BH 2000.11.513 A munkavállaló által elkövetett bűncselekménnyel okozott kár esetén az a körülmény, hogy a munkáltatónál jelentkező hiányosságok a bűncselekmény elkövetését megkönnyítették, nem szolgálhat a károkozó javára, ez okból a munkáltató közrehatása nem állapítható meg [Mt. 168. §, 172. § (2) bek.].

A periratokból megállapítható tényállás szerint az alperes gépipari technikumot végzett, érettségizett személy, aki a felperesnél 1992. január 1-jétől kezdődően élelmezésvezető beosztásban dolgozott. Feladatát képezte a térítési díjak beszedése, amiket vagy postán adott fel, vagy nyugta ellenében fizetett be a közvetlen felettesének, a gazdaságvezetőnek a pénztárba. Köteles volt az élelmezéshez szükséges nyersanyagokat is beszerezni, amely beszerzéseket részben a havi 10 000 forintos ellátmány terhére végezte, részben pedig a beszerzések ellenértékét a beszedett étkezési térítési díjakból előlegezte. A vásárlást igazoló számla és a vételi jegy leadása után a gazdaságvezetővel úgy számolt el, hogy a számla és a vételi jegy alapján pénztári kiadási bizonylatot állítottak ki, és azt mind a gazdaságvezető, mind az alperes aláírták. 1995. augusztus 1-jén a felperes új igazgatója észlelte, hogy az alperes a térítési díjakra vonatkozó feladási, befizetési kötelezettségének nem tett maradéktalanul eleget, ezért a fenntartónál ellenőri vizsgálatot kezdeményezett. A vizsgálat megállapításai kapcsán az alperessel szemben indult büntetőeljárásban a városi bíróság jogerős ítéletével az alperes bűnösségét folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntettében állapította meg. A bűncselekményt az alperes azzal valósította meg, hogy 1992. január 1-jétől 1995. szeptember 30-ig az általa beszedett térítési díjakból 709 751 forintot nem fizetett be, azt eltulajdonította.

A jogerős ítéletet követően a felperes a munkaügyi bírósághoz benyújtott keresetében kérte az alperes által okozott 709 751 forint kártérítés megfizetését, ennek késedelmi kamatát, továbbá perköltségre is igényt tartott.

A munkaügyi bíróság ítéletét a megyei bíróság végzésével hatályon kívül helyezte, és a bíróságot újabb eljárásra, és újabb határozat hozatalára utasította.

Az új eljárás során a munkaügyi bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy a felperes részére 250 000 forint kártérítést és ezen összeg után 1995. szeptember 26-tól a kifizetés napjáig évi 20% késedelmi kamatot fizessen meg, ezt meghaladóan elutasította a felperes keresetét. Az alperest az állam részére 15 000 forint eljárási illeték megfizetésére kötelezte, a további eljárási illetékről és az előlegezett szakértői díjról úgy rendelkezett, hogy az az államot terheli. Ítéletének indokolása szerint a megismételt eljárás során beszerzett könyvszakértői vélemény nem támasztotta alá az alperesnek azt a védekezését, hogy az ellátmányt meghaladó közvetlen beszerzések értékét a térítési díjból levonták volna. A befizetési hiány fennállt, a tényleges hiány a keresettel egyező mértékben kimutatható, ezért az alperest kártérítési kötelezettség terheli. Ugyanakkor kármegosztást alkalmazott, a felperes ellenőrzési, feladatmeghatározási pontatlanságában jelentkező közrehatása miatt.

Az ítélettel szemben mindkét peres fél fellebbezést nyújtott be. A felperes az alperesnek a teljes kártérítés megfizetésére kötelezését igényelte, hivatkozva arra, hogy kármegosztásnak nincs helye. Az alperes elsődlegesen a felperes keresetének teljes elutasítását, másodlagosan részletfizetés engedélyezését kérte.

A megyei bíróság ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletét részben és akként változtatta meg, hogy az alperes által a felperes részére fizetendő marasztalási összeget 709 751 forintra, az állam részére fizetendő eljárási illeték összegét 42 585 forintra felemelte, és kötelezte az alperest, hogy fizessen meg felhívásra 37 164 forint előlegezett költséget, továbbá az állam javára 42 585 forint jogorvoslati illetéket.

A megyei bíróság ítélete indokolásában az alperes személyi körülményeit illetően kifejtette, hogy a munkaügyi bíróság a tényállást helyesen állapította meg, és helytállóan vont következtetést az alperes kártérítési felelősségének fennállására, de tévedett, amikor kármegosztást alkalmazott. A büntetőiratok közt lévő igazságügyi könyvszakértői vélemény, továbbá a perben beszerzett könyvszakértői vélemény adatai alapján egyértelműen bebizonyosodott, hogy az alperes az általa beszedett térítési díjakból 709 751 forintot nem fizetett be a pénztárba, illetve csekken nem adott fel a felperes részére. Az Mt. 172. §-ának (2) bekezdése szerint nem kell a munkavállalónak megtérítenie a kárnak azt a részét, amely a munkáltató közrehatása következtében állt elő. A munkavállaló által elkövetett bűncselekménnyel okozott kár esetén azonban a munkáltató közrehatása kizárt, az a körülmény, hogy a munkáltató oldalán jelentkező hiányosságok a bűncselekmény elkövetését megkönnyíthették, nem szolgálhat a károkozó javára. A bűncselekményt elkövető személy ugyanis tudatosan használja ki a munkáltató mulasztásait. Az alperes nem tudta bizonyítani, hogy a be nem fizetett összegekkel szemben beszámításra alkalmas követelése keletkezett. Az ellátmányt meghaladó vásárlások kifizetése az alperes részére kiadási pénztári bizonylatok alapján történt, ezért a vásárlások értéke a térítési díjakba nem számítható be. Rámutatott a másodfokú bíróság arra is, hogy a kért részletfizetés mindkét peres fél érdekét sértené, ezért az alperesnek erre irányuló kérelmét is elutasította.

A jogerős ítélet ellen benyújtott felülvizsgálati kérelmében az alperes a másodfokú ítélet megváltoztatását és a munkaügyi bíróság ítéletének megfelelő határozat hozatalát kérte. Álláspontja szerint a másodfokú ítélet megsértette az Mt. 172. §-ának (2) bekezdésében írtakat, amikor a munkavállaló javára nem alkalmazott kármegosztást. Kifejtette, hogy a munkaügyi bíróság a bizonyítékok mérlegelése alapján jutott helyes döntésre, bár nem zárható ki, hogy adminisztrációs hiba is közrejátszott a hiány keletkezésében. Utólag azonban ez már nem számszerűsíthető. A gondnoknak azonban "érzékelni kellett volna" a hiányt. A munkáltató sem rendelkezett pénzkezelési szabályzattal, a bizonylatolás utólagosan történt, tehát olyan közrehatás állapítható meg a munkáltató részéről, amelyet az elsőfokú bíróság helytállóan értékelt, amikor kármegosztást alkalmazott.