A Legfelsőbb Bíróság Pfv.20549/2007/6. számú határozata személyhez fűződő jog megsértése tárgyában. [1959. évi IV. törvény (Ptk.) 76. §, 339. §, 355. §, 1999. évi LXIX. törvény (Szabs. tv.) 76. §, 142. §] Bírók: Angyalné dr. Demeter Judit, Mészáros Mátyás, Völgyesi Lászlóné

Pfv.IV.20.549/2007/6.szám

A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága a dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd (1095 Budapest, Gabona u. 10.) által képviselt budapesti lakos felperesnek a dr. Varga Róbert jogtanácsos (1557 Budapest, Pf. 1.) által képviselt Budapesti Rendőr-főkapitányság (1139 Budapest, Teve u. 4-6.) alperes ellen személyhez fűződő jog megsértésének megállapítása és járulékai iránt a Fővárosi Bíróság előtt 21.P.29.543/2004. számon megindult és a Fővárosi Ítélőtábla 2.Pf.20.910/2006/5. számú jogerős ítéletével befejezett perében az alperes által 16. sorszám alatt benyújtott felülvizsgálati kérelem tárgyában meghozta a következő

í t é l e t e t :

A Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet hatályában fenntartja.

Kötelezi az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 15 nap alatt 20.000 (Húszezer) forint felülvizsgálati eljárási költséget.

A le nem rótt felülvizsgálati eljárási illetéket az állam viseli.

Ez ellen az ítélet ellen jogorvoslatnak nincs helye.

I n d o k o l á s :

A jogerős ítélet megállapította, hogy az alperes a 2003. október 2-án foganatosított, a felperes személyes szabadságát korlátozó intézkedésekkel megsértette a felperes személyes szabadsághoz és emberi méltósághoz fűződő személyiségi jogát. Kötelezte, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 500.000 forint nem vagyoni kártérítést és ennek 2003. október 2-tól a kifizetés napjáig járó mindenkori törvényes késedelmi kamatát, valamint 45.000 forint perköltséget, azzal, hogy a le nem rótt kereseti és fellebbezési illetéket az állam viseli.

A jogerős ítélet által megállapított tényállás szerint az alpereshez bejelentések érkeztek, hogy 2003. október 2-án ismeretlen személyek meg akarják zavarni a csepeli Kvassay-híd forgalmát, ezért az alperes rendőri egységet küldött a helyszínre. A felperes és rajta kívül még 10-11 személy 9 óra előtt néhány perccel a Budapest XXI. kerület Szabadkikötő út kivezető szakaszánál lévő Agip kút előtt tartózkodott, ahova kisebb csoportokban érkeztek, többszörös rendőri igazoltatás után. A jelenlévők közül néhányan fekete színű ruhát viseltek és kettőjüknél nemzeti színű zászló is volt, amelyből az egyik un. 56-os zászló volt. A rendőri egység vezetője a jelenlévőket kétszer felszólította a helyszín elhagyására, majd azokat, akik a helyszínen maradtak, köztük a felperest is, előállították. A felperes a rendőrök által feltett kérdésre, mely szerint ki akar még jönni, azt a választ adta, hogy ha a többieket viszik, akkor ő is megy. Az előállítás után a felperest nyolcadmagával a rendőrkapitányság egy cellájába helyezték, majd éjszakára átszállították őket a Gyorskocsi utcába, ahol kétágyas cellákban, kettesével töltötték az éjszakát. Másnap gyorsított eljárás keretében a felperest és társait, rendzavarás szabálysértése miatt bíróság elé állították. A tárgyalásra a felperest társaival együtt megbilincselve szállították. Az eseményről fényképpel ellátott tudósítás jelent meg a napilapokban is. A Budapesti XX., XXI. és XXII. kerületi Bíróság 2003. október 3-án kelt és jogerőre emelkedett 9.Sz.XXI.441/03/2. számú végzésével az eljárás alá vont személyekkel, így a felperessel szemben a rendzavarás miatt indult szabálysértési eljárást megszüntette és a szabálysértési őrizetet azonnali hatállyal feloldotta. A végzés indokolása szerint nem volt minden kétséget kizáróan megállapítható, hogy a szabálysértési eljárás alá vont személyek olyan kihívóan közösségellenes magatartást tanúsítottak, amely alkalmas arra, hogy másokban megbotránkozást, vagy riadalmat keltsen, és az sem, hogy nevezettek a velük szemben eljáró hivatalos személy intézkedésével szemben, rendzavarás esetén engedetlenséget tanúsítottak volna.

A jogerős ítélet a Ptk. 349. § (1) bekezdés, a gyülekezési jogról szóló 1989. évi III. tv., továbbá a szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. tv. 142. § és a rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. tv. előírásai alapján vizsgálta, hogy az alperes a perben kifogásolt magatartásával, a felperessel szemben alkalmazott kényszerintézkedéssel megsértette-e a felperes személyhez fűződő jogát és felel-e az őrizetbe vétellel okozott kárért.

A jogerős ítélet álláspontja szerint a szabálysértési ügyben eljárt bíróság által hozott, az eljárást megszüntető jogerős határozat a felperes terhére a rendzavarás szabálysértésének elkövetését nem állapította meg. Ezért az alperest terhelte annak bizonyítása, hogy eljárása jogszerű volt, a felperessel szembeni intézkedésre a jogszabályoknak megfelelően került sor, illetve a felperes magatartása indokolta az alkalmazott kényszerintézkedéseket. Jogszabályi indokot azonban az alperes nem bizonyított és kényszerintézkedés alkalmazására okot adó magatartás a felperes terhére nem volt megállapítható. A felperes ugyanis a híd forgalmát, a közlekedés és közbiztonság rendjét, a rendőri intézkedést nem akadályozta, fellépése nem volt erőszakos, így magatartásával nyilvánvalóan nem adott alapot a személyes szabadságot korlátozó és ezáltal az emberi méltóságot sértő kényszerintézkedés, az előállítás és őrizetbe vétel alkalmazására. A jogerős ítélet az alperes eljárásának jogszerűségét azon az alapon sem látta megállapíthatónak, hogy a felperes a kényszerítő intézkedések vele szembeni alkalmazásához hozzájárult és ezért az alperes magatartása a Ptk. 75. § (3) bekezdés alapján nem sértett személyhez fűződő jogot. A felperes hozzájárulása ugyanis nyilvánvalóan társadalmi érdeket sértett, amelyet az alperes az intézkedése alapjaként nem fogadhatott volna el. Kényszerítő intézkedést az alperes kizárólag a jogszabályban meghatározott esetekben, az arra okot adó személyekkel szemben foganatosíthat. Annak az érintett hozzájárulása nem lehet indoka.

Mindezek alapján a jogerős ítélet megállapította, hogy az alperes által alkalmazott kényszerintézkedés, a felperes előállítása és őrizetbe vétele jogellenes volt és az sértette a felperes személyes szabadsághoz és emberi méltósághoz fűződő személyiségi jogát. A felperes a Ptk. 84. § (1) bekezdés e) pontja, a Ptk. 349. §-a, továbbá a Ptk. 355. § (1) és (4) bekezdés alapján e jogellenes magatartás miatt alappal követelt az alperestől arányos mértékű nem vagyoni kártérítést is. Azt, hogy a felperest a jogellenes magatartással okozati összefüggésben érte olyan nem vagyoni hátrány, amely a kártérítést megalapozta, a Pp. 163. § (3) bekezdés alkalmazásával a jogerős ítélet, mint köztudomású tényt, külön bizonyítás nélkül is elfogadta.

A jogerős ítélet ellen, jogszabálysértésre hivatkozással, az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérve annak hatályon kívül helyezését és a felperes keresetének az elutasítását. Felülvizsgálati álláspontja szerint a felperes, társaival együtt az előzetes bejelentés nélküli gyülekezéssel, valamint azzal a magatartásával, hogy a rendőrség felszólítását követően a helyszínről nem távozott el, jogellenes magatartást tanúsított, mert a rendőrségi intézkedésnek ellenszegült. Ezzel a rendzavarás szabálysértését elkövette (BH 2004/350. szám). Utalt arra is, hogy a polgári perben eljáró bíróságot a Pp. 4. § (1) bekezdés alapján a szabálysértési eljárásban keletkezett határozat nem köti, így önmagában a szabálysértési határozat alapján az alperes magatartásának jogellenességét megállapítani nem lehet, az önmagában nem lehet alapja a kártérítési igénynek. Vitatta ezért a jogerős ítéletnek azt az álláspontját, hogy a szabálysértési ügyben keletkezett határozattal szemben az alperest terhelte annak bizonyítása, hogy a magatartása nem volt jogellenes. Azt is állította, hogy a Ptk. 75. § (3) bekezdést a jogerős ítélet tévesen alkalmazta, mert a felperesnek a kényszerintézkedéshez való hozzájárulása társadalmi érdeket nem sértett, ugyanis a társadalmi érdek a jelen esetben a közrendet megzavaró állapot megszüntetése volt. Vitatta a felperes nem vagyoni kárát is, állítva, hogy kifejezett hátrány bizonyítása nélkül a nem vagyoni kártérítés megítélése jogszabálysértő. Emellett azzal is érvelt, hogy az intézkedő rendőrök eljárása nem volt vétkes, függetlenül attól, hogy a szabálysértési eljárás alapjául szolgáló cselekményt a bíróság miként ítélte meg.