BH 1985.11.431 Amennyiben a bíróság a tárgyalás során azt észleli, hogy a kereseti kérelem nem meríti ki a felperest megillető jogokat, erre figyelmeztetnie kell, s tájékoztatnia kell a felperest a keresetváltoztatás lehetőségéről is. A bíróságnak ez a kötelezettsége akkor is fennáll, ha a félnek jogi képviselője van [Pp. 3. § (1) bek., 146. § (3) bek.].

A peres felek testvérek. Az u-i ingatlan az alperes és a perben részt nem vett ifj. T. I. egyenlő arányú közös tulajdona. A felek időközben meghalt anyjának: T. I-nénak az ingatlanon haszonélvezeti joga volt. Az ingatlanon két különálló épület van. Az egyikben ifj. T. I. lakik, a másik lakást magában foglaló épület évek óta üresen áll. Ebben lakott a haszonélvező, aki gondozásra szorult, s az ezzel kapcsolatos feladatot a leánya budapesti lakásában látta el. A felperes 1982 augusztusában u-i házas ingatlanát értékesítette. Ezt követően 100 000 forintot adott át az alperesnek, és beköltözött az alperes ingatlanrészébe. A felperes az ingatlanrészt 1984 áprilisáig használta, majd ezt követően ifj. T. I-hoz költözött.

A felperes fizetési meghagyás kibocsátására irányuló kérelmében az alperest 100 000 forint és kamatai megfizetésére kérte kötelezni. A felperes a kérelemben azt adta elő, hogy az alperessel az ingatlanrész adásvételében állapodtak meg, s a 100 000 forintot vételárelőleg jogcímén adta át az alperesnek. Az alperes azonban a szerződés megkötésétől elzárkózott.

Az alperes az ellentmondása folytán perré alakult eljárásban azzal védekezett: a felperes a 100 000 forintot az ingatlanrész élete végéig történő használata ellenében fizette.

Az első fokú bíróság a keresetet elutasította. Az ítélet indokolása szerint a kereset azért alaptalan, mert a felek között a Ptk. 426. §-ában szabályozott bérleti szerződés jött létre, amelyben a felek a felperes haláláig tartó bérlet ellenértékét 100 000 forintban határozták meg.

A másodfokú bíróság az első fokú ítéletet helyben hagyta. A másodfokú bíróság álláspontja szerint a felek megállapodása a Ptk. 165. §-a szerinti - ellenérték fejében biztosított - lakhatási jog. A felperes vételárelőlegként megjelölt követelése ezért alaptalannak bizonyult. A másodfokú bíróság nem talált alapot annak vizsgálatára: az ingatlanrész kiürítése esetén a felperes követelhet-e visszafizetést az alperestől. A másodfokú ítélet indokolása szerint nem a jelen perre tartozó kérdés, hogy ha nem vételár előlegről volt szó, hanem használati ellenértékről, akkor visszajár-e a felperesnek valamilyen összeg az ingatlan kiürítése esetén és mennyi.

A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos.

Helyesen állapították meg a bíróságok, hogy a felperes vételárelőleg jogcímén követelést az alperessel szemben eredményesen nem érvényesíthet, minthogy nem tudta bizonyítani az ingatlanrész adásvételére irányuló megállapodás létrejöttét.