BH 2000.12.569 Nem vagyoni kártérítésként a károsultat ért hátrány csökkenéséhez vagy kiküszöböléséhez szükséges kárpótlásként olyan kárösszeget kell megítélni, amely arányban áll az elszenvedett sérelemmel. Annak megítélésénél, hogy milyen mértékű lehet ez a kárösszeg, nem mellőzhető a károsult személyi körülményeinek részletes megismerése és azoknak a konkrét sajátosságoknak az értékelése, amelyek megalapozzák az arányos és mértéktartó nem vagyoni kártérítés megállapítását. Magasabb összegű nem vagyoni kártérítést bizonyított súlyos körülmények alapoznak meg [Mt. 177. § (2) bek.].

A felperes néhai férje raktári anyagkiadó munkakörben dolgozott az alperesnél. 1995. október 17-én a munkahelyén munkavégzés közben üzemi balesetet szenvedett, és néhány óra múlva ennek következtében elhunyt.

A felperes módosított keresetében vagyoni és nem vagyoni kárai megfizetésére kérte az alperest kötelezni.

A munkaügyi bíróság ítéletével - az alperesre terhesebben 90-10%-os kármegosztást alkalmazva - kötelezte az alperest 2 700 000 forint nem vagyoni kártérítés, 120 600 forint síremlék-állítási költség, 643 550 forint jövedelemkiesés és ennek 1996. október 1-jétől járó késedelmi kamata, valamint 1997. szeptember 1-jétől havi 36 000 forint kártérítési járadék, továbbá 194 800 forint perköltség megfizetésére. Az alperest kötelezte még 233 770 forint eljárási illeték, és 5000 forint állam által előlegezett költség megfizetésére.

Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a baleset nagy valószínűséggel az elhunyt munkavédelmi szabályszegése, továbbá a zsilipkapurendszer hiányosságai miatt következett be. Az ítéleti tényállás szerint a néhai a zsilipkapu kinyitása érdekében leszállt az általa erezetett targoncáról. A baleset úgy következett be, hogy a targonca a súlyos teherrel az elhunytat az ajtónak nyomta. A munkaügyi bíróság elfogadta a rendőrség és a munkavédelmi felügyelőség megállapításait a valószínű okokról, melyek szerint az elhunyt a targoncát a leszálláskor járó motorral, behúzott kézifék nélkül, a teherfogó szerkezetet felemelve hagyta, és ezekkel megszegte az emelőgépek biztonsági szabályzata több rendelkezését. E megállapításokat támasztották alá a kihallgatott tanúk nyilatkozatai és az Igazságügyi Szakértői Intézet szakvéleménye is.

Az elsőfokú bíróság a megállapított tényállás alapján az alperesre terhesebb 90-10%-os kármegosztást alkalmazott arra figyelemmel, hogy az elhunyt a szakmai és munkavédelmi ismeretei, valamint gyakorlata ellenére a villás targonca balesetben közrehatott működtetésében szabálytalanságokat követett el.

A nem vagyoni kártérítést illetően a döntését azzal indokolta, hogy a felperes férjének halála súlyosan és tartósan megnehezítette a felperes, valamint a kiskorú gyermekének a társadalmi életben való részvételét. Így a követelt 3 000 000 forinthoz képest a kármegosztásra tekintettel 2 700 000 forint megfizetésére kötelezte az alperest.

A munkaügyi bíróság elfogadta a síremlékállítás költsége összegét, valamint a jövedelemkiesés tekintetében a felperes számításait. Eszerint az elhunyt havi 57 245 forint átlagkeresetéből a társadalombiztosítási és a munkavállalói járulék (-11,5%) levonása után maradó 50 663 forintból levonta az özvegyi nyugdíjat és az árvaellátást, és az így kiszámított havi elmaradt jövedelmet - a hiányt - ítélte meg. Ennek összege 1995-ben havi 33 365 forint, a további években - az alperesnél végrehajtott 22%-os átlagos bérfejlesztéssel növelten - 1996-ban havi 31 012 forint, 1997. évben havi 38 963 forint. A balesetből 1997. augusztus 31-ig 715 053 forint összes jövedelemkiesés 90%-a 643 550 forint megfizetésére kötelezte az alperest.

A bíróság elfogadta azt is, hogy a jövőre vonatkozóan havi 40 000 forint jövedelemkieséssel kell a felperesnek számolnia, így ennek 90%-át, 36 000 forint havi kártérítési járadékot köteles az alperes megfizetni.

A felperes ezt meghaladó követelését a bíróság elutasította. Nem találta ugyanis bizonyítottnak, hogy az elhunyt a munkaviszonya mellett vállalkozásból rendszeres jövedelmet szerzett.

Az elsőfokú ítélet ellen mindkét fél nyújtott be fellebbezést. A felperes az alperes teljes kártérítési felelőssége megállapítását és a kereseti kérelmének helyt adást, az alperes a kármegosztás felperesre terhesebb 80-20%-os megállapítását és ennek megfelelő nem vagyoni kártérítés megállapítását kérte. Kérte továbbá a jövedelemkiesés számítása teljes felülvizsgálatát is.

A megyei bíróság ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletének fellebbezett részét részben megváltoztatta, az alperes által fizetendő nem vagyoni kártérítés összegét 3 000 000 forintra felemelte, az egyösszegű vagyoni kártérítést nettó 559 166 forintra, a havi járadékot 16 376 forintra leszállította. Ehhez képest 213 550 forintra leszállította az elsőfokú illeték összegét is. Kötelezte továbbá az alperest 200 000 forint perköltség megfizetésére. Egyebekben a munkaügyi bíróság ítéletének fellebbezett részét helybenhagyta.

A másodfokú bíróság a tényállást az elmaradt havi és éves jövedelem nettó összegben való megállapításával egészítette ki. Tényként állapította meg továbbá, hogy az elhunytnak egyéni vállalkozásából 1995-ben 43 659 forint adóköteles jövedelme keletkezett.

A megyei bíróság álláspontja szerint a néhainak a balesetben való vétkes közrehatása kétséget kizáróan nem bizonyított, ennélfogva kármegosztást nem lehet megállapítani.

A nem vagyoni kártérítést illetően az elszenvedett sérelmekhez képest 3 000 000 forintot ítélt arányosnak. Hivatkozott a felperesnek a baleset okozta komoly megrázkódtatására, nyugdíjhoz közel álló életkora miatti nehézségekre, valamint arra, hogy egy kiskorú gyermekkel egyedül maradt, és a nevelés, gondoskodás egyedül a felperesre hárul. A nem vagyoni kár összegét az ítélethozatalkori értékarányok alapján számította, ezért a felperesnek a baleset időpontjától számított késedelmikamat-követelését elutasította.