BH 1986.10.418 Végrendelet tételénél mindig közreműködőnek kell tekinteni azt, aki a végrendelet elkészítésében tevékenyen, olyan mértékben vesz részt, hogy a végrendelet tartalmának kialakításában meghatározó szerepe van. A közreműködés fennállása szempontjából közömbös, hogy az örökhagyó a végrendeletben foglaltakat mint akaratával megegyezőt aláírta. A végrendelet leírójának hozzátartozói javára szóló juttatás csak akkor lenne érvényes, ha a végrendeletnek ezt a részét az örökhagyó saját kezűleg írta és aláírta volna. [Ptk. 632. 625. §].

Az örökhagyó az 1980. október 13-án kelt végrendeletben vagyonát - az ott írt részletezéssel - fiára, a felperes apjára, továbbá unokahugára, a II. r. alperesre és annak gyermekére, az I. r. alperesre hagyta. Az örökhagyó a végrendeletet a végrendeleti tanúk jelenlétében a II. r. alperes fiának, J. Gábornak diktálta le. A végrendelet elkészítése után előbb az örökhagyó, majd a végrendeleti tanúk aláírták.

Az örökhagyó 1982. október 7-én meghalt. Hagyatékát a közjegyző ideiglenes hatállyal a végrendelet alapján adta át a végrendeleti örökösöknek, illetőleg a felperes apjának időközben bekövetkezett halála folytán egyetlen leszármazójának, a felperesnek.

A felperes a módosított kereseti kérelmében a végrendelet érvénytelenségének megállapítását több okból kérte. Elsősorban arra hivatkozott, hogy az I. és II. r. alperes javára szóló juttatás a Ptk. 632. §-ának (1) bekezdése értelmében érvénytelen, mert a végrendelet tételénél a hozzátartozójuk működött közre. Másodsorban az érvénytelenség megállapítását a Ptk. 629. §-a (1) bekezdésének b) pontja alapján kérte, mert állítása szerint az örökhagyó a végrendeletet nem a két végrendeleti tanú együttes jelenlétében írta alá. Utóbb keresetét kiterjesztette, és elsődlegesen a Ptk. 651. §-a (1) bekezdésének második fordulata alapján a végrendelet hatálytalanságának megállapítását kérte arra hivatkozással, hogy a végrendelet első példánya elveszett, és az örökhagyó a végrendelet ilyen módon történt megsemmisülésébe belenyugodott.

Az alperesek a kereset elutasítását kérték. Állították, hogy a végrendelet az előírt alakiságoknak megfelel, hozzátartozójuk leírói tevékenysége pedig közreműködésnek nem tekinthető. A végrendelet hatálytalanságának megállapítására irányuló kereseti kérelemmel kapcsolatban pedig arra hivatkoztak, hogy a végrendelet első példányának elveszéséről az örökhagyó nem tudott, így a Ptk. 651. §-a (1) bekezdésének második fordulata ez okból nem jöhet szóba.

Az első fokú bíróság ismételt eljárásban hozott ítéletével a keresetet elutasította. A végrendelet érvénytelenségének megállapításával kapcsolatos kereseti kérelmet illetően az első fokú bíróság kiemelte: a Ptk. 632. §-ának (1) bekezdése rendelkezik a végrendelet tételében való közreműködés jogkövetkezményeiről, azonban sem a törvény, sem a miniszteri indokolás szövegéből nem lehet egyértelműen megállapítani, hogy milyen magatartás minősül közreműködésnek. "A bíróságok bírói gyakorlata azonban azt tekinti közreműködőnek, aki a végrendelet elkészítésében tevékenyen oly módon vesz részt, hogy a végrendelet tartalma tekintetében van meghatározó szerepe." Az adott esetben azonban az örökhagyó "nagyszámú tanúk jelenlétében lényegében szó szerint tollbamondta" a végrendeletet a II. r. alperes fiának: J. Gábornak, majd a tanúk a végrendeletet átolvasva meggyőződtek arról, hogy J. Gábor azt írta le, amit az örökhagyó diktált. Így a nevezettnek a végrendelet tartalma tekintetében meghatározó szerepe nem volt. Megállapította továbbá a bíróság, hogy az örökhagyó a végrendeletet a két végrendeleti tanú együttes jelenlétében írta alá, így a végrendelet érvénytelenségének megállapítására irányuló kereset ez okból is megalapozatlan volt. Az érvényes végrendelet hatálytalanságát pedig - figyelemmel a Ptk. 633. §-ában foglaltakra - a felperes nem tudta bizonyítani.

A másodfokú bíróság az első fokú ítéletet a per főtárgya tekintetében helyben hagyta. Az ítélet indokolásában a másodfokú bíróság kifejti: "igaz, hogy a Ptk.-nak a közvégrendelet érvényességét szabályozó 625. §-ához fűzött miniszteri indokolás - amely csupán eligazítást ad a jogszabály helyes értelmezéséhez, de alkalmazása nem kötelező - valóban kifejti, hogy a közvégrendelet leírója közreműködőnek tekintendő. Ezt azonban a bírói gyakorlat írásbeli magánvégrendeletek esetében a Legfelsőbb Bíróság iránymutatása alapján nem vette át, hanem csak azt a személyt tekintette közreműködőnek, aki a végrendelet tartalmának a kialakítása szempontjából meghatározó szerepet játszott. E gyakorlat értelmében nem tekinthető ilyennek, aki csak mintegy íródeákként tanúk jelenlétében és ellenőrzésük mellett passzívan rögzítette az örökhagyó szavait."