BH 2004.5.192 I. A vagyont terhelő zálogjog egyenértékű a többi zálogjoggal, ideértve a kézizálogjogot, jelzálogjogot, jogot és követelést terhelő zálogjogot. Ezért az adós vagyonának meghatározott része fölött "lebegő" zálogjoggal biztosított követelés éppúgy privilegizált, mint a többi zálogjoggal biztosított követelés.

II. A Ptk. újabb zálogjogi szabályai értelmében a vagyont terhelő zálogjog érvényesítéséhez nem szükséges ún. rögzítő nyilatkozat, a végrehajtás ugyanis az adós egész vagyonára vezethető, a felszámolás pedig - mint totális végrehajtás - ugyancsak az adós teljes vagyonát érinti [Cstv. 57. § (1) bekezdés b) pont, 49/D. §; Ptk. 266. § (2) bekezdés].

Az adós ellen indult felszámolási eljárás kezdő időpontja 2002. július 4. napja, a felszámolás közzététele a Cégközlönyben 2002. július 25. napján megtörtént. A hitelező határidőn belül bejelentett igényét a felszámoló az alábbiak szerint igazolta vissza: 103 663 477 Ft tőke a Cstv. 57. § (1) bekezdés "b" kategória, 36 386 406 Ft késedelmi kamat a Cstv. 57. § (1) bekezdés "g" kategória, a 100 000 Ft-os regisztrációs díj pedig "f" kategória. Megjelölte a felszámoló az ingatlant, melynek értéke erejéig kerül "b" kategóriás kielégítésként figyelembe véve a követelés, továbbá a 234/2001. számú közjegyzői okiratban felsorolt és még meglévő vagyontárgyakat ugyancsak ezek értéke erejéig, melyekből "b" kategóriás igényként kerül kielégítésre a követelés.

A hitelező kifogásában elfogadta a követelés összegszerűsége tekintetében a felszámoló visszaigazolását, azonban sérelmezte, hogy a "b" kategóriába történt besorolásban nem tüntette fel a hitelező és az adós közötti 233/2001. számú közjegyzői okiratba foglalt, vagyont terhelő keretbiztosítéki jelzálogjogot alapító szerződésben meghatározott ingóságokat, a felszámolás kezdő időpontjában meglévő adósi készletet. A hitelező úgy nyilatkozott, hogy a vagyont terhelő jelzálogjogot nem alakította át meghatározott vagyontárgyakat terhelő jelzálogjoggá, azonban álláspontja szerint a Cstv. 57. § (1) bekezdés b) pontja ezt a feltételt nem írja elő, ennek hiányában is a követelést ezek a vagyontárgyak is biztosítják, a követelést "b" kategóriás igényként kell nyilvántartásba venni. Mindezek alapján azt kérte, hogy a közjegyzői okiratba foglalt, zálogjoggal biztosított követelést is "b" kategóriába sorolja be a felszámoló.

A felszámoló a kifogás elutasítását kérte. Arra hivatkozott, hogy a Ptk. 254. § (2) bekezdése szerint a kielégítési jog megnyíltával a vagyont terhelő zálogjog a zálogjogosult által zálogkötelezetthez intézett írásbeli nyilatkozatban meghatározott vagyontárgyakat terhelő zálogjoggá alakul át. Az ún. "lebegő" zálogjognál a nevesítést megelőzően még nincs zálogjog a konkrét vagyontárgyakra vonatkozóan, ebben a helyzetben csak olyan lehetőséggel bír a vagyont terhelő zálogjog jogosultja, hogy létrehozhatja a zálogjogot az általa megjelölt vagyontárgyakon. A felszámolás kezdő időpontját követően az adós és a hitelező viszonylatában nem az általános polgári jogi szabályok, hanem a Cstv. rendelkezései az irányadók. A Cstv. 34. § (2) bekezdés, 37. § (1) bekezdés, 38. § (1)-(3) és (4) bekezdés rendelkezései alapján a felszámolás kezdő időpontját követően már nincs lehetősége a hitelezőnek arra, hogy zálogjogát rögzítse, nevesítse, így ebben a részében a követelés nem minősül "b" kategóriás követelésnek. Amennyiben nincsenek nevesített, konkrét vagyontárgyak a felszámolási eljárás kezdetén, úgy a Cstv. 49/D. § (1) bekezdése sem alkalmazható.

Az elsőfokú bíróság végzésével a hitelező kifogásának helyt adott, és kötelezte a felszámolót arra, hogy a hitelező már nyilvántartásba vett követelésén túl 20 millió forintot a Cstv. 57. § (1) bekezdés b) pontjába soroljon be. A határozat indokolása szerint a Ptk. 266. § (2) bekezdése értelmében a vagyont terhelő zálogjog jogosultja kielégítési jogának megnyíltával a zálogkötelezett vagyonából a vagyon egységének fenntartása mellett kereshet kielégítést, de a vagyont terhelő zálogjogot a zálogkötelezetthez intézett írásbeli nyilatkozattal szemben az abban meghatározott vagyontárgyakat terhelő zálogjoggá is átalakíthatja. A ún. "lebegő" zálogjog érvényesítésének nem kizárólagos lehetősége, hogy a zálogjogosult a zálogkötelezetthez intézett írásbeli nyilatkozattal az abban meghatározott vagyontárgyakat terhelő zálogjoggá alakítsa át. A Ptk.-hoz képest speciális szabályokat tartalmaz a Cstv., ezért a követelés besorolását illetően a Cstv. rendelkezéseiből kell kiindulni. A Cstv. 57. § (1) bekezdés b) pontja ugyan nem írja elő kizárólagosan a zálogjog rögzítését, a vagyont terhelő zálogjog érvényesítéséhez azonban a felszámolási eljárásban mégis szükséges a rögzítés, a zálogjog meghatározott vagyontárgyakat terhelő zálogjoggá átalakítása. Helyesen hivatkozott a felszámoló arra, hogy a felszámolás kezdő időpontját követően ún. rögzítő nyilatkozatot a hitelező már nem tehet, a zálogjog nevesítésére már nincs lehetősége. Amennyiben azonban a zálogszerződésből megállapítható, hogy a felek az adós vagyonának mely részén létesítették a vagyont terhelő zálogjogot, úgy a zálogjogosult hitelezőnek a felszámolóhoz történő hitelezői igénybejelentése ugyanolyan joghatállyal bír, mint a Ptk. 266. § (2) bekezdése szerinti írásbeli nyilatkozat. A jelen esetben az adós tevékenységet lezáró mérlegében feltüntetett alapanyagokra, anyagokra, árukra és egyéb készletekre rögzült a hitelező zálogjoga, ezen zálogtárgyak értékének erejéig lehet a hitelező igényét a Cstv. 57. § (1) bekezdés b) pontja szerint nyilvántartásba venni, illetőleg azok értékesítését követően a 49/D. § (1) bekezdés szerint a hitelező igényét kielégíteni.

Az elsőfokú bíróság végzésével szemben a felszámoló élt fellebbezéssel, kérte annak megváltoztatását és a kifogás elutasítását. Megismételte azon korábbi jogi álláspontját, mely szerint a vagyont terhelő zálogjog esetében a nevesítés, rögzítés előtt még nincs zálogjog a konkrét vagyontárgyakra, a felszámolás kezdő időpontját követően pedig a hitelező rögzítő nyilatkozatot nem tehet.

A fellebbezés az alábbiak szerint alaptalan.