A Fővárosi Ítélőtábla Pf.20869/2007/2. számú határozata kártérítés tárgyában. [1952. évi III. törvény (Pp.) 2. §, 3. §, 253. §, 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 339. §, 349. §] Bírók: Czukorné dr. Farsang Judit, Szabó Klára, Világhyné dr. Böcskei Terézia

Fővárosi Ítélőtábla

5.Pf.20.869/2007/2.

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

A Fővárosi Ítélőtábla a Nyári és Korsós Ügyvédi Iroda (1062 Budapest, Székely Bertalan u. 4. fsz. 2., ügyintéző dr. Nyári Béla ügyvéd) által képviselt felperes neve (felperes címe) felperesnek - az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatala Jogi Főosztálya (1363 Budapest, Pf. 24., ügyintéző dr. Kiss Sándor) által képviselt Fővárosi Bíróság (1055 Budapest, Markó u. 27.) alperes ellen kártérítés iránt indult perében a Fejér Megyei Bíróság 2007. április 11. napján meghozott 3.P.21.462/2005/19. szám alatti ítélete ellen az alperes részéről 20. sorszám alatt előterjesztett fellebbezés folytán meghozta az alábbi

í t é l e t e t:

A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatja, és a felperes keresetét elutasítja.

Az alperest a terhére megállapított elsőfokú perköltség térítése alól mentesíti, és a felperest kötelezi, hogy fizessen meg 15 nap alatt az alperesnek 11.250 (tizenegyezer-kettőszázötven) forint elsőfokú perköltséget, valamint térítsen meg az államnak külön felhívásra összesen 18.000 (tizennyolcezer) forint kereseti és fellebbezési illetéket.

Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.

I n d o k o l á s

A felperes fenntartott keresetében nem vagyoni kártérítésként 150.000 forintban és annak 2004. augusztus 23-tól számított késedelmi kamatában kérte marasztalni az alperest.

Keresete jogalapjaként a Ptk. 349. § (3) bekezdését, a 339. §-t, valamint a 75. § (1) bekezdését, a 76. §-át, a 84. § (1) bekezdést hívta fel, valamint utalt az 1973. évi I. törvény (Be.) 96. § (1) bekezdésére és 180. § (1) bekezdésére is, továbbá hivatkozott az Alkotmány 54. § (1) bekezdésére és az 55. §-ára.

Keresete ténybeli alapjaként előadta, hogy csalás és más bűncselekmények alapos gyanúja miatt ellene büntetőeljárás indult, amely során 1997. október 21-én őrizetbe, majd 22-én előzetes letartóztatásba vették. Az ügyben 1999. február 23-án vádirat benyújtására került sor, melyet követően az elsőfokú bíróság előzetes fogva tartásának fenntartását rendelte el. Végül a tárgyalási szakban, a vádlottak meghallgatása után 1999. december 17-én rendelte el a bíróság előzetes letartóztatása megszüntetését. A jogerős ítélet szerint egyes bűncselekmények tekintetében a büntetőbíróság őt bűnösnek találta, más cselekmények tekintetében a vád alól felmentette. Végül 2 év börtönbüntetést kapott, melynek végrehajtását az eljárt Pesti Központi Kerületi Bíróság 4 évi próbaidőre felfüggesztette, egyben elrendelte az előzetes letartóztatásban töltött idő beszámítását a büntetésbe annak végrehajtása esetére. A felperes előadta: közel 2 év és 2 hónapot volt előzetes letartóztatásban annak ellenére, hogy a bíróságnak az ügyét soron kívül kellett volna tárgyalnia. Az előzetes letartóztatásra vonatkozó szabályokkal álláspontja szerint legfeljebb 2 évi fogva tartása magyarázható, az ezt meghaladó, közel 2 hónap már a jogellenesség kategóriájába tartozik; hiszen így többet volt előzetes fogva tartásban, mint amennyit vele szemben esetleg végre lehet hajtani a kiszabott büntetés alapján. Ezért irányul a keresete kéthavi átlagkereset megfizetésére. Előadása szerint valójában nem az elveszett jövedelmét kívánja az alperesre hárítani, hanem ilyen összegben nem vagyoni kártérítést igényel.

Rögzítette a felperes, hogy a vádiratnak a bírósághoz érkezésétől a tárgyalás kitűzéséig 7 hónap, a tárgyalásig pedig 10 hónap telt el. A két időpont (1999 februárja - 1999 decembere) között - leszámítva a felperesi szabadlábra helyezési indítványok elutasítását - konkrét bírói intézkedés nem történt. A bírói gyakorlatban kialakított rend szerint ugyanakkor a vádirat bírósághoz érkezésétől 6 hónapon belül tárgyalást kellett volna tartani. Ez nem történt meg, holott a büntetőbíróságnak lehetősége lett volna azon személyek vonatkozásában az ügy elkülönítésére, akiknek a körözését rendelték el. Ha a bíróság korábban tartott volna tárgyalást, akkor neki nem kellett volna ok nélkül 2 hónappal tovább börtönben lennie, mint amennyi végül is az ítélete szerinti büntetése lett.

Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte és perköltséget igényelt.

Hivatkozott arra, hogy jelen esetben mögöttes szabályként a bíróságnak a Ptk. 339. § (1) bekezdés szerinti feltételeket is vizsgálnia kell. E körben utalt arra, hogy az alperes nem tanúsított jogellenes magatartást. Nem valósul meg ugyanis jogellenesség akkor, ha a bíróság a büntetőügy elbírálásakor a vádlottat a vád tárgyává tett cselekmények egy része alól felmenti, míg a fennmaradó bűncselekmények tekintetében arányos büntetést szab ki. Ha ez, a fennmaradó bűncselekményekhez igazodó tartamú büntetés esetleg rövidebb, mint az előzetes fogva tartásban töltött idő, attól még a bíróság oldalán nem keletkezik jogellenesség. A felperes a felmentő rendelkezéssel érintett bűncselekmények tekintetében is törvényes vád alapján állt a bíróság előtt, a vele szemben kiszabott büntetésnek pedig csak azokhoz a bűncselekményekhez kellett igazodnia, amelyek tekintetében a bűnösségét megállapították. A kiszabott büntetés - tekintettel annak tartamára - nem teszi visszamenőlegesen indokolatlanná az előzetes fogva tartást. Az előzetes letartóztatásnak ugyanis a foganatosítás idejében megvoltak a törvényes indokai.

Megjegyezte továbbá az alperes, hogy az előzetes fogva tartás indokoltságával kapcsolatban a büntetőbíróság döntését a kártérítési per bírósága nem veheti revízió alá. Egyebekben tagadta, hogy a büntetőbíróság kirívó "műhibát" követett volna el, vagy egyébként tisztességtelen magatartást tanúsított volna. A bíróság részéről a tárgyalás előkészítése az eljárásjog rendelkezéseinek megfelelően és a konkrét szituációhoz igazodva történt meg. Erre tekintettel az alperes terhére semmilyen mulasztás nem állapíthat meg. Amit az adott helyzetben a soronkívüliség biztosításáért meg lehetett tenni, azt a bíróság meg is tette.

Az alperes perköltség-igényét háromszori megjelenésére tekintettel 3.750 forint/alkalom összegű útiköltség iránti igényében jelentette be.

Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy 15 nap alatt fizessen meg a felperesnek 150.000 forint nem vagyoni kártérítést, valamint 10.000 forint perköltséget. Az ítélet szerint a le nem rótt kereseti illeték az állam terhén marad.

Az ítélet jogi indokolása szerint a beszerzett büntetőügy irataiból tényként az volt megállapítható, hogy az alperes az adott ügyben a tárgyalás előkészítése és kitűzése során nem úgy járt el, ahogy az általában elvárható lett volna. Az 1973. évi I. törvény (Be.) 92-96. §-ai az előzetes letartóztatás mint rendkívüli kényszerintézkedés szabályait tartalmazzák akként, hogy kiemelik: a bíróság minden olyan ügyben, ahol a vádlott letartóztatásban van, soron kívül köteles eljárni. Ez azt jelenti, hogy a bíró valamennyi intézkedését haladéktalanul köteles volt megtenni. Az elsőfokú bíróság álláspontja az volt, hogy a Be. 167. §-a, a 182. §-a, továbbá a 32. § (3) bekezdése figyelembe vételével tény, hogy az alperes a vádirat beérkezése után a tárgyalás kitűzése iránt célravezető intézkedést nem tett. A felperes sorozatosan benyújtott panaszait és sürgető kérelmeit is tekintetbe véve az lett volna a helyes és kívánatos eljárás, hogy azonnal döntsön a tárgyalási napok kijelöléséről és a vádiratot ne külön kézbesítse, hanem mindjárt az idézésekkel együtt. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a vádlottnak a szükségesnél hosszabb ideig kellett előzetes letartóztatásban lennie, ez okból pedig megállapítható az alperes kárfelelőssége. A jövőbeli érdemi döntés ismerete, illetve kalkulációja nélkül is tudható volt, hogy a foglyos ügyben a kilencedik hónapra kitűzött tárgyalás túl kései és sértheti a vádlott (felperes) személyi szabadságához való alkotmányos jogát. A felperes eszerint megfelelő elégtételre, pénzbeni kompenzációra jogosult. Mivel pedig a követelt összeg nem túlzott, inkább csak jelképes jelentőségű, ezért azt a bíróság megítélte.