A Legfelsőbb Bíróság Mfv.10449/2007/4. számú határozata kártérítés tárgyában. [1992. évi XXII. törvény (Mt.) 5. §, 2003. évi CXXV. törvény (Ebktv.) 8. §] Bírók: Mészárosné dr. Szabó Zsuzsanna, Tallián Blanka, Tálné dr. Molnár Erika

Kapcsolódó határozatok:

Debreceni Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság M.1066/2004/19., Debreceni Törvényszék Mf.21474/2006/5., *Kúria Mfv.10449/2007/4.* (BH 2008.11.311)

***********

Mfv.I.10.449/2007/3.szám

A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága a dr. Kónya Judit ügyvéd által képviselt felperesnek a dr. Balázs István ügyvéd által képviselt alperes ellen kártérítés megfizetése iránt a Debreceni Munkaügyi Bíróságnál 1.M.1066/2004. szám alatt megindított és másodfokon a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság 2.Mf.21.474/2006/5. számú ítéletével jogerősen befejezett perében az említett másodfokú határozat ellen a felperes által benyújtott felülvizsgálati kérelem, valamint az alperes által benyújtott csatlakozó felülvizsgálati kérelem folytán

- tárgyaláson kívül - meghozta a következő

í t é l e t e t :

A Legfelsőbb Bíróság a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság 2.Mf.21.474/2006/5. számú ítéletét hatályon kívül helyezi, és a Debreceni Munkaügyi Bíróság 1.M.1066/2004/19. számú ítéletét helybenhagyja.

Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg az alperesnek

- tizenöt nap alatt - 25.000 /huszonötezer/ forint együttes másodfokú- és felülvizsgálati eljárási költséget.

Kötelezi az alperest, hogy fizessen meg az államnak

- felhívásra - 92.482 /kilencvenkettőezer-négyszáznyolcvankettő/ forint másodfokú- és felülvizsgálati eljárási illetéket.

I n d o k o l á s :

A felperes a keresetében az egyenlő bánásmód követelményének megsértésére hivatkozással 831.944 forint vagyoni és 1.000.000 forint nem vagyoni kártérítés megfizetésére kérte kötelezni az alperest, kamat és perköltség viselés mellett.

A Debreceni Munkaügyi Bíróság 1.M.1066/2004/19. számú ítéletével kötelezte az alperest 770.686 forint és kamata megfizetésére, egyebekben a keresetet elutasította.

A munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes 1982. június 18-ától fennálló munkaviszonyát az alperes 1996. augusztus 20-ával szüntette meg azon indokolással, hogy a felperes munkaképessége megváltozott, az 50%-os munkaképesség-csökkenésnek megfelelő munkát pedig a munkáltató nem tud biztosítani részére.

Az alperes 2003. évben és 2004. év elején több ízben adott fel álláshirdetést női és férfi autóbusz vezetői munkatársak felvételére, ezért - a korábban is autóbusz gépkocsivezető munkakörben dolgozó felperes, aki időközben meggyógyult - 2004. március 5-én V. G. vezérigazgató-helyettesnél érdeklődött a foglalkoztatásról, aki B. Z. üzemvezetőhöz irányította. A felperes jelentkezését a munkáltató elutasította, és e tényt igazolta a Munkaügyi Központ által megállapított álláskeresési járadék folyósításához is. A Munkaügyi Központ Kirendeltségének vezetője 2004. április 30-án igazolta, hogy az alperes 2004. február 18-án 20 fő autóbusz vezetői jogosítvánnyal rendelkező munkaerőre jelentette be igényét.

A munkaügyi bíróság nem fogadta el az alperes arra hivatkozását, hogy az alperesnél érvényben lévő Vezérigazgató-helyettesi Utasítás 5.4. pontjában foglalt rendelkezés szerint nem volt mód olyan munkavállalók újbóli alkalmazására, akik munkaviszonya korábban a munkáltató rendes felmondásával szűnt meg végkielégítés fizetése mellett. Az alperes ezen indokra csak a peres eljárásban hivatkozott, és ha az elutasítás valós indoka ez a körülmény lett volna, úgy a munkáltató - az előírt eljárás mellett - a felperes felvételi lapját annak kitöltése után a Munkaügyi és Bérgazdálkodási Osztályhoz küldte volna meg írásos nyilatkozatot kérve. A felperes álláspontját támasztották alá hozzátartozói, valamint N. M. volt munkatárs, akik tanúvallomása szerint a felperes nekik panaszolta el, hogy azért nem alkalmazták, mert nő. A bíróság álláspontja szerint az alperesnek a foglalkoztatási jogviszony létesítését meghiúsító eljárása az egyenlő bánásmód követelményébe ütközik, ezért a felperes részére kártérítés fizetésére köteles. A felperes mint autóbusz gépjárművezető az alperesnél havi 123.713 forint bruttó összegű havi munkabért érhetett volna el, amelyből a bíróság levonásba helyezte a megtérült összegeket. A nem vagyoni kártérítés iránti igényt a felperes nem bizonyította, ezért a munkaügyi bíróság ebben a körben a keresetet elutasította.