BH 2005.2.76 A vezetővel azonos hatáskör és feladatkör jelentősége a vezetőhelyettesnek a vezetővel azonos jogállása megállapításánál [Mt. 188. § (1) bekezdés].

A felperes keresetében az alperes rendes felmondása jogellenességének megállapítását, és az eredeti munkakörébe visszahelyezés mellőzésével az Mt. 100. §-a szerinti jogkövetkezmények alkalmazását kérte.

A munkaügyi bíróság közbenső ítéletével megállapította, hogy az alperes a 2001. február 12-én kelt rendes felmondással jogellenesen szüntette meg a felperes munkaviszonyát, amely az ítélet jogerőre emelkedése napján szűnik meg.

Az elsőfokú ítéleti tényállás szerint a felperes 1989. október 2-ától állt határozatlan idejű munkaviszonyban az alperessel, 1992. január 1-jétől ügyvezetőigazgató-helyettesként dolgozott. Az alperes 2001. február 12-én kelt rendes felmondással a felperes munkaviszonyát megszüntette azzal az indokolással, hogy a gazdasági helyzete miatt létszámcsökkentés indokolt, és ennek keretében a felperes munkaköre megszűnik.

A munkaügyi bíróság a felperes munkakörét illetően arra következtetett, hogy a felperes - a munkaköre elnevezése ellenére - nem minősült az Mt. 188. § (1) bekezdése szerinti vezető állású munkavállalónak, mert nem volt a munkáltató működésére, gazdálkodására meghatározó befolyása. A felperes bár tett, illetve fogadott el szerződési ajánlatokat, hozott döntéseket, ezeket azonban az ügyvezetővel egyeztetnie kellett, ezért az ügyvezetőtől független érdemi döntések hiányában nem rendelkezett a vezető állásúak minősüléshez szükséges feladat- és hatáskörrel.

A munkaügyi bíróság mindezekre tekintettel vizsgálta a keresetben hivatkozott felmondási tilalom fennállását. Megállapította, hogy a postai úton közölt 2001. február 12-én kelt rendes felmondást a felperes bejelentett lakóhelyén február 13-án a szomszéd vette át, arról a felperes legkorábban aznap értesült a lányától. Miután azonban az orvos aznap visszamenőlegesen - február 12-étől - keresőképtelen állományba vette, a rendes felmondás az Mt. 90. § (1) bekezdésében meghatározott felmondási tilalomba ütközött. A felperes a betegségét az alperesnek bejelentette, ezzel együttműködési kötelezettségének eleget tett.

Az alperes fellebbezése alapján eljárt másodfokú bíróság közbenső ítéletével az elsőfokú ítéletet - annak helyes indokai alapján - helybenhagyta.

A jogerős közbenső ítélet ellen az alperes felülvizsgálati kérelemmel élt, és kérte annak hatályon kívül helyezését, a felperes keresetét elutasító határozat hozatalát. Vitatta a bíróságok megállapítását arról, hogy az ügyvezető­igaz­gató-helyettes felperes nem minősült vezető állásúnak. Álláspontja szerint az Mt. 188. § (1) bekezdése e minőségről egyértelműen rendelkezik, sőt, a munkáltató tulajdonosa más, alacsonyabb beosztású munkavállalókat is vezető állásúvá minősíthet az Mt. 188/A. §-a alapján. A felperes tekintetében ezért a felmondási tilalom nem érvényesült, de e körben a per adatait is tévesen értékelték a bíróságok, mivel a felperes csupán állította, de nem bizonyította, hogy a felmondás közlését megelőzően nyilvánította keresőképtelennek az orvosa, továbbá a keresőképtelenségét hosszú idő múlva igazolta. Az is figyelmen kívül maradt, hogy a felperes ezekre a napokra előzetesen szabadságot kért és kapott. Az alperes szerint az elsőfokú közbenső ítéletet helybenhagyó jogerős közbenső ítélet a felmondási tilalom fennállása tekintetében ellentétes a Legfelsőbb Bíróság 564. számú és 785. számú elvi döntésével, és több eseti döntésével, a vezető állású munkavállalónak minősülés kérdésében pedig "elvi állásfoglalás" indokolt.

A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárást elrendelte.

A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős közbenső ítélet hatályában való fenntartását kérte. Álláspontja szerint megalapozott a felmondási tilalom fennállására vonatkozó, a jogerős ítélettel helybenhagyott elsőfokú ítéleti megállapítás. A munkaügyi bíróság továbbá helytállóan minősítette az Mt. 188. § (1) bekezdése alapján a felperes munkakörét.