BH 1975.6.267 A gépkocsivezető betegsége és az ezzel együttjáró hirtelen eszméletvesztése nem minősül a fokozott veszéllyel járó tevékenység körén kívül eső elháríthatatlan oknak. Az együttélő házastársakat - a tulajdonjogtól és a hatósági engedélytől függetlenül - akkor kell közös üzembentartóknak tekinteni, ha a fokozott veszéllyel járó tevékenységet mindketten rendszeresen folytatják [Ptk. 345. § (1) bek., PK 40. sz.].

Az alperes személygépkocsijával az országúton haladva hirtelen rosszullét következtében elvesztette uralmát a gépjárműve felett és a gyalogosok részére kiképzett hídnak ütközve megállt.

A gépkocsi utasa, a felperes - aki az alperes felesége - a balesetnél súlyosan megsérült. A balesettel kapcsolatban utóbb szívembólia és tüdőinfarctus is keletkezett. Megsérült a bal oldali szemmozgató idege is. E sérülések következtében teljesen munkaképtelenné vált.

A balesettel kapcsolatban az alperes ellen a Btk. 258. §-ának (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés a) pontja szerint minősülő foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt eljárás indult. A rendőrhatóság a Be. 160. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján a nyomozást megszüntette. A nyomozás során meghallgatott igazságügyi orvosszakértő véleménye alapján ugyanis megállapították, hogy az alperes cukorbetegségben szenved, és az okozta hirtelen rosszullétét. Ezért őt a balesetért felelősség nem terheli.

A felperes 1969. május 1-től nyugdíjas és jelenleg havi 1100 Ft-ot kap.

A peres felek 1964. évtől kezdődően folyamatosan jövedelmük kiegészítése céljából évente 600-700 tyúkot tartottak, s a felperes előadása szerint ebből származó jövedelmük fejenként 30 000-30 000 Ft volt. A felperes a baleseti sérülései miatt azonban e hasznothajtó tevékenységet nem tudta a baleset után folytatni.

A felperes keresetében 10 évi jövedelmet alapul véve 300 000 Ft általános kártérítés megfizetésére kérte kötelezni az alperest.

Az alperes, valamint a pernyerése érdekében a perbe beavatkozó Állami Biztosító a kereset elutasítását kérte.

Az alperes az ellenkérelmét külön nem indokolta. A beavatkozó viszont azzal érvelt, hogy a felperesnek kimutatható kára nincs.

Az első fokú bíróság az alperest általános kártérítés címén 40 000 Ft, ennek 1970. január 1-től járó kamata és 2800 Ft perköltség 15 nap alatti megfizetésére kötelezte, ezt meghaladóan a keresetet elutasította. Tényként állapította meg, hogy a perbeli gépkocsit a peres felek a közös vagyon terhére vásárolták. Az alperes mint jogtanácsos 3 vállalat képviseletét látta el, a gépkocsi használatával munkájának jobb megszervezését, a munkaidő teljes kihasználását kívánta biztosítani. A gépkocsi forgalmi engedélye is az alperes nevére szólt, egyedül ő rendelkezett vezetői jogosítvánnyal. A felperes a gépkocsit soha sem használta gazdasági célra. A személygépkocsi tehát elsődlegesen az alperes tevékenységét, munkakörének ellátását mozdította elő. Ilyen körülmények között az alperes volt a gépkocsi egyedüli üzemben tartója.

Erre figyelemmel az első fokú bíróság a Ptk. 345. §-ának (1) bekezdésében foglaltak alapján megállapította az alperes teljes felelősségét.

Álláspontja szerint a fokozott veszéllyel járó tevékenységi kört kiterjesztően kell értelmezni, az nem korlátozódhat a gépjármű gépi, technikai berendezéseire, hanem e körbe tartozik a gépjármű felett uralmat gyakorló személy, vagyis a gépjármű vezetője is. Így tehát a gépjármű vezetőjénél mutatkozó "rendellenesség" - az adott esetben az eszméletvesztéssel járó rosszullét - nem minősíthető olyan külső oknak, amely az alperest mint a veszélyes üzem üzemben tartóját a kártérítési felelősség alól mentesíthetné.

Az összegszerűség tekintetében az első fokú bíróság csak részben találta alaposnak a felperes keresetét. Utalt arra, hogy a baromfitartásból származó jövedelem csupán fele részben illette a felperest, az állatok fertőző betegségei és egyéb körülmények is befolyásolhatták volna a tiszta jövedelem alakulását. Egyidejűleg mérlegelte azonban azt is, hogy a jövedelem-kiesésen túl a felperest egyéb kár is érte, mozgáskorlátozottsága eredményeként a háztartási munkák érdekében kénytelen kisegítőt alkalmazni, s ez a közös vagyont terhelő kiadásokkal jár. E körülmények mérlegelésével az első fokú bíróság a Pp. 206. §-ának (3) bekezdésében foglaltak alapján 40 000 Ft-ban állapította meg a felperest jogszerűen megillető kártérítés összegét. Ennek megfelelően a Ptk. 358. §-ának (2) bekezdésében foglaltakra utalással az előbbi összeg megfizetésére kötelezte az alperest.

A másodfokú bíróság ítéletével az első fokú ítéletet marasztaló részében megváltoztatta és a keresetet teljes egészében elutasította. Helytállónak találta az első fokú bíróságnak azt a jogi okfejtését, hogy a felperes balesete és ezzel kapcsolatban bekövetkezett kára az alperesnek - mint a gépkocsi üzemben tartójának - fokozott veszéllyel járó tevékenységével összefüggésben keletkezett. Jogi álláspontja szerint azonban a gépkocsi vezetőjének a balesetet előidéző rosszulléte a fokozott veszéllyel járó tevékenység körén kívül eső ok. Az alperes nem tudott a cukorbetegségéről. A hirtelen fellépett eszméletvesztése miután a fokozott veszéllyel járó tevékenység körén kívül esik, a Ptk. 345. §-ának (2) bekezdése alapján a kártérítési felelősség alól őt mentesíti.

A mindkétfokú ítélet ellen emelt törvényességi óvás megalapozott.

Tévedett a másodfokú bíróság, amikor arra a jogi álláspontra helyezkedett, hogy az alperes betegsége és az ezzel együttjáró hirtelen eszméletvesztése olyan elháríthatatlan oknak minősül, amely a fokozott veszéllyel járó tevékenység körén kívül esik. A gépkocsi üzemeltetése során a gépkocsi vezetőjének tevékenysége szorosan összefügg a fokozott veszéllyel járó tevékenység folytatásával. A vezető hirtelen bekövetkező és balesetet is előidéző rosszulléte a veszélyes tevékenység folytatásának olyan mozzanata, amely nem esik a fokozott veszéllyel járó tevékenység körén kívül. A gépkocsi üzembentartójának kártérítési felelőssége tehát a Ptk. 345. §-ának (1) bekezdése alapján megállapítható.