A Kúria Kfv.35199/2013/5. számú precedensképes határozata közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata (IPARŰZÉSI adóügyben hozott közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata) tárgyában. [1990. évi C. törvény (Htv.) 39. §, 52. §, 2000. évi C. törvény (Számviteli tv.) 47. §] Bírók: Fehérné dr. Tóth Kincső, Sperka Kálmán, Sugár Tamás

A határozat elvi tartalma:

A közvetített szolgáltatás, az alvállalkozói teljesítés a helyi iparűzési adóalapját csak jogszabályi feltételek teljesülése esetén csökkenti. Adóalapot csökkentő tételként nem számolható el olyan költség, amely nem az eladott áruk beszerzéséhez kapcsolódik.

***********

A KÚRIA

mint felülvizsgálati bíróság

Kfv.VI.35.199/2013/5.szám

A Kúria a Dr. ügyvéd által képviselt felperesnek a Dr. főigazgató által képviselt Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Hatósági Főosztály alperes ellen helyi iparűzési adó ügyben hozott közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata iránt indított perében, a Nyíregyházi Törvényszék 2012. november 14. napján kelt 12.K.21.122/2012/10. számú jogerős ítélete ellen a felperes által 12. sorszám alatt benyújtott felülvizsgálati kérelem folytán az alulírott napon tartott tárgyaláson meghozta az alábbi

ítéletet:

A Kúria a Nyíregyházi Törvényszék 12.K.21.122/2012/10. számú ítéletét hatályában fenntartja.

Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg az alperesnek 15 napon belül 60.000 (hatvanezer) forint felülvizsgálati perköltséget.

Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg az államnak - külön felhívásra - 310.500 (háromszáztízezer-ötszáz) forint felülvizsgálati eljárási illetéket.

Az ítélet ellen további felülvizsgálatnak nincs helye.

Indokolás

A felperes személygépjármű, könnyűgépjármű kereskedelem fő tevékenységi körrel rendelkező gazdasági társaság, melynek egyik telephelye van. A felperes alanya a helyi iparűzési adónak.

Város Polgármesteri Hivatala Gazdálkodási Főosztály Adóosztálya (a továbbiakban: elsőfokú adóhatóság) 2012. január 31. napján kelt 306019/2012.III.(01.31.) számú határozatában a felperes terhére iparűzési adóban 3.104.900 forint adókülönbözet előírását és 26.600 forint adókülönbözet törlését rendelte el, egyben kötelezte a felperest 3.104.900 forint adókülönbözet megfizetésére. Ezen túlmenően a felperes terhére 1.552.450 forint adóbírságot és 1.031.966 forint késedelmi pótlékot állapított meg. Az elsőfokú adóhatóság 2006-2010. évek helyi iparűzési adóellenőrzések tárgyában folytatott le vizsgálatot a felperessel szemben. E körben vizsgálta az adóalap megosztását, az alkalmazott megosztási módszer helyességét, továbbá azt, hogy a helyi adókról szóló, többször módosított 1990. évi C. törvény (a továbbiakban: Htv.) 39.§ (1) bekezdésében foglaltak szerint állapította-e meg a felperes a helyi iparűzési adó alapját. Az ellenőrzés az Új autók dekonzerválása megnevezésű alszámlára könyvelt költség, továbbá az Új autó bérmérés megnevezésű főkönyvi alszámlára könyvelt költség tekintetében megállapította, hogy azok nem minősülnek az eladott áruk beszerzési értékének, ezért az ellenőrzés ezzel az összeggel csökkentette a 2006-2010. évekre vonatkozó iparűzési adóbevallásban elszámolt ELÁBÉ összegeit. Nem fogadta el azt sem, hogy az adó a vizsgált időszakban az adó alapját csökkentette a 8151 Közvetített szolgáltatások alvállalkozók elnevezésű főkönyvi számlán nyilvántartott alvállalkozói munkadíjak, és 8152 Közvetített szolgáltatások továbbszámlázás főkönyvi számlán nyilvántartott költségekkel jogcímen. Ez utóbbi körben a hatósági megállapításnak az képezte az alapját, hogy a számlákból a közvetítés ténye nem volt megállapítható, és a megrendelőkkel kötött szerződésekben a szolgáltatás közvetítésének lehetősége sem jelent meg. Az elvégzett ellenőrzés eredményeként rögzítette, hogy nem teljesültek a közvetített szolgáltatások elszámolhatóságára vonatkozó feltételek, mivel az adózó nem tudta igazolni, hogy a költségelemeket jogszerűen vonta le. Az alvállalkozói teljesítések kapcsán hiányolta a megrendelővel és az alvállalkozóval külön-külön kötött, a polgári törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) szerinti vállalkozási szerződés meglétét, a vállalkozó és az alvállalkozók közötti szerződést, annak követő szerződés jellegét, továbbá azt, hogy a felperes nem vezetett olyan analitikus nyilvántartást, mely egyébként érdekét szolgálná, s amelyből az adott alvállalkozói teljesítmény és az adózói teljesítmény összekapcsolása, visszakereshetősége, egymáshoz való kapcsolata kétséget kizáróan megállapítható lenne.

A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes 2012. április 24. napján kelt XVI-B-05/00577-2/2012. számú határozatában az elsőfokú határozatot helybenhagyta.

Az elsőfokú bíróság a felperes eljárásjogi és anyagi jogi kifogásait is tartalmazó kereseti kérelmét jogerős ítéletében elutasította. Döntésének indokolásában elsődlegesen arra mutatott rá, hogy alaptalan a felperes azon állítása, hogy az adóhatóság nem tett eleget tényfeltárási kötelezettségének a szúrópróbaszerűen elvégzett ellenőrzéssel. E körben hivatkozott arra, hogy a felperes a törvényi előírásoknak megfelelően a vizsgált években meghatározta számviteli politikáját, amely keretében önálló szabályzatként elkészítette a számlarendet, bizonylati rendet. Ebből levonta azt a következtetést, hogy a számlák, bizonylatok kiállítása, az egyes tételek könyvelése a számviteli politikának megfelelően történt, azaz minden esetben egyező módon zajlott, ezért szükségtelennek ítélte valamennyi hónap valamennyi számlájának és egyéb bizonylatának ellenőrzését, tekintve, hogy a közvetített szolgáltatások, illetve a közvetített szolgáltatásnak nem minősülő alvállalkozói teljesítések esetében a számla kiállításának a számla- és bizonylati rend szerint kellett történnie. Utalt arra, hogy a felperes sem a hatósági, sem pedig a bírósági eljárás során nem cáfolta a hatósági határozatokban megállapított tényeket, holott erre lehetősége lett volna.

A felperes által kifogásolt dekonzerválási és műszaki vizsgáztatási költségek elszámolása tekintetében a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (a továbbiakban: Sztv.) 47.§ (1) bekezdésének értelmezését elvégezve arra mutatott rá, hogy felperes saját állítása szerint is mindkét költség az áru forgalomba helyezéséhez szükséges kiadás, ezért azok nem az üzembe helyezés érdekében felmerülő költségek.

A közvetített szolgáltatások költségelszámolása körében elsődlegesen azzal érvelt, hogy a számlázási rendet a számviteli politikában úgy kell meghatározni, hogy a számlából ne csak általánosságban a közvetítés ténye derüljön ki, hanem az is, hogy konkrétan a számla mely része tekintetében valósul meg közvetített szolgáltatás. E körben hivatkozott az Sztv. 15.§ (3) bekezdésére, kiemelve, hogy a könyvvitelben rögzített és a beszámolóban szereplő tételeknek a valóságban is megtalálhatóknak, bizonyíthatóknak és a kívülállók által is megállapíthatónak kell lenniük, így tételesen létezik olyan jogszabályi rendelkezés, amely az adóhatóság által megállapított nyilvántartási rendet felperes számára előírja. A hatósággal egyezően jutott arra a következtetésre, hogy a felperes által kiállított, közvetített szolgáltatást tartalmazó számlákból nem lehetett megállapítani, annak mely tételei a közvetített szolgáltatások, illetőleg mely, a felperes által vásárolt szolgáltatásról kiállított számla tartozik hozzá. A közvetített szolgáltatások közé nem tartozó, az adóalany által továbbszámlázott alvállalkozói teljesítés értéke tekintetében a Htv. 52.§ 40. pontjára utalt az elsőfokú bíróság, és kiemelte, hogy a felperes által csatolt vállalkozási szerződés elnevezésű iratokat az alperes helyesen vizsgálta annak tartalmát érintve, és ebből megalapozottan jutott arra a következtetésre, hogy a felperes ténylegesen nem valamely munkával elérhető eredmény létrehozására vállalkozott, hanem gépjárműveket adott el. A felperes a vevőivel szemben ténylegesen nem a felülépítmény legyártását vagy gyártatását, azaz valamely produktum létrehozását, hanem egy meghatározott célra hasznosítható, platós haszongépjármű értékesítését vállalta. Mindezek alapján a bíróság a hatósági megállapításokat törvényesnek és megalapozottnak ítélte.