BH 1995.4.225 I. A fellebbezési tárgyalás elmulasztása miatt igazolásnak nincs helye [Pp. 245. §].

II. Az igazolási kérelem tárgyában hozott jogerős végzés ellen a felülvizsgálati kérelem előterjesztését a törvény kizárja [Pp. 109. §, 270. § (2) bek.].

III. A gyermek elhelyezésénél irányadó szempontok [Csjt. 76. § (1) bek., 19. sz. irányelvvel módosított 17. sz. irányelv].

A felek 1983. június 11-én kötött házasságából 1983. november 25-én Péter, 1987. június 30-án András nevű gyermekeik születtek. A felek életközössége 1991. augusztus 8-án megszakadt.

A házasság felbontása iránt folyamatban volt perben az elsőfokú bíróság részítéletet hozott: Pétert és Andrást az alperes anyánál helyezte el, kötelezte a felperest, hogy a gyermekeket 15 napon belül adja ki. A felperest tartásdíj fizetésére kötelezte, és rendelkezett a kapcsolattartásról. A közös lakás kizárólagos használatára az alperest jogosította fel, és kötelezte őt a lakáshasználati jog 160 000 forint ellenértékének megfizetésére.

A részletes és körültekintő bizonyítás adatait elemző indokolásában az elsőfokú bíróság döntően a felperes terhére értékelte azt, hogy az életközösség megszakadása után a gyermekeket az alperes megtévesztésével a közös lakásból a Kiskunlacházán élő szüleihez vitte. Itt az alperes és a gyermekek kapcsolattartását is meg akarta akadályozni, ami 1991. szeptember 27-én a felek és családtagjai között botrányos, tettlegességig fajuló vitát eredményezett. Ezt követően a felperes a gyermeket úgy befolyásolta, hogy az alkalmas volt az édesanyjukhoz való érzelmi kötődésük megzavarására, náluk szorongást, félelmet, illetve neurotikus személyiségfejlődést idézzen elő. Megállapította a bíróság azt is, hogy az együttélés idején az alperes a szakmai előmenetelét háttérbe szorítva vállalt olyan munkakört, amely mellett a gyermekek rendszeres ellátását biztosítani tudta, és ekkor a felek együttműködésével a gyermekek minden szempontból megfelelően gondozottak, kiegyensúlyozottak voltak. Nem fogadta el a felperes álláspontját, mely szerint az utóbb kialakult helyzetért kizárólag az alperes felelős, aki a házastársi hűséget sértő magatartásával a család korábbi egységét megbontotta. A felperes ennek bizonyítottsága esetén is a gyermekek érdekeivel ellentétesen járt el, amikor nem arra törekedett, hogy a válással együttjáró érzelmi megrázkódtatástól a gyermekeket megkímélje. A gyermekeknél bekövetkezett érzelmi károsodásért ezért nagyrészt a felperes a felelős. A szülők nevelési alkalmasságát is értékelve tehát az anyai környezet a gyermekek fejlődésének biztosítására kedvezőbb [Csjt. 76. § (1) bek.].

A részítélet ellen a felperes - egyebek közt - a gyermek elhelyezésre vonatkozó döntés megváltoztatása érdekében is fellebbezett.

A másodfokú bíróság az elsőfokú részítélet fellebbezéssel támadott rendelkezéseit helybenhagyta. A gyermekek elhelyezésével összefüggésben kiemelte, hogy az elhelyezés elsődleges szempontja a gyermekek érdeke, ebben a körben pedig valamennyi körülmény megfelelő súlyú együttes értékelése szükséges. A gyermekek egymáshoz erősen kötődnek, a nagyobb gyermeknek az anyával szemben kialakult idegenkedése nem természetes jelenség, amely a felperesi környezetben alakult ki, ez a tény pedig a felperesi környezet nevelésre való alkalmasságát kétségessé teszi. Az alperesnek a felperes által állított indokolatlanul türelmetlen, hisztérikus magatartását a bizonyítás adatai szerint nem látta igazoltnak. Értékelési körébe vonta azt is, hogy a gyermekekkel kapcsolatos mindennapi teendőket a különélés óta a szülők helyett az apai nagyanya és a felperes testvére látják el. Mindezek mérlegelése eredményeként az elsőfokú bíróságnak a gyermekelhelyezés tárgyában hozott döntését helytállónak és megalapozottnak fogadta el.