A Fővárosi Ítélőtábla Pf.20713/2013/6. számú határozata személyhez fűződő jog megsértése tárgyában. [1952. évi III. törvény (Pp.) 3. §, 84. §, 121. §, 146. §, 253. §, 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 76. §, 84. §, 349. §] Bírók: Bleier Judit, Egriné dr. Salamon Emma, Hőbl Katalin

Fővárosi Ítélőtábla

9.Pf.20.713/2013/6.

A Fővárosi Ítélőtábla a személyesen eljáró dr. felperes neve (felperes címe) felperesnek - az Országos Bírósági Hivatal Elnöki Titkárság Jogi Képviseleti Osztálya (1055 Budapest, Szalay u. 16., ügyintéző: dr. Földesi Margit beosztott bíró) által képviselt alperes neve (1055 Budapest, Markó u. 27.) alperes ellen személyhez fűződő jogok megsértésének megállapítása iránt indult perében a Balassagyarmati Törvényszék 2013. március 22. napján meghozott 25.P.21.034/2010/49. számú ítélete ellen a felperes 50. sorszámon előterjesztett és Pf. 4. sorszám alatt kiegészített fellebbezése folytán meghozta a következő

í t é l e t e t:

A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja.

Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg az államnak külön felhívásra 48.000 (negyvennyolcezer) forint fellebbezési illetéket.

Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.

I n d o k o l á s

A felperes keresetében kérte, hogy a bíróság állapítsa meg:" Az alperes és az annak szervezeti egységeként eljáró PKKB sorozatosan, a tételes joggal és annak céljával ellentétesen járt és jár el, amikor az érvényesen létre sem jött parkolási szerződések érvénytelenségéről tudomást sem véve, még a 2009. novemberi Alkotmánybíróság által a tárgyban közzétett határozat ismertté válását követően is azzal a fikcióval hozott, vagy hagyott helyben (attól függően, hogy a PKKB, vagy a másodfokon eljárt alperes cselekményét nézzük) határozatokat, mintha a Budapesten tevékenykedő parkolási társaságokra az Alkotmánybíróság határozata nem vonatkozna, beleértve annak indokolását is."

Részletesen kifejtette, hogy az alperes és a területéhez tartozó helyi bíróságok az általa vitt perekben milyen eljárási és anyagi jogi jogszabálysértéseket követtek el. Megállapítási keresetét a Ptk. 84. § (1) bekezdés a) pontjára hivatkozással terjesztette elő. Állította, hogy a bíróságok jogsértése folytán sérült a személyiségi jogai közül a jogbiztonsághoz való jog, az egyenlő bánásmódhoz való jog, és az emberi méltósághoz való jog. Egyenlő bánásmód megsértése alatt azt értette, hogy a perekben a parkoló társaságok vannak kedvezményezetti helyzetben. Az emberi méltóság megsértése körében azt adta elő, hogy "tulajdonképpen arról van szó, hogy 60 éves koromra majmot csináltak belőlem" mert "egy 2×2=4 vitathatósági kérdésben kell vitatkoznom és érvekkel előállnom". A jogbiztonság vonatkozásában pedig, hogy 100 parkolási ügyből 4 jó ítéletet hozott a bíróság.

Az alperes érdemi védekezésében a kereset elutasítását kérte. Arra hivatkozott, hogy a felperes által felhozottak nem alkalmasak a személyiségi jogsértés megállapítására. Személyiségi jogsértést a perekben bírák akkor követhetnek el, ha bírói tisztségükből kilépve tanúsítanak közvetlenül a felperessel szemben személyiségi jogsértésre alkalmas magatartást. Nem követnek el személyiségi jogsértést a felperessel szemben azzal, hogy a parkolási ügyekben neki nem tetsző gyakorlatot folytatnak. Valóban minden ügyben van olyan felvetés, amely alapos lehet, azt azonban, hogy a bírói gyakorlat a jogszabályoknak megfelel-e, a perorvoslat során eljáró bíróságok jogosultak vizsgálni, a személyiségi jogi per nem alkalmas eszköz annak megállapítására, hogy más bíróságok jogszerű határozatot hoznak-e. Az egyenlő bánásmódot sértő magatartási formákat pedig az erről szóló jogszabály részletesen meghatározza.

Az elsőfokú bíróság a keresetet elutasította, és kötelezte a felperest, hogy fizessen meg az államnak külön felhívásra 27.000 forint le nem rótt eljárási illetéket.

Az elsőfokú ítélet szerint a bíróságnak abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy a felperes által állított egyes parkolási társaságok által indított perekben megvalósuló jogsértések megvalósítanak-e személyhez fűződő jogsértést. A felperes a jogbiztonsághoz, az emberi méltósághoz, illetve az egyenlő bánásmódhoz fűződő joga megsértésére hivatkozott. Az ítélet indokolása szerint a jogbiztonsághoz való jog nem alkotmányos alanyi jog és nem is személyhez fűződő jog. A jogbiztonság több elemből tevődik össze, és a polgári jog alapelveként is érvényesül. E jog sérülése azonban személyiségi jogsértést nem valósít meg. Nem volt alapos a felperesnek az egyenlő bánásmód követelményének megsértésére való hivatkozása sem. E személyiségi jogi perben az egyenlő bánásmód megsértése kizárólag a peres felek viszonyában vizsgálható, így mivel a felperes arra hivatkozott, hogy a megkülönböztetés nem vele, hanem a parkoló társaságokkal szemben valósul meg, e jog sérelmére eredményesen nem hivatkozhatott. Ugyanígy nem hivatkozhatott eredményesen az emberi méltóság megsértésére sem, mivel a felperes előadása szerint az emberi méltóság a jelen ügyben szorosan kapcsolódik a hivatkozott egyenlő bánásmód megsértéséhez, és mivel a felperes szerint ez a parkolótársaságok vonatkozásában valósul meg és nem a személye vonatkozásában, az emberi méltóság sérelme sem értelmezhető így a felperes tekintetében. Az elsőfokú ítélet szerint lehetséges, hogy a felperes visszásságokra való hivatkozása alapos, azonban a személyiségi per e visszásságok megszüntetési körén kívül esik, ezek orvoslására a személyiségi jogi védelem nem alkalmas. Az elsőfokú bíróság a további alperesekre kiterjesztett keresetet, mivel az a Pp. 146. §-ának (2) bekezdése és az 51. § alapján meg nem engedett keresetkiterjesztésnek minősült, figyelmen kívül hagyta a Fővárosi Ítélőtábla 9. Pkk. 26.423/2011/3. sorszámú iránymutatásának megfelelően.

Az ítélet ellen a felperes fellebbezett. Fellebbezésében kérte, hogy a Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét változtassa meg és keresetének adjon helyt, vagy helyezze az elsőfokú ítéletet hatályon kívül a számos, az alperes képviseletét is érintő, kifogásolható hiba okán.

Előadta, hogy az ítélet irat- és tényellenes, illogikus, a jogi közismereti tényekkel ütköző. "Például a jogbiztonság minősítése mint elutasított védendő jogtárgy." Az egyenlő bánásmód értékelése is téves, mert annak speciális, többoldalú felmerülését a bíróság nem észlelte. Az, hogy az emberi méltóság sérelmét az elsőfokú bíróság nem detektálta, maga egy abszurditás. Az emberi méltóság sérelmére való hivatkozás elutasítását az elsőfokú bíróság meg sem indokolta, megsértve ezzel az indokolási és a helyes minősítési kötelezettségét is. Az a tény, hogy a Ptk. 349. § szerint is perelhette volna okkal az alperest, nem teszi kizárttá a Ptk. 76. § szerinti perlést. Az pedig, hogy maga az alperes is ténybeli elismerő nyilatkozatot tett, az ítéletben megemlítésre sem került. A törvényszék két alapvető kérdést is mellőzött a tényállásból. Egyrészt, hogy a csatolt iratanyagú eseteken túl, összesen 100 esetben járt el a PKKB és a II-III. Kerületi Bíróság, de csak 4 esetben állapította meg az illetékesség hiányát a Pp. szerint, másrészt négyszer a határozatot hozók az alkotmánybírósági döntéseket annyira nem ismerték, hogy az már kérdésessé teszi a kompetenciájukat, továbbá nem ismerték megfelelően a Ptk. fogyasztóvédelmi szabályait sem. Legfájóbbnak az elsőfokú bíróság azon csúsztatását tartotta, hogy a keresetét egy újabb jogorvoslati stációként és nem egy valós alapon nyugvó, valóságosan sajgó sérelem alapján terjesztette elő. A felperesnek az a benyomása támadt, hogy az ítélet meghozatala során működött a mundér becsületének védelmére szőtt szakmai szövetség. Megítélése szerint súlyosbítja a helyzetet, hogy a másodfokú tanácsok idősebb bíróitól fokozottabban elvárható lett volna a jog- és élet-tényismeret. Arra is hivatkozott: az alperes képviselője maga sem tagadta, hogy 100-ból 96 eljárásban jogsértően, illetékesség hiányában folyt eljárás.