A Székesfehérvári Törvényszék Bf.2/2016/11. számú határozata hűtlen kezelés vétsége tárgyában. Bírók: Malkovits Judit, Pospis Emőke, Tőke Zoltán

Székesfehérvári Törvényszék, mint másodfokú bíróság

2.Bf.2/2016/11. szám

A Székesfehérvári Törvényszék, mint másodfokú bíróság a Székesfehérváron a 2016. évi június hó 13. napján és a 2016. évi július hó 11. napján tartott nyilvános fellebbezési tárgyaláson meghozta a következő

ítéletet:

A hűtlen kezelés vétsége miatt vádlott ellen indított büntetőügyben a Járásbíróság évi hó napján kihirdetett számú ítéletét megváltoztatja.

Őt a 3 rb. hűtlen kezelés vétségének (Btk. 376. § (1) bekezdés, (2) bekezdés a) pont) vádja alól felmenti.

A magánfelet a polgári jogi igényének érvényesítésével a törvény egyéb útjára utasítja.

Az illeték megfizetésére vonatkozó rendelkezést mellőzi.

Az eljárás során felmerült 26.691,- (huszonhatezer-hatszázkilencvenegy) Ft bűnügyi költséget az állam viseli.

Az ítélettel szemben a jelenlévő ügyész és védő nyomban, illetve a mai naptól számított három napon belül, a vádlott a másodfokú határozat kézbesítésétől számított nyolc napon belül fellebbezéssel élhet.

Indokolás:

A járásbíróság vádlott bűnösségét 3 rb. hűtlen kezelés vétségében (Btk. 376. § (1) bekezdés, (2) bekezdés a) pont) állapította meg. Ezért őt megrovásban részesítette. Kötelezte a magánfél részére kártérítés, azután illeték fizetésére. A polgári jogi igénynek a megítéltet meghaladó összege tekintetében a magánfelet igénye érvényesítésével a törvény egyéb útjára utasította. A vádlottat a felmerült bűnügyi költség megfizetésére is kötelezte.

Az elsőfokú ítélet ellen a vádlott és védője felmentésért fellebbezett.

A vádlott fellebbezésének indokolásában rámutatott az elsőfokú ítélet indokolásának ellentmondásosságára, az érdemi jogi indokolás hiányára. E körben az indokolás azon részére utalt, ahol az elsőfokú bíróság azt rögzítette, hogy ő a vitorláztatást az intézmény érdekében folytatta, nem vitatott tény, hogy hajóját a vendégek, dolgozók rendelkezésére bocsátotta, a vádlott kötelességszegő magatartásának motívuma társadalmilag hasznos célt szolgált (elsőfokú ítélet 16., 17., 19. oldal). Ezzel szemben a 19. oldal harmadik bekezdésében, ahogy arra a fellebbezése indokolásában a vádlott utal, az szerepel, hogy "cselekvőségének társadalmilag hasznos jellege a bűnösség körében figyelembe nem vehető". Kifejtette azt az álláspontját is a vádlott, hogy vagyoni hátránya a magánfélnek tényszerűen nem keletkezett. E körben utalt tételesen a hajóbérleti díjakra. Hiányolta, hogy a járásbíróság ítéletében ezzel a kérdéssel egyáltalán nem foglalkozott. Összefoglalva úgy látta, hogy a szándék - vagyoni hátrány - okozati összefüggés meggyőző elemzésével elmaradt az elsőfokú bíróság, és egyes megállapításai ellentmondanak a végső következtetésével. Külön foglalkozott az elsőfokú bíróságnak a polgári jogi igénnyel kapcsolatos döntésével. E körben arra hivatkozott, hogy amennyiben az ügynek lenne sértettje, az a magánfél volna. A magánfél nem terjesztett elő polgári jogi igényt. A központi intézmény - előterjesztett igény nélkül - e körben nem bírt képviseleti jogosultsággal.

A Főügyészség átiratában az elsőfokú ítélet helybenhagyására tett indítványt. A másodfokon felvett bizonyítást követően az ügyész az álláspontját változatlanul fenntartotta.

A másodfokú bíróság a Be. 363. § (2) bekezdés b) pontja alapján tárgyaláson vizsgálta meg az elsőfokú ítéletet és az azt megelőző eljárást.

Az utóbbi törvényes volt.

A törvényszék az elsőfokú ítéletben megállapított tényállást felderítetlennek látta (Be. 351. § (2) bekezdés a) pont). Ezért bizonyítást vett fel (Be. 353. § (1) bekezdés). Ennek keretében részben iratokat ismertetett, részben tanúkat hallgatott meg.

Tanúként hallgatta meg a másodfokú bíróság N tanút, aki az ügybeli időszakban a megyei intézmény Gazdasági Hivatalának vezetője volt, S tanút, aki a központi intézmény Pénzügyi Ellenőrzési Önálló Főosztályán osztályvezető-helyettes volt, és e minőségében ellenőrzési feladatokat is ellátott a költségvetési fejezet tekintetében a szervezeteket érintően, ekként a magánfélnél is, és H tanút, aki 1998. és 2006. között a központi intézmény vezetője volt.

H tanú előadta, hogy a megyei intézmények vezetői az államháztartási törvény rendelkezései alapján széles gazdasági önállósággal gazdálkodtak. A szervezeti törvény is rögzítette, hogy a megyei intézmények elnökei a megállapított költségvetési törvény keretei között és a központi intézmény szabályainak betartásával teljesen szabadon gazdálkodtak. A személyi juttatás keretéből a dologi kiadásokra átcsoportosíthattak pénzeszközöket, aminek az volt az oka, hogy a fejezet alulfinanszírozott volt, ezért az üres álláshelyekre jutó személyi keret összege szabadon felhasználható volt a dologi kiadások fedezésére. Az intézmények kezelésében lévő üdülőket az intézményeknek kellett üzemeltetniük. Erre nem volt előre meghatározott központi összeg, hiszen a teljes megyei költségvetéssel szabadon gazdálkodtak az elnökök. A reprezentációra fordítható összeg mértékét pedig jogszabály határozta meg.

N tanú előadta, hogy az üdülő kezelési joga a megyei intézményé volt. Az üdülőhöz kapcsolódó költségvetés a megyei intézmény költségvetésének a része volt, azon belül a dologi kiadások között szerepelt. Külön juttatást arra nem kaptak. A költségvetés tervezésekor az üdülőhöz kapcsolódó költségeket is tervezték. Ide kalkulálták a kikötő bérleti díját is, amit az év decemberében fizettek a következő évre előre. A kikötői hely bérleti díját mindig az üdülő költségvetésénél tartották nyilván. A üdülőnek külön személyzete nem volt, a gondnoki feladatokkal a megyei intézmény gépkocsivezetője, E tanú volt megbízva. A tanúnak tudomása volt arról, hogy a vádlott kollégákat, illetve vendégeket vitt a hajóval vitorlázni.

S tanú elmondta, hogy rendszerszintű ellenőrzést végeztek a megyei intézményen. Ennek során akadt a kezükbe a bérleti díjjal kapcsolatos számla. Amikor vádlottnál arra rákérdeztek, ő egy olyan iratot mutatott, amelyben arra kérték, hogy - a tanú emlékei szerint - egy balkáni csoportot a szokásos módon vigyen el vitorlázni. A válasz után ennek a számlának a továbbiakban semmilyen jelentőséget nem tulajdonítottak. S tanú elmondta azt, hogy az üdülő üzemeltetésének, mint tevékenységnek nullszaldósnak kellett lennie, nem lehetett nyereséges, hiszen nonprofit költségvetési szerv. Az intézmény által üzemeltetett üdülővel kapcsolatos költségeket az üdülőt igénybe vevő, ott üdülő személyektől, az üdülési díjból be kellett szednie. Ha nem így lenne, akkor az intézmény lényegében állami támogatást adna tovább magánszemélyeknek, hiszen a működéséhez állami támogatást is kap. Úgy vélte, hogy a kikötőbérleti díj az üdülő üzemeltetése körében elkönyvelhető, ha a szolgáltatás és ellenszolgáltatás arányos. Azt kell vizsgálni, hogy mennyit használták a hajót. Meg lehet nézni a piaci árkövetést, illetve adójogi szempontból azt, hogy mindenki számára hozzáférhető volt e a hajózás vagy sem. Amennyiben ugyanis nem, akkor quasi jövedelemadó vonzata van azok számára, akik igénybe veszik. Ha valamennyi üdülővendégnek lehetősége van arra, hogy a hajóztatást igénybe vegye, akkor elszámolható az üdülő üzemeltetési költségei között a kikötőbérleti díj. A kikötőbérleti díj reprezentációs költségként is elszámolható. A reprezentációra fordítható összes költség egyébként az állami szervezetek esetében jogszabályban meghatározott volt. Ezt a keretet azonban nyilvánvalóan nem használták ki, hiszen figyelemmel a megyei intézmény költségvetésének teljes összegére, a jogszabályi keret igen nagy összeg lett volna. S tanú szólt arról is, hogy az üdülő három hónapig üzemelt üdülőként, azon túl oktatási centrum is volt. Míg az üdülővel kapcsolatos költségeknek az üdültetési díjból maradéktalanul vissza kellett folynia, az oktatással kapcsolatos költségek bármilyen összegűek lehettek, nem volt kívánalom, hogy megtérüljenek. Tudomása volt arról, hogy az egész országból jöttek dolgozók oktatásra az üdülőbe. Központi értekezleteket is tartottak ott az üdültetési szezonon kívül. Kérdésre úgy nyilatkozott S tanú , hogy az álláspontja szerint az éves kikötőbérleti díjat az üdültetéshez kapcsolódóan kellett elszámolni, mert a hajózás időjárásfüggő. Neki arról tudomása nem volt, hogy oktatási csoportokat is vitorlázni vittek volna. Úgy vélte, hogy ha ez megtörtént, akkor a kikötőbérleti díj egy része az intézmény alaptevékenységéhez, egy másik része pedig az üdültetéshez volt könyvelhető. Teljesítményarányosan megosztva könyvelhették volna azt. Annak sem volt akadálya, hogy a reprezentációs keret terhére fizessék azt ki, abban az esetben, ha reprezentációs célokra használták.