BH 1995.1.13 Ha a próbára bocsátással befejezett ügyben a katonai bíróság (a megyei bíróság katonai tanácsa) hozott határozatot, majd a terhelttel szemben a próbára bocsátás tartama alatt elkövetett vétség miatt a városi bíróság előtt újabb büntetőeljárás indul: az ügyek egyesítése folytán az új eljárás lefolytatása a megyei bíróság hatáskörébe tartozik;
az említett hatásköri szabály megsértése olyan feltétlen hatályon kívül helyezési ok, amely a felülvizsgálati eljárás keretében az ítélet hatályon kívül helyezését és a megyei bíróság katonai tanácsának új eljárás lefolytatására utasítását teszi indokolttá [Be. 27. §, 250. § II/c) pont, 284/A. § (2) és (3) bek., 29l. § (1) bek. b) p., 331. § (1) bek., 335. § (1) bek., BK 149. sz.].
A terheltet a katonai bíróság az 1991. október 24-én meghozott és ugyanakkor jogerőre emelkedett végzésével hat napot meghaladó önkényes eltávozás bűntette miatt l évre próbára bocsátotta.
Ezt követően a terheltet a városi bíróság az 1993. november 9-én kelt ítéletével - a próbára bocsátást elrendelő végzés egyidejű hatályon kívül helyezése mellett - bűnösnek mondta ki önkényes eltávozása bűntettében és - a próbára bocsátás tartama alatt elkövetett - ittas járművezetés vétségében, és ezért halmazati büntetésül 200 napi tétel - napi tételként 100 forint - pénzbüntetésre, valamint 1 év 5 hónapra az "A" kategóriába tartozó járművek vezetésétől eltiltásra ítélte. A városi bíróság ítélete - fellebbezések hiányában - az elsőfokú eljárásban jogerőre emelkedett. E jogerős ítélet ellen a főügyészség a Be. 284. §-ának (2) bekezdése alapján, a Be. 250. §-a II. pontjában meghatározott eljárási szabálysértésre hivatkozással 1994. február 21. napján felülvizsgálati indítványt nyújtott be. A legfőbb ügyész az ítélet hatályon kívül helyezését és a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bíróságnak új eljárásra utasítását indítványozta.
A felülvizsgálati indítvány alapos.
A tartalom megtekintéséhez jogosultság szükséges. Kérem, lépjen be a belépőkódjaival vagy a telepített Jogkódexből!
Ha személyes segítségre van szüksége, írjon nekünk!