A Legfelsőbb Bíróság Pfv.20693/2010/7. számú határozata személyhez fűződő jog megsértése tárgyában. [1959. évi IV. törvény (Ptk.) 78. §, 80. §, 81. §] Bírók: Böszörményiné dr. Kovács Katalin, Kovács Zsuzsanna, Mészáros Mátyás

Pfv.IV.20.693/2010/7.szám

A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága a dr. Jeney Andrea pártfogó ügyvéd által képviselt felperesnek a dr. Lászlófi Gabriella ügyvéd által képviselt I. r. és a személyesen eljárt II. r. alperesek ellen személyhez fűződő jog megsértésének megállapítása és járulékai iránt a Csongrád Megyei Bíróság előtt 2.P.20.948/2008. számon megindított és a Szegedi Ítélőtábla Pf.II.20.656/2009/2. számú jogerős ítéletével befejezett perében a felperes által 28. sorszám alatt benyújtott felülvizsgálati kérelem folytán - tárgyaláson kívül - meghozta a következő

í t é l e t e t :

A Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet hatályában fenntartja.

A le nem rótt felülvizsgálati eljárási illetéket és a pártfogó ügyvéd díját az állam viseli.

Ez ellen az ítélet ellen jogorvoslatnak nincs helye.

I n d o k o l á s

A jogerős ítélet által megállapított tényállás szerint a felperest jogerős közigazgatási határozat kötelezte a Szegeden lévő családi házához épített kamra és kazánház lebontására. A felperes ismerőséhez, .. újságíróhoz fordult, mert nem tartotta jogszerűnek a közigazgatási határozatot. Az újságíró a felperestől beszerezte az ügyben keletkezett iratokat és megkereste a felperest az ingatlanon egy fotóssal, aki az ingatlanról és a felperesről is fényképeket készített.

A .. című napilap 2006. június 16-i számában cikk jelent meg " .. ", " .. " címmel, amelyben az újságíró beszámolt a felperes által folytatott építkezésről, a felperest név szerint is megnevezve. Az írás szerint a hatósági eljárás azt állapította meg, hogy "a megengedettnél nagyobb területet épített be", a felperest a hatóság felszólította az építési engedély módosítására, illetve, hogy kérjen fennmaradási engedélyt. Mivel erre nem reagált, a felperessel szemben bírságot szabtak ki, ezt azonban nem fizette meg. Az eljárás eredményeként jogerős hatósági határozat kötelezte a felperest a "szabálytalanul épített" házrész lebontására azzal, hogy amennyiben ennek nem tesz eleget július 3-áig, a hatóság kényszerbontást foganatosít. A cikk szerint a felperes "későn ugyan, de végre ügyvédhez fordult". Majd az újságíró megszólaltatta a felperes akkori jogi képviselőjét, aki úgy nyilatkozott, hogy segíteni szeretne a felperesnek, aki "nem használta ki a jogi lehetőségeit". Végül pedig azt közli a cikk, hogy az ügyvéd beadványt készített, amelyben arra hivatkozott, hogy a felperes érvényes építési engedéllyel rendelkezett, annak kiadásakor nem volt hatályban a beépíthetőséget korlátozó rendelkezés. Az írás szerint a hatósági bontás költségét a felperes képtelen kifizetni a nyugdíjából, azt "adóként hajtják be, elárverezhetik a házát is". A cikk mellett az újságíró közzétette az önkormányzat építési irodájának osztályvezetője nyilatkozatát "százszor is meggondolják" címmel.

A felperes kereseti kérelmében képmáshoz és jóhírnévhez fűződő személyiségi joga megsértésének megállapítását, továbbá az alperesek 250.000 forint nem vagyoni kártérítés egyetemleges megfizetésére kötelezését kérte. Előadta, hogy sem az újságíró, sem a rovatvezető által írt cikket nem mutatták be részére a megjelenés előtt, annak II.r. alperes által történő átírásához nem szerezték be hozzájárulását. Az írás a felperes szerint valótlan tényállításokat tartalmaz, a "néni" kifejezés használatát pedig sértőnek tartotta. Sérelmezte, hogy a fotó készítéséhez és megjelentetéséhez sem járult hozzá, kifejezetten kikötötte, hogy a fotón csak a határozat szerepelhet. Előadása szerint nevének feltüntetése is kifejezetten tiltása ellenére jelent meg az írásban.

Az alperesek ellenkérelmükben a kereset elutasítását kérték. Álláspontjuk szerint a cikk valótlan tényállítást nem tartalmaz, a fotó elkészítéséhez és a cikk megjelentetéséhez a felperes hozzájárult.

Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította és kötelezte a felperest, hogy az I.r. alperes javára fizessen meg 15 napon belül 30.000 forint perköltséget. Megállapította, hogy a felperes személyes költségmentessége folytán a le nem rótt illetéket az állam viseli. A lefolytatott bizonyítási eljárás alapján arra a következtetésre jutott, hogy a cikk valótlan tényállítást nem tartalmaz. A cikk megírását maga a felperes kezdeményezte, csak később megbánta annak megjelenését. Ezért a hozzájárulását megadottnak kell tekinteni. Lényegtelen tévedésnek minősítette, hogy a megengedetthez képest mennyivel nagyobb vagy kisebb területet épített be a felperes, illetve, hogy a döntés meghozatalát megelőzően kimerítette-e az összes jogi lehetőséget vagy sem. Ezek nem adnak alapot a jogsértés megállapítására, mert nem befolyásolják a felperes megítélését. Mivel a felperes kezdeményezte a cikk megírását, így valószínűtlennek tartotta, hogy nevének kiírásához nem járult hozzá. Azt a körülményt, hogy "néni" megnevezéssel illette a cikk, nem találta alkalmasnak a jogsértés megállapítására, mert a felperes képviselőjének nyilatkozatában szerepel, illetve objektíve a külvilág számára nem jelenik meg sértő kitételként. Bizonyítottnak fogadta el, hogy a II.r. alperes a cikk lényeges tartalmát nem változtatta meg, csupán lerövidítette azt. A felperes engedélyét annak megjelentetéséhez nem kellett beszereznie. A fotós az újságíróval együtt járt a cikk megjelenésével összefüggésben a felperesnél, több fényképfelvételt készített róla, amely ellen nem tiltakozott, ez pedig arra utal, hogy hozzájárult a fényképek készítéséhez és megjelentetéséhez.

A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét, és kötelezte a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az I.r. alperesnek 20.000 forint másodfokú perköltséget.

A jogerős ítélet kiemelte, hogy a sajtóról szóló 1986. évi II. törvény (St.) 11. § (1) bekezdésének d) pontja nem fűz szankciót az újságírót terhelő, a nyilatkozat bemutatására vonatkozó kötelezettség megszegéséhez, ennek elmaradása önmagában személyiségi jogsértést nem valósít meg.

A másodfokú bíróság osztotta az elsőfokú bíróság álláspontját, miszerint a fényképfelvételek készítéséhez való hozzájárulást a felperes ráutaló magatartással megadta. Megállapította, hogy több felvételen a felperes a kamerába nézve mutatja fel a sérelmesnek tartott hatósági határozatot. Ebből következően a Pp. 164. § (1) bekezdése alapján felperest terhelte annak bizonyítása, hogy megtiltotta olyan felvétel készítését, amely őt magát is ábrázolja. Ezt azonban a tanúvallomásokkal ellentétben nem tudta bizonyítani. A felvétel felhasználását is alaptalanul sérelmezte a felperes, ugyanis a fotós a felperest a cikk megjelentetésével összefüggésben kereste fel, ennek során róla felvételeket készített, így nyilvánvalóvá tette a felperes számára, hogy a megjelentetés céljából készülnek a felvételek. A felperes tehát tudott a felhasználásról, így a felvétel készítésére vonatkozó ráutaló magatartással megadott engedély kiterjedt a nyilvánosságra hozatalra is. Ezért a képmáshoz fűződő személyiségi jog megsértését sem lehetett megállapítani.