A Kúria Kfv.35514/2019/8. számú precedensképes határozata közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata (ADÓÜGYBEN hozott közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata) tárgyában. [1995. évi CXVII. törvény (Szja. tv.) 1. §, 4. §, 28. §, 2003. évi XCII. törvény (Art.) 97. §, 99. §] Bírók: Hajnal Péter, Heinemann Csilla, Huszárné dr. Oláh Éva

A határozat elvi tartalma:

A pénztárbizonylatok formai hiányosságai önmagában nem alapozhatják meg jogkövetkezmények megállapítását, ha azokban foglaltak a könyveléssel való összevetés útján ellenőrizhetők.

***********

A Kúria

mint felülvizsgálati bíróság

ítélete

Az ügy száma: Kfv.I.35.514/2019/8.

A tanács tagjai: dr. Hajnal Péter a tanács elnöke, dr. Heinemann Csilla előadó bíró, Huszárné dr. Oláh Éva bíró

A felperes: felperes neve

A felperes képviselője: Kertész és Társai Ügyvédi Iroda (dr. Pomázi Miklós ügyvéd)

Az alperes: alperes neve

Az alperes képviselője: dr. Hadra Laura Katalin kamarai jogtanácsos

A per tárgya: adóhatósági határozat bírósági felülvizsgálata

A felülvizsgálati kérelmet benyújtó fél: felperes 22. szám alatt

A felülvizsgálni kért jogerős határozat: Budapest Környéki Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 43.K.27.354/2018/18.

Rendelkező rész

A Kúria a Budapest Környéki Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 43.K.27.354/2018/18. számú jogerős ítéletét, az alperes 2017. május 24. napján kelt 2233873315 számú határozatát - az elsőfokú határozatra is kiterjedően - hatályon kívül helyezi és az elsőfokú hatóságot új eljárás lefolytatására kötelezi.

Kötelezi az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 15 nap alatt 100.000 (egyszáz-ezer) forint együttes elsőfokú és felülvizsgálati perköltséget.

A le nem rótt illetéket az állam viseli.

Az ítélet ellen további felülvizsgálatnak helye nincs.

Indokolás

A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás

[1] A felperesnél az adóhatóság 2009-2013 évekre vonatkozóan személyi jövedelemadó és egészségügyi hozzájárulás adónemekben bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzést folytatott le. Az ellenőrzés eredményeként 2009-2010 évekre elévülésre tekintettel megállapítást nem tett, 2011. és 2013. évekre adókülönbözet és adóhiány nem került feltárásra. A 2012. évre személyi jövedelemadó adónemben 2.635.734 Ft, százalékos egészségügyi hozzájárulás adónemben 3.530.612 Ft adóhiánynak minősülő adókülönbözetet tártak fel. Az összes adóhiány után 12.332.692 Ft adóbírságot szabtak ki és 811.101 Ft késedelmi pótlékot számítottak fel.

[2] A megállapítás alapja az volt, hogy a felperes érdekeltségébe tartozó A. Kft. "fa." bankszámlájáról ismeretlen jogcímen a felperes pénzösszeget vett fel és oda pénzösszeget fizetett be. A felvételek és befizetések különbözete 16.764.534 Ft volt. Az adóhatóság nem találta igazoltnak, hogy a felperes a gazdasági társaságot megillető pénzösszeggel bármilyen formában elszámolt volna. Kötelezését a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (továbbiakban: Szja.tv.) 1. § (3)-(4) bekezdés, 4. § (1)-(2) bekezdés, 28. §, 29. §-ában foglaltakra, az egészségügyi hozzájárulásról szóló 1998. évi LXVI. törvény (továbbiakban: EHO tv.) 1. § (1) bekezdés, 2., 4. §, 11. § (1) bekezdésére, valamint az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (továbbiakban: Art.) 97. § (4)-(6) bekezdés, 99. § (2) bekezdés előírásaira alapozta

[3] A fellebbezés folytán eljárt alperes a 2017. május 24. napján kelt 2233873315 számú határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta.

A kereseti kérelem és az alperes védekezése

[4] A felperes keresetében vitatta az alperesi megállapítások jogszerűségét és állította, hogy téves megközelítést alkalmazott az alperes, az adó alapját képező összeget tévesen kezelte adómentes jövedelemként, ezáltal a bizonyítás terhét tévesen rótta a felperesre. Az egészségügyi hozzájárulás tekintetében a kifizető fogalmát tévesen értelmezte, indokolása szembe megy az szja kötelezettséget megállapító érvelésével, amikor azt állítja, hogy a társaság a pénzeszközt nem kívánta a felperes részére átadni. Azt is hangsúlyozta, hogy az összegek nem magánszemély által kerültek felvételre, hanem az ügyvezetése alatt társaság bankszámlájáról és a felperes számára mindig idegen pénzösszeg volt, azt sosem szerezte meg, így az összegek nem eshettek adókötelezettség alá. Abból a tényből, hogy a felperes birtokába jutott pénzösszeg, még nem következik az Szja.tv. alkalmazásával, hogy neki bevétele vagy jövedelme keletkezett volna. . A bizonyítási teher kapcsán az Szja.tv. 1. § (3)-(4) bekezdésére hivatkozott, ezen előírások csak a bevétel és a jövedelem kategóriákra vonatkoznak, viszont az általa meg nem szerzett vagyoni értékek ezek egyikébe sem tartoznak. Az eho kifizetési kötelezettséggel kapcsolatban arra utalt, hogy az Szja.tv. 28. § (1) bekezdés g) pontja szerinti jövedelem megszerzési formánál a társaság kifizetőnek minősül, így az adóhatóság álláspontja téves, önmagának is ellentmond, amikor a Kft. kifizetői minőségét azzal cáfolja, miszerint a juttatási szándékot kizárta, hogy a felperes a pénzösszeget állítása szerint a vállalkozás tevékenységéhez használta fel, a kölcsönt abból fizette vissza, tehát a társaság a pénzeszközt nem kívánta az adózó részére átadni. Nézete szerint a 200%-os bírság is jogszerűtlenül került kiszabásra, mivel ezen súlyos szankció kizárólag csak rosszhiszemű, jogtalan előnyszerzésre, illetve a költségvetés megkárosítására irányuló adózói magatartások esetében alkalmazandók. A felperest nem terhelte iratmegőrzési kötelezettség, bevétel szándékos eltitkolása, csalárd magatartás részéről nem állapítható meg, így a legmagasabb összegű adóbírság kiszabása sem tekinthető jogszerűnek.

[5] Az alperes érdemi ellenkérelmében a felperes keresetének elutasítását indítványozta.

Az elsőfokú ítélet

[6] Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét nem találta megalapozottnak. Rögzítette, hogy a felperes az érdekeltségébe tartozó, felszámolás alatt álló Kft. bankszámlájáról ismeretlen jogcímen 2012 évben pénzösszeget vett fel, illetve oda pénzösszegeket fizetett be. A készpénz felvét és befizetés különbözetének összege igazolást nyert, a felperes sem vitatta annak megtörténtét. Utalt az Art. 99. § (2) bekezdésére, mely alapján a felperest terhelte annak bizonyítása, hogy a megszerzett bevétel nem tartozik adófizetési kötelezettség alá. Hangsúlyozta, hogy önmagában az a körülmény, hogy a felperes vezető tisztségviselő volt, még nem következik, hogy a felvett pénzösszegekkel elszámolt a gazdasági társaság felé és ezáltal igazolt, hogy a társaság céljaira használta fel azokat. A felperesnek nem elég hivatkoznia arra, hogy a társaság érdekében került felhasználásra az összeg, állítását hiteles bizonyítékokkal igazolnia kell.

[7] Hangsúlyozta, hogy az adóhatóság végzéssel felhívta a felperest arra, hogy a gazdasági társaság bankszámláiról eszközölt készpénzfelvétel jogcímét, illetőleg a társasággal történő elszámolást igazoló dokumentumokat nyújtsa be. A felperes akként nyilatkozott, hogy a társaság iratanyagával nem rendelkezik, a felvett összegeket a jogszabályoknak megfelelően a cég működési költségére használták fel. A gazdasági társaság a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (a továbbiakban: Sztv.) hatálya alá tartozott, erre figyelemmel a felperes a felvett pénzösszegek sorsát hiteles, szigorú számadású, nyilvántartásban visszakereshető dokumentációval tudta volna bizonyítani, melynek nem tett eleget.