BH+ 2010.1.20 Az igény érvényesítésére rendelkezésre álló határidő elmulasztása miatti jogvesztés megalapozza az ügyvéd kártérítési felelősségét. A megbízott és az államigazgatási jogkörben eljáró személy kárfelelősségének eltérése [Ptk. 318. §, 339. §, Ütv. 1. §, 3. §].

A felperes 1998. szeptember 28. napján vásárolta a lízingbeadótól a Volvo FH12 megnevezésű gépjárműmet. A gépjármű eladója a V. H. Kft. volt. A jármű üzemeltetése során, 2002. június 14-én egy franciaországi szállítás közben meghibásodott és üzemképtelenné vált. A hiba megvizsgálására a felperes szakértőt kért fel. A 2002. augusztus 21. napján keletkezett szakvélemény szerint a hiba gyártási eredetű. A szakértői véleményt a felperes ettől az időponttól kezdve ismerte, így a szakértő által megállapított hibák okát is. A felperes az eladó ellen 2002. december 19-én nyújtotta be a keresetét, melyet a Pesti Központi Kerületi Bíróság az első fokon - az úgynevezett alapperben - jogerőre emelkedett 28.G.304.553/2002/22. számú ítéletével elévülés okán elutasított.

A felperes ezt követően előterjesztett keresetében 3 300 000 forint és kamatai megfizetésére kérte a fenti számú ügyben jogi képviseletét ellátó alperes kötelezését. Követelése jogalapját abban jelölte meg, hogy az alperes megszegte az Ügyvédi Törvényben előírt kötelezettségét, emiatt késte le a követelés érvényesíthetőségének határidejét. Hivatkozása szerint az alperes hibásan teljesített, az ebből eredő kára megtérítésére tartott igényt. Az alperes a kereset elutasítását kérte. Arra hivatkozott, hogy a jogvesztő határidőt az eladó elutasító válaszától számította, és vitatta a kereset összegszerűségét is.

Az elsőfokú bíróság a másodfokú bíróság által helybenhagyott ítéletével a felperes keresetét elutasította. Megállapította, hogy a felek között 2002 augusztusában megbízási szerződés jött létre a felperesnek a V. H. Kft.-vel szembeni kártérítési igénye érvényesítésére, mely megbízás kiterjedt a peren kívüli eljárásra és a perbeli igény érvényesítésre is. Az elsőfokú bíróság a lefolytatott bizonyítási eljárás alapján azt az álláspontot foglalta el, hogy az alperes nem szegte meg az Ügyvédi Törvényben előírtakat, nem tanúsított olyan felróható, szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartást, amely a kártérítési felelősségét megalapozná. Az a magatartása tehát, hogy az alapperben eljárt bírói tanács a jogi képviselő álláspontjától eltérően ítélte meg a perindítás kezdő időpontját, nem minősül téves tájékoztatásnak. A másodfokú bíróság a helyes indokai alapján helybenhagyott elsőfokú ítélet elleni felperesi fellebbezéssel összefüggésben rámutatott arra, hogy önmagában az a körülmény, hogy az alperesi képviselő az igényérvényesítés határidejének megállapításánál nem volt összhangban a bírósági határozatban megállapított igényérvényesítési határidővel, még nem elegendő annak megállapításához, hogy az alperes a tevékenysége során a felperesnek kárt okozott. Rámutatott arra is, hogy a felperes a felmerült kárát sem igazolta.

A jogerős ítélet megváltoztatása és keresetének helytadó felülvizsgálati határozat hozatala érdekében a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, melyben másodlagosan a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, a jogalap tekintetében pedig közbenső ítélet hozatalát indítványozta. Arra hivatkozott, hogy tévedett a bíróság a kártérítési felelősség megítélésénél, mert az alperes szerződést szegett. Az alperes mint fuvarozási és szállítmányozási jogban járatos ügyvéd mulasztását és felelősségét már akkor is elismerte, amikor az alapperben a felperes képviseletében előterjesztett keresetet a bíróság elévülésre hivatkozással elutasította, hiszen még fellebbezés előterjesztését sem látta indokoltnak. A alperes további mulasztása, nevezetesen a jogvesztő határidő kezdő időpontjának helytelen kiszámítása már olyan fokú ügyvédi mulasztás, ami fegyelmi felelősség alapjául is szolgál.

Az alperes ellenkérelmében elsődlegesen a felülvizsgálati kérelem hivatalbóli elutasítását kérte, mivel a felülvizsgálati kérelemből hiányzik a jogszabályhely megjelölése. Másodlagosan a jogerős ítélet helybenhagyását indítványozta arra hivatkozva, hogy hiányoznak a kártérítési felelősség együttesen fennálló elemei. A kártérítés megállapításának a tények kirívóan okszerűtlen értékelése lehet az alapja, ami jelen esetben nem állapítható meg, a jogvesztő határidő kezdő időpontjának eltérő megállapítása ugyanis nem minősül ekként. E kérdést illetően hivatkozott a Legfelsőbb Bíróság Elvi Bírósági Határozatok 2002. számában 750. szám alatt közzétett eseti döntésére.