BH 1986.6.222 I. A személyi szabadság megsértésének vétsége nem valósul meg, ha a garázdaságot elkövető a személy elleni erőszakot megvalósító magatartása során, a tettlegesség ideje alatt akadályozza a sértettet a mozgásában [Btk. 271. § (1) bek., 175. § (1) bek.].

II. A garázdaság bűncselekményével bűnhalmazatban a könnyű testi sértés vétségét is meg kell állapítani [Btk. 271. § (1) bek., 170. § (1) bek., 12. § (1) bek., BK 93. sz.].

A katonai bíróság a honvéd vádlottat garázdaság vétsége és személyi szabadság megsértésének vétsége miatt - halmazati büntetésül, mint visszaesőt - szabadságvesztésre és közügyektől eltiltásra ítélte.

A tényállás szerint a súlyosan ittas vádlott az autóbuszmegállóban tartózkodó, számára ismeretlen és a 14. életévét még be nem töltött leány sértettel beszélgetést kezdeményezett, s eközben hívta, hogy menjen vele a Balatonra szórakozni. A leány a vádlott kérését visszautasította, s annak közeléből el akart távozni. A vádlott ekkor a sértett kezét megragadta, és őt az úttest ellenkező oldalára húzta, ahol a sértett a szorításból kiszabadítva magát leült. Erre a vádlott arcul ütötte, megragadta a nyakát, és megkísérelte a helyéről elrángatni.

A vádlott cselekményét az autóbuszra várakózó nagy számú személy észlelte, s azok a magatartásán felháborodtak. A sértett segélykérésére többen odasiettek, s egyikük a vádlottat arcul ütötte, mire az a helyszínről elmenekült.

A kiskorú sértett a bántalmazás következtében nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, s emiatt a vádlott ellen még aznap feljelentést tett.

A vádlott cselekményének a garázdasággal halmazatban könnyű testi sértés vétségeként értékelésére irányuló fellebbezést, továbbá a személyes szabadság megsértése vétségének halmazatban történő megállapítása mellőzésére irányuló indítványt a Legfelsőbb Bíróság egyaránt alaposnak találta.