 1270/B/1997. AB határozata ezt a "bizonyos kapcsolatot" a következőkben látja: "az Alkotmánybíróság a 8/1990. (IV. 23.) AB határozata óta az emberi méltósághoz való jogot az úgynevezett "általános személyiségi jog" egyik megfogalmazásának tekinti, amely általános személyiségi jog egyik aspektusa a magánszféra védelme. A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 75. §-ában foglalt általános személyiségi jog és a Ptk. VII. fejezetében nevesített néhány klasszikus személyhez fűződő jog is az általános személyiségi jog részét képezi, és mint ilyenek részesülnek alapjogi védelemben" (ABH 2000, 713., 717.). A Ptk. 77. §-ában nevesített jog a névviselés joga, az tehát már most is alapjogi védelemben részesül.

Több alkalommal hangsúlyozta az Alkotmánybíróság, hogy a szabályozás során az alapvető jogoknak csak az elkerülhetetlenül szükséges, arányos és a lényeges tartalmát nem érintő korlátozása felel meg az alkotmányossági követelményeknek. [25/1991. (V. 18.) AB határozat, ABH 1991, 414., 418; 59/1991. (X. 19.) AB határozat, ABH 1991, 258., 261.]

Az Alkotmánybíróság a 995/B/1990. AB határozattal elbírált ügyben még nem kényszerült arra, hogy a névjog körében további differenciált, részletes vizsgálatokat is elvégezzen. Az ott vizsgált ügyben elegendő volt még annak kimondása, hogy a névjog egésze csak "bizonyos kapcsolatban" áll az Alkotmány 54. § (1) bekezdésében szabályozott emberi méltósággal, illetőleg az 59. § (1) bekezdésében szabályozott jó hírnévhez való joggal. (ABH 1993, 515., 522.)

A most elbírált ügyben az Alkotmánybíróságnak viszont már tovább kell lépnie, mivel az indítványok szükségessé és elkerülhetetlenné teszik a névjog alkotóelemeire történő bontását, s azok egyenkénti alkotmányossági vizsgálatát.

3. Az emberi jogok különböző katalógusai emberi jogként nevesítik a saját névhez való jogot, így például az 1976. évi 8. törvényerejű rendelettel kihirdetett Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya (a továbbiakban: Egyezségokmány) 24. cikkének 2. pontja szerint: "Minden gyermeket közvetlenül születése után anyakönyvezni kell és nevet kell neki adni." Az 1991. évi LXIV. törvénnyel kihirdetett, a "Gyermek Jogairól" Szóló Egyezmény 7. cikk. 1. pontja értelmében: "A gyermeket születésekor anyakönyvezik, és ettől kezdve joga van ahhoz, hogy nevet kapjon, állampolgárságot szerezzen és lehetőség szerint ismerje szüleit, valamint ahhoz, hogy ezek neveljék."

Az Európai Emberi Jogi Egyezményhez kapcsolódó bírói gyakorlat az Egyezmény 8. cikke (a magánszféra tisztelete) alá vonta a saját névhez való jogot. A Bíróság gyakorlata szerint azonban a 8. cikk nem teremt jogot a névváltoztatáshoz. A Bíróság nem minősítette így az Egyezmény 8. cikke megsértésének azt, hogy a finn panaszos részére a hatóságok nem engedélyezték vezetéknevének indok nélküli megváltoztatását (Eur. Court HR, Stjerna v. Finnland judgment of 25 November 1994, Series A.no.299-B), ugyanakkor az Egyezmény 14. cikkében deklarált diszkrimináció-tilalom alapján a 8. cikk megsértésében (magán- és családi élet védelme) elmarasztalta Svájcot, mert a panaszos számára a svájci hatóságok nem engedélyezték, hogy felesége családi nevével kiegészítse saját családi nevét, holott erre fordított esetben a svájci jog lehetőséget biztosít. (Eur.Court HR, Burgherz v. Switzerland judgment of 22. February 1994, Series A.no. 280-B). A Bíróság gyakorlata szerint ugyanakkor a névváltoztatáshoz való jog a transzszexuálisok esetében elvezethet odáig, hogy követelhessék az anyakönyvben feltüntetett nevük megváltoztatását, s őket át is kell anyakönyvezni, éspedig nemcsak a nemük, de a nevük változása miatt is. Az állam tehát köteles nemük megváltozását - a névváltoztatással együtt-tudomásul venni. (Eur. Court HR, B.v. France judgment of 25 March 1992, Series, A.no.232-C.)

4. Az ismertetett emberi jogi deklarációkból és a strasbourgi Bíróság gyakorlatából levonható az a következtetés, hogy már önmagában (pusztán) a saját névhez való jog: emberi jog. Alapjogi védelmet kaphatnak azonban - az Alkotmány 54. § (1) bekezdése alapján, az önrendelkezési jog részeként - a névjog további összetevő elemei: így a névválasztás, a névváltoztatás, névmódosítás joga is. Az "egységes" alapjogi védelem ugyanakkor nem jelenti azt, hogy a névjog minden eleme korlátozhatatlan lenne, ellenkezőleg: éppen hogy a korlátozhatóság súlya és mélysége alapján húzhatók közéjük egyértelmű határvonalak. Ez a disztinkció ad eligazítást arra nézve is, hol húzhatók meg egyiknél, másiknál az állami korlátozás (korlátozhatóság) határai, másik oldalról: hol kezdődik esetükben a közérdek érvényesíthetősége és meddig terjed az érintett egyének önrendelkezési joga.

A névjog (mint egységes alapjogi védelmet érdemlő komplex jog) önrendelkezési joggal közvetlenül kapcsolatba hozható része csak kényszerítő, elkerülhetetlen okból korlátozható, akkor, ha a korlátozás szükséges és az a korlátozással elérni kívánt célhoz képest arányos.

Mindössze a névjog első tartományához tartozó saját névhez való jog élvez olyan abszolút alkotmányossági védelmet, amelynél a korlátozhatóság kérdése fel sem merülhet. Ebben az esetben ugyanis olyan alapjogról van szó, amelynél a kizárólagosságot, a mindenki mástól való megkülönböztetés esélyét kell biztosítani. Valójában a saját névhez való jog fogalmilag is korlátozhatatlan jog: s nem lehet különbséget tenni annak korlátozható és korlátozhatatlan része - lényeges és lényegtelen tartalma - között. A saját névhez való jog csak a jog teljességével van fogalmi azonosságban, tehát a maga egészében "lényeges tartalom", s ilyenként nem korlátozható, vagyis elidegeníthetetlen, érinthetetlen jog, amely felett az állam nem rendelkezhet. Minden embernek kell, hogy legyen saját neve és ez a név nem helyettesíthető sem számmal, sem kóddal, sem egyéb szimbólummal. A saját név a személy identitásának egyik - mégpedig alapvető - meghatározója, amely azonosítását, egyúttal másoktól való megkülönböztetését is szolgálja, ezért a személy individualitásának, egyedi, helyettesíthetetlen voltának is az egyik kifejezője. A saját névhez való jog tehát az önazonossághoz való jog alapvető eleme, így olyan alapvető jog, amely a születéssel keletkezik, az állam által elvonhatatlan és - lényeges tartalmát tekintve - korlátozhatatlan. Ugyanilyen megítélést és védelmet kaphat a saját név viseléséhez való jog is, amely a saját névhez való jognak kifelé, mások felé való megjelenítése. Tartalmát tekintve azt fejezi ki, hogy a meglévő - állam által regisztrált - neve senkitől sem vehető el, s az állam az érintett beleegyezése nélkül a nevet nem is változtathatja meg. Vagyis a saját név viselésének a joga is korlátozhatatlan alapvető jog.

Minden egyes ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogáról van itt szó valójában, amelynek tiszteletben tartása és védelme az államnak Alkotmányból folyó kötelessége is [Alkotmány 8. § (1) bekezdése]. Ennek az alapvető jognak a lényeges tartalmát is sérthetetlensége és elidegeníthetetlen volta adja, mely lényeges tartalom törvényben sem korlátozható [Alkotmány 8. § (2) bekezdése]. Ebből következően a saját névhez és annak viseléséhez való jog korlátozhatatlan alapvető jog.

A névjog másik tartományába tartozó részjogok a "szükségesség és arányosság" tesztje alapulvételével korlátozhatók. Ide tartozik a névválasztás és a névváltoztatás, névmódosítás joga, amelyek lényeges tartalma eltérő mércével korlátozható.

A korlátozás alkotmányosságának a "szükségesség-arányosság" teszt alkalmazásán belüli differenciálásának az Alkotmánybíróság gyakorlatában már van előzménye, ezért a mérce differenciált alkalmazása nem változtatja meg az alapjogi korlátozás vizsgálatának eddigi alkotmánybírósági gyakorlatát. A most követett (és követendő) eljárás tehát összhangban áll a 21/1994. (IV. 16.) AB határozatban írtakkal, közelebbről azzal, hogy "Az alkotmányosság értékelésének vázolt módszertana szerint a szükségesség és arányosság kritériumait lehet lazítani vagy szigorítani, attól függően, hogy... milyen fajta korlátozásáról van szó." (ABH 1994,117., 122.)

A névválasztással kapcsolatban utal az Alkotmánybíróság az Alkotmány 67. § (2) bekezdésére, amely szerint: a gyermek nevelésének joga a szülőket illeti meg. Minthogy pedig a gyermeket a születése pillanatától megilleti a saját névhez való jog, a szülőknek a névválasztáshoz való joga olyan elsődleges és alapvető jognak minősül, amely szintén csak az Alkotmány 8. § (2) bekezdése szerinti korlátozásoknak vethető alá.

Az Alkotmánybíróság megállapítja: a névválasztáshoz való jog egyéb részelemeiben is olyan jog, amely az állam által korlátozásoknak vethető alá, s ez a korlátozás csak akkor lesz alkotmányellenes, ha az szükségtelen és aránytalan.

Az Alkotmánybíróság hangsúlyozza azonban: azt a kérdést, mi minősül névnek, és hogy a saját névhez való jogot a személy milyen tárgyi körben gyakorolhatja, a közfelfogás, a nyelvtudomány és a társadalmi-történeti hagyományok alapján az állam jogosult meghatározni. A névválasztás tekintetében ezért az állam nagyobb önállóságot élvez, itt felállíthat korlátokat s ezek a korlátok és korlátozások éppen abból fakadnak, hogy a névválasztás is "tradíció-kötött", s ez, illetőleg mások jogainak védelme és érvényesíthetősége is kényszerítheti az államot a beavatkozásra.

Ilyen korlátozás lehet például az, hogy a családban született gyermeknek nem adható az apa vagy az anya családi nevétől különböző családnév vagy olyan utónév, amelyet a nyelvtudománnyal, a hagyományokkal nem lehet igazolni, vagy amely alkalmas arra, hogy a személy önazonosságát hamis színben tüntesse fel: például többszörösen elvált feleség - saját döntése alapján - valamelyik korábbi férje nevét viselje.

Hasonló a helyzet a névváltoztatási és névmódosítási joggal összefüggésben is: az állam az Alkotmány 8. § (2) bekezdése keretében maradva e tekintetben is nagyobb mozgástérrel rendelkezik, azaz mind a "szükségesség" mind az "arányosság" mércéjének megvonásakor érvényesítheti a közérdekűség szempontjait, azaz az állami nyilvántartások egységességéhez és áttekinthetőségéhez fűződő követelményeket. Ettől azonban a névváltoztatáshoz való jog nem veszíti el alapvető jogi karakterét, sőt más jogokkal összefüggésben azt kifejezetten is el kell ismerni. Az ilyen megkülönböztetés az alkotmányos alapjogok katalógusában nem egyedülálló és nem is ismeretlen. Például a fegyveres katonai szolgálat megtagadása önmagában véve még nem alapjog; a lelkiismereti szabadsággal összefüggésben azonban alapjoggá válik. Ugyanígy alapvető joggá válik a nemüket megváltoztató transzszexuálisok esetében a névváltoztatáshoz való jog, de a személy nemzetiségi identitásának joga is indokolhatja az alapvető jogkénti minősítést. Hasonlóképpen alapvető jogkénti alkotmányos védelmet érdemel az emberi méltósággal közvetlenül összefüggésbe hozható névváltoztatásra vonatkozó igény, amely önmagában is gyűjtőkategóriaként kezelhető. Ide tartozhat például a méltatlan, obszcén stb. nevet eredményező családi vagy utónév megváltoztatásának a joga (a méltatlan hangzású névösszetétel megbontásának a joga); alapvető jogként élvezhet védelmet az az igény is, hogy a kérelmező megszabadulhasson rossz emlékeket (is) idéző családi nevétől. [Pl. elhíresült (ritka) nevű bűnöző gyermeke vagy annak nevét viselő közeli hozzátartozója, de lehet ez a név a történelem során hírhedtté vált is.] Alapvető jogként alapozhatják meg a névváltoztatást az olyan családi nevek is, amelyek taszítóan vagy nevetségesen csengenek, vagy amelyek alkalmat adnak kétértelmű vagy méltánytalan szójátékokra. Az utóbbi esetekben tehát az alapvető jogkénti elismerést az emberi méltósággal való nyilvánvalóan szoros és közvetlen kapcsolat indokolja. Ugyanez lehet az alapja és indoka annak is, hogy a többes (összetett) név megválasztása is - bizonyos határig - alapvető jogként részesülhessen védelemben.

5. A névjog egyes elemeinek fentiek szerinti "megbontásakor" a kiindulást továbbra is az emberi méltósághoz való jog jelenti. Mi következik, s mi nem az emberi méltósághoz való alapjogból?

E kérdés megválaszolásához az Alkotmánybíróság áttekintette az eddigi gyakorlatát:

Az Alkotmánybíróság az Alkotmány 54. § (1) bekezdését értelmező 8/1990. (IV. 23.) AB határozatában (ABH 1990, 42.) az emberi méltóságból való jogból, mint általános személyiségi jogból új alapjogot, a rendelkezéshez való jogot vezette le. Ugyanebben a határozatában azt is kimondta, hogy az emberi méltósághoz való jog tartalmilag azonos az általános személyiségi joggal. Az általános személyiségi jogot további részelemeire bontotta, a személyiség jogilag (alkotmányjogilag) releváns formáit, létformáit nevesítette; ezeket részben a modern alkotmányok rendelkezéseiből, a nemzetközi jogirodalomból, az európai Alkotmánybíróságok gyakorlatából emelte ki és építette be a gyakorlatába. Ilyenként munkálta ki a magánélet szabadságához való jog tartalmát [46/1991. (IX. 10.) AB határozat, ABH 1991, 211.], másrészt a személyiségi jog releváns megnyilvánulásaiból, aspektusaiból konkrét egyedi jogokat olvasztott ki. [Például az önazonossághoz, önrendelkezéshez való jogból a vérségi származás kiderítésének a jogát 57/1991. (XI. 8.) AB határozat, ABH 1991, 272.]

Az Alkotmánybíróság a személyiségi jogok további megbontásával újabb "rész" jogokig is eljutott. Így például az önrendelkezési (rendelkezési) jogból a házasságkötés szabadságának jogát [22/1992. (IV. 10.) AB határozat, ABH 1992, 122.], a fél perbeli részvételével kapcsolatos rendelkezési jogot [9/1992. (I. 30.) AB határozat, ABH 1992, 59, 1/1994. (l. 7.) AB határozat, ABH 1994, 29.] a pernyertességből folyó rendelkezési jogot [4/1998. (III. 1.) AB határozat, ABH 1998, 71.] vezette le. Az önazonossághoz (személyi integritáshoz) való jogból a vérségi származás kiderítéséhez való jogot [57/1991. (XI. 8.) AB határozat, ABH 1991, 272.] az általános cselekvési szabadságból pedig a sportolók versenyzéshez való jogát [27/1990. (XI. 22.) AB határozat, ABH 1990, 187.] és a jogügyletek létrehozása szabadságának és a művészeti alkotáshoz való hozzáférhetőség jogát [24/1996. (VI. 25.) AB határozat, ABH 1996, 107.] deriválta.

6. A névjog legalább két személyiségi joghoz kapcsolódik szervesen: az önazonossághoz és a magánszférához való joghoz. A névjog ezáltal önálló - nevesített alapvető jogként - része az általános személyiségi jognak.

Az Alkotmánybíróságnak a nem vagyoni kár szabályozásának alkotmányi vizsgálata tárgyában hozott határozatából is következik a névjog önálló, alapvető jogkénti elismerése: "a személy általános személyiségi joggal védett meghatározott dimenzióit illetően sem nyugodhat tehát a jogok elosztása olyan szempontokon, amelyek a személyeket, mint tulajdonosokat, mint vagyoni jog alanyait, mint névvel, küllemmel, személyes adatokkal, nem nevesített személyiségi jogokkal stb. rendelkező személyeket nem egyenlőként kezelik." [34/1992. (VI. 1.) AB határozat, ABH 1992, 192., 197.]

A "névvel rendelkezés" tehát a személy általános személyiségi joggal védett dimenziói közé tartozik, ami úgy is értelmezhető, hogy a névjog alapvető jogot megillető alkotmányi védelem alatt áll. [Közelebbről: az Alkotmány 8. § (1) és 8. § (2) bekezdéseinek tartalma az irányadó.]

Az Alkotmánybíróság a 64/1991. (XII. 17.) AB határozatában foglaltak szerint (ABH 1991, 297., 308., 312.) az emberi méltósághoz való jog csak az emberi státus meghatározójaként, az élethez való joggal fennálló egységben abszolút és korlátozhatatlan. Anyajog mivoltából levezetett egyes részjogai, mint például az önrendelkezéshez, az önazonossághoz való jog azonban az Alkotmány 8. § (2) bekezdése szerint bármely más alapjoghoz hasonlóan korlátozhatók. (879/B/1992. AB határozat, ABH 1996, 397., 401.)

7. A névjogot tehát - a fenti elvi alapok felhasználásával - alkotóelemeire kell bontani, s összetevő elemeit egyenként kell minősíteni aszerint, hogy azokra az alapjogi korlátozást milyen mélységben és súllyal kell alkalmazni.

A fentiekben ezt tette az Alkotmánybíróság azzal, hogy a névjog egyik összetevő elemét, a saját névhez, illetőleg annak viseléséhez való jogot, mint alapvető emberi jogot korlátozhatatlan jogként, más elemeit (mint pl. a névválasztás, névváltoztatás, névmódosítás) pedig az Alkotmány 8. § (2) bekezdése szerint korlátozható jogokként definiálta.

Az Alkotmánybíróság a fenti követelmények és kritériumok figyelembevételével végezte el a beérkezett indítványok alkotmányossági vizsgálatát.

IV.

1. A névjog és annak egyes elemeinek minősítéséből kiindulva az Alkotmánybíróságnak mindenekelőtt az adott tárgykör szabályozási szintjét kifogásoló indítványokra kell választ adnia.

Ez utóbbiak két vonatkozásban is megfogalmazódtak: egyrészt a törvényerejű rendeleti szintű szabályozást érintő, másrészt a minisztertanácsi és belügyminiszteri rendeleti szintű szabályozással szemben. Az indítványozók mindkét tekintetben a törvényi szintű rendezést sürgetik.

Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata a törvényerejű rendeletet a törvénnyel azonos szintű szabályozásként ismeri el [7/1994. (II. 18.) AB határozat, ABH 1994,68., 71.], sőt a 20/1994. (IV. 16.) AB határozatában expressis verbis ki is mondta azt, hogy "... a hatályos törvényerejű rendeletek az Alkotmány 8. § (2) bekezdése alkalmazásában törvénynek minősülnek". (ABH 1994, 106., 112.)

Az Alkotmánybíróság ennek megfelelően elutasította az adott tárgykör törvényerejű rendeleti szintű szabályozásának alkotmányellenességét állító indítványt.

Azokra az indítványokra, amelyek az Mtr. 1. §-ának és a Bmr. 4. és 5. §-ának jogforrási szintjét kifogásolják, az Alkotmánybíróság ezek tartalmi vizsgálata során (IV. 2.5. pont) ad választ.

Áttételesen jogforrástani összefüggéseket érint az az indítványozói észrevétel is, amely szerint az ún. "Ladó-féle Utónévkönyv" - nem jogszabályként - tartalmazza az anyakönyvezhető neveket. Az Atvr. 27. § (4) bekezdésében erről a következő olvasható: "... Anyakönyvezni a szülők által meghatározott sorrendben legfeljebb két-ha jogszabály másként nem rendelkezik - a nemzetiségi utónevekkel kiegészített Magyar Utónévkönyvbe felvett, a gyermek nemének megfelelő utónevet szabad...". A Magyar Utónévkönyv jelenleg tehát - az Atvr. szövegéből kitűnően - fontos része az Atvr.-nek, e könyv figyelembevétele nélkül az ma gyakorlatilag nem hajtható végre. A névválasztás, névváltoztatás, névmódosítás a szükségesség és arányosság tesztje alkalmazásával - állam által - korlátozható jog. E korlátozás pedig - alkotmányos elvárásokat nem sértő módon - tárgyiasulhat külön könyv figyelembeveendőségének elrendelésében is. Jelen esetben ez történt, s ez nem minősíthető az állam részéről alapvető jogot sértő korlátozásnak. Az Alkotmánybíróság ennek megfelelően e részében elutasította az indítványt, azaz pusztán azt a körülményt, hogy az Atvr. Utónévkönyv figyelembevételét rendeli el, nem tekintette alkotmányellenesnek, s ezért megsemmisítendőnek sem az Atvr. 27. § (4) bekezdését.

2. Az indítványok többsége tartalmi kérdések tárgyában kéri az Alkotmánybíróság döntését. Ezek közös alapja az, hogy mindenkinek a személyiségéhez szorosan kapcsolódó joga azt eldönteni, hogy milyen nevet kíván viselni, ezért nem lehet azt a belügyminiszter tetszésétől függővé tenni. Jóllehet egyetértenek az indítványozók azzal, hogy a családi név nem változtatható meg történelmi névre, az ezen túlmutató korlátozásokat, valamint az engedélyezésre utalást azonban már alkotmányossági szempontból nem tartják elfogadhatónak. Alkotmánysértőnek ítélik mindezeken túlmenően a névváltoztatás útján nyert név megváltoztatásának a tiltását is, illetve annak csak kivételes esetekre történő korlátozását. E felfogás szerint a név megváltoztatására vonatkozó jog az állampolgárokat nem csak egyetlen alkalommal illeti meg, hanem mindannyiszor, ahányszor azzal élni kívánnak. Az indítványok mind a családi, mind az utónévviselés és változtatás jelenlegi rendjét kifogásolják, beleértve azt a korlátozást is, hogy azok csak egytagúak lehetnek.

2.1. Az Alkotmánybíróság az indítványok tartalmi-alkotmányossági vizsgálatakor a névhez fűződő jogok társadalmi-történelmi determináltságából indul ki, amely - a fentebb írtak szerint - eligazítást nyújthat a névjog egyes összetevő elemeinél az egyéni és a közérdek (azaz a magánszféra és az állami szabályozhatóság) határvonalainak kijelöléséhez is.

Mindehhez elengedhetetlenül fontos a történelmi előzmények és társadalmi tradíciók rövid áttekintése:

Mind a névjog kialakulása, mind annak jogi védelemben való részesítése a jogban viszonylag kései termék. A jogfejlődés már régóta ismeri a szimbolikus jelek fontosságát, ahogy azt a címerjog kialakulása is mutatja, ám e megkülönböztetések eleinte nem az egyes emberre, az élő személyre vonatkoztak, hanem inkább azt voltak hivatva kifejezni, hogy ki milyen közösség vagy csoport tagja. Maga a névhasználat is eleinte ezen az úton halad, s kezdetben a név hivatalosan is a nagycsalád, vagy a nemzetség megkülönböztető jelzésére szolgált. Lényegében ugyanilyen szerepet játszottak bizonyos ruhaviseleti szabályok és szokások is, amelyek az egyes embernek az adott társadalmon belüli bizonyos réteghez, azon belül pedig bizonyos korosztályhoz való tartozását jelezték, s nem az egyes ember identitását hangsúlyozták. A csoportokon belül az egyes egyed megkülönböztetésére voltak hivatottak viszont a kialakuló ún. keresztnevek, illetve a gúny- és ragadványnevek. Elsősorban - öröklési jogi okokból - az említett két csoportból az elsőnek, tehát a közösséget, csoportot megkülönböztető névnek volt jogi relevanciája.

A polgári kor az egyént, mint tulajdonost is fokozottan előtérbe állította, amely azután szükségszerű alapjává lett egy modern felfogású névjog és névhasználati jog kialakulásának is, az egyes egyedek feltétlen és megbízható megkülönböztetésének.

Elősegítette a ma ismert nevek - családi név és utónév együttese - megjelenését a modernkori állami (és más egyéb) adminisztrációk kialakulása. Már a késő feudalizmus abszolutista állama, de különösen az ezt követő polgári korszak államgépezete számára szükséges volt az állam alattvalóinak, majd polgárainak a számbavétele mind az adózás, mind a katonaállítás, mind az iskoláztatás és más állami feladatok hatékony ellátása végett, nemkülönben a vallásfelekezetek nyilvántartásai is ezt követelték meg.

Alapvetően tehát a XVIII. században felgyorsuló államfejlődés eredménye a családi név és az utónév együttese. E korszak abszolutizmusba hajló államapparátusa számára egyre inkább kormányzási axiómává vált az alattvalókra, azok viszonyainak a megismerésére vonatkozó igény. Nem véletlenül e században kezdődnek meg az első "regnicoláris conscriptiók", azaz országos összeírások is.

A mindennapi életben azonban - mindezektől függetlenül - tovább él a színes, elődöktől áthagyományozódott névadási és névviselési szokás, ahol változatlanul fontos szerepe van vidékenként a nagycsaládi együttélés huzamosabb fennmaradása miatt a családi név mellett az utóneveknek (korabeli szóhasználattal élve: keresztneveknek), illetve különféle ragadványneveknek.

A fentiekből is következik, hogy a nevet az emberek adják, a név az élő emberé, s az állam ebbe csak a regisztrálás igényével és szintjén szólhat bele, s ennek során is kénytelen igazodni a mindenkori (társadalmi) viszonyokhoz. Egyenesen következik ebből az is, hogy az állam a regisztrálandó név lényeges tartalmát nem határozhatja meg. Azaz: a névjog tulajdonképpeni tartalmát formálisan az egyes ember, tényleges tartalmát viszont a társadalmi szokások, konvenciók és vallási hagyományok határozzák meg, amit az állam - mint közhitelességű bejegyzésekre feljogosított anyakönyvi szervezettel rendelkező - csak regisztrálhat.

Mindemellett hangsúlyozza azonban az Alkotmánybíróság: a "névjogot" nem kezeli egészében abszolút érvényűnek, azaz annak valamennyi alkotóelemét egyaránt minden korlátozástól (korlátozhatóságtól) mentesnek.

Van ugyanakkor a névjog körében - a III. rész 4. pontjában írtak szerint - az egyén autonómiájának, önrendelkezésének egy olyan, mindenki más rendelkezése alól kivont magva, amely az egyes ember "érinthetetlen" lényegét, a saját névhez és annak viseléséhez való jog biztosítása útján van hivatva kifejezésre juttatni. A lényeges tartalom itt valójában maga a saját névhez, illetőleg annak viseléséhez fűződő jog. Erre tekintettel a saját névhez és annak viseléséhez való jog tekintetében semmilyen indokból sem fogadható el állami korlátozás és nem is lenne az összeegyeztethető az Alkotmánnyal. Sem kényelmi szempont, sem egyébként áthidalható technikai nehézség nem szolgálhat alapul itt az állami korlátozáshoz. Az államnak erre a területre "végszükségben" sincs beavatkozási joga. Ugyanakkor viszont alapvető kötelessége e jogoknak mások által való megsértését, illetve ezekbe bármilyen beavatkozást megtiltani, s a sérelmet szenvedőt megvédeni. Ezen a területen az állami jelenlét elsősorban abban nyilvánul meg, hogy a védelem biztosítása érdekében az állam közhitelűen regisztrálja a névvel összefüggő tényeket. Az állami szabályozás (korlátozás) nem vonatkozhat e tekintetben az alapjog [az Alkotmány 8. § (2) bekezdése szóhasználatában: alapvető jog] érinthetetlen lényegére (alapvetően társadalmi meghatározottságára). [20/1990. (X. 4.) AB határozat, ABH 1990, 69., 71; 7/1991. (II. 28.) AB határozat, ABH 1991, 22., 25.]

Az Alkotmánybíróság mindezekre tekintettel megállapítja: a személyiség természetes léte az államtól független, így jogi léte sem engedi meg, hogy - az érintettek akaratát figyelmen kívül hagyva - az állam (mint külső fél) mindenféle korlátozás nélkül határozza meg a névjog említett aspektusának jogi érvényesíthetőségét és lényeges tartalmát.

2.2. A szabad névválasztás és névváltoztatás, névmódosítás joga is (a névjog részeként) a személy elkülönülését szolgáló személyiségi jog, amely - hasonlóképpen a fentiekhez - az Alkotmány 54. § (1) bekezdése alapján, az önrendelkezési jog részeként az Alkotmány 8. § (2) bekezdése szerinti alapvető jogot megillető védelmet kaphat -, s ilyenként törvényi szintű szabályozást kíván.

"Az állampolgárok alapvető joga és kötelességei körében törvényben kell szabályozni különösen... az öröklést, a személyhez és a szellemi alkotáshoz fűződő jogokat és kötelességeket." [Jat. 5. § f) pont.]

Az állam a személyhez fűződő jogok törvényi szabályozása során köteles - a szükségesség és az arányosság szempontjainak figyelembevételével - e jogoknak is mások által való megsértését, illetve beavatkozását megtiltani, s a sérelmet elszenvedőt megvédeni. Minthogy a személyiségi jogokba való beavatkozás általános tilalma az államra magára is érvényes, így e területen is az állami jelenlét csak abban nyilvánulhat meg, hogy a védelem biztosítása érdekében közhitelűen regisztrálja a névjoggal összefüggő tényeket. Kérdéses lehet azonban, hogy miként juttathatja kifejezésre az állam a névjoggal összefüggő tények regisztrációja során az Alkotmány 8. § (1) bekezdésében is rögzített védelmi kötelezettségét. Pusztán passzív résztvevője-e az eljárásnak, vagy olyan aktív szereplő-e, aki maga is közreműködhet a hatékony védelem és garanciarendszer feltételeinek megteremtésében.

Az állami garanciák súlya itt eltérő aszerint, hogy az állam a nyilvántartott (regisztrált) nevek védelmét igyekszik-e megoldani, illetőleg a névjog ezen kívüli vetületeinek törvényi szabályozását végzi-e el. Az előbbi esetben - alapvető jogot megillető védelmet élvező névjogi vetületről lévén szó - az államnak nem áll módjában szabadon beavatkozni az egyének magánszférájába. Minden kétséget kizáróan ebbe a körbe tartozik a saját névhez és annak viseléséhez való jog. Ugyanakkor viszont a név választásához, a névváltoztatáshoz és a névmódosításhoz való jog esetében szélesebb az állami beavatkozás lehetősége annak ellenére, hogy e névjogi elemek is az Alkotmány 8. §-ának védelme alatt állnak. E beavatkozást okkal alapozhatja meg a közhitelű nyilvántartások felfektetésének egységességéhez és a jogbiztonsághoz fűződő (köz)érdek, amely például a családi és az utónevek eltérő kezelését is eredményezheti.

Nem jár tehát el alkotmányellenesen az állam akkor, ha a feltételek és korlátok meghatározása során ez utóbbi körben (azaz a névválasztás és a névváltoztatás tekintetében) külön kezeli a családi és az utóneveket, s a közérdekűségre tekintettel abból indul ki, hogy a családi nevek felett a név viselője sem rendelkezik olyan szabadon, mint például az utónevekkel. A családi név választásánál és a névváltoztatásnál, névmódosításnál például nem szükségszerű és aránytalan (végső soron emberi méltóságot sértő) az olyan állami szabályozás, amely elutasítja a kérelmező (akár tetszőleges számú) névváltoztatási, névmódosítási kérelmét. Az állam e korlátozása nyilvánvalóan azt a közérdeket fejezi ki, hogy a tetszőlegesen szabad számú, teljesen a magánszemély uralma alatt álló családi név választása, változtatása és módosítása ne vezethessen el addig, hogy valaki kibújhasson kötelezettségeinek a teljesítése alól (pl. eltűnjön az adósnévjegyzékről), illetőleg bűnügyi nyilvántartásban szereplő személy esetében reálisan számolni kelljen eljárási-azonosítási nehézségekkel.

Az állam joga, de egyben felelőssége is olyan - törvényi szintű - szabályozás kialakítása, amely egyidejűleg teremt módot a névjog említett elemeiben kifejezésre jutó alapvető személyiségi (önrendelkezési) jog kiteljesítésére, de az alkotmányos kereteket tiszteletben tartó - egységességet és jogbiztonságot érvényre juttató - szabályozásra is. Nem lépi át ezt a keretet az, ha az állam operál - főképpen az utónévadás, illetve utónév-változtatás, módosítás szabályainak meghatározásánál - a "fontos ok" vagy a "valós indok" kategóriáival, főleg ha ezek közelebbi mibenlétére utalásokat is tesz.

Az Alkotmánybíróság e "korlátozhatóság" határainak kijelöléséhez áttekintette a fontosabb nemzetközi tapasztalatokat.

Ausztriában "komoly ok"-nak számít az, hogy az első választott utónév "használható" és olyan legyen, amely nem árthat a gyermek érdekeinek (§ 21. Abs. 2. Pst.G.); Belgiumban sem családi, sem utónevek nem jegyezhetők be akkor, ha azok "zavart keltenek", illetőleg a gyermeknek vagy másoknak ártanak (Cc. art. 216., § 1./L. 14-7- 1976); Franciaországban sem választhatnak a szülők a gyermeküknek olyan utónevet, amely önmagában vagy a családi névhez kapcsolva nyilvánvalóan ellentétes lenne a gyermek érdekeivel, valamint, ha az mások családi nevének bitorlását eredményezné (Art. 57 Cc-L 93-2208-01- 1993).

Görögországban csak akkor változtatható meg az utónév, ha az a viselőjének a jogi vagy társadalmi kapcsolataiban nehézséget okoz (N. 2130/1993. 8. cikk), feltétel továbbá az is, hogy a kért utónév ne legyen ellentétes a "jó erkölccsel" sem; Hollandiában is megtagadja az anya-könyvvezető az utónévadást akkor, ha az illetlen hangzású, vagy azonos valamely létező családnévvel (kivétel utóbbi alól az az eset, amikor a családnév utónévként is használatos) (BW. 1. kötet, 4. cikk); a Német Szövetségi Köztársaságban az olyan családi nevek megváltoztatására van mód, amelyek taszítóan vagy nevetségesen csengenek, amelyek alkalmat adnak kétértelmű vagy méltatlan szójátékokra. Mindezeken túlmenően viszont "fontos okból" megtagadható akár a kért családi név is, így: a név a kérelmező környezetében gyakran előfordul, s emiatt felidézi az összetévesztés veszélyét; nehézkes leírni, vagy kiejteni, szorosan összekapcsolódik bűncselekménnyel. A német szabályozásból ugyanakkor egyértelműen kitetszik, hogy az utónév megtartásához már kisebb közérdek fűződik. A PstG. 70. §-a szerint olyan megnevezések, amelyek lényegük szerint nem utónevek, nem választhatók. A joggyakorlat szerint fiúknak csak férfinév, a lányoknak csak női név adható (§ 262 D A). Ez alól kivétel a Mária név, ez ugyanis kiegészítő utónévként - egy férfinévvel együtt - fiúknak is adható (BVEwGE-31. kötet 130. old).

Olaszországban is tilos komikus hangzású neveket adni (AStC, 72. cikk), de Portugáliában sem hagyhat az utónév kétséget a gyermek neme felől, s nem tartalmazhat politikai utalást sem, nem téveszthető össze fantázianevekkel, családnevekkel, illetve tárgyakat, állatokat vagy tulajdonságokat jelölő nevekkel, hacsak azt a portugál névtan nem ismeri gyakori utónévként [CRC 128. (2,3, és 4), valamint 130. (3) cikkei]. Spanyolországban is elutasítják az extravagáns, nevetséges, illetlen vagy szubverzív utó-, családi- és álneveket. A jogi szabályozás ugyancsak tiltja több mint két egyszerű vagy több mint egy összetett utónév adását, de az olyanét is, amely zavart kelthetne az adott személy neme tekintetében [art. 54 LRC. (1977), 192 RRC (1977), R. 2-7-1980]. Svájcban sem lehet olyan utónevet adni, amely megbotránkoztató vagy képtelen hangzású, amely nyilvánvalóan ellentétes a gyermek vagy harmadik személy érdekeivel, de olyanokat sem, amelyek nem utalnak egyértelműen a gyermek nemére. (OEC. 69. cikk); a török népességi törvény 16. cikke a nemzeti kultúrával, a közillemmel, a közerkölccsel, vagy a jogszabályokkal összeegyeztethetetlen utónév adását tiltja.

Az Emberi Jogok Európai Bíróságának egyik 1996-ban hozott ítélete (Eur. Court H.R., Case of Guillot v. Francé, judgment of 24 October 1996), az 1993. évi XXXI. törvénnyel kihirdetett, az 1950. november 4-én Rómában kelt, az emberi jogok és az alapvető szabadságjogok védelméről szóló egyezmény 8. cikkével kapcsolatban tisztázta az állami beavatkozás határait:

Az Egyezmény 8. cikke szerint:

"1. Mindenkinek joga van arra, hogy magán- és családi életét, lakását és levelezését tiszteletben tartsák.

2. E jog gyakorlásába hatóság csak a törvényben meghatározott, olyan esetekben avatkozhat be, amikor az egy demokratikus társadalomban a nemzetbiztonság, a közbiztonság vagy az ország gazdasági jóléte érdekében, zavargás vagy bűncselekmény megelőzése, a közegészségügy vagy az erkölcsök védelme, avagy mások jogainak és szabadságainak védelme érdekében szükséges."

Az ítélet rendelkező része szerint:

"Nem sérti az Egyezmény 8. cikkét (a magán- és családi élet tiszteletben tartásához való jog), hogy az anyakönyvvezető megtagadta a szülők által választott, a névadásról szóló törvény szerint használatos regiszterekben nem szereplő keresztnév anyakönyvezését, majd bírói határozattal ennek jóváhagyása, mivel az eljáró hatóságok a másodlagos kérelemnek helyt adtak és a kiválasztott keresztnevet - bár eltérő formában - anyakönyvezték. Mindemellett a gyermek az eredetileg választott nevet korlátlanul használhatja magánjellegű kapcsolataiban."

2.3. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az állam - a névválasztás, a névváltoztatás és a névmódosítás tekintetében - alkotmányos kereteket és korlátokat tisztelő feltételeket állapíthat meg. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az állam ne lenne köteles egyidejűleg azon is munkálkodni, hogy a névválasztásban, a névváltoztatásban és a névmódosításban megnyilvánuló személyhez fűződő jog kiteljesedéséhez is minden lehetséges módon - például a névválaszték állandó bővítésével - megteremtse a feltételeket. Kielégíti ezt az elvárást az, ha az állam egy tartalmában állandóan bővülő névjegyzék (esetünkben: Magyar Utónévkönyv) alkalmazását rendeli el. Azaz: az Atvr. 27. § (4) bekezdésének "felvett" szóhasználata semmiképpen nem jelenti azt, hogy a névjegyzék egyszer és mindenkorra érvényes névkatalógust tartalmazna.

2.4. Az Alkotmánybíróság hangsúlyozza: a közérdeket kifejezésre juttató egységesség és a jogbiztonság elvére figyelemmel önmagában nem minősíthető alkotmányellenesnek a névválasztás, a névváltoztatás és a névmódosítás tekintetében az állam szabályozási joga. Az állami beavatkozás csak akkor sérti a név viselőjének identitását, rendelkezési szabadságát, s mindezeken keresztül az emberi méltósághoz való jogát, ha az nem szükséges és a beavatkozással elérni kívánt célhoz képest aránytalan jogsérelmet okoz.

A törvényalkotónak e tekintetben is egyidejűleg kell alkotmányos követelményeket kielégítő korszerű szabályozással reális esélyt biztosítania a személyhez fűződő jog részét képező névviselési és névváltoztatási kérelmek teljesíthetőségére és az egységes, biztonságos, megbízható és kiszámítható állami nyilvántartási rendszer megteremtésére.

2.5. Az Alkotmánybíróság megállapítja: a névviseléssel és névváltoztatással kapcsolatos érdemi kérdések - akár megváltozott tartalommal - sem szabályozhatóak az Mtr.-ben és Bmr.-ben, de ugyanígy az Atvr. Vhr.-ben sem.

Az Mtr. 1. §-a, a Bmr. 4. és 5. §-ai olyan engedélyezési jogköröket tartalmaznak, amelyek nem választhatók el a személyhez fűződő jogoktól és kötelességektől, mely utóbbiak pedig - a Jat. 5. §-a értelmében - az állampolgárok alapvető jogai és kötelességei körében vizsgálandók. Ilyenekként pedig azokat "törvényben kell szabályozni."

Az Alkotmánybíróság erre figyelemmel megsemmisítette az Mtr. 1. §-át, valamint a Bmr. 4. és 5. §-át, ugyanakkor e szempont alapulvételével nem találta alkotmánysértőnek a Bmr 1. §-át, amelynek értelmében: "A név megváltoztatása iránti kérelemben... elő kell adni azokat a körülményeket, amelyek a névváltoztatást indokolják." Ez utóbbi ugyanis olyan eljárási-technikai rendelkezés, amely nincs szoros összefüggésben a személyhez fűződő jogok és kötelességek lényeges tartalmával.

Az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek minősítette és megsemmisítette az Atvr. Vhr. 48. § (3) bekezdésében foglalt rendelkezést is, éspedig két okból is: egyrészt arra figyelemmel, hogy az indítványozó felmenőitől "örökölt" - anyakönyvezett - neve szigorú alapjogi védelem alatt áll, s ez a védelem az indítványozót az állammal szemben is megilleti; másrészt amiatt, mivel alacsonyabb szintű jogszabály [Atvr. Vhr. 48. § (3) bekezdése] ütközik magasabb szintű jogszabály [Atvr. 31. § (1) bekezdése] rendelkezésébe. A vizsgált esetben nyilvánvaló ugyanis, hogy az Atvr. 31. § (1) bekezdésének egésze áll alkotmányos védelem alatt, amelynek korlátozására (így a betűjelzés sorrendi alkalmazására) sem kapott felhatalmazást az államtitkár. Az Atvr. Vhr. 48. § (3) bekezdése tehát alkotmányellenes módon állapítja meg - az Atvr. 31. §-ával összefüggésben - a betűjelzés sorrendiségére vonatkozó szabályt. Ennek következménye adott esetben a névviselési jog alkotmányellenes korlátozása lett, mivel továbbhatásában azoknak a neveknek a megváltoztatásával is együtt járt, amelyeknél a megkülönböztetés a felmenőket illetően korábban, iratokkal igazolhatóan a családi név után került anyakönyvezésre.

A betűjelzés sorrendi megállapításával a vizsgált esetben a kérelmező számára teljesen idegen, nem is a családját és őt magát azonosító név jött létre. A más sorrend új nevet keletkeztetett, amely már nem képes arra sem, hogy a felmenőkkel való kapcsolatot érzékeltesse. A vizsgált esetben az Atvr. és az Atvr. Vhr. közötti ütközés eredményeként az indítványozótól gyakorlatilag a saját nevét - annak beleegyezése nélkül - elvették, és az állam őt arra kényszerítette, hogy az ő általa meghatározott nevet viselje. Márpedig a saját névhez és annak viseléséhez minden embernek joga van: az, mint az önazonossághoz való jog alapvető jog, a születéssel keletkező elidegeníthetetlen emberi jog, amely az állam által elvonhatatlan és - lényeges tartalmát tekintve - korlátozhatatlan. A jelen esetben viszont az állam a regisztrálandó tény lényeges tartalmát maga határozta meg.

Erre tekintettel az Alkotmánybíróság - mint alapvető jog sérelmét előidéző rendelkezést - az Atvr. Vhr. 48. § (3) bekezdését megsemmisítette.

2.6. Az egyik indítványozó az Atvr. 27. § (4) bekezdésében foglalt azt a rendelkezést is alkotmányellenesnek tartja, amely a magyar származású magyar és a magukat valamely nemzetiséghez valló magyar állampolgárok névválasztásának rendje között tesz különbséget. Álláspontja szerint itt olyan ellentmondás található, amelyet a jogalkalmazás is csak úgy tud feloldani, hogy gyakorlatilag nem alkalmazzák az idézett rendelkezésben foglaltakat.

A Nek. tv. 12. §-ának (1) bekezdése a nemzeti és etnikai kisebbségek számára "szabad" névválasztást biztosít, míg az Atvr. 27. § (4) bekezdése a "nemzetiségnek megfelelő" kifejezést használja. A Nek. tv. értelmében a kisebbséghez tartozó személynek joga van a saját és gyermeke utónevének "szabad" megválasztásához, családi és utónevének anyanyelve szabályai szerinti anyakönyveztetéséhez és annak - jogszabályban meghatározott keretek között - hivatalos okmányokban való feltüntetéséhez. Az anya-könyvvezető a nevet a választott formában anyakönyvezi.

Kétségkívül megállapítható, hogy az Atvr. 27. § (4) bekezdésében írt, "nemzetiségnek megfelelő" kifejezés, illetőleg a Nek. tv. 12. § (1) bekezdésében megfogalmazott "szabad" kifejezés nem ugyanazt a tartalmat fedi. Nyilvánvaló ugyanis, hogy a "szabad" névválasztás szélesebb mozgási lehetőséget biztosít annál, mint amit a "nemzetiségnek megfelelő" kitétel határol körül. A két törvényi rendelkezés között tehát kollízió feszül, amelynek alkotmányossága feltétlenül vizsgálatot érdemel.

"Az Alkotmánybíróság elvi éllel mutat rá arra, hogy meghatározott életviszonyok, illetőleg tényállások ellentétes - vagy az értelmezéstől függően ellentétes - törvényi rendezése önmagában nem jelent alkotmányellenességet.

Az ilyen rendelkezés alkotmányellenessé csak akkor válik, ha az egyben az Alkotmány valamely rendelkezésének a sérelmével is együtt jár, vagyis ha az ellentétes tartalmú szabályozás anyagi alkotmányellenességhez vezet, ..." [35/1991. (VI. 20.) AB határozat, ABH 1991, 175., 176.]

Az Alkotmány 68. § (2) bekezdése szerint: "A Magyar Köztársaság védelemben részesíti a nemzeti és etnikai kisebbségeket. Biztosítja kollektív részvételüket a közéletben, saját kultúrájuk ápolását, anyanyelvük használatát, az anyanyelvű oktatást, a saját nyelven való névhasználat jogát." Az Alkotmány e rendelkezése nyilvánvalóvá teszi, hogy a magukat valamely nemzetiséghez tartozónak valló magyar állampolgárok (kisebbség) nemzetiségi hovatartozásukra tekintettel vesznek részt a közéletben, ilyenként ápolják saját kultúrájukat, használják anyanyelvüket, s ugyancsak "nemzetiségi", (kisebbségi) létükhöz kapcsolódik "a saját nyelven való névhasználat"-uk is.

A Nek. tv. 12. § (1) bekezdésében írt az a lehetőség, amely szerint "a kisebbséghez tartozó személynek joga van saját és gyermeke utónevének szabad megválasztásához" sem jelenthet tehát minden kötöttségtől mentességet, az a "nemzetiségének megfelelő" módon értelmezhető és értelmezendő. A kisebbséghez tartozó személyek "szabadsága" tehát nemzetiségi mivoltukhoz kapcsolódik, amelyet világosan érzékeltet az idézett rendelkezés folytatása is, amely szerint a kisebbséghez tartozó személynek ez a joga "családi és utónevének anyanyelve szabályai szerinti anyakönyveztetése", illetőleg annak - jogszabályok keretei közötti - hivatalos okmányokban való feltüntetése tekintetében áll fenn. A Nek. tv. 12. § (1) bekezdésének ez a tartalma tehát értelmezéssel feltárható; erre tekintettel az Alkotmánybíróság nem semmisítette meg az idézett rendelkezés "szabad" szóhasználatát. E "szabadság", amely a "nemzetiségnek megfelelő" keretek között gyakorolható, nem áll ellentétben az Alkotmány 68. § (2) bekezdésében foglaltakkal, ellenkezőleg: törvényértelmezéssel abból közvetlenül le is vezethető.

A név megválasztásánál tehát mind a magyar származású magyar állampolgároknál, mind pedig a nemzetiségű származású magyar állampolgároknál (kisebbség) található bizonyos - alkotmányossági szempontból nem kifogásolható - kötöttség. E kötöttség lényegi magva mindkét állampolgári csoportnál ugyanaz: az adott nemzetiség (magyar és más nemzetiségek) hagyományai, szokásai. A magyar származású (magukat annak valló) magyar állampolgárok esetében ennek összefoglalása a Magyar Utónévkönyvben található meg, amely figyelembevételének Atvr. 27. § (4) bekezdésében történt elrendelése nem kifogásolható alkotmányossági szempontból. Ebben találhatók Magyarországon a magyar nemzetiségnek megfelelő nemzetiségi utónevek, ebből választhatók a "megfelelő utónevek". A Magyarországon élő nemzetiségek, illetőleg nemzetiségi anyanyelvűek ugyancsak a "nemzetiségüknek megfelelő" utónevet viselhetik [Atvr. 27. § (4) bekezdés]. Ez utóbbiak névválasztása is csak erre a körre korlátozódhat, nem viselhetnek tehát ők sem tetszésük szerinti utónevet. Nem áll fenn ezért hátrányos megkülönböztetés a magyar származású magyar és a nemzetiségi származású (magukat annak valló) magyar állampolgárok között azon az alapon, hogy a magyar származásúak kötött, a nemzetiségű származású magyar állampolgárok pedig teljesen szabad névválasztási joggal rendelkeznének.

Az Alkotmánybíróság az erre alapított indítványt ezért elutasította.

Az Alkotmánybíróság megállapítja: kétségkívül visszaélésekre adhat okot ugyanakkor az a körülmény, hogy a kisebbségeknek nem kell igazolniuk nemzetiségi hovatartozásukat. Bár a jogalkotói szándék nyilvánvalóan nem irányult arra, hogy ezzel a lehetőséggel az adott nemzetiséghez nem tartozók is éljenek, ezt a szabályozás jelenlegi módja és tartalma mégsem zárja ki. Ennek a szabályozásból eredő, ám mégis a tényleges szabályozási szándékot és akaratot is - adott esetben - negligálni képes gyakorlatnak a kialakulását a jog(törvény)alkotás további differenciálásával, pontosításával az államnak kell megszüntetnie.

2.7. Nem minősítette az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek az Atvr. 27. § (4) bekezdésének azt a rendelkezését sem, amelynek értelmében - összhangban a Atvr. 27. § (3) bekezdésében foglaltakkal - csak két utónevet lehet anyakönyvezni. Az állam ugyanis a közérdekre (az egységességre és a jogbiztonságra figyelemmel) korlátozhatja a választható utónevek számát, azaz az adható utónevek számának meghatározása nem tartozik a korlátozhatatlan alapjogok körébe. Hasonlóképpen ítélte meg az Atvr. 27. § (2) bekezdésének tartalmát is, amely szerint "A családi név egytagú. Többtagú családi név akkor viselhető, ha annak a szülőnek az anyakönyvi bejegyzése, akinek az érintett személy a nevét viseli, ilyen nevet tartalmaz." Az Atvr. ugyanis nem teszi eleve lehetetlenné a többtagú családi név viselését, azt mindössze arra az esetre szorítja, amikor az érintett személy e (többtagú) családi név fennálltát anyakönyvi bejegyzéssel igazolni tudja. Az állam e korlátozását kellő alappal indokolja az állami nyilvántartások egységességéhez és a jogbiztonsághoz fűződő közérdek.

2.8. Az Alkotmánybíróság ugyanakkor alkotmányellenesnek ítélte az Atvr. 28. § (1) és (2) bekezdésébe foglalt rendelkezéseket, amelyek értelmében: "(1) Az anyakönyvvezető - a szülők kérelmére - a 14 éven aluli kiskorú személy utónevét egyszer módosíthatja. (2) Ha a több utónévvel rendelkező személy valamelyik utónevének kizárólagos viselését vagy az utónevek sorrendjének cseréjét kéri, az alapbejegyzést az anyakönyvvezető egyszer módosítja ..." E szigorú és merev szabályozás ugyanis a közvetlenül érintettek [az (1) bekezdés értelmében a "szülők", a (2) bekezdés szerint "a több utónévvel rendelkező személy"] névváltoztatási jogát már oly mértékben korlátozza, hogy gyakorlatilag annak rendelkezési jogát is elvonja. Az állam ilyen mélységű beavatkozása a magánszférába kellő alkotmányos indokkal már nem támasztható alá. Az államot - a fentiek szerint - megilleti az a jog, hogy kéttagúra korlátozza az adható (és viselhető) utónevek számát; ezt célzó jogalkotói szabadsága azonban nem terjedhet addig, hogy - eltérést nem tűrő módon - mindössze egy alkalommal adjon módot a módosításra, illetőleg valamelyik utónév kizárólagos viselésére, vagy az utónevek sorrendjének cseréjére. Ez esetben tehát a kogens szabályozási mód maga jelent olyan aránytalan korlátozást, amely kellő alkotmányos indokokkal már nem támasztható alá. Méltányolható ugyan itt is az állam arra irányuló törekvése, hogy az egységesség és a jogbiztonság szempontjait (mint a közérdekűség lényeges komponenseit) kifejezésre juttassa, ezt azonban nem teheti meg úgy, hogy az alapvetően társadalmi determinációk uralma alatt álló területen a jogosultakat megillető rendelkezései jogot mindössze egyetlen egy esetben engedje érvényesülni.

Az Alkotmánybíróság hangsúlyozza ugyanakkor: nincs alkotmányossági szempontból jelentősége a változtatások számának, azaz nem arról van szó, hogy kétszeri, háromszori stb. módosítás lehetővé tétele már alkotmányos lenne. Alkotmányellenesnek maga a kogens, eltérést nem tűrő szabályozási mód tekinthető, amely az állam számára - kellő alap nélküli - beavatkozást tesz lehetővé az állampolgárok magánautonómiájába. Az állam a közérdekre hivatkozással választhat olyan szabályozási módot és rögzíthet olyan szabályozási tartalmat, amely az egységesség és jogbiztonság szempontjainak érvényre juttatását célozza, ezt azonban nem teheti meg úgy, hogy kategorikusan kizárja a későbbi - módosítást célzó - magánkezdeményezéseket. Ez utóbbiakat precízebb, differenciáltabb szabályozással, jogi és jogon kívüli eszközökkel korlátozhatja, de nem teheti meg azt, hogy ezek számát mindössze egyre korlátozza. Az ilyen állami beavatkozás akár közérdekre is hivatkozó alkotmányossági megfontolásokkal sem támasztható alá, az aránytalan sérelmet okoz, amely-alapvető jogról lévén szó - megengedhetetlen állami korlátozást jelent.

Tekintettel arra, hogy az Atvr. 28. § (1) és (2) bekezdése ilyen tartalmú - fokozott védelmet érdemlő - rendelkezéseket fogalmaz meg, az Alkotmánybíróság a kizárólag egyetlen alkalomra szóló, kogens, korlátozó rendelkezéseket megsemmisítette.

Az Alkotmánybíróság az Atvr. 28. § (1) bekezdésével összefüggésben kiemeli: az Atvr. 28. § (1) bekezdésében írt névmódosítás "ura" ez esetben is a kérelmező, s nem pedig az állam nevében eljáró anyakönyvvezető. A "módosíthatja" kifejezésnek tehát nem lehet olyan értelmet tulajdonítani, hogy itt az állam (anyakönyvvezető) szabad belátása szerint dönthetne. Itt is nem többről, mint regisztrálandó tényről van szó, amelynek lényeges tartalmát a kérelmező állampolgár (itt: a szülő), s nem pedig az állam (az anyakönyvvezető) határozza meg.

2.9. Állampolgári alapjog korlátozását véli megállapíthatónak az az indítvány is, amely szerint a hatályos szabályozás nem biztosít jogorvoslatot az anyakönyvvezető eljárásával szemben. Ez - állítja az indítványozó - ütközik az Alkotmány 70/K. pontjában foglalt rendelkezéssel, amelynek alapján az alapvető jogok megsértése miatt keletkezett igények, továbbá a kötelességek teljesítésével kapcsolatban hozott állami döntések elleni kifogások bíróság előtt érvényesíthetők.

Korábban már rámutatott az Alkotmánybíróság arra, hogy "az általános személyiségi jog" részét képezi az önazonossághoz és önrendelkezéshez való jog is 57/1991. (XI. 8.) AB határozat, ABH 1991, 272., 279. Az önrendelkezési jognak pedig fontos tartalmi eleme - egyebek mellett - az egyén joga arra, hogy az igény állapotába került alanyi jogait a különböző állami szervek, vagy a bíróság előtt is érvényesítse [1/1994. (I. 7.) AB határozat, ABH 1994, 29., 35.]

Az Alkotmánybíróság a következők miatt utasítja el a bírói út hiányát kifogásoló indítványt:

a) Ha magyar anyanyelvű, magyar állampolgárságú, kisebbséghez nem tartozó [Nek. tv. 61. § (1) bekezdésében felsorolt nemzetiségek] szülők olyan utónév anyakönyvezését kérik, amelyet az utónévkönyv nem tüntet fel, az anyakönyvvezető - alkotmányossági szempontból nem kifogásolható módon - "szakértői" szakvéleményt kér a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetétől. Ez a vélemény azonban nem hatósági, hanem szakértői állásfoglalás, amelynek alapján az anyakönyvvezető dönt. Döntése ellen fellebbezni lehet a Megyei (Fővárosi) Közigazgatási Hivatal vezetőjéhez, s ha ő is elutasítja a szülők kérését, a közigazgatási bírósághoz fordulhatnak jogorvoslatért.

b) Az anyakönyvi hatóságnak tájékoztatnia kell a szülőket, hogy a kért név bejegyzésének megtagadása esetén - akár a Nyelvtudományi Intézet elutasító szakvéleményének birtokában, akár anélkül - bírósághoz fordulhatnak.

c) A gyámhatóságnak a névviselést érintő határozata, illetve az anyakönyvvezetőnek a név anyakönyvi bejegyzése vagy a bejegyzés megtagadására vonatkozó döntése ellen az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló, többszörösen módosított 1957. évi IV. törvény szerint fellebbezéssel lehet élni, a másodfokú államigazgatási határozat ellen pedig az érintettek a bírósághoz keresetet nyújthatnak be.

Szemben tehát az indítványozó álláspontjával, lehetőség van a bírói út igénybevételére. Erre tekintettel az Alkotmánybíróság az indítványt elutasította.

2.10. Az egyik indítvány az Mtr. 4. §-át és az 5. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezések alkotmányosságát azon az alapon is vitatja, hogy azok ütköznek az Alkotmány 54. § (1) bekezdésében, 59. § (1) bekezdésében, 66. § (1) bekezdésében, valamint 70/A. §-ában foglalt szabályokba. Úgy véli, hogy az Mtr. e rendelkezései ["4. § Ha a feleség férje családi vagy teljes nevét viseli, a férj nevének megváltoztatása reá is kiterjed. 5. § (1) Férjes, elvált vagy özvegy nő a házasságkötés folytán szerzett nevét névváltoztatással nem változtathatja meg"] is sértik az Alkotmányt.

A nőkkel szembeni megkülönböztetés minden formájának felszámolásáról 1979. december 18-án, New Yorkban elfogadott egyezmény (a továbbiakban: Egyezmény, kihirdetve az 1982. évi 10. törvényerejű rendelet által) 16. cikk 1. pontja értelmében: "A Részes Államok kötelesek megtenni minden szükséges intézkedést a nőkkel szemben a házassággal és a családi kapcsolatokkal összefüggésben alkalmazott megkülönböztetések kiküszöbölése végett és különösen kötelesek a férfiak és nők egyenjogúságának alapján biztosítani:"

"g) azonos személyes jogokat a férj és a feleség viszonylatában, ideértve a családi név, a szakma és a foglalkozás megválasztásának jogát is."

Az Alkotmánybíróság hangsúlyozza, hogy a nő említett összefüggésben vizsgált névviselése (névhasználata) törvényi, s nem pedig minisztertanácsi rendeleti szintű szabályozást kíván. Az ő esetében is csak ezáltal realizálódhat az Egyezségokmány 26. cikkében megfogalmazott elvárás, amelynek értelmében "A törvény előtt minden személy egyenlő és minden megkülönböztetés nélkül joga van egyenlő törvényes védelemre. Erre tekintettel a törvénynek minden megkülönböztetést tiltania kell és minden személy számára egyenlő és hatékony védelmet kell biztosítania bármilyen megkülönböztetés ellen..."

A vizsgált esettel kapcsolatban az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a házasságkötés ténye nem jelenti automatikusan a névváltoztatás kötelezettségét is a nő számára [Csjt. 26. § (1) bekezdés].

Ennek megfelelően a házasulandó nő szabadon mérlegelheti, hogy felveszi-e házastársa nevét. Ha úgy dönt, hogy felveszi, nem lesz alkotmánysértő az a jogszabályi előírás, amelynek értelmében a felvett nevet nem változtathatja meg. A házasság megszűnése után ismét szabad belátásától függ, hogy a felvett nevet továbbra is viselni kívánja-e, vagy pedig leánykori nevéhez tér vissza. A nő szabad választási akarata korlátozásmentesen érvényesülhet. A névviseléshez való jog megsértéséről csak akkor lehetne szó, ha ez a választási lehetősége sem a házasság megkötésekor, sem annak - esetleges - felbontásakor nem állna fenn.

Mindezekre figyelemmel az Alkotmánybíróság az Mtr. 4. §-ának, 5. § (1) bekezdésének alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasította.

2.11. Az Alkotmánybíróság ugyanakkor megállapítja: a hatályos magyar szabályozás nem elégíti ki maradéktalanul sem az Egyezmény 16. cikk 1. g) pontjában, sem az Egyezségokmány 26. cikkében írtakat. Ezek az egyezmények ugyanis - szemben a hatályos magyar megoldással - nemcsak a nők, de a férfiak számára is lehetővé teszik a házasságkötésük alkalmával a névváltoztatáshoz való jogot.

Az Egyezmény szerint: "A Részes Államok... kötelesek a férfiak és a nők egyenlőségének alapján biztosítani: ... azonos személyes jogokat a férj és a feleség viszonylatában, ideértve a családi név, a szakma és a foglalkozás megválasztásának a jogát is."

Az Egyezségokmány 26. cikke értelmében: "A törvény előtt minden személy egyenlő és minden megkülönböztetés nélkül joga van egyenlő törvényes védelemre. Erre tekintettel a törvénynek minden megkülönböztetést tiltania kell és minden személy számára egyenlő és hatékony védelmet kell biztosítania bármilyen megkülönböztetés ellen, mint amilyen például a faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy egyéb vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy más helyzet alapján történő megkülönböztetés."

Az indítványokkal támadott rendelkezés nincs összhangban ezekkel a - hazánk által is elfogadott és kihirdetett - nemzetközi egyezményekkel, s az indítvánnyal támadott rendelkezés ütközik az Alkotmány 7. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezésébe is, amely szerint: "A Magyar Köztársaság jogrendszere elfogadja a nemzetközi jog általánosan elismert szabályait, biztosítja továbbá a vállalt nemzetközi jogi kötelezettségek és a belső jog összhangját."

Az Alkotmánybíróság megjegyzi: az Európai Emberi Jogi Egyezményhez kapcsolódó bírói gyakorlatba is ütközik a hatályos magyar szabályozás. [Lásd: Eur. Court MR, Burgherz v. Switzerland judgment of 22. February 1994, Series A. no. 280-B.]

A külföldi megoldások már elmozdultak ebbe az irányba: Belgiumban - szokásjog alapján - a feleség viselheti a férje nevét, a férj pedig "kiegészítheti" a saját családi nevével a felesége családi nevét; Franciaországban ugyan az anyakönyvezett név "szent", a feleség felveheti férje nevét, az a hivatalos iratain is szerepelhet, s a férj is "hozzáteheti" nevéhez a felesége családi nevét; hivatalosan azonban az anyakönyvezett adatok a mérvadóak; Görögországban a társadalmi kapcsolataiban bármelyik házastárs használhatja vagy hozzáteheti a saját családi nevéhez - a másik házastárs hozzájárulásával - házastársa családi nevét is; Németországban a Szövetségi Alkotmánybíróság az 1991. III. 5-i határozatával (BGBI. I.s. 807) érvénytelenítette a BGB § 1355. Abs. 2. mondatát, amely akként rendelkezett, hogy automatikusan a férj neve lesz a családi név akkor, ha a házastársak nem határozzák meg kifejezetten a családi nevüket; Svájcban a házastársak közös családi nevet használnak, éspedig a férjét. A jegyesek azonban - kérelmükre, s amennyiben azt törvényes érdekük indokolja - engedélyt kaphatnak arra, hogy a házasságkötés pillanatától kezdve családi névként a feleség nevét használják.

A Csjt. 26. §-ának rendelkezései ez idő szerint csak a nők számára teszik lehetővé azt, hogy a házasságkötést követően felvegyék a férjük nevét, míg arról a szabályozás hallgat, hogy a férfiak is felvehetik-e feleségük családi nevét.

Az Alkotmánybíróságnak a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására vonatkozó hatáskörét az Abtv. 49. §-a szabályozza. Az Abtv. 49. §-a szerint mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására akkor kerülhet sor, ha a jogalkotó szerv a jogszabályi felhatalmazásból származó jogalkotói feladatát elmulasztotta és ezzel alkotmányellenességet idézett elő. Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint a jogalkotó szerv jogalkotási kötelezettségének konkrét jogszabályi felhatalmazás nélkül is köteles eleget tenni, ha az alkotmányellenes helyzet - a jogi szabályozás iránti igény - annak nyomán állott elő, hogy az állam jogszabályi úton avatkozott bizonyos életviszonyokba és ezáltal az állampolgárok egy csoportját megfosztotta alkotmányos jogai érvényesítésének lehetőségétől. [22/1990. (X. 16.) AB határozat, ABH 1990, 83., 86.] Az Alkotmánybíróság mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet állapít meg akkor is, ha alapjog érvényesüléséhez szükséges garanciák hiányoznak. [37/1992. (VI. 10.) AB határozat, ABH 1992, 227., 231.]

Az Alkotmánybíróság mulasztásban megnyilvánuló alkotmánysértést nemcsak akkor állapít meg, ha adott tárgykörre vonatkozóan semmilyen szabály nincs [35/1992. (VI. 10.) AB határozat, ABH 1992, 204-205.], hanem akkor is ha az adott szabályozási koncepción belül az Alkotmányból levezethető tartalmú jogszabályi rendelkezés hiányzik. [22/1995. (III. 31.) AB határozat, ABH 1995, 108., 113.; 29/1997. (IV. 29.) AB határozat, ABH 1997, 122., 128.; 15/1998. (V. 8.) AB határozat, ABH 1998, 132., 138.] A szabályozás tartalmának hiányos voltából eredő alkotmánysértő mulasztás megállapítása esetében is a mulasztás, vagy a kifejezett jogszabályi felhatalmazáson nyugvó, vagy ennek hiányában, a feltétlen jogszabályi rendezést igénylő jogalkotói kötelezettség elmulasztásán alapul. [4/1999. (III. 31.) AB határozat, ABH 1999, 52., 57.]

Az Alkotmánybíróság "feltétlen jogszabályi rendezést igénylő jogalkotási kötelezettségének" tekinti azt, hogy a jogalkotó biztosítsa az Alkotmány 66. § (1) bekezdésében foglaltak érvényesülését, nevezetesen: "A Magyar Köztársaság biztosítja a férfiak és a nők egyenjogúságát minden polgári és politikai, valamint gazdasági, szociális és kulturális jog tekintetében."

Tartalmi alkotmánysértést idéz elő tehát a Csjt. 26. §-a azzal, hogy nem teszi lehetővé a férfiak számára is - házasságkötésük után - feleségük családi nevének felvételét.

Tekintettel arra, hogy a Csjt. a Jat. megalkotása előtti jogszabály, az Alkotmánybíróság utal az alábbiakra:

"A jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény (a továbbiakban: Jat.) 61. § (2) bekezdése szerint: "E törvény nem érinti a hatálybalépés előtt alkotott jogszabály, határozat, utasítás, szabvány, ármegállapítás és jogi iránymutatás hatályát." A szakaszhoz fűzött indokolás a törvényalkotói szándékot a következőképpen fogalmazza meg, "E rendelkezés célja az, hogy a törvény alkalmazása ne okozzon zavart a jogéletben. A törvény rendelkezéseit a hatálybalépése előtt kibocsátott jogszabályok, határozatok, utasítások, jogi iránymutatások vonatkozásában folyamatosan, azok felülvizsgálata során kell átvinni a gyakorlatba."

Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a Jat. szabálya nem sérti az Alkotmány egyetlen rendelkezését sem. Ellenkezőleg, összhangban áll az Alkotmánynak a Magyar Köztársaság jogállamiságát deklaráló 2. § (1) bekezdésével. A jogállamiság egyik fontos tartalmi eleme a jogbiztonság, amelynek megőrzését célozza a Jat. rendelkezése. [45/1991. (IX. 10.) AB határozat, ABH 1991, 206., 207.]

Hozzáfűzte azonban ehhez az Alkotmánybíróság azt is, hogy

"Az Alkotmánybíróság - a gyakorlatára vonatkozó elvi állásfoglalása szerint [2/1991. (X. 29.) TÜ-áf.] - az 1987. évi XI. törvény (a továbbiakban: JAT) hatálybalépéséig a megalkotásuk időpontjában jogforrástani szempontból nem alkotmányellenes, ám a későbbiek során alkotmányossági szempontból elégtelenné vált jogforrási szinten megalkotott jogszabályoknak kizárólag e formai alkotmánysértés címén történő megsemmisítésétől tartózkodik ugyan, ha azonban a formai alkotmánysértés tartalmi alkotmánysértéssel párosul, a jogszabályt az utólagos normakontroll eljárás keretében megsemmisíti. Az Alkotmánybíróságnak ez a gyakorlata vonatkozik mind a felhatalmazás alapján kiadott, mind pedig a felhatalmazó jogszabályokra." [58/1991. (XI. 8.) AB határozat, ABH 1991, 288., 289-290.; 61/1995. (X. 6.) AB határozat, ABH 1995, 317., 318.; 617/B/1995. AB határozat, ABH 1997, 814., 816.]

Az Alkotmánybíróság szerint a Csjt. 26. §-ában írt rendelkezések biztosítják a nő számára a házasságkötés utáni névváltoztatási jogot, nem adnak viszont lehetőséget a férfi számára ahhoz, hogy maga is ugyanezt megtehesse. Erre tekintettel az Alkotmánybíróság a Csjt. 26. §-ának rendelkezéseit nem semmisítette meg, hanem - hiányos voltára figyelemmel - vele kapcsolatban mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet állapított meg.

2.12. Az Alkotmánybíróság megállapítja: nem alkotmányellenes a Csjt. 26. § (4) bekezdésének tartalma amiatt sem, hogy az előírja: "új házasságkötés esetében a feleség volt férje nevét a házasságra utaló toldással [(1) bekezdés a) és b) pont] nem viselheti, és ez a joga akkor sem éled fel, ha újabb házassága megszűnt."

Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint nem jár el tehát alkotmányellenesen az állam akkor, ha a jogi szabályozás révén nem nyújt segédkezet ahhoz, hogy megszűnt második házasságát követően a nő (a 2.11. pontban írtakra tekintettel akár a férfi is) újra felvehesse az első házasságában viselt nevét. A közfelfogás, a társadalmi-történelmi hagyományok, nemkülönben a névújrafelvétellel érintett további (korábbi közelebbi-távolabbi) családtagok személyiségi jogainak védelme elegendő alapot adnak arra, hogy az állam a jogi szabályozásban a közérdeket megjelenítve elutasítsa az ilyen tárgyú kérelmet. Éspedig e szabályozási önállóságát az a körülmény sem befolyásolja, ha egyébként az érintett egykori férj a névhasználathoz maga is hozzájárulna. Az Alkotmánybíróság rámutat arra, hogy a választott, a törvényben biztosított asszonynév - annak anyakönyvezése után - a feleség saját nevévé válik, aki az anyakönyvezést követően ezt a nevet nemcsak jogosult, de köteles is viselni, mert ez identitásának egyik meghatározója. Tekintettel azonban arra, hogy ez a jog - ami egyidejűleg kötelezettség is - a feleség házasságkötéséhez kapcsolódik, indokolt, hogy a törvény a névviselést a kapcsolat közvetlen, de legalábbis közvetett - a volt házasságra utaló viszony - fennállásához kösse. A volt feleség újabb házasságkötésével az előző házasságához fűződő kapcsolata jogi értelemben teljesen megszűnik. Újra házas, "férjezett" jogi státuszba kerül és ez a státusza meghatározója , lesz névjogának is, legalábbis korábbi férjezett voltára utaló névviselése tekintetében. Ha nem így lenne, a személy neve, amely individualitása és identitása kifejezésére alkalmas, nem a valóságnak megfelelően tűntetné fel családjogi státusát. Ezért a Csjt. 26. § (4) bekezdését alkotmányossági szempontból az indítványozó megalapozatlanul kifogásolja. A házasság megszűnésével és új házasságkötéssel a korábbi házasságra tekintettel viselt "származékos név elveszíti keletkezési alapját és az csak újabb, a megelőző férjjel kötött ismételt házasság révén szerezhető vissza. Mindezek a változások a feleség saját elhatározásából, saját döntései alapján következnek be, s emiatt nem sértik az emberi méltóság alapjogát. A támadott törvényi szabályok azáltal, hogy többszöri házasság esetén csak a legutóbbi házasságban szerzett, férjezett név használatára jogosítják fel a volt feleséget, kifejezetten összhangban állnak az Alkotmány házasságot védő rendelkezésével. Ezért az Alkotmánybíróság nem állapította meg az emberi méltóság sérelmét, s az indítványt elutasította.

Hangsúlyozza továbbá: az indítványozó által támadott törvényi rendelkezések nem állnak értékelhető összefüggésben az Alkotmánynak a jó hírnév, a magántitok és a személyes adatok védelmére vonatkozó szabályaival sem.

A megkülönböztetés tilalmának - állított - sérelmét illetően utal az Alkotmánybíróság arra az állandó gyakorlatára, amely szerint az Alkotmány 70/A. §-ának (1) bekezdése azt a követelményt támasztja a jogalkotóval szemben, hogy a jogok és kötelezettségek megállapítása során köteles az azonos helyzetben lévő jogalanyokat indokolatlan megkülönböztetés nélkül, egyenlőkként kezelni 30/1997. (IV. 29.) AB határozat, ABH 1997, 130., 136. Az indítványozó által hivatkozott összefüggésben nincs szó azonos helyzetben lévő jogalanyokról. Az Alkotmánybíróság a már hivatkozott 995/B/1990. számú határozatában megállapította, hogy a házasságkötés elhatározása a házasulandók első közös döntése, amelynek során a menyasszonynak nyilatkoznia kell a házasságkötés után viselendő nevéről. A feleség választása tehát a törvényben biztosított lehetőségek egyikének, a leendő férj tudtával és hozzájárulásával történő elhatározása, amelynek következtében a választott név a feleség saját nevévé válik (ABH 1993, 515., 521.). Az a törvényi rendelkezés tehát, amely szerint a házasság megszűnése után a feleség volt férjének a nevét továbbra is viselheti, annyit jelent, hogy - függetlenül a házasság megszűnésétől - a házassággal megszerzett, saját nevét viseli tovább. Vagyis a házasság felbontása nem eredményezi automatikusan a névváltozás kényszerét. Más a helyzet azonban akkor, ha az újabb házasságkötéssel a volt feleség korábban sajátjaként viselt asszonynevét, illetőleg az annak viselésére való jogosultságát elveszti. Ebben az esetben saját nevévé az új házasságban viselt, a Csjt. 26. § (1) bekezdés a)-d) pontja szerint választott újabb neve válik. A kétféle helyzet tehát nem összehasonlítható, így a megkülönböztetés tilalmának sérelme a támadott rendelkezésben nem állapítható meg.

Fentiekre tekintettel az Alkotmánybíróság a Csjt. 26. § (4) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasította.

Az indítványozó alkotmányellenesnek és megsemmisítendőnek ítélte a Csjt. 26. § (5) bekezdését is, amely szerint: "Az (1)-(3) bekezdés szerint választott név viselésétől eltérést csak a névváltoztatásra jogosult hatóság engedélyezhet."

Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az idézett törvényi rendelkezés és az Alkotmány indítványozó által hivatkozott 70/A. § (1) bekezdése között nincs tartalmi összefüggés; erre tekintettel a Csjt. 26. § (5) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasította.

2.13. Az egyik indítványozó alkotmányellenesnek, ezért megsemmisítendőnek ítélte az Atvr. 15. § (4) bekezdésében foglalt rendelkezést is, amelynek értelmében: "A kiskorú számára a gyámhatóság által kiadott előzetes házasságkötési engedély a kiadástól számított hat hónapig érvényes."

Az Alkotmánybíróság megállapítja: az indítványozó által kifogásolt Atvr. 15. § (4) bekezdése és az Alkotmány általa idézett 66. § (1) bekezdésének tartalma között értékelhető összefüggés nincs. Erre tekintettel a hivatkozott rendelkezés alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére vonatkozó indítványt elutasította.

2.14. Egy másik indítványozó azt sérelmezte, hogy az anyakönyvvezető az erre irányuló kérelem ellenére sem anyakönyvvezető második utónévként a Györgyike nevet, hivatkozással arra, hogy az utónévkönyv szerint csak a Györgyi név anyakönyvezhető. Tekintettel arra, hogy a Magyar Utónévkönyv időközben felvette ezt a nevet a névjegyzékbe, így ma már elhárult az akadály az utólagos névváltoztatás elől. (Lásd Ladó János - Bíró Ágnes: Magyar Utónévkönyv, Budapest, 1998. 180. old.)

Az Alkotmánybíróság ezért az indítványt visszautasította.

3. Az Alkotmánybíróság megállapítja: az előző pontokban leírt anomáliák nagyobbik része a tárgykör alkotmányossági követelményeket figyelmen kívül hagyó szétszórt, korszerűtlen szabályozására vezethetők vissza. (Az elavultságra példa: az Atvr. változatlanul tartalmazza azt a rendelkezést, amely szerint az anyakönyvvezető köteles a házasságkötésnél a közreműködést megtagadni, ha a tanácsadáson a házasulok nem vettek részt; a házasságkötés előtti kötelező tanácsadás ugyanakkor már régen megszűnt.)

A törvényhozónak meg kell teremtenie az összhangot a kapcsolódó jogterületekkel, különös tekintettel a polgárok személyi adat- és lakcímének nyilvántartásáról, a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló, 1990 óta megalkotott új törvényekkel. E jogterületek összhangjának megteremtése csak új (a névviselést és névhasználatot is magában foglaló, alkotmányos kritériumokat kielégítő) anyakönyvi törvény megalkotásával érhető el.

Az egyértelmű, ellentmondásmentes, egységes törvényi szabályozás hiánya ma fontos személyiségi alapjogok sérelmét idézi elő.

Az anyakönyvi nyilvántartás és igazgatás (és vele összefüggésben a névviselés és névhasználat joga) jelenleg csak részben alapul hatályos, kihirdetett jogi normákon, egyes részeit - a magas szintű szabályozást igénylő jogszabályi rendelkezéseket is - főhatósági állásfoglalások, jogértelmezések köntösébe bújtatott latens szabályozási formák pótolják.

A jogalkotónak magának kell tehát megtalálnia a helyes megoldást, ami magától értetődően vonatkozik a törvényi szabályozás tartalmára is.

A határozatnak a Magyar Közlönyben való közzétételére vonatkozó rendelkezése az Abtv. 41. §-án alapul.

Dr. Németh János s. k.,

az Alkotmánybíróság elnöke

Dr. Bagi István s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Bihari Mihály s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Czúcz Ottó s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Erdei Árpád s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Harmathy Attila s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Holló András s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kiss László s. k., ,

előadó alkotmánybíró

Dr. Kukorelli István s. k.

alkotmánybíró

Dr. Strausz János s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Tersztyánszkyné dr. Vasadi Éva s. k.,

alkotmánybíró

Alkotmánybírósági ügyszám: 1150/B/1991.

Dr. Harmathy Attila alkotmánybíró különvéleménye

Nem értek egyet a határozat rendelkező részének 1., 2., 3., 4., 5., valamint 6. d) pontjaival. Indokaim a következők:

1. A névjog összefoglaló címként szerepelhet a névvel kapcsolatban felmerülő különböző jogi kérdések tárgyalásánál, de nézetem szerint nem állapítható meg a névjog átfogó alkotmányjogi kategóriájának léte, amelynek olyan részjogosítványai lennének, mint a névválasztás, névváltoztatás.

A névvel összefüggésben jelentkeznek alkotmányjogi kérdések, ezek azonban nem vezethetők vissza azonos alapra, jogi jellegük és szabályozásuk eltérő. Így például a házasságról, a családról és a gyámságról szóló 1952. évi IV. törvény 42. §-ának (3) bekezdése szerint a gyermek útónévét a szülők határozzák meg. A szülőknek az a joga, hogy gyermekük nevét megválasszák, a családi viszonyokkal áll összefüggésben, az Alkotmány 67. §-ának (2) bekezdésével hozható kapcsolatba, nem az emberi méltóságra vezethető vissza. Az alapjoggá való minősítésnek nem látom alapját, ami nem jelenti azt, hogy ne jelentene adott esetben alkotmányjogilag vizsgálandó kérdést e jog sérelme. Egyébként a gyermek nevének szülők által történő meghatározását az Emberi Jogok Európai Bírósága a magán- és családi élet körébe eső kérdésnek minősítette (Guillot v. Francé ügyben 1996. október 24-én hozott határozat, Bírósági Határozatok Emberi Jogi Füzetek 1997/4. 69-70.).

Más a megítélése a névhez való jognak. A 64/1991. (XII. 17.) AB határozat az ember jogi alaphelyzetét vizsgálva kifejtette, hogy az emberi léthez tartozik az emberi méltósághoz való jog. Ez az emberi méltósághoz való jog fejeződik ki az önrendelkezési jogban is, abban, hogy az ember nem válhat tárggyá (ABH 1991, 297., 308.). Az emberi méltóság kifejeződése az is, hogy alany voltát mástól megkülönböztető megjelöléssel kifejezésre juttathassa, neve lehessen. A másoktól megkülönböztető névhez való jog nemcsak az embert illeti meg, hanem a jogalanyokat általában. Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint az alapvető jogok az embereken kívül a jogi személyeket is általában megilletik [21/1990. (X. 4.) AB határozat, ABH 1990, 73., 82.; 28/1991. (VI. 3.) AB határozat, ABH 1991, 88., 114.; 24/1996. (VI. 25.) AB határozat, ABH 1996, 107., 110.]. A jogi személyeknél és egyéb (nem természetes személy) jogalanyoknál ez az azonosítás azonban szűkebb körű, mint az embernél, mert a forgalombiztonság és a gazdasági verseny szempontjai játszanak itt meghatározó szerepet. Ezzel szemben az embernél a név nemcsak az áruforgalomban való részvétel, a verseny tekintetében jelentős, hanem az emberi méltósággal össszefüggő önazonosság szempontjából is. Ennek megfelelően kell nagyobb védelmet élveznie az ember nevének.

A névváltoztatás joga az előzőekkel részben összefüggően, részben attól eltérően jelentkezik. Az Emberi Jogok Európai Bírósága a névváltoztatással kapcsolatban felmerülő panaszokat a Rómában, 1950. november 4-én kelt, az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló egyezmény 8. cikkével (magán- és családi élet védelmével) összefüggésben vizsgálja, de nagyon széles mérlegelési lehetőséget ismer el az egyes államok számára, hogy megtagadják a hozzájárulást állampolgáraik névváltoztatási szándéka esetén (lásd korábbi esetekre is hivatkozva Stjerna v. Finland ügyben, 1994. november 25-én hozott határozatot, 37-38. pont). A névváltoztatás sajátos kérdései merülnek fel házasságkötés esetén, ami státusváltozást jelent és alkotmányjogilag is más szempontok figyelembevételét igényli, mint a névváltoztatás egyéb eseteiben. A 995/B/1990. AB határozat egyébként éppen a házasságkötéssel kapcsolatban történő névváltoztatásról állapította meg, hogy itt az emberi méltósággal és a jó hírnévvel való kapcsolat nem elég szoros az alapvető jogként való elismeréshez (ABH 1993, 515., 522.). A névváltoztatás nem házasságkötéshez kapcsolódó eseteiben a korlátozás lényeges kérdése azon személyek névhez való jogának védelme, akikkel azonos családnevet kíván felvenni a névváltoztatásra készülő személy. A gazdasági életben felmerülő versenyszempontokon túlmenően az önazonosság sérelme igényel alkotmányjogi értékelést.

Az előzőekben említettektől eltérő természetű kérdéseket vet fel a névhasználat joga. A névhasználat engedélyezése üzleti célokra régóta ismert. Családnevek üzleti célra való felhasználása tárgyában a Kúria több esetben hozott határozatot [Balás P. Elemér, Személyiségi jog, In: Szladits Károly (szerk.), Magyar Magánjog, I. 664-665.].

2. Az anyakönyvekről, a házasságkötési eljárásról és a névviselésről szóló 1982. évi 17. törvényerejű rendelet 28. §-ának (1) és (2) bekezdésénél az alkotmányellenesség nézetem szerint elsődlegesen abban áll, hogy az utónevet az anyakönyvvezető módosítja. A névhez való jog emberi méltóságon alapuló, önazonosságot kifejező természetével ellentétben áll az, hogy az állam különböző szervei adják és módosítják a személyek nevét. Az emberi méltóságon alapuló szabályozási rendszerben az állam szervei csak nyilvántartásba vehetik a választott nevet, ennek során ellenőrzik, hogy a jogszabályban előírt feltételeket a névválasztásnál, névváltoztatásnál megtartották-e, és ha a szabályok megsértésére hivatkozva megtagadják a nyilvántartásba vételt, akkor bírósághoz lehet fordulni. A 28. §-nak az anyakönyvvezető által történő névmódosítást kimondó mindkét bekezdését nézetem szerint meg kellett volna semmisíteni.

Külön vizsgálatot igényel egyébként a szülőknek az a joga, hogy a gyermek nevét a megszületést követően később megváltoztassák. A gyermekek önrendelkezési jogának érvényesítésére nem a polgári jogi szerződésekre irányadó cselekvőképtelen, korlátozottan cselekvőképes kategóriák alkalmazása a megfelelő. Már a 14. életév betöltése előtt is véleményt tud formálni a gyermek arról, változzék-e a neve, és ha igen, mi legyen az új neve.

3. A határozat rendelkező részének 4. pontja több 1955-ből származó jogszabályt helyez hatályon kívül a szabályozás nem megfelelő szintje miatt. Az Alkotmánybíróság - 1991-ben kialakított álláspont szerint - tartózkodik a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény hatálybalépése előtt megalkotott jogszabályok megsemmisítésétől, ha e jogszabályok megalkotásuk idején jogforrástani szempontból nem voltak alkotmányellenesek és csak később váltak elégtelenné a jogforrási szint alacsony volta miatt [58/1991. (XI. 8.) AB határozat, ABH 1991, 288., 289- 290.]. A 4. pontban felsorolt jogszabályokat tehát nem kellett volna megsemmisíteni. Kivételt jelent azonban a névváltoztatásról szóló 11/1955. (II. 20.) MT rendelet 1. §-a, mert ennek alapján a magyar állampolgár családi és utónevét a belügyminiszter megváltoztatja. Az előző pontban kifejtettek szerint az ember nevét az állam nem változtathatja meg, ezért ez a szabály alkotmányellenes és ezen az alapon megsemmisítendő. Szintén kivételt jelent a 2/1982. (VIII. 14.) MT TH rendelkezés 48. §-ának (3) bekezdése, amely azért alkotmányellenes és megsemmisítendő, mert magasabb szintű jogszabállyal ellentétes rendelkezést tartalmaz.

4. A határozat rendelkező részének 5. pontjától eltérően véleményem szerint nem áll fenn mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenes helyzet. A 995/B/1990. AB határozat már foglalkozott a házasságkötéskor megváltoztatott nevek kérdésével. Rámutatott arra, hogy az asszonyok neve a XVIII. század végén kialakult szokásoknak megfelelően jelezte a házasságkötéssel beállott változást. A kialakult megoldás a nő társadalmi helyzetével állt összefüggésben, és a névváltozással a gyermekek jogállása és a vagyoni következmények kapcsolatban álltak. A nő férjezett státusának tanúsítása, a gyermekek családi státusa ma is indokolttá teheti azt a hagyományos megoldást, amelynél a feleség a férje nevének felvételével, -né toldattal vagy a saját nevének a férj nevéhez való kapcsolásával jelzi a családi kapcsolatot (ABH 1993, 515., 521-522.). Ez a megoldás tehát nem jelent indokolatlan megkülönböztetést a férjjel szemben.

A 9/1990. (IV. 25.) AB határozat már kifejtette azt, hogy nem minden megkülönböztetés tiltott. A megkülönböztetés tilalma csak azt jelenti, hogy az emberi méltóság alapjogát nem lehet sérteni (ABH 1990, 46., 48.). A történelmi hagyományokra és a női nem sajátosságaira tekintettel a pozitív diszkriminációt is alkotmányosnak fogadta el a 46/1994. (X. 21.) AB határozat (ABH 1994, 260., 267.). A nem alapjogokat érintő megkülönböztetésről pedig a 857/B/1994. AB határozat azt fejtette ki, hogy csak akkor alkotmányellenes, ha az önkényes vagy indokolatlan (ABH 1995, 716., 717.).

A jelen esetben a férj névváltoztatása nem alapjog, a megkülönböztetés nem önkényes. A támadott jogszabály nem alkotmányellenes, és a keletkezett helyzet sem az. Az indítványokat tehát el kellett volna utasítani.

5. A határozat rendelkező része a 6. d) pontban elutasítja az indítványokat. Az ebben a pontban tárgyalt névváltoztatásról szóló 11/1955. (II. 20.) MT rendelet 4. §-a szerint a férj nevének megváltoztatása kiterjed a feleségre is, ha a feleség a férje családi vagy teljes nevét viseli. Ez a szabály lehetővé teszi, hogy egy asszonynak a nevét megkérdezése és hozzájárulása nélkül más megváltoztassa. Az emberi méltóságon nyugvó névhez való jog sérelmét jelenti ez a szabály. A családvédelmi szempontok indokolttá teszik azt, hogy a család tagjai azonos névvel rendelkezzenek, de ezt az eredményt más úton is el lehet érni. Az önrendelkezést, önazonosítást sértő ezt a szabályt meg kellett volna semmisíteni.

Az említett rendelet 5. §-a szerint a férjes, elvált vagy özvegy nő a házasságkötés folytán szerzett nevét névváltoztatással nem változtathatja meg. A családvédelmi szempontok ebben az esetben is a névváltoztatás korlátozását indokolhatják, a teljes tilalmat azonban nem. A jog olyan megszüntetéséről van szó, amelynél sem a szükségesség, sem az arányosság nem állapítható meg. Ezért ezt a rendelkezést is meg kellett volna semmisíteni.

Dr. Harmathy Attila s. k.,

alkotmánybíró

A különvéleményhez csatlakozom:

Dr. Bagi István s. k.,

alkotmánybíró

A különvéleményhez - annak 4. pontja kivételével - csatlakozom:

Dr. Németh János s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Tersztyánszkyné dr. Vasadi Éva alkotmánybíró különvéleménye

1. Nem értek egyet a többségi határozat rendelkező részének 1. pontjával. Álláspontom szerint a névjog az Alkotmány XII. fejezetében foglaltak alapján nem tekinthető alapvető jognak.

Egyetértek azzal, hogy a határozat az egyén autonómiájának védelméből indul ki. Ebből azonban arra a következtetésre kellett volna jutni, hogy nincs olyan tényállás azaz jogszabály, amely indokolná, hogy az általános személyiségi jogból az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi értelemben vett, az állami beavatkozás ellen védő tartalommal rendelkező, elvont névjogot (egyéb elemeivel együtt) vezessen le. Nem indokolható az sem, hogy az Alkotmánybíróság ezt a levezetett névjogot alapvető jognak minősítse és ekként részesítse védelemben. Ehhez képest a rendelkező rész 1. pontja utolsó mondatában szereplő "egyéb elemek" levezetését sem látom megalapozottnak.

A névviselésről a házasságról, a családról és a gyámságról szóló 1952. évi IV. törvény (a továbbiakban: Csjt.) és az anyakönyvekről, a házasságkötési eljárásról és a névviselésről szóló 1982. évi 17. törvényerejű rendelet (a továbbiakban: Atvr.) rendelkezik.

Sem a Csjt., sem az anyakönyvre vonatkozó szabályok - bizonyos kivételektől eltekintve - nem keletkeztetnek vagy alakítanak családi vagy utónevet. A Csjt. ebben a körben arról rendelkezik, hogy a gyermek családi nevéül kinek a családi nevét lehet megállapítani és a gyermek utónevét ki jogosult meghatározni. Az anyakönyvezés szabályai csupán arra köteleznek, hogy a személy keletkezett családi és utónevét nyilvántartásba vegyék.

Ezt fejezi ki a jogszabály akkor, amikor úgy rendelkezik, hogy az anyakönyvbe azt a családi és utónevet kell bejegyezni, amely az érintett személyt a születés, a házasságkötés vagy a haláleset időpontjában megillette.

Az anyakönyv hatósági nyilvántartás, amely - az ellenkező bizonyításáig - közhitelűen tanúsítja a benne feljegyzett adatokat, illetőleg azok változását. A nyilvántartásba vett név arra szolgál, hogy a személy a köz előtt is, hivatalos kapcsolataiban, ezen a néven jelenjen meg.

A "névjog" a különös személyiségi jogok egyike, személyek egymás közötti - és nem az államhoz való - viszonyát rendezi. A névjogot vagy másképpen névviselési jogot a Ptk. 77. §-a szabályozza. A polgári jog szabályai szerint mindenkinek joga van a névviseléshez. A névviselési jog tiltja a jogosulatlan névhasználatot, védi a személyt attól, hogy más a nevét jogosulatlanul használja.

A polgári jog megengedi, hogy a személy a magánszférában tetszése szerint felvett nevet is viseljen, ha ez mások jogát nem sérti. A névviselési jog a nyilvántartásba vett és a felvett nevet is egyaránt védi. A polgári jogi védelem szempontjából nem szükséges, hogy a név a közjog szabályai szerint is nyilvántartásba vehető legyen és az sem, hogy a felvett nevet nyilvántartásba vegyék. A nyilvántartásba vételnek tehát nem a védelem az oka, hanem egyes állami feladatok ellátásával függ össze.

A személynek a magánszférában viselt neve és az anyakönyvbe bejegyzett családi és utóneve egybeeshet és el is térhet egymástól.

Az Alkotmányban megfogalmazott "általános személyiségi jog", az emberi méltósághoz való alapvető jog nem a személyek egymás közötti viszonyára vonatkozik, hanem a személyeknek az államhoz való viszonyára. Ez a jog az illetéktelen állami beavatkozás ellen védi a magánszférát. Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint az általános személyiségi jogot az egyén autonómiájának védelmére lehet felhívni, ha az adott tényállásra a nevesített alapvető jogok egyike sem alkalmazható.

Alkotmányossági kérdést - megfelelő indítvány alapján - ezért az jelenthetne, hogy a személy milyen esetekben hivatkozhat autonómiájának védelme érdekében alapos okkal arra, hogy jogszabály tegye lehetővé számára a viselni kívánt név állami nyilvántartásba vételét azért, hogy így mások előtt, hivatalos kapcsolataiban is, ezen a néven jelenhessen meg.

2. Nem értek egyet a rendelkező rész 5. pontjában foglaltakkal sem, mert álláspontom szerint alkotmányossági szempontból nem szükséges az, hogy a törvényhozó a Csjt. 26. §-ában tegye lehetővé, hogy a házasságkötést követően a férj is viselhesse felesége családi nevét.

Sem az Alkotmány 7. § (1) bekezdése vagy 70/A. §-a, sem az Egyezmény 16. cikk 1. g) pontja vagy az Egyezségokmány 26. cikke rendelkezéseit nem lehet akként értelmezni, hogy a férfiakra és a nőkre nézve a szabályozásnak mindenben azonosnak kell lennie. A nőkkel szembeni megkülönböztetést tiltó Egyezmény értelmében "a nőkkel szemben ... alkalmazott megkülönböztetések kiküszöbölése végett" kötelesek a Részes Államok minden szükséges intézkedést megtenni és azonos személyes jogokat biztosítani, "ideértve a családi név ... megválasztásának a jogát is".

A Csjt. 26. §-a megfelel ennek a követelménynek. A szabály értelmében házasságkötéssel összefüggő névváltoztatás joga a házastársak közül a feleséget illeti meg, a menyasszony a névviselésről nyilatkozni köteles. A feleségnek a házasságkötéssel kapcsolatos névváltoztatási joga egyben kötelezettséget is jelent abban az értelemben, hogy a szabadon választott névhez kötve van. Ezt a kötelezettséget fogalmazza meg a Csjt. 26. § (5) bekezdése, amely szerint a választott név viselésétől eltérést csak a névváltoztatásra jogosult hatóság engedélyezhet.

Az Egyezségokmány 26. cikke és az Európai Emberi Jogi Egyezmény 14. cikke általános diszkrimináció-tilalmat fogalmaz meg, e rendelkezések névváltoztatáshoz való jogról nem szólnak. Nem minden megkülönböztetés jelent tiltott diszkriminációt, hanem csak az, amelynek nincs objektív és ésszerű oka. A többségi határozatban felhívott nemzetközi egyezmények nem írják elő, hogy a névváltoztatáshoz való jogot a férfiak számára is biztosítani kell a házasságkötésük alkalmával. Elegendő, ha a jogszabályok esélyt adnak arra, hogy a férj felvehesse felesége családi nevét.

Alkotmányossági kérdést a diszkrimináció-tilalommal összefüggésben az jelenthetne, ha a jogszabályok kizárnák, hogy a férj a felesége családnevét vegye fel, mert ugyanezt a nők számára a szabályok a fentiek szerint lehetővé teszik. A névváltoztatásra vonatkozó rendelkezések általános szabályai házasságban élő férfiak számára is lehetővé teszik a névváltoztatást és nem zárják ki eleve azt, hogy a férj felesége családnevét vegye fel. A családi név megváltoztatására irányuló kérelemben feleségük családi nevét is megjelölhetik használni kívánt új névként. Nem alkotmányellenes az, ha a férfiak vonatkozásában a szabályozás nem a Csjt. 26. §-ában nyer megfogalmazást, hanem a névváltoztatás során nyílik a jogszabályban megfogalmazottak szerint lehetőség feleségük családi nevének felvételére.

Mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapításának mindezekre figyelemmel nem lett volna helye.

Dr. Tersztyánszkyné dr. Vasadi Éva s. k.,

alkotmánybíró

Rendezés: -
Rendezés: -
Kapcsolódó dokumentumok IKONJAI látszódjanak:
Felület kinézete:

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére