BH+ 2002.10.515 A gyermeket nevelő szülő a kapcsolattartás jogellenes meghiúsításával okozott kárért a polgári jog szabályai szerint felelősséggel tartozik [Csjt. 92. §, Ptk. 339. § (1) bek., 1997. évi XXXI. tv. 7. §]

A felek házasságát a bíróság az 1989. november 26-án kelt és jogerőre emelkedett ítéletével felbontotta. A bontóperben a felek egyezséget kötöttek, mely szerint a házasságukból 1988. július 22-én született Alexandra az anya gondozásába került, és megállapodtak az apa által fizetendő gyermektartásdíj összegében, illetve az általa gyakorolható kapcsolattartási jog tárgyában is. Az egyezséget a bíróság végzésével jóváhagyta.

A felperes Németországban, az alperes Magyarországon él.

A felperes 1993-tól igényelte a kapcsolattartást, emiatt gyámhatósági eljárások is folyamatban voltak, melyek azonban nem vezettek eredményre. Az apa és a gyermek kapcsolattartását a bíróság legutóbb az 1996. május 9-én jogerőre emelkedett ítéletével akként szabályozta, hogy a felperesi apát 1997. évben a húsvét vasárnapot megelőző második napon 8 órától vasárnap 17 óráig, augusztus első napján 8 órától augusztus 14-én 17 óráig, illetve december 26. napján 8 órától december 29-én 17 óráig jogosította fel a gyermek elvitelére úgy, hogy a felperes a kislányt külföldre nem vihette magával.

Az 1997. évi húsvéti kapcsolattartás alkalmával az alperes nem adta át a gyermeket a felperesnek, emiatt a gyámhatóság jogerős határozatával őt 3000 forint pénzbírsággal sújtotta. 1997. nyarán az alperes keresettel élt a kapcsolattartás módjának megváltoztatása iránt, erről a felperest is értesítette, egyben jelezte, hogy a kapcsolattartást nem fogja biztosítani. A felperes a jogerős ítélet szerinti időpontban jelentkezett az alperes lakásán, de az anya és a gyermek nem tartózkodtak otthon, így a találkozás ismét meghiúsult. Ezzel az esettel összefüggésben a gyámhatóság az alperessel szemben 8000 forint pénzbírságot szabott ki.

A fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelemmel megindult, majd az alperes ellentmondása folytán perré alakult eljárásban a felperes a Ptk. 339. §-a (1) bekezdésének jogcímén a húsvétkor elmaradt kapcsolattartással felmerült költségeinek megtérítését kérte, majd keresetének összegszerűségét felemelte az augusztusi és decemberi kapcsolattartás meghiúsulása folytán felmerült valamennyi kiadásának a megtérítése iránt.

Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. A jogalappal összefüggően vitatta a magatartása felróhatóságát, állította, hogy a gyermek érdekében úgy járt el, ahogy az egy anyától általában elvárható, és hivatkozott arra, hogy a kapcsolattartás módja, illetve annak felfüggesztése iránt pert is indított. Magatartásának felróhatóságát azzal kívánta kimenteni, hogy a gyermek a vérszerinti apjától fél, ilyen körülmények között nem kényszerítheti a gyermeket a találkozásokra, a gyermek ellenállására nézve pszichológus magánszakértői véleményt is csatolt.

Az elsőfokú bíróság az 1998. július 24-én kelt 20. sorszámú végzésével az 1997. decemberi kapcsolattartás vonatkozásában a felperesi igény tárgyában a pert elkülönítette és a keresetet az időközben hatályba lépett 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet 33. §-ának (5) bekezdésére tekintettel a gyámhatósághoz tette át. Közbenső ítéletével az 1997. évi húsvéti és nyári kapcsolattartás elmaradása folytán az alperes kártérítési kötelezettségének jogalapját megállapította.

Az elsőfokú közbenső ítélet ellen az alperes élt fellebbezéssel, melyben már csak a nyári kapcsolattartásra nézve kérte az ítélet megváltoztatását és a felperes keresetének elutasítását.

A másodfokú bíróság az elsőfokú közbenső ítélet nem fellebbezett részét nem érintette, a megfellebbezett rendelkezését azzal a pontosítással hagyta helyben, hogy az alperes az 1997. augusztus 1-jétől 14-ig terjedő időszakra előírt kapcsolattartás meghiúsulásáért kártérítési felelősséggel tartozik.