EH 2000.189 I. Ha az elsőfokú bíróság az életveszélyt okozó testi sértés bűntette mellett nem állapította meg a vádlott bűnösségét a vádirati tényállásban leírt tények alapján ittas járművezetés vétségében is (nem merítette ki a vádat), ez utóbbi cselekményben - a vádlott terhére bejelentett fellebbezés hiányában - a másodfokú bíróság nem állapíthatja meg a vádlott bűnösségét [Be. 9. § (2) bek., 163. § (2) bek., 241. §].

II. A vád tárgyává tett jelentősebb bűncselekmény (életveszélyt okozó testi sértés bűntette) mellett az ittas járművezetés vétségének a felelősségre vonás szempontjából nincs jelentősége, ezért e cselekmény miatt a másodfokú bíróság az eljárást megszüntette. Súlyosítási tilalom hiányában az elsőfokú ítéletet abban az esetben kellett volna hatályon kívül helyezni, ha az eljárási szabálysértés az ítéletet lényegesen befolyásolta [Be. 213. § (1) bek. d) pont, 263. §, 261. § (1) bek.].

A megyei bíróság az 1999. március 29-én kelt ítéletével a vádlottat életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt 5 évi és 6 hónapi börtönbüntetésre, valamint 6 évre a közügyektől eltiltásra ítélte. Elrendelte egy korábbi felfüggesztett börtönbüntetésének végrehajtását is.

Az ítélet ellen a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett.

A Legfőbb Ügyészség és az ügyész a másodfokú tárgyaláson - a vádlott cselekményének ittas járművezetés vétségeként történő minősítését, egyebekben pedig az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását indítványozta.

A fellebbezések alaptalanok.

A megyei bíróság által megállapított tényállás mentes a Be. 239. §-ának (2) bekezdésében felsorolt hiányosságoktól, ezért az a másodfokú eljárásban is irányadó. Az elsőfokú bíróság által rögzített tényállás alapján pedig törvényes a vádlott bűnösségének a megállapítása.

Helyesen foglalt állást az elsőfokú bíróság, amikor a vádlott cselekményét életveszélyt okozó testi sértés bűntettének minősítette. Elmulasztotta azonban értékelni a tényállás azon részét, hogy a vádlott a cselekmény helyszínére motorkerékpárral érkezett, és onnan azzal is távozott. A vezetés idején enyhe fokú - 1,40 ezrelékes - alkoholtól befolyásolt állapotban volt.

Bár a vádiratban és az ítéletben írt tényállás is tartalmazza az ittas járművezetés vétségének megállapítására alkalmas tényállást, a másodfokú eljárásban mégsem kerülhetett sor e tekintetben a bűnösség megállapítására. A vádlott ezen cselekménye ugyanis nincs összefüggésben az életveszélyt okozó testi sértés bűntettével. Nem egy cselekmény több bűncselekményként történő minősítéséről van szó. Ezért az ittas járművezetés vétségének a másodfokú eljárásban történő megállapítása tartalmát tekintve nemcsak minősítés-változtatás, hanem újabb bűncselekményben való bűnösség megállapítása lenne. Ugyanis az elsőfokú bíróság az általa megállapított tényállás alapján e vonatkozásban a vádlottnak a bűnösségére nem vont le jogi következtetést.

A vád tárgyát azok a tények alkotják, amelyeket a vád tartalmaz [Be. 9. § (2) bek.]. A bíróságnak pedig ügydöntő határozatában a vádról határoznia kell, és ki kell merítenie a törvényes vádat [Be. 163. § (2) bek.].

Súlyosításért bejelentett fellebbezés esetén a Be. 261. §-ának (1) bekezdése értelmében az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezésének lenne helye, ha ez az eljárási szabálysértés az ítéletet lényegesen befolyásolta volna. Ilyen fellebbezés hiányában az elsőfokú bíróság hatályon kívül helyezés esetén is csak az ittas járművezetés vétségben történő bűnösség kimondására szorítkozhatna.

A jelen esetben a Legfelsőbb Bíróság az ittas járművezetés vétségét olyan bűncselekménynek értékelte, amelynek a vád tárgyává tett jelentősebb súlyú bűncselekmény - az életveszélyt okozó testi sértés - mellett a felelősségre vonás szempontjából nincs jelentősége. Ezért e vonatkozásban az eljárást a Be. 213. §-a (1) bekezdésének d) pontjára figyelemmel, a 263. §-a alapján megszüntette.

Az elsőfokú bíróság nem tévedett a büntetés kiszabásánál, helyesen állapította meg a büntetés kiszabására kiható enyhítő és súlyosító körülményeket és azokat kellő súllyal értékelte. Ennek alapján a vádlott cselekményének súlyával és a vádlott alanyi bűnösségével arányban álló büntetést szabott ki. E büntetés megfelel a büntetési céloknak, így annak enyhítésére nem kerülhetett sor.

A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Be. 259. §-a (1) bekezdésének alkalmazásával helybenhagyta. (Legf. Bír. Bf. I. 1091/1999. sz.)