BH 2005.6.212 A vad megjelenését az autópályán a vadászatra jogosult fokozott veszéllyel járó tevékenysége körében bekövetkezett belső elháríthatatlan oknak, "rendellenességnek" kell tekinteni, mely a vadásztársaság felelősségét megalapozza [Ptk. 346. § (2) bek.].

A felperes 2001. május 18-án a hajnali órákban a tulajdonában álló és a házastársa által vezetett Suzuki Swift L.3. típusú személygépkocsival Gyöngyös felől Budapest irányába haladt az M3-as autópályán. A bagi elágazó után a 32 350 m szelvénynél bal oldalról, a két útpályát elválasztó korlát felől egy szarvas ugrott a gépkocsi elé. Az állat a gépjármű szélvédőjének ütközött, azon átesett, majd az autó végén leesve elpusztult.

A baleset időpontjában derült, száraz idő volt, a gépjármű tompított világítással, megengedett sebességgel közlekedett. A Gödöllői Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya az államigazgatási eljárást megszüntette, mert megállapította, hogy közlekedési szabálysértés nem történt.

A baleset következtében a gépjármű megsérült és a kijavításáig használhatatlanná vált.

A felperes keresetében a gépjármű kijavítására fordított 674 585 forint, valamint 25 napra másik személygépkocsi bérletével felmerült 75 000 forint, összesen 749 585 forint és ezen összeg 2001. június 12. napjától járó kamatának a megfizetésére kérte az alperesek kötelezését arra hivatkozással, hogy a szarvas az I. r. alperes vadászterületéről vágott ki, a II. r. alperes pedig mint az autópálya kezelője nem tett eleget a kármegelőzési kötelezettségének.

Az alperesek a kereset elutasítását kérték. Az I. r. alperes álláspontja szerint felróható magatartást nem tanúsított és a szarvas megjelenése az autópályán nem minősül az I. r. alperes működése körében bekövetkezett rendellenességnek. A vad közúton való megjelenése természetes életmódjából fakad és e tekintetben nem lehet különbséget tenni autópálya és nem autópálya között. Ezért a felperesnek saját kárát viselnie kell.

A II. r. alperes állítása szerint a közutak kezelésének szabályozásáról szóló rendelet előírásaiban foglaltaknak eleget tett. Jogellenes magatartást nem tanúsított, ezért a felperessel szemben felelőssége nem áll fenn.

A bíróság jogerős ítéletével a keresetet elutasította, és a felperest kötelezte az alperesek perköltségeinek és az állam által előlegezett illetéknek a megtérítésére.

Jogerős ítéletében a bíróság megállapította, hogy a kárt a felperes és az I. r. alperes fokozott veszéllyel járó tevékenységével közösen okozta. Egymásközti viszonyukban tehát a felelősség általános szabályait kell alkalmazni. Az I. r. alperes felróható magatartása pedig a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvény (Vtv.) végrehajtásáról szóló 30/1997. (IV. 30.) FM rendelet (továbbiakban: Vhr.) 58. §-a alapján nem állapítható meg. A jogalkotó azzal, hogy itt csupán a közutat jelöli meg akkor, amikor a vadászatra jogosult felelősségét megalapozó magatartások lehetséges körét felsorolja, azt a szándékát fejezi ki, hogy a vadászatra jogosult ugyanazoktól a magatartásoktól köteles tartózkodni minden típusú út esetén. A természet, amelyet utak szelnek át, a vad természetes élőhelye, ezért önmagában az a tény, hogy a vad a közúton felbukkan, nem minősül a vadászatra jogosult működési körében felmerült rendellenességnek. Egyébként a jogalkotó az elháríthatatlan ok és a rendellenesség fogalmát megkülönbözteti egymástól, az előbbinek a felelősség alóli mentesülés esetén van jelentősége, míg a rendellenességet a veszélyes üzemek találkozása esetén kell vizsgálni. Az elháríthatatlan ok tehát a veszélyes üzem felelősségét kimentő és nem a felelősségét telepítő körülmény, ezért az I. r. alperes működése körében felmerült elháríthatatlan okra alapítva az I. r. alperes felelőssége nem állapítható meg.

A jogerős ítélet a II. r. alperes felelősségét sem látta megállapíthatónak, mert önmagában a vad közúton való felbukkanása nem sérti az 1988. évi I. törvény 35. § rendelkezését. A felperes elmulasztotta a jogellenesnek minősülő magatartás konkrét megjelölését és bizonyítását.

A jogerős ítélet ellen - annak megváltoztatása és az alperesek kereset szerinti egyetemleges marasztalása érdekében - a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet. Ebben kifejtette, hogy a gyorsforgalmi utak igénybevétele során a gépjárművezetőnek nem kell számolnia gyalogos, lassú jármű vagy vad felbukkanásával. Feltételezhető ugyanis, hogy az ilyen utakat olyan vadvédelmi berendezésekkel látják el, amelyek a vad útra kerülését megakadályozzák. Ezeken az utakon a közlekedő gépjárművek sebessége az egyéb közutakhoz viszonyítva lényegesen magasabb. A nagyobb sebesség folytán objektíve elkerülhetetlenné válik a gépjármű elé ugró vaddal való ütközés. Emiatt a gyorsforgalmi úton a vad hirtelen felbukkanása a vadászatra jogosult fokozott veszéllyel járó tevékenysége körében bekövetkezett elháríthatatlan oknak minősül. Hivatkozott a Legfelsőbb Bíróságnak az e tárgyban közzétett döntéseire és arra, hogy a Vhr. 58. §-a példálózó felsorolást tartalmaz, emiatt bizonyítani lehet más felróhatósághoz vezető magatartást is.

Az alperesek ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.

A felülvizsgálati kérelem részben alapos.

Jogerős ítéletében a bíróság a tényállást a felek előadásának és a bizonyítási eljárás során felmerült bizonyítékoknak a helyes egybevetésével állapította meg. Az így megállapított tényállásból helytálló jogi következtetést vont le akkor, amikor a II. r. alperessel szemben a keresetet elutasította.

A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 35. §-a szerint az út kezelője a kezelői kötelezettségének megszegésével okozott kárt a polgári jog általános szabályai szerint köteles megtéríteni. Felelőssége tehát a Ptk. 339. § (1) bekezdésében megfogalmazott vétkességi felelősség. A per során a felperes nem bizonyította, hogy a II. r. alperes felróható magatartást tanúsított volna. A II. r. alperes a felperes által nem cáfolt előadása szerint a perbeli útszakaszon naponta négy alkalommal tartott útellenőrzést. Ennek során a vadvédő kerítés hibájára vonatkozó megállapítás nem történt, ilyen rendellenességet az útellenőr nem rögzített. Önmagában az a tény, hogy a kerítés nem képes teljes mértékben visszatartani az autópályáról a vadakat, az autópálya üzemben tartójának a felelősségét nem alapozza meg. Ehhez vétkességének bizonyítása is szükséges lenne.