BH 2002.6.242 I. Önmagában abból a körülményből, hogy a munkavállaló a munkáltató rendes felmondása jogszerűségét elbíráló perben a korábbi - általa egyébként vitatott - írásbeli figyelmeztetések miatt nem kezdeményezett munkaügyi jogvitát, nem következik, hogy kizárt lenne a felek közötti szakmai vitára - a munkavállaló véleménynyilvánításával összefüggő - a munkáltatói magatartásra vonatkozó tények perbeli megállapítása és figyelembevétele [Pp. 206. § (1) bek.].

II. A munkáltató a túlmunka elrendelésével kapcsolatos jogát is rendeltetésszerűen köteles gyakorolni. ezzel ellentétes magatartása esetén a mérlegelési jogkörében hozott döntése is jogvita tárgyát képezheti. A rendeltetésellenes joggyakorlással okozott hátrány orvoslásaként kártérítés is megállapítható [Mt. 4. § (1) bek., (3) bek.].

A felperes minőségbiztosító munkakörben fennállt munkaviszonyát az alperes az 1999. július 22-én kelt rendes felmondással megszüntette. A felperes keresetében a felmondás jogellenességének megállapítását, a munkaviszonya helyreállítását, az elmaradt munkabére, továbbá kártérítésként elmaradt túlmunkája díjának megfizetését kérte.

A munkaügyi bíróság az ítéletével a felperes keresetének helyt adott: megállapította a rendes felmondás jogellenességét, elrendelte a felperes továbbfoglalkoztatását és az alperest 837 811 forint elmaradt munkabér, valamint 83 906 forint kártérítés megfizetésére kötelezte.

Az ítélet tényállása szerint a felperest az alperes 1999. március 30-án és 1999. május 10-én írásbeli figyelmeztetésben részesítette. Az első figyelmeztetést követően a felperes rendszeresen nem végezhetett túlmunkát. Az alperesnél a minőségellenőrök száma csökkent: 1999. júniusban 8 fő, júliusban pedig 6 fő volt. A 4-5 fővel működő éjszakai műszakban az alperes minőségellenőrt nem foglalkoztatott.

A munkaügyi bíróság a valóságnak megfelelő felmondási indokot nem találta okszerűnek. Ennek indokát abban jelölte meg, hogy az éjszakai műszakban sem lehet minőségellenőr nélkül gyártást végezni a minőségbiztosítás követelményei szerint.

A korábban rendszeresen túlórázó felperes kártérítési igényét a bíróság az Mt. 100. §-ának (6) bekezdése alapján alaposnak találta.

Az alperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság az ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletét megváltoztatta, a felperes keresetét elutasította.

A másodfokú bíróság a perben megállapított tényállásból a felmondási indok valóságára levont következtetéssel egyetértett. Tévesnek tartotta azonban azt az ítéleti megállapítást, hogy a felmondás indoka nem okszerű, mert a munkáltató vezetésére tartozó kérdés - minőségellenőrnek az éjszakai műszakban való foglalkoztatása - a munkaügyi jogvita keretein kívül esik. Minthogy a létszámcsökkentés a felperes munkakörét érintette, a munkájára a továbbiakban nem volt szükség, így ez a felmondást okszerűen indokolta.

A felperes rendeltetésellenes joggyakorlásra való hivatkozása a megyei bíróság szerint nem volt alapos. Ezt azzal indokolta, hogy a két írásbeli figyelmeztetéssel szemben a felperes nem élt jogorvoslattal, ezért "e tekintetben megállapítás sem tehető".

A túlmunkavégzés elmaradásával kapcsolatban a jogerős ítélet megállapította, hogy emiatt a munkáltatót kártérítési kötelezettség nem terheli, mivel a túlmunka elrendelése a munkáltató mérlegelési körébe tartozik.

A felperes felülvizsgálati kérelmet nyújtott be, amelyben a jogerős ítélet megváltoztatását és a kereseti kérelmének helyt adó határozat hozatalát kérte a Pp. 206. §-ának (1) bekezdésébe ütköző jogszabálysértésre hivatkozással. Elsősorban rendeltetésellenes joggyakorlást panaszolt. Azzal érvelt, hogy a felmondás a minőségbiztosítás érdekében történt véleménynyilvánítása elfojtására irányult. A felmondási indok okszerűtlenségét állította, a minőségbiztosítási előírások alapján az éjszakai műszakban is mellőzhetetlen ellenőrzéssel érvelt. Kártérítési igénye elutasítását sérelmezte, amelyet elsődlegesen az Mt. 4. §-ának (1) bekezdésére alapított.

Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult.