A Kúria Mfv.10370/2014/1. számú precedensképes határozata kormánytisztviselői jogviszony JOGELLENES megszüntetése tárgyában. [1952. évi III. törvény (Pp.) 2. §, 3. §, 239. §, 275. §] Bírók: Mészárosné dr. Szabó Zsuzsanna, Sztojkoné dr. Hajdu Edit, Tallián Blanka

Mfv.I.10.370/2014/5.

A Kúria a dr. Sipos Zsuzsanna ügyvéd által képviselt felperesnek a Puskásné dr. Németh Márta jogtanácsos által képviselt alperes ellen kormánytisztviselői jogviszony jogellenes megszüntetése jogkövetkezményei iránt a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságnál 22.M.1458/2012. szám alatt megindított és másodfokon a Fővárosi Törvényszék 51.Mf.635.811/2013/5. számú ítéletével jogerősen befejezett perében az említett másodfokú határozat ellen a felperes által benyújtott felülvizsgálati kérelem folytán a 2015. április 1. napján megtartott nyilvános tárgyaláson meghozta a következő

í t é l e t e t :

A Kúria a Fővárosi Törvényszék 51.Mf.635.811/2013/5. számú ítéletét hatályában fenntartja.

Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg az alperesnek - tizenöt nap alatt - 30.000 (harmincezer) forint felülvizsgálati eljárási költséget.

A felülvizsgálati eljárás illetékét az állam viseli.

I n d o k o l á s

A felperes 1998. december 1-jétől köztisztviselői jogviszonyban állt, 2005. november 17-ével a B.K.F.-ba helyezték át, ahol az I.NY. O. osztályvezetői feladatait látta el. Ezt követően megbízást kapott a B.K.F.ként működő, az alperes jogelődjének minősülő szervezet hivatalvezető-helyettesi feladatainak ellátására is.

A B.K.F. 2010. december 31-ével történő megszűnése folytán a felperes arról kapott tájékoztatást, hogy a B. és a B.K.F.-nál biztosított a tovább- foglalkoztatása ingatlan-nyilvántartási ügyintézőként. A felperes 2010. november 3-án írásban arra kérte a munkáltatót, hogy jelölje meg, milyen szerv milyen döntése alapján szűnik meg a B.K.F.. Kérte az SzMSz azon rendelkezésének közlését is, amely alapján az általa vezetett osztály megszűnik. Álláspontja szerint csak a jogszabályok pontos ismerete alapján tud nyilatkozni a kinevezése módosítására vonatkozó ajánlatról.

Az ezt követően megkezdődött betegállománya leteltét követően a felperes a 2010. december 14-én kelt felmentést az első munkanapján vette át. A munkáltató jognyilatkozata a 2010. évi LVIII. törvény (Ktjv.) 8. § (1) bekezdés b) pontjára hivatkozott azzal, hogy a felmentési idő kezdete 2010. december 29., a jogviszony megszűnésének napja 2011. március 1. A felperes 2010. december 21-én tartalékállományba helyezését kérte.

A felperes végleges kereseti kérelmeiben a felmentés jogellenessége megállapítását, ennek jogkövetkezményei alkalmazását, az alperes rendeltetésellenes joggyakorlása jogkövetkezményeinek levonását, valamint azt kérte, hogy a bíróság állapítsa meg, miszerint az alperes az egyenlő bánásmód követelményét megsértette. A jogellenesség megállapítása mellett nem kérte eredeti munkakörbe való visszahelyezését, hanem a leszállított keresetében 24 havi illetménynek megfelelő, másodlagosan a rendeltetésellenes joggyakorlásra hivatkozva 12 havi illetménynek megfelelő átalánykár megfizetésére kérte kötelezni az alperest. A fentieken túlmenően arra is hivatkozott, hogy a felmentés uniós jogba ütközik.

A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a megismételt eljárásban meghozott 22.M.1458/2012/9. számú ítéletével megállapította, hogy az alperes a 2010. december 14-én kelt felmentésével a felperes kormánytisztviselői jogviszonyát jogellenesen szüntette meg, ezért az az ítélet jogerőre emelkedése napján szűnik meg. Az alperest 12 havi illetménynek megfelelő átalánykár, 3.896.400 forint megfizetésére kötelezte, míg ezt meghaladóan a keresetet elutasította. Az alperest kötelezte a felperes perköltségének megfizetésére.

Az elsőfokú bíróság az Alkotmánybíróság 8/2011. (II.18.) AB határozata alapján megállapította, hogy az Alkotmánybíróság a Ktjv. 8. § (1) bekezdés b) pontját 2011. május 31-ei hatállyal alkotmányellenesség folytán megsemmisítette. Ez a határozat a Magyar Közlönyben 2011. február 18-án került közzétételre.

A közigazgatási és munkaügyi bíróság megítélése szerint a felmentés az uniós jogba ütközik. Az Európai Unióról szóló szerződéssel "egyenértékű" Alapjogi Charta 30. cikke alapján arra következtetett, hogy ez a szabály annak biztosítására irányul, hogy a függő helyzetben lévő munkavállaló ne legyen kiszolgáltatva a munkáltatónak abból a szempontból, hogy az a jogviszonyát önkényesen, indokolás nélkül megszüntetheti. A 2009. évi VI. törvénybe foglalt Európai Szociális Charta 24. cikke a munkavállalónak az indokolás nélküli felmondással kapcsolatos jogvédelemhez való jogát kívánja biztosítani. Az Emberi Jogok Európai Bírósága döntéseiben (pl. KMC kontra Magyarország, C-473/93. számú ügyben) megjelenik a fenti alapelvek érvényre juttatása. Mindebből az elsőfokú bíróság szerint az következik, hogy az Alkotmánybíróság által megsemmisített Ktjv. 8. § (1) bekezdés b) pont az uniós joggal ellentétes, ezért az erre a jogszabályra alapított felmentés jogellenes.

Az első fokon eljárt bíróság az 1992. évi XXII. törvény (régi Mt.) 4. § (1) bekezdése megsértését azért állapította meg, mert az Alkotmánybíróság által megsemmisített jogszabály a megsemmisítést megelőzően is alkotmánysértőnek minősül, így annak „felhasználása" által az alperes túllépett a számára biztosított jogszabályi kereteken, vagyis a jogával visszaélt. Nem lehet továbbá figyelmen kívül hagyni, hogy az indokolás nélküli felmentés csak formálisan biztosít jogorvoslati lehetőséget a kormánytisztviselő számára.

A meghallgatott tanúk vallomásainak összegzéseképpen (a vallomások részletes értékelése nélkül) arra következtetett, a felperes részéről véleménynyilvánítás volt, hogy segített a beosztott munkavállalók más munkáltatónál történő elhelyezkedésénél. Ez az alperes hivatalvezetőjének megítélése szerint elfogadhatatlannak minősült.

Az alperes azáltal sértette meg az egyenlő bánásmód követelményét, hogy B.G. osztályvezető számára írásbeli megkeresés nélkül is vezetői munkakörben való továbbfoglalkoztatást ajánlott fel, míg a felperes számára ezt nem tette meg. A felperes nem vehetett részt azokon az értekezleteken, ahol információhoz juthatott volna a további foglalkoztatások lehetőségeiről. Az alperes jogelődjének hivatalvezetője nem járt el jogszerűen, mert egyidejűleg és azonos tartalommal nem adott tájékoztatást valamennyi osztályvezető számára az átszervezésről és a foglalkoztatás körülményeiről („kamarilla politika").

Az elsőfokú bíróság a felperesnek a 2012. évi V. törvény, valamint a 2011. évi CXCIX. törvény (Kttv.) alapján módosított összegszerű kereseti kérelme szerint állapította meg a marasztalási összeget. A Kttv. 193. § (3) bekezdés alapján megalapozottnak találta a havi 324.700 forint alapul vételével 12 havi illetménynek megfelelő összeg megfizetésére irányuló követelését. Figyelembe vette, hogy a felperes közszolgálati, köztisztviselői jogviszonya 1998-tól állt fenn, és az életkora folytán az ismételt elhelyezkedése nehezített, továbbá „igen nagy hátrányt" szenvedett el a felmentés miatt. A Kttv. 193. § (5) bekezdését az elsőfokú bíróság azért nem alkalmazta, mert megállapította a rendeltetésszerű joggyakorlás, és az egyenlő bánásmód követelménye megsértését.