A Szegedi Ítélőtábla Pf.20282/2019/4. számú határozata személyiségvédelmi igény tárgyában. [1952. évi III. törvény (Pp.) 213. §, 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 75. §, 76. §, 84. §, 339. §, 349. §, 1979. évi 11. törvényerejű rendelet (Bv. tvr.) 25. §, 36. §, 46. §, 6/1996. (VII. 12.) IM rendelet (Bv. Szabályzat) 12. §, 135. §, 137. §] Bírók: Bálind Attila, Bánfalvi-Bottyán Csilla, Szeghő Katalin

Kapcsolódó határozatok:

Gyulai Törvényszék P.20250/2017/38., *Szegedi Ítélőtábla Pf.20282/2019/4.*

***********

SZEGEDI ÍTÉLŐTÁBLA

Pf.I.20.282/2019/4.szám

A Szegedi Ítélőtábla a dr. Nagy László ügyvéd által képviselt I.rendű felperes neve (címe) szám alatti lakos I. rendű, III.rendű felperes neve (címe) szám alatti lakos III. rendű, IV.rendű felperes neve (címe) szám alatti lakos IV. rendű, V.rendű felperes neve (címe) szám alatti lakos V. rendű, VI.rendű felperes neve (címe) szám alatti lakos VI. rendű, VII.rendű felperes neve (címe) VII. rendű, VIII.rendű felperes neve (címe) szám alatti lakos VIII. rendű, IX.rendű felperes neve (címe) szám alatti lakos IX. rendű, X.rendű felperes neve (címe) szám alatti lakos X. rendű és XI.rendű felperes neve (címe) szám alatti lakos XI. rendű felpereseknek - a dr. Boros Erzsébet ügyvéd által képviselt alperes neve (címe) szám alatti székhelyű alperes ellen személyiségvédelmi igény érvényesítése iránt indított perében a Gyulai Törvényszék 2019. május 8. napján kelt 10.P.20.250/2017/38. számú ítélete ellen az alperes részéről 39., a felperesek részéről 40. sorszám alatt előterjesztett fellebbezések alapján lefolytatott másodfokú eljárásban meghozta az alábbi

R É S Z Í T É L E T E T:

Az elsőfokú bíróság ítéletét részítéletnek tekinti, annak nem fellebbezett részét nem érinti, megfellebbezett rendelkezéseit részben, az alábbiak szerint megváltoztatja:

Az I. és a X. rendű felperesek nem vagyoni kártérítés megfizetésére irányuló keresetét elutasítja, a III., a IV. és az V. rendű felperesek javára megállapított marasztalás összegét személyenként 100 000 (egyszázezer) Ft-ra és ennek az elsőfokú ítélet szerinti mértékű és tartamú kamataira leszállítja.

Kötelezi a III., a IV. és az V. rendű felpereseket, hogy fizessenek meg az állami adóhatóság külön felhívására a Magyar Államnak személyenként 9000 (kilencezer) Ft elsőfokú illetéket, míg az állam terhén maradó illeték összegét 261 000 (kettőszázhatvanegyezer) Ft-ra leszállítja.

Egyebekben az elsőfokú bíróság részítéletét helybenhagyja.

Kötelezi a VI., a VII., a VIII. és a IX. rendű felpereseket, hogy 15 nap alatt fizessenek meg az alperesnek személyenként 10 000 (tízezer) Ft másodfokú perköltséget.

Ezt meghaladóan a peres felek a másodfokú eljárással kapcsolatos költségeiket maguk viselik.

Kötelezi a III., a IV. és az V. rendű felpereseket, hogy személyenként 12 000 (tizenkettőezer), a VI. és a IX. rendű felpereseket pedig, hogy személyenként 48 000 (negyvennyolcezer) Ft fellebbezési illetéket fizessenek meg az állami adóhatóság külön felhívására a Magyar Államnak. A feljegyzett másodfokú illetékből fennmaradó 300 000 (háromszázezer) Ft fellebbezési illetéket az állam viseli.

A részítélet ellen fellebbezésnek helye nincs.

I N D O K O L Á S

Az alperesi büntetés-végrehajtási intézetben a felperesek különböző időpontokban töltötték szabadságvesztés büntetésüket. Fogvatartásuk alatt az elhelyezésükre szolgáló zárkákban az 1 főre jutó nettó mozgástér egyes időszakokban nem érte a 3 m2-t, és az illemhely megfelelő elkülönítése sem volt biztosított.

A felperesek a 2017. augusztus 23-án benyújtott keresetükben az egészséghez és emberi méltósághoz fűződő személyiségi jogaik megsértésének megállapítását, valamint az alperes nem vagyoni kártérítés megfizetésére kötelezését kérték, az I. rendű felperes javára 335 000 Ft, a III., a IV. és az V. rendűeknek személyenként 200 000 Ft, a VI. rendűnek 350 000 Ft, a VII. rendűnek 90 000 Ft, a VIII. rendűnek 325 000 Ft, a IX. rendűnek 190 000 Ft, a X. rendűnek 470 000 Ft, míg a XI. rendű felperesnek 235 000 Ft összegben. Hivatkozásuk szerint az alperes a fogvatartásuk ideje alatt nem biztosította részükre a jogszabály által előírt minimális alapterületű mozgásteret, az illemhelyek pedig csupán paravánnal, illetve függönnyel voltak elválasztva a zárkák lakóterétől, s ennek következtében sérült az emberi méltósághoz fűződő személyiségi joguk. Kifejtették, követelésük nem évült el, a büntetés-végrehajtási jogviszonyt ugyanis egységesen kell megítélni, ezért az elévülés csak a szabadulásukkor vette kezdetét. Utaltak továbbá arra, hogy az ún. pilot-ítélet kihirdetéséig a bírósági gyakorlat és a jogszabályi lehetőség hiányában nem tudták igényüket érvényesíteni. Állították, az elhelyezésük bármilyen módon történő sérelmezése retorziókat vont volna maga után.

Az alperes ellenkérelmében a VII. és XI. rendű felperesek nem vagyoni kártérítési igényét érintő keresetének tárgyában a per megszüntetését kérte arra hivatkozva, hogy nevezettek kártalanítási eljárás keretében érvényesíthetik az igényüket. Egyebekben a felperesek keresetét kérte elutasítani. Az I., VI., VII., VIII., IX. és XI. rendű felperesek követelésével szemben elsődlegesen elévülési kifogást terjesztett elő, emellett - a VII. és a XI. rendű felperesek kivételével - érdemben is vitatta valamennyi felperes keresetét. Védekezése szerint nem jogellenes a magatartása, mert a szabadságvesztés és az előzetes letartóztatás végrehajtásának szabályairól szóló 6/1996. (VII. 12.) IM rendelet (a továbbiakban: R.) perbeli időszakban hatályos 137. § (1) bekezdése csak lehetőségként írta elő a három négyzetméter alapterület biztosítását, emellett - befogadási kötelezettségére figyelemmel - az intézet túlzsúfoltsága nem róható a terhére. Utalt ezen túl arra, kártérítési felelősségét az a körülmény is kizárja, hogy a felperesek nem merítették ki a rendes jogorvoslat lehetőségét (nem éltek panasszal elhelyezési körülményeik miatt).

Az elsőfokú bíróság ítéletében a VII. és XI. rendű felperesekkel szemben előterjesztett marasztalási kereset tárgyában a pert megszüntette és elrendelte a keresetlevél áttételét az illetékes törvényszék büntetés-végrehajtási csoportjához. Megállapította továbbá, hogy az alperes megsértette az I., III., IV., V., X. és XI. rendű felperesek emberi méltósághoz fűződő személyiségi jogát, egyben kötelezte az alperest, fizessen meg az I. rendű felperesnek 21 000, a III., IV. és V. rendű felpereseknek személyenként 200 000 Ft, a X. rendű felperesnek pedig 14 000 Ft nem vagyoni kártérítést, míg ezt meghaladóan a keresetet elutasította. A VI., VII., VIII., IX. és X. rendű felpereseket az alperes javára teljesítendő részperköltségben marasztalta, kötelezte továbbá a VI. és IX. rendű felpereseket, hogy fizessenek meg az államnak személyenként 36 000 Ft illetéket, és megállapította, hogy az ezt meghaladóan feljegyzett 288 000 Ft illetéket az állam viseli.

Határozatának indokolásában rámutatott, a 2016. évi CX. törvény 10/A. §-ában foglaltakra figyelemmel a VII. és XI. rendű felperesek marasztalási követelése polgári bírósági úton nem érvényesíthető, mivel a VII. rendű felperes 2017. január 1-jét követően is fogvatartott volt, míg a XI. rendű 2017. május 8-án szabadult, ezért a kártalanítási igény tekintetében az illetékes törvényszék bv. csoportja rendelkezik hatáskörrel. Az alperes elévülési kifogását részben, a 2012. augusztus 23. napját megelőző fogvatartási körülmények miatt érvényesített igényeket illetően találta alaposnak. Nem fogadta el a felpereseknek az elévülés megszakadására vagy nyugvására vonatkozó álláspontját, utalva arra, sem a bírói gyakorlat anyagi jogi jogértelmezési változásai, sem a felperesek feltételezésén alapuló retorzió lehetősége nem releváns az elévülés szempontjából. A perben beszerzett zárkainformációk alapján megállapította, hogy az I., III., IV., V., X. és XI. rendű felperesek fogvatartása során különböző időtartamokban az alperes nem biztosította a jogszabály által előírt nagyságú mozgásteret, valamint az elkülönített illemhelyet, és ezzel megsértette a felperesek emberi méltóságát. A nem vagyoni kártérítési igény feltételeit vizsgálva megállapította, hogy a perbeli időszakban az R. 137 § (1) bekezdése Alaptörvénybe illetve nemzetközi szerződésbe ütközött, az alperes pedig nem hivatkozhat a felróhatóság hiányára ezen jogszabály jogsértő megfogalmazása miatt, miután a magyar polgári anyagi jogi szabályozás szerint az állam helyett az intézetnek jogalkalmazóként kell helytállnia. Kiemelte, a felperesek részéről az önhiba hiánya nem állapítható meg a panasz elmulasztása miatt, az intézetek közismert országos túltelítettségi adatai mellett ugyanis a panasz a kár elhárítására nem lett volna alkalmas, hiszen nagyobb mozgástér más intézetben sem lett volna biztosítható. Az összegszerűség meghatározásánál hangsúlyosan értékelte a túlzsúfolt körülmények között történt fogvatartás időtartamát.