A Legfelsőbb Bíróság Mfv.10615/2011/4. számú határozata munkabér (ELMARADT munkabér) tárgyában. [1992. évi XXII. törvény (Mt.) 117. §, 126. §, 148. §] Bírók: Földényi Gyuláné, Stark Marianna, Tálné dr. Molnár Erika

Mfv.II.10.615/2011/4.szám

A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága a dr. Tóth Edina ügyvéd által képviselt felperesnek a dr. Lengyel Zsolt ügyvéd által képviselt alperes ellen elmaradt munkabér iránt a Kecskeméti Munkaügyi Bíróság 1.M.615/2009. szám alatt megindított és másodfokon a Bács-Kiskun Megyei Bíróság 3.Mf.20.789/2010/18. számú ítéletével jogerősen befejezett perében az említett másodfokú határozat ellen a felperes és az alperes által előterjesztett felülvizsgálati kérelem folytán - a 2011. november 16. napján megtartott nyilvános tárgyalás alapján - meghozta a következő

í t é l e t e t :

A Legfelsőbb Bíróság a Bács-Kiskun Megyei Bíróság 3.Mf.20.789/2010/18. számú ítéletét hatályában fenntartja.

Kötelezi a felperest, hogy tizenöt nap alatt fizessen meg az alperesnek 25.000 (huszonötezer) forint felülvizsgálati eljárási részköltséget.

Az alperes köteles felhívásra 18.700 (tizennyolcezer-hétszáz) forint felülvizsgálati eljárási illetéket az állam javára megfizetni, míg a felülvizsgálati eljárás fennmaradó, le nem rótt illetéke az államot terheli.

I n d o k o l á s :

A felperes 1991. szeptember 23-tól állt az alperessel munkaviszonyban, autóbuszvezető munkakörben. A munkaszerződése szerinti munkavégzési helye az alperes kiskunfélegyházi, 2006. július 1-től a k.-i kirendeltsége volt, és munkavégzése során helyközi menetrend szerint közlekedő autóbuszjáratokat vezetett K. vonzáskörzetében.

A felperes 2004. június 1-től 2007. február 28-ig terjedő időre elmaradt munkabére és a rendkívüli munkavégzés pótléka megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Keresetét arra alapítva terjesztette elő, hogy a napi munkavégzésének a jelentkezéstől a távozásig eltelt teljes (JELTA) időt az alperes nem ismerte el munkaidőnek, ezért az általa teljesített, az egyes járatok közötti különböző hosszúságú kiállási időkre díjazást nem fizetett, illetve azokat jogellenesen rendelkezésre állási időknek minősítette.

A Kecskeméti Munkaügyi Bíróság megismételt eljárásban meghozott 1.M.615/2009/28. számú ítéletével kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 342.229 forint elmaradt munkabért, valamint 96.082 forint túlórapótlékot és ezen összegek törvényes késedelmi kamatát. Ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasította.

A megállapított tényállás szerint a felperes vezénylés alapján végezte a munkáját kéthavi munkaidőkeretben. Alperes beosztása alapján munkanapokon a 15-ös, 16-os, 17-es, 2006. július 1-től átszámozás folytán a 127-es, 128-as, 129-es fordákat teljesítette. Minden hónapban előre napokra lebontva megkapta, hogy mely fordákat kell teljesítenie. A fordákból kitűnően a járatok között különböző időtartamú, a menetrendbe beépített várakozási idők (kiállási idők) vannak.

Az alperes 2004. június 1-től hatályos kollektív szerződés (KSZ) alapján munkaidőként ismert el és számolta el a vezetési időt - melybe a menetrendbe beépített várakozási idő nem tartozott bele -, a fordában ténylegesen előírt, vagy átalányidőben meghatározott, a jármű előkészítésére és átadására fordított időt, a fordában ténylegesen előírt, vagy átalányidőben meghatározott utaskiszolgálásra fordított időt, a fordába épített vagy átalánnyal elszámolt bevétel elszámolás időtartamát, a fordába épített tételesen előírt, vagy átalány formájában megállapított gépjármű napi karbantartására fordított időt, a nem közvetlen vonali, forgalmi feladatra vezényelt (tartalékszolgálat) időtartamot, vezetési idő megszakításokat és egyéb, elrendelt tényleges munkára fordított időt.

A járatok közötti idő egy részét az alperes rendelkezésre állási időnek minősítette, és arra kifizette a KSZ szerint a munkabér 50 %-át, de a járatok közötti idő nagyobb hányadát (mint munkavégzésre elő nem írt kiállási időt) munkaidőként nem számolta el, és arra munkabért sem fizetett.

Azokra a hónapokra, amikor a felperes számított munkaideje nem érte el a kéthavi munkaidőkeret szerinti törvényes munkaidőt, az alperes bérkorrekciót fizetett.

A munkaügyi bíróság ítélete indokolásában megállapította, miszerint a felperes a munkaköre szerint 50 kilométer vonalhosszat meg nem haladó menettávolságon közlekedő helyközi autóbuszvezető volt, ezért az igényét az Mt. rendelkezései szerint kellett elbírálni.

Döntése meghozatala során értékelte, miszerint az osztott napi munkaidőben történt foglalkoztatásra nézve a felek között megállapodás nem történt, és azt a KSZ az autóbuszvezető munkakörben foglalkoztatottak tekintetében a perbeli időszakban nem is tette lehetővé.

A feltárt tényállás alapján az ÁKSZ, KSZ, továbbá az Mt. 117. § (1) bekezdés a) pontja alapján mérlegeléssel arra vont le jogkövetkeztetést, hogy járatonként az 1-10 percig terjedő kiállási idők tartamuk és rendeltetésük szerint munkaidőnek minősülnek, melyre az alperest 100 %-os munkabér-fizetési kötelezettség terheli, és az ekként számított kéthavi munkaidőkereten felüli többlet munkavégzésért a rendkívüli munkavégzés pótléka. A munkaügyi bíróság nem fogadta el az alperes érvelését, mely szerint az általa a perbeli időszakban kifizetett bérkorrekciót a felperest megillető munkabér-különbözetből le kell vonni.

Mindkét fél fellebbezése folytán eljárt Bács-Kiskun Megyei Bíróság 3.Mf.20.789/2010/18. számú ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta és az alperes által fizetendő 342.229 forint marasztalási összeget 293.407 forintra és ezen összegnek 2005. december 3-tól 2008. április 3-ig terjedő időre az elsőfokú ítélet szerinti mértékű kamatára leszállította, megállapítva, hogy ezen összegből 50.013 forint az elmaradt munkabér, míg 243.394 forint a felperes javára járó ügyeleti díj. Az elsőfokú ítélet szerint a felperesnek járó 96.082 forint túlórapótlék összegét 18.719 forintra szállította le. Mellőzte az elsőfokú ítéletnek a perköltség viselésére vonatkozó rendelkezését, és akként rendelkezett, hogy a felmerült költségeiket a peres felek maguk viselik. Egyebekben (a felperes keresetét elutasító részében) az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.

A másodfokú bíróság ítélete indokolásában részletesen értelmezte a menetrend szerinti útvonal fogalmát. E körben a perbeli időszakra vonatkozó hivatalos VOLÁN autóbusz menetrend és a forgalomjegyzékek alapján megállapította, hogy a menetrendben az alperes az induló állomásról a végállomásig és a visszafelé ugyanezen az útvonalon közlekedő belföldi menetrend szerinti járatokat egy négyjegyű technikai számmal azonosítja, amelyet az alperes a fordajegyzékben vonalszám megjelöléssel határoz meg. Az induló és érkező állomások között a menetrendben meghatározott időpontok között közlekedő járatok járatonként kapnak technikai számot, amely a felperes által teljesített fordákban járatszámként van meghatározva. A menetrend és a fordajegyzék adatainak egybevetéséből a másodfokú bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a jármű menetrend szerinti útvonalát az határozza meg, hogy a felperes az induló és érkező állomások között milyen menetrend szerinti útvonalon teljesíti a munkavégzési kötelezettségét. Ezért álláspontja szerint a fordajegyzékben meghatározott járatszámokhoz kapcsolódó útvonal alapján kell meghatározni azt, hogy a felperes 50 km alatti, vagy feletti menettávolságon közlekedő helyközi autóbuszvezető-e.