A Fővárosi Ítélőtábla Pf.21274/2016/3. számú határozata kártérítés tárgyában. [1952. évi III. törvény (Pp.) 164. §, 2013. évi CCXL. törvény (Bv. tv.) 21. §, 90. §, 122. §, 2013. évi V. törvény (Ptk.) 2:52. §, 6:548. §] Bírók: Benedek Szabolcs, Czukorné dr. Farsang Judit, Sághy Levente

Fővárosi Ítélőtábla

5.Pf.21.274/2016/3/II.

A Fővárosi Ítélőtábla a Fiedler Ügyvédi Iroda (ügyintéző: dr. Fiedler Bálint ügyvéd) által képviselt felperes neve (felperes címe) felperesnek - a Tóth Ügyvédi Iroda (ügyintéző: dr. Halász Attila ügyvéd) által képviselt alperes neve (alperes címe) alperes ellen kártérítés iránt indult perében a Székesfehérvári Törvényszék 2016. június 8. napján meghozott 27.P.20.127/2016/8. számú ítélete ellen a felperes részéről 9., 12. sorszámon előterjesztett fellebbezés folytán meghozta a következő

í t é l e t e t :

A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja azzal a kiegészítéssel, hogy a le nem rótt 180.000 (száznyolcvanezer) forint kereseti illetéket a felperes költségmentessége folytán az állam viseli.

Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg 15 napon belül az alperesnek 5.000 (ötezer) forint másodfokú perköltséget.

A le nem rótt 240.000 (kétszáznegyvenezer) forint fellebbezési illetéket a felperes költségmentessége folytán az állam viseli.

Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.

I n d o k o l á s

A felperes keresetében 3.000.000 forint nem vagyoni kártérítés megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Előadása szerint 2014. július 21. napjától 2015. szeptember 10. napjáig jogerős szabadságvesztését töltötte az alperesi intézetben, fogva tartása során egy kb. 20 m2-es cellában nyolcan voltak elhelyezve és a zsúfolt körülményeket még nehezítette, hogy csak hideg víz volt a zárkában.

Keresete jogalapjaként megjelölte az Emberi Jogok Európai Egyezményének 3. cikkét, az 1993. évi XXXI. törvény 3. Cikkét, az Alaptörvény II., III., XX., XXI. cikkeket, az 1979. évi 11. tvr. 21. § (1) bekezdését, 36. § (1) bekezdését, 46. § (1) bekezdését, a büntetések, intézkedések, az egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési eljárás végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL. törvény (Bv tv.) 122. § a) pontját, 32/2014. (XI. 3.) AB határozat rendelkezéseit.

Keresetében arra is utalt, hogy a pert megelőzően kártérítési igényét az alperes 2015. december 22. napján kelt határozatával elutasította.

Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte.

A felperes keresetében foglaltakat elsődlegesen azért vitatta, abból nem tűnik ki egyértelműen, hogy a fogvatartás melyik zárkában történt, mettől-meddig és kikkel együtt. Egyebekben a büntetés kitöltése nem 2014. július 21. napjától 2015. szeptember 10. napjáig, hanem 2014. augusztus 11. napjától 2015. augusztus 12. napjáig tartott. A zárkákban mosdó és elkülönített WC is van, nem fogadható el az az álláspont, hogy csak hideg vízhez férhetett hozzá a fél.

A Bv tv. 90. § (1) bekezdésére figyelemmel az alperesnek nincs lehetősége arra, hogy a befogadást megtagadja, a börtönkapacitásból adódó és országosan tapasztalható helyzetet önmaga megváltoztatni nem képes. A zárkák egyébként tiszták, rendezettek, és a fogvatartottak napközben számos olyan tevékenységet végeznek a zárkán kívül, melyből fakadóan a körülmények kevésbé lehetnek zavaróak.

A Bv tv. 90. § (1) bekezdése a túlzsúfoltságot, mint befogadást kizáró okot nem rögzíti, ezt a személyiségi jogsértő magatartás értékelésekor nem lehet figyelmen kívül hagyni. A bíróság pedig hiába kötelezné a büntetés-végrehajtási intézetet a további jogsértés eltiltásától, a fogvatartott büntetését egy másik, és az országos helyzetből fakadóan feltehetően csak ugyanolyan körülményeket biztosító intézetben töltené. A 32/2014. (XI. 3.) AB határozat pro futuro semmisítette meg a 6/1996. (VII. 12.) IM rendelet 137. § (1) bekezdése irányadó rendelkezéseit, a rendelkezés időt hagyott a jogalkotónak az Alaptörvénynek megfelelő új jogszabályi környezet kialakítására.

Az elsőfokú bíróság ítéletében a felperes keresetét elutasította, és kötelezte, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek 10.000 forint perköltséget.

Ítélete indokolása szerint a felperesi kárigényt az új Ptk., illetőleg a 2015. január 1. napján hatályba lépett Bv tv. rendelkezései alapján kellett elbírálni. Az alperesi intézet működésének kereteit nem önmaga, hanem az állam határozza meg, az alperestől elkülönülő jogalanyok útján.

A büntetés-végrehajtási szervezetről szóló 1995. évi CVII. törvény 2. § szerint a szervezetéért az illetékes miniszter a felelős, annak központi vezető szerve a BVOP. A szabadságvesztés végrehajtására a bv. szervek közül a BVOP jelöli ki a meghatározott bv. intézetet. A bv. intézet a befogadást csak akkor tagadhatja meg, ha az annak alapjául szolgáló iratok hiányoznak, vagy a szabadságvesztés végrehajtására előállított, átkísért, átszállított, vagy önként jelentkező személy a befogadás alapjául szolgáló iratokban megjelölt személlyel nem azonos.

A befogadási kényszer miatt az alperes nem tehető felelőssé azért, ha az állam által biztosított keretek között csak egy másik jogszabály megsértésével tudja biztosítani az elhelyezést.

A felperes keresetét nem megfelelő alperes ellen terjesztette elő.

Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a felperes nyújtott be fellebbezést, amelyben annak keresete szerinti megváltoztatását kérte.

Megismételve a kereseti kérelmében foglaltakat hangsúlyozta, hogy a 2014. július 22. napjától 2015. szeptember 10. napjáig tartó időszakban az alperes nem biztosította az egy főre jutó törvényben előírt minimális szabad mozgásteret, 20 m2-en nyolc másik fogvatartottal kellett osztoznia. Egy darab illemhely állt rendelkezésükre a zárkában, és csak hideg víz volt. Ez a helyzet nem volt összhangban a 16/2014. (XII. 19.) IM rendelet 121. § (1) bekezdésében rögzítettekkel, mely szerint a zárkában vagy a lakóhelyiségben elhelyezhető létszámot úgy kell meghatározni, hogy minden elítéltre 6 m3 légtér és férfi elítélt esetében legalább 3 m2 mozgástér jusson.

Azzal, hogy az alperes ennek biztosítására vonatkozó kötelezettségét megszegte, súlyosan megsértette az Emberi Jogok Európai Egyezménye 3. cikkét, ezzel együtt az 1993. évi XXXI. törvény 3. cikkét, mely szerint senkit sem lehet kínzásnak, vagy embertelen, megalázó bánásmódnak, büntetésnek alávetni.

A felperes magatartása személyiségi jogsérelmet okozott, mely jelen esetben sérelemdíj követelésére teszi jogosulttá a felperest.

A fellebbezés nem alapos.

Az elsőfokú bíróság ítéletét az ítélőtábla teljes terjedelemben felülvizsgálta, az ítéletnek első fokon jogerőre emelkedett rendelkezése a Pp. 228. § (4) bekezdésére figyelemmel nem volt.

A Fővárosi Ítélőtábla a felperes jogorvoslati kérelmének a Pp. 73/A. § (1) bekezdése szerint joghatályosnak tekinthető részét az alábbiak szerint találta alaptalannak.