A Fővárosi Ítélőtábla Pf.20273/2020/15. számú határozata kártérítés tárgyában. [1959. évi IV. törvény (Ptk.) 339. §] Bírók: Csóka István, Lente Sándor, Világhyné dr. Böcskei Terézia

Fővárosi Ítélőtábla

6.Pf.20.273/2020/15.

A Fővárosi Ítélőtábla a dr. Szabó V. László ügyvéd által képviselt felperesnek a Balsai Ügyvédi Iroda, ügyintéző: dr. ifj. Balsai István ügyvéd által képviselt alperes ellen kártérítés iránt indított perében a Fővárosi Törvényszék 2017. május 8. napján meghozott 28.P.21.143/2017/8. számú ítélete ellen a felperes részéről 10. és 11. sorszám alatt előterjesztett fellebbezés folytán - tárgyaláson kívül - meghozta a következő

í t é l e t e t:

A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja.

Kötelezi a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek 2.000.000 (kétmillió) forint másodfokú perköltséget.

Megállapítja, hogy a le nem rótt 2.500.000 (kétmillió-ötszázezer) forint fellebbezési illetéket az állam viseli.

Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.

I n d o k o l á s

[1] A felperes keresete szerint a Ptk. 339. § (1) bekezdése és 355. §-a alapján 2.928.580.875 forint kártérítés és 2012. december 31. napjától késedelmi kamat megfizetésére kérte kötelezni az alperest.

[2] Kárigényét arra alapította, hogy az alperes 2006. és 2012. között a megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatásához nyújtott állami támogatásokkal megsértette az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdését (korábbi EK Szerződés 87. § (1) bekezdését) és 108. cikk (3) bekezdését (korábbi EK Szerződés 88 cikk (3) bekezdését). Előadta, hogy a 176/2005. (IX. 2.) Korm. rendelet, a 177/2005. (IX. 2.) Korm. rendelet, és a 14/2005. (IX. 2.) FMM rendelet, valamint a 15/2005. (IX. 2.) FMM rendelet a megváltozott munkaképességű dolgozók alanyi támogatásának megszűntetése után, olyan új támogatási rendszert vezetett be, amelynek eredményeként a 21 kiválasztott, védett szervezet rehabilitációs költségtámogatásban részesült, amely összeg a háromszorosa volt a többi megváltozott munkaképességű dolgozót foglalkoztató szervezeteknek bértámogatás és költségkompenzációs támogatás címén fizethető összegeknek. Az állami támogatás jogellenességét bizonyítja, hogy szelektíven támogatott egy társasági formát (Kht.), akik akkreditáció nélkül kaptak támogatást, úgy hogy a kiválasztott szervezetek nem szociális foglalkoztatást valósítottak meg, hanem gazdasági tevékenységet folytattak és piacra termeltek. Állította, hogy a magyar hatóságok nem a EK Szerződés 87. és 88. cikke alkalmazásában, a támogatások bizonyos fajtáinak a közös piaccal összeegyeztethetőnek nyilvánításáról szóló 800/2008/EK bizottsági rendelet (a továbbiakban: Csoportmentességi rendelet) 41-42. cikke szerint nyújtották a támogatást, de igyekeztek olyannak feltüntetni, mintha a támogatás jellege miatt automatikusan mentesülnének a bejelentés és felfüggesztés kötelezettsége alól bármilyen mértékben is lépik túl a megengedett támogatási határértéket, és ezzel versenyhátrányt okoztak a kedvezményezettek körén kívüli foglalkoztatóknak. Ennek következtében részben 638.497.575 forint tényleges kárból, részben 2.290.083.300 forint elmaradt haszonból álló kára keletkezett. Vitatta az alperes azon álláspontját, hogy a Bizottság eljárása érdemi határozattal zárult volna, mert a 2009-ben benyújtott panasz vizsgálata félbemaradt, 2012-ben pedig arról tájékoztatták, hogy mivel folyamatban van a támogatási rendszer felülvizsgálata befejezték a vizsgálódást. A 2016 márciusában kezdeményezett eljárásban sem született érdemi határozat, mert a Bizottság alaptalanul úgy ítélte meg, hogy a közölt panasz a korábbival megegyezik, ezért a további vizsgálattól eltekintettek.

[3] Az alperes a kereset elutasítását kérte, azt jogalapjában, összegszerűségében egyaránt vitatta. Arra hivatkozott, hogy a 2011. március 5. napja előtt esedékessé vált követelés elévült. Az alperes jogelődje a hatályos jogszabályok alapján járt el, a jogalkotással okozott kár pedig nem lehet polgári per tárgya. Kiemelte, hogy a kárigény szempontjából annak van jelentősége, hogy a felperes nem vett rész a pályázaton, így a 21 kiválasztott szervezet a felperes kárára nem juthatott vagyoni előnyhöz. Utalt arra, hogy hasonló perben már a keresetet elutasító ítélet született, amelynek indokolása szerint, ha a rendszer ellentétes az uniós joggal, akkor a felperes támogatásra egyáltalán nem tarthat igényt. Álláspontja szerint a jogellenességet kizárja az is, hogy a felperes panasza alapján az Európai Unió Bizottsága két alkalommal is vizsgálta a felperes által kifogásolt támogatási rendszert, és megállapította a támogatások közös piaccal való összeegyeztethetőségét.

[4] Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította és a felperest az alperes javára 5.000.000 forint perköltség megfizetésére kötelezte. Megállapította továbbá, hogy 1.500.000 forint illetéket az állam visel.

[5] Ítéletének indokolásában az elsőfokú bíróság tényként rögzítette, hogy a felperes megváltozott munkaképességű munkavállalókat foglalkoztató gazdasági társaság. Az alperes jogelődjének feladatkörébe tartozott az ilyen munkavállalókat foglalkoztató gazdasági társaságok támogatásának szabályozása. A 176/2005. és 177/2005. Korm. rendelettel, a 14/2005. és 15/2005. FMM rendelettel a támogatási rendszer jelentősen megváltozott. Bevezetésre került a rehabilitációs költségtámogatás, melyben csak az ún. "védett" nonprofit szervezetek részesülhettek. A felperes 2009. szeptember 14-én bejelentést tett az Európai Unió Bizottságánál, amelyben azt állította, hogy a rehabilitációs költségtámogatás finanszírozási rendszere nem egyeztethető össze a közös piaccal. A bejelentés alapján a Bizottság SA. 29432-CP 290/2009. számon vizsgálatot folytatott, és ennek eredményeként 2011-ben arra a következtetésre jutott, hogy a kifogásolt állami támogatás a Csoportmentességi rendelet 41-42. cikkének megfelel. A felperes 2016-ban előterjesztett ismételt panaszát a Bizottság azzal zárta le, hogy új tények hiányában vizsgálatnak nincs helye. A felperes egyik intézkedést sem támadta meg az Európai Unió Bírósága előtt.

[6] Utalt arra, hogy az Európai Unió Bizottsága 2009/C85/01. számú közleményében (a továbbiakban: Közlemény) az EUB ítélkezési gyakorlatát is figyelembe véve összefoglalta az állami támogatásra vonatkozó jogszabályok nemzeti bíróságok általi végrehajtásával kapcsolatos uniós jogi szabályokat. A Közlemény 20. cikke szerint a nemzeti bíróságok nem rendelkeznek hatáskörrel arra, hogy egy állami támogatási intézkedést az EK szerződés 87. cikk (2)-(3) bekezdésével összeegyeztethetőnek nyilvánítsanak. Megállapította, hogy a felperes kárigénye kizárólag abban az esetben lehetett volna megalapozott, ha az alperes magatartása jogellenes azért, mert a támogatás sérti az EUMSZ 107. cikk (2)-(3) bekezdését. Ennek megállapítása - a bíróság számára a tárgyalás berekesztését követően ismertté vált - az Európai Unió Bíróságának Deutsche Lufthansa AG ügyében hozott, C-284/12. számú ítéletének 28. pontjában kifejtettek szerint is a Bizottság kizárólagos hatáskörébe tartozik. Az alperes pedig a Bizottság SA. 29432-CP 290/2009. számon lefolytatott vizsgálatának eredményével bizonyította, hogy rehabilitációs költségtámogatása nem volt jogellenes.