A Fővárosi Ítélőtábla Pf.20910/2006/5. számú határozata személyhez fűződő jog megsértése tárgyában. [1959. évi IV. törvény (Ptk.) 84. §, 349. §, 355. §] Bírók: Böszörményiné dr. Kovács Katalin, Győriné dr. Maurer Amália, Kizmanné dr. Oszkó Marianne

Fővárosi Ítélőtábla

2.Pf.20.910/2006/5.

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

A Fővárosi Ítélőtábla dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd (címe) által képviselt felperes neve (címe) felperesnek, dr. Goricsán Tamás ügyintéző által képviselt Budapesti Rendőr-főkapitányság (címe) alperes ellen, személyhez fűződő jog megsértése miatt indított perében, a Fővárosi Bíróság 2006. március 27. napján meghozott, 21.P.29.543/2004/11. számú ítélete ellen a felperes részéről 12. sorszám alatt előterjesztett fellebbezés folytán, meghozta a következő

í t é l e t e t:

A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatja és megállapítja, hogy az alperes a 2003. október 2-án foganatosított, a felperes személyes szabadságát korlátozó intézkedésekkel megsértette a felperes személyes szabadsághoz és emberi méltósághoz fűződő személyiségi jogát.

Kötelezi az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperes részére 500.000 (ötszázezer) forint nem vagyoni kártérítést és ezen összeg után 2003. október 2. napjától a kifizetés napjáig járó mindenkori törvényes késedelmi kamatát.

Kötelezi az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperes részére 45.000 (negyvenötezer) forint első- és másodfokú perköltséget. A 60.000 (hatvanezer) forint le nem rótt kereseti és fellebbezési illetéket a Magyar Állam viseli.

Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.

I n d o k o l á s:

Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította és kötelezte, hogy a Magyar Államnak külön felhívásra fizessen meg 30.000 Ft eljárási illetéket valamint az alperesnek 15 napon belül 25.000 Ft perköltséget.

Az ítélet indokolásában hivatkozott a Ptk. 349. § (1), a 339. § (1), a 355. § (1) bekezdésére, a Ptk. 76. és 84. §-ában foglaltakra.

Kifejtette, hogy a felperes közigazgatási jogkörben okozott kár miatt perelt, ezért az elsőfokú bíróság a Ptk. különös és általános szabályait is vizsgálta.

Nem vitásan az alperesi rendőrök közigazgatási jogkörben jártak el a perbeli helyszínen, így az ezen tevékenységgel kapcsolatban okozott esetleges károkért, amennyiben ezek az intézkedések a Ptk. személyiségi védelmi rendelkezéseinek megsértésével keletkeztek, a Ptk. 349. §-a szerint kell eljárni, mivel nincs akadálya annak, hogy a bíróság a személyiségi jogsértéshez kapcsolódó szankciókat alkalmazza.

Az elsőfokú bíróság nem osztotta a felperes azon álláspontját, hogy a bíróság szabálysértést megszüntető határozata tükrében az alperesi kényszerintézkedések alapjukat vesztették, jogellenessé váltak, így a kárfelelősség ezen eleme megvalósult, mert önmagában az a körülmény, hogy a szabálysértés megvalósulását illetően a bíróság nemleges álláspontra helyezkedett, még nem eredményezi automatikusan az alperes megelőző eljárásának jogellenességét.

A Ptk. 349. §-ához kapcsolódó bírói gyakorlat szerint is csak akkor van lehetőség a jogsértés megállapítására, ha a téves jogértelmezésre kirívóan súlyos és egyértelmű tévedés vezetett. Ilyenről az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a perben nem lehet beszélni.

Kétségtelen, hogy nem volt egyértelmű az alperes perbeli előadása, a gyülekezési törvény rendelkezésének sérelme, illetve a rendzavarás tekintetében és nem véletlen az sem, hogy a bíróság határozatának indokolásában az szerepelt, hogy nem volt minden kétséget kizáróan megállapítható a szabálysértés elkövetése, azonban ez nem jelent kirívóan súlyos jogértelmezési, jogalkalmazási hibát.

Az elsőfokú bíróság a csatolt videofelvételnek nem tulajdonított ügydöntő jelentőséget tekintettel arra, hogy azt egy másik eljárás alá vont személy készítette és az a meghallgatott tanú vallomása szerint nem tartalmaz minden fontos részletet.

A beszerzett szabálysértési iratokra is tekintettel az elsőfokú bíróság nem látott okot arra, hogy a helyszínen intézkedő rendőri egység eljárásának jogszerűségét kétségbe vonja, így a kárfelelősség megállapításának első eleme álláspontja szerint nem áll fenn, ezért a kárt, az okozati összefüggést és a felróhatóságot a továbbiakban már nem vizsgálta.

Kiemelte a felperesi magatartás közrehatását, azt, hogy a felperes a rendelkezésre álló adatok szerint a vele kapcsolatos alperesi eljárást kifejezetten saját magatartásának köszönheti, figyelemmel arra, hogy az alperes kérdésére, hogy "ki akar még jönni", úgy nyilatkozott, hogy "ha a többieket beviszik, akkor ő is megy".

Itt hivatkozott az elsőfokú bíróság a Ptk. 75. § (3) bekezdésére, amely szerint személyhez fűződő jogokat nem sérti az a magatartás, amihez a jogosult hozzájárult feltéve, hogy a hozzájárulás megadása társadalmi érdeket nem sért vagy veszélyeztet. Erre tekintettel úgy ítélte meg, hogy a felperes a személyiségi jogait sértő alperesi intézkedésekbe beleegyezve - közösséget vállalva a többi intézkedés alá vont személlyel - hozzájárult az alperesi intézkedéshez, ezért jogsértésre nem hivatkozhat.

A perköltség viseléséről a Pp. 78. § (1) bekezdése alapján határozott.

Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a felperes terjesztett elő fellebbezést, kérte annak megváltoztatását és a kereseti kérelmének megfelelő döntés meghozatalát, valamint az alperes perköltség megfizetésére kötelezését.

Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a kereset jogalapja tekintetében téves jogi álláspontra helyezkedett, mert nem annak van jelentősége jelen perben, hogy az alpereshez milyen bejelentések érkeztek, hanem annak, hogy a felperest az alperesi magatartással összefüggésben milyen kár érte.

Az elsőfokú határozat azt sugallja, hogy a felperes is azok közé a személyek közé tartozott, akik állítólagosan meg akarták zavarni a ... híd forgalmát, azonban erre a perben adat nem merült fel. Annak sincs jelentősége, hogy ki, milyen ruházatot viselt, illetve arra sincs adat, hogy a jelenlevők közül többeket ismertek már a rendőrök hasonló eseményekkel összefüggésben.

Hivatkozott az Alkotmány 58. § (1) bekezdésére, amely alapján kifejtette, hogy a felperes jogszerűen tartózkodott előállítása helyszínén, mert nincs olyan törvényi rendelkezés, ami ezt a jogát korlátozná, így az alperesi felszólítás ellenére a felperesnek illetve a jelenlevőknek semmiféle törvényes kötelezettsége nem volt a helyszín elhagyására, ami a rendőri felszólítás alaptalanságát támasztja alá és ezt a videofelvétel is egyértelműen igazolja.

Életszerűtlennek tartotta az elsőfokú bíróság indokolásának azt a részét, hogy a felperes részére kérdést tettek volna fel, illetve, hogy valóban választási lehetőséget hagytak volna a rendőrök a felperesnek tekintettel arra, hogy az alperes erőszakszervezetként a személyes szabadságot korlátozó intézkedések foganatosítására is jogosult. Elképzelhetetlen, hogy ha a felperes önként vállalta az előállítást, akkor az alperes ennek készséggel eleget tett volna.

Kitért arra, hogy az elsőfokú bíróság tévesen értelmezte a szabálysértési határozatot és hivatkozott az 1990. évi LXX. törvény (Sztv.) 142. § (1) bekezdésének b) és c) pontjára a rendzavarás szabálysértésének tényállására. Ismertette az Sztv. 84. § (1) bekezdését is és előadta, hogy a szabálysértési bíróság azt állapította meg, hogy a felperessel szemben nem volt tényállásszerű cselekmény, mert az utcán álldogálás - Árpád sávos magyar zászlóval a kézben - nem szabálysértési tényállás.